Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

evangélizáció

Mi a legfontosabb az evangelizációban?

„Mi a legfontosabb az evangelizációban?” – tette fel a kérdést Martyn Lloyd-Jones walesi prédikátor, a londoni Westminster Chapel lelkésze valamikor a huszadik század közepén. Saját kérdésére így felelt: „A legelső és legnyilvánvalóbb dolog ez: tudatában kell lennünk a hatalmunknak és tekintélyünknek!” Ez az a válasz, amire ma nemigen gondolna a hite relevanciájában elbizonytalanodott keresztény, aki végignézte azt a civilizációs pusztítást, amit a modernitás az elmúlt két évszázadban a kereszténység társadalmi szerepében véghezvitt. Lloyd-Jones válaszát meg sem fontolná az a generáció, amely ráadásul nemrég még a posztmodern tétova ténfergését tekintette korszerűnek, és az evangelizációban is a párbeszédet, az őszintén felvállalt bizonytalanságot, meg mindenféle állító magatartás kerülését sürgette. Ez a szemlélet hihetetlenül távol került a Lloyd-Jones által képviselt magabiztosságtól. Mint ahogy az evangélium is egyre távolabb került a kortársaktól, és aztán be is zuhant valami értelmezhetetlen pszichogödörbe, ahol az egyéni identitások megerősítésének szinonimájává vált, vagyis azonossá a korszellemmel.

tovább

Parancs fegyverletételre

A keresztények elbizonytalanodtak, ezért egyre ritkábban van szó arról, hogy Isten megtérésre szólítja fel a világot, amely engedetlenségben él vele szemben. Az evangéliumot is úgy ajánljuk az embereknek, mint pusztán egy lehetőséget, amelyet ha kedvük van, megragadhatnak, de semmiképpen ne vegyék tolakodásnak, hogy előhozakodunk vele. Ez lehetne bölcs taktikai meggondolás is, de félek, többről van szó. Az evangéliumot természetesen senkire sem kényszeríthetjük, és nem is a világ elítélése a feladatunk, hanem a kegyelem hirdetése, hiszen mi is kegyelmet kaptunk. Ez mégis időnként olyan értelemben tesz bennünket megengedőkké, ahogy Isten nem megengedő. Nemcsak a lázadást „engedjük meg” a világnak, ahogy Isten, hanem a lázadás világi értelmezését is. Ilyenkor akaratlanul is felmentjük a világot a felelőssége alól, ahelyett, hogy az Istennel való megbékélését sürgetnénk (2Kor 5,20). Hadd mutassak négy mondatot az Újszövetségből, amelyből teljes mértékben hiányzik ez a félreértelmezett nagyvonalúság.

tovább

„Legnagyobb gondunk: a növekedés”

Lenyeltem a csípős-fűszeres kecskepörkölt utolsó falatját, majd odafordultam indiai vendéglátómhoz, aki maszatos kezével egy marék szaftos currys rizst emelt a szájához. Próbáltam én is a kezemmel enni, de néhány szerencsétlen kísérlet után visszatértem a késhez és villához, amit – az idegen iránti könyörületből – előre a tányérom széléhez igazítottak. A palacsintához hasonlító roti kenyérrel ügyesebben bántam, annak ugye nálunk is van némi hagyománya, hogy a kenyérhéjjal kanalazzunk („eb, aki a kanalát meg nem eszi”), de kezdetleges technikámmal mindenki rég megebédelt volna, mire én is...

tovább

Meglepő kiállítás az evangélizációról (2)

Sötét szobába léptem, melynek közepén egy háromdimenziós kereszt világított. A kereszt egy jókora négyszögletű pódium tetején állt. A háttérben mint egy szívverés Bach Máté Passiójából a 63. számú korál dallama hangzott: „Ó Krisztus-fő, Te zúzott...” A pódium mind a négy oldalán kivilágított igeversek hasították szét a sötétséget, jelezve, hogy a kereszt és az értelmezése együtt jelentik a világosságot. Ez a szoba az evangélium szobája volt. A múzeum szívében jártam, a kamrában, ahol az egész kiállítás értelmet nyer. Úgy álltam ott a sötétben, mint Jónás a cet gyomrában. Ha beledöföm a...

tovább

Meglepő kiállítás az evangélizációról (1)

Wheatoni tartózkodásom alatt háromszor mentem végig a Billy Graham Center múzeumán. Az állandó kiállítás rengeteg gondolatot indított el bennem. Maga a központ 1979-ben nyílt a Wheaton College területén, hogy elősegítse a világméretű evangélizáció ügyét; jelenleg kb. ötven szolgálaton keresztül látja el ezt a feladatát. Ezek egyike az épület földszintjén található múzeum, mely messze túlmutat önmagán – és minden más tárlaton, amit eddig láttam. A múzeumba lépve a gyanútlan látogató (mint én) azt gondolja, hogy objektív megfigyelőként végignéz egy érdekes kiállítást. Pedig nem, és csak a...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK