Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

felekezetek

Mert az élet az úr

Nem hiszem, hogy Isten a felekezetek sorsa miatt aggódna. Ő az Egyház mellett kötelezte el magát. Ez nem azt jelenti, hogy a struktúráknak nincs is jelentőségük. Sebestyén Jenő református dogmatikusnak igaza van abban, hogy az Egyház egyszerre institutio és organismus, és egyetértek a hasonlatával, hogy az institutio olyan szerepet tölt be az organismus számára, mint a növény mellé letűzött karó. „Az organismusból születik meg az institutio, de az institutio is táplálja az organismust.” (Református dogmatika III, 83) Az Egyháznak szüksége van valamiféle szervezettségre, és a szervezettség általában túlnő a helyi gyülekezetek szintjén (sok helyen persze ez eleve történelmi adottság). Amikor az utóbbi történik, vagy amikor a már túlnőtt institutio széthasad, akkor beszélünk felekezetekről. Az Egyház túlnyomó része nagyobb felekezetekben létezik, és maguk a felekezetek is olyanok, mint a növény mellé letűzött karók.

bővebben

Túl katolikus lettem, hogy katolikus legyek?

Én is hallottam már a közhelynek is felfogható bölcsességet, hogy „soha ne mondd, hogy soha”, de vannak dolgok, melyekről tényleg úgy érezzük, soha nem történhetnek meg velünk. Mostani fejemmel például elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is katolizáljak. Bár a környezetemben ez nem lenne példa nélküli, bevallom, nehéz megértenem azokat, akikre Róma vonzást gyakorol, mert ennek az erejét én még nem éltem át. Számos teológiai, kulturális és esztétikai gát van bennem, melyek élesen elválasztanak a római egyház barokk világától, és nem hiszem, hogy ezeken könnyedén át tudnék törni. Mind...

bővebben

A struktúrákhoz vagy az élethez legyünk hűségesek?

A kisegyházakkal, evangéliumi közösségekkel szemben megfogalmazott leggyakoribb vád az, hogy kiszakadtak valahonnan, hűtlenek lettek felekezetükhöz, széttépték nagyobb közösségük szövetét. A vádat nem akarom most azzal tompítani, hogy bebizonyítom: evangéliumi gyülekezetek igen gyakran nem úgy jönnek létre, hogy valamely nagyobb (vagy kisebb) felekezetből kiválnak, hanem úgy, hogy külföldi felekezet alapít hazánkban gyülekezetet, vagy úgy, hogy egyszerű hívők új gyülekezetet hoznak létre természetesen létező testvéri közösségükből. Mindkettőre rengeteg példát láthatunk, ami szerintem nem...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK