A Felszabtér blogon Zsidó, keresztény és humanista állásfoglalás a 14 úgynevezett „bevett egyház” kirekesztő nyilatkozata ellen címmel adtak ki egy ellennyilatkozatot. Az aláírók tiltakoznak az egyházak nyilatkozata ellen, és hitet tesznek a szeretet és az emberi méltóság védelme mellett. „Mi, hívők, nem hívők és ateisták, azért szólalunk meg, mert rendkívül fontosnak tartjuk az embertársaink mellett való kiállást, különösen ebben a hazában, ahol a különféle kisebbségi csoportok sorra válnak támadások célpontjaivá.” A nyilatkozat az egyházak közös megszólalását politikai keretbe helyezi: „Miközben a téves megfogalmazás a kormány által egyre intenzívebben támadott LMBTQ-közösség tagjaitól, valamint a szivárványcsaládoktól akarja célzatosan elvitatni emberi méltóságukat, egyúttal megkérdőjelezi az egyedülálló vagy éppen elmagányosodott emberek, az egyszülős és az örökbefogadó családok, az élettársi kapcsolatban élők, sőt még a cölibátusban élő papok, szerzetesek és apácák emberi jogait is.”

tovább