Van egy szempont, amit Izráel háborúja kapcsán időszerű megemlíteni, noha azon is túlmutat. A gázai palesztinokat képviselő Hamász nyílt célja, hogy elpusztítsa Izráelt, de addig is, amíg ez nem valósult meg, a lehető legtöbb zsidót semmisítsen meg. Fő érvük, hogy elnyomják őket, legfőbb motivációjuk pedig a hit, hogy a Kalifátus megvalósulásának útjába egy állam és annak népe, vallása áll. Ez az indulat ismerős lehet a nyolcvan évvel ezelőtti soá történéseiből, ami itt fontos párhuzam, de most nem arra, hanem a másik totalitárius kísérlet tanulságaira akarok kitérni. A marxizmusra és a marginalizált tömegek indulatainak felkorbácsolására, ami itt szintén valódi, nem is rejtett kapcsolat. Egyáltalán nem véletlen, hogy a nyugati világ újbaloldali elitje, vagy annak egy jelentős része, a palesztinok mellett bont zászlót, a BLM-mozgalomtól egyes LMBTQ-szervezetekig mellettük tüntetnek, amerikai elit egyetemek a palesztinokat támogató nyilatkozatokat adnak ki, progresszív politikai donorok őket segítik pénzzel. A célok ugyanis amennyire eltérőek, annyira hasonlóak is: minden eltörlése, ami a „társadalmi igazságosság” megvalósulását akadályozza, legyen az nemzet, állam, osztály, kultúra, család vagy vallás.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
erőszak
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (21) – Felkavaró
„Ha valaki rabszolgáját vagy rabszolganőjét úgy megüti bottal, hogy az meghal a keze között, annak bűnhődnie kell. De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó.” (2Móz 21,20-21)
Vannak olyan mondatok a Bibliában, amelyeket zavarunkban néha legszívesebben elrejtenénk, nehogy egy kétkedő vagy hitetlen ember véletlenül meglássa. Ez a két mondat pont ilyen. Először is mit keres a Tórában a rabszolgaság intézménye? Miért engedélyez ilyet a Mindenható? Hogy szabályozhat olyan gonosz intézményt, mint a rabszolgaság? Másodszor mi az, hogy ha a rabszolga nem hal bele az ütésbe, akkor az ura büntetlen marad, hiszen csak az ő pénze bánja? Hogyhogy büntetlen marad? Miért marad büntetlen? Mi ez egyáltalán? És hogy kerül a Bibliába?!
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK