James Morrow Towing Jehovah (Jehova elszállítása) című regényében Gábriel arkangyal 1992-ben megjelenik egy hajóskapitánynak, hogy közölje vele: Isten meghalt és három kilométer hosszú holtteste az óceánba esett. Elmondja, hogy a tetemet el kellene szállítani a sarkkörön túlra, hogy ott örök nyugalomra helyezzék egy erre a célra kivájt jégbarlangban. Az egyik szereplő, Ockham atya (a Vatikán megbízottja) azon gondolkodik, hogy Isten vajon tényleg meghalt-e, nem csak arról van-e szó, hogy szelleme levedlette a korábbi testét. A könyv végén a pap arra a következtetésre jut, hogy Isten maga döntött saját létezése megszüntetéséről, látva, hogy ez bennünket, embereket, mennyire gúzsba kötött. Kifejezetten nagylelkű tett – mondhatnánk, ha nem lenne az egész felvetés abszurd és blaszfém, ugyanakkor ijesztően csábító is.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
erkölcs
A jog azért ütközési pont, mert morális víziót közvetít
A társadalmi viták legtöbbször a jogi kodifikációnál válnak igazán feszültté. Az abortusz ügyében például lehet kampányokat folytatni pro és kontra, lehet filmeket készíteni, egyetemi előadásokat tartani a magzati fájdalomról vagy a magzat életképességének időpontjáról, fel lehet állítani életpárti vagy nőjogi központokat, de a vita igazi feszülési pontja az, amikor az egyik vagy a másik álláspont a jog területén jut érvényre. Ugyanez a helyzet a házasság ügyében is. Nagy hatása van egy filmnek, egy művészi performansznak, egy jól koreografált botránynak vagy egy érzelmes történetmesélésnek, de az igazán erőteljes üzenet az, amikor a törvény nyelvén hangzik el: van vagy nincs házasság azonos neműek között.
Az Isten országa (20) – Az ország erkölcse
Az utolsó téma, amelyről ebben a sorozatban szót ejtek, az Isten országa erkölcse. Jézus erkölcsi tanítása szoros kapcsolatban van az Isten országáról szóló tanításával. A klasszikus liberális teológia egyenesen Jézus erkölcsi tanítását tette az Isten országáról szóló üzenet középpontjává: az Isten országa a héj, az erkölcs a mag. Régi liberálisok szerint ha lehántjuk Jézus tanításairól a mitológiai héjat, megkapjuk az időtálló morális üzenetet, és ha Jézus nem is volt az Isten Fia, erkölcsi tanítása megáll, hiszen nem a mitológia, hanem az etika a kereszténység lényege. Ez azonban súlyos tévedés. A valóságban elválaszthatatlan egymástól az ország és annak etikája. Jézus éppen azért adott különleges parancsokat, mert elközelített az Isten országa. Az Isten országának erkölcse nem egyszerűen egy új magatartási kódex, hanem egy belső forradalom, amely a Felkent eljöveteléhez kapcsolódik. A keresztény erkölcs az Isten országa ereje a tanítvány életében.
Tényleg rosszabb volt a náci eszme, mint a kommunista?
A múlt feldolgozásában az egyik letépetlen köröm alá csúszott szálka a náci és a kommunista eszmék megítélése közti különbségtétel, amit jól szemléltet ez az Esterházy Péter-idézet: „Nem véletlen, hogy példáim a fasiszta diktatúrából valók, ez nem a sokat emlegetett kettős mérce, hanem rasszizmusban egyszerűen jobbak a nácik, a nyilasok, gazdagabb a nyelvük, mert ebben gazdagabb az életük, megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét.” (Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből, 22-23) Frappáns megállapítás, szinte megvilágosító erővel hat az olvasóra, de vajon igaz is?
A megélésem igazolja a megélésemet?
Az élettörténetek a legjobb és a legrosszabb etikai érvek (bármi mellett). A legjobbak, mert szubjektív megélésekkel senki sem akar vitatkozni. A személyes beszámoló együttérzést vált ki, érzelmileg bevon, csendben lefegyverez és egyetlen puskalövés nélkül véget vet a vitának. „Ja, ha te így élted ezt meg, akkor az más.” Mert tényleg, mit is mondhatnánk egy embernek, aki azért nem hisz Istenben, mert egy pap molesztálta gyerekkorában? Hogy jönnénk ahhoz, hogy megkérdőjelezzük egy férfi beszámolóját, hogy már kisiskolás korától fiúkhoz vonzódott és ez a természetes számára? Hogy lehetne cáfolni a személyes megéléseket anélkül, hogy magát a személyt hazugnak neveznénk, vagy az identitásában sértenénk? Inkább elfogadjuk, hogy a megélés önmagát igazolja.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK