Különös tény, hogy Tajvant leszámítva kizárólag nyugati keresztény országokban van „melegházasság” és a jogrendbe is beépült genderideológia. Vajon mi ennek az oka? – teszi fel a kérdést Jacob Hoekman holland újságíró június 20-i cikkében[1]. Pusztán a kereszténység hanyatlása és a szekularizáció következménye lenne ez? Vagy magának a kereszténységnek is köze van hozzá? Hoekman Tom Holland angol történészt idézi, aki szerint „a szexuális forradalom erkölcsisége” azért tudott a világnak ezen a részén esélyt kapni, mert a szeretet és az egyenlőség a kereszténység számára kiemelten fontos értékek. Hoekman szerint a keresztények ráadásul mindig többre tartották a lelket a testnél, és a szexuális forradalom is a belső önmeghatározásra helyezi a hangsúlyt. Az LMBT-mozgalom céljainak elutasítását ma sokan úgy értelmezik, hogy az maguknak az LMBT-embereknek az elutasítása, hiszen ők a megélt belső valóságot az identitásuk lényegének tartják. Hoekman szerint ez azt igazolja, hogy nagyon mély jelenséggel van dolgunk, és hogy a szexuális forradalomnak valóban megágyazhatott a nyugati világ keresztény múltja.

bővebben