Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

episztemológia

Episztemológiai jelentőségű igék (17)

A modern bölcseletben viszonylag ritka, hogy valaki a démonok szerepét hangsúlyozná, az ókorban azonban ez nem volt szokatlan. Szókratész „daimónja” semlegesebbet és pozitívabbat jelentett az akkoriak számára, nagyjából azt, amit az isten szó, de Augusztinusz, aki az Isten városa huszonkét kötetéből legalább kettőt a gonosz démonok munkájának szánt, egyértelműen negatív jelenségként tárgyalja a démonok tevékenységét. Az egyházatya az apostolokra támaszkodott, akik bátran írtak a démoni hatásról a megismerésben, illetve megtévesztésben. A 2Thessz 2,9-12 kapcsán ebben a sorozatban is láttuk már, hogy Pál apostol a tévelygést és a hazugságban való hitet részben a Sátán munkájának tulajdonította, akinek egyik jellemző stratégiája, hogy megcsal és megtéveszt. Pál Timóteusnak szintén erről ír: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak, és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált.” (1Tim 4,1-2)

tovább

A legjelentősebb kortárs keresztény filozófustól jelent meg magyarul könyv, és nem William Lane Craigről van szó

Nagyszerű hír, hogy a Casparus Kiadó gondozásában megjelent Alvin Plantinga Tudás és keresztény meggyőződés (eredetileg: Knowledge and Christian Belief) című könyve. Bár William Lane Craig nevét nálunk talán többen ismerik, mint Plantingáét, a „református episztemológia” atyjának tartott amerikai filozófus jelentőségét aligha tudnánk túlértékelni a keresztény filozófia huszadik századi reneszánszában. Legfőbb ideje volt, hogy valamelyik műve magyarul is elérhetővé váljon a keresztény bölcselet iránt érdeklődők számára. A magyar kiadást kiváló fordítói felvezetéssel látták el (a könyvet Paár Tamás fordította, Békefi Bálint szaklektorálta), amelyből az olvasók többek között megérthetik, miért jelentős Plantinga szerepe a gondolkodás történetében. A magyar kiadáshoz tőlem is kértek egy rövid ajánlót, ami így került a borítóra:

tovább

A hit bizonyossága több a racionális bizonyításnál

A bizonyosság kapcsán körülöttem fellángolt vitát látva déjà vu érzésem van. Mintha ez megtörtént volna már. Ezeket a vitákat húsz-harminc évvel ezelőtt lefolytattam, nem is egyszer. Fiatal hívőként megéltem, hogy a világom globálissá zsugorodott, és mindenféle világnézetek, vallások és bölcseletek lepték el. Telibe kaptam a posztmodernnek nevezett intellektuális mozgalmat is, amely éppen virágkorát élte. A nyugati világ torkig volt a racionalizmussal, helyette az intuíció keleti útjait kereste, próbálta meghaladni a konfliktusokat okozó dualista megközelítéseket, és ezekkel együtt lemondott az igazságról. Ennek egyik oka a pluralizmus mellett az észtől remélt bizonyosság kudarca volt. Abban az időben olyan volt az igazságot keresni, mint amikor valakit bedobnak az óceán közepébe, és azt mondják, hogy tetszés szerint bármelyik irányban elkezdhet úszni, és mivel a partra úgysem fog kiérni, egyszerűen csak élvezze a vizet. Intellektuális és hitbeli fejlődésem jelentős része arról szólt, hogy valahogy mégiscsak kijussak a partra. Mivel sikerült, nem csak együttérzéssel, de reménységgel is figyelem azok küzdelmét, akik most ugyanabban az óceánban találják magukat, amelyben én is vergődtem annak idején.

tovább

Episztemológiai jelentőségű igék (16)

A János első levele második fejezetében szereplő „kenet” (χρῖσμα) jelentőségét episztemológiai szempontból annyira izgalmasnak tartom, hogy ThM tézisemet is erről a témáról írtam. János az „antikrisztusokkal” összefüggésben hangsúlyozza olvasóinak a „kenet” ismeretelméleti szerepét: „Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan. (...) Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem...

tovább

Episztemológiai jelentőségű igék (15)

A sorozat előző bejegyzésében János első leveléből mutattam meg egy mondatot, amely Isten bizonyságtételének episztemológiai jelentőségéről szólt. Isten bizonyságtétele, amellyel bizonyságot tesz Fiáról, Jézus Krisztusról, erősebb, mint az emberek bizonyságtétele. Most ugyanezt a gondolatot két további példával szeretném alátámasztani. A levél kétszer is félreérthetetlenül kimondja, hogy az Istennel való egységünkről onnan szerzünk tudomást és bizonyosságot, hogy a Szentlélek van bennünk. „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van,...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK