Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
A Tűzfal podcast harmincnegyedik részében O. Hallesby Az imádságról c. könyvéről beszélgetünk, és hogy miért könnyű imádkozni akkor is, amikor kifejezetten nehéz. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Az imádság könnyű és magától értetődő, amikor valamilyen külső vagy belső nyomorúság miatt kétségbeesetten kiáltunk Istenhez, vagy amikor a szívünk tele van Isten dicséretével. Sokszor viszont nincs bennünk ehhez hasonló belső sürgetés vagy tűz, egyszerűen csak imádkozni szeretnénk, de a gondolataink elkalandoznak, a szavaink elfogynak, a szívünk nem hangolódik Isten jelenlétére, vagy esetleg bűntudat gyötör és nem vagyunk biztosak abban sem, hogy Isten meghallgat, ha hozzá kiáltunk. Ilyen esetekben segítséget jelent, ha van egy vezérfonalunk az imádsághoz. De tulajdonképpen mindig hasznos lehet valamiféle liturgia, ami terel bennünket Isten jelenlétébe. Valami séma vagy sablon, ami nem fojtja el a spontaneitást, de ha akarjuk, vezeti, keretbe foglalja az Istennel való beszélgetéseinket. Hadd mutassak öt vezérfonalat, amit én gyakran használok, amikor imádkozom.
Képzeljük magunkat az ószövetségi időkbe, amikor még állt a Szentsátor. Képzeljük el, ahogy haladunk befelé, kezdve az udvartól, a szentélyen át szép lassan egészen a szentek szentjéig. Ahogy képzeletben megyünk egyre beljebb, használjuk a Találkozás Sátrának képeit az imádság eszközeiként. De ne csupán úgy, mintha még a régi Sátor állna, hanem úgy is, mint akik mindent az új szövetség fényében látnak, tudva, hogy eljött a Krisztus, hitünk főpapja, akiben Isten dicsősége közöttünk sátorozott (Jn 1,14). Imádkozzunk az idők teljességének fényében (Gal 4,4), mint akikért Krisztus bevitte már a tulajdon vérét az oltárra engesztelésül (Zsid 9,23-26). Amikor ezt a képzeletbeli sétát megtettem, bennem ilyen imádságok születtek.
Jakus Ágnes, a parokia.hu újságírója álmodta meg azt a hatrészes cikksorozatot, amiben néhány cikk megírásával én is részt vettem. A miniprojekt célja az volt, hogy az ember istenképűsége fényében beszéljünk a keresztény életről, a kreativitásról, a megszentelődésről, az egyházról, az imádságról és az ember világban betöltött küldetéséről. Örömmel írtam meg a rám bízott cikkeket, mert a témafelvetés szerintem is fontos és kiemelt figyelmet érdemel. A megvalósult kereszténységből ugyanis gyakran hiányzik a szó legszorosabb értelmében vett emberség, ami nélkül pedig nincs egészséges, igaz lelkiség. Ági az első cikket Hamar Danira, a másodikat Földesi Barnabásra, a többit rám bízta. Jó szívvel ajánlom a sorozatot, szerintem érdemes elölről, egészében végigolvasni!
A szédítő gyorsasággal végbement tálib hatalomátvétel nemcsak politikai kérdéseket vet fel, de beláthatatlan következményekkel jár az afganisztáni keresztény gyülekezetek számára is. John Manley (az Egyesült Arab Emirátusokban élő evangéliumi lelkipásztor) kapcsolatban van afgán lelkipásztorokkal, akik imádságot kérnek, és az alábbi kéréseket juttatták el hozzá, rajta keresztül pedig hozzánk.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK