A hitünk valódiságát gyakran az mutatja meg, hogy igazat adunk-e Istennek, amikor irgalmasabban cselekszik annál, ami szerintünk helyes lenne. Ezt látjuk Jónás esetében, aki megbotránkozik, amikor Isten nem hajtja végre a meghirdetett ítéletet Ninive felett, holott ő már odakészítette a kis székét a kunyhója elé a tök árnyéka alá, hogy biztonságos páholyból nézze végig, ahogy beteljesedik a rá bízott prófécia. Valahol a farizeusok is azon rökönyödtek meg, hogy Jézus Isten nevében olyan szélsőségesen erkölcstelen életet élő polgártársaiknak adott kegyelmet, akik arra egyáltalán nem szolgáltak rá, sőt, a Tóra értelmében akár még halálbüntetésre is méltók voltak. Hitetlenül reagáltak, mert a hit ezekben az esetekben azt jelentette volna, hogy elfogadják: Isten irgalmasabb az elvárásaiknál.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
irgalom
„Tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére”
A keresztény hit két központi parancsa: szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Az első szoros kapcsolatban van az imádattal, a második a könyörülettel. E kettő által válhat az egész életünk istentiszteletté. Ami tökéletes ellentéte korunk jogokat követelő ego-pogányságának.
*
A kereszténység imádatról és könyörületről beszél. Korunk egyenlőségről és társadalmi igazságosságról. Így lesz a kegyelemből követelés, az emberből pedig isten.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (22) – Keménység és irgalom
„Varázsló asszonyt ne hagyj életben! Mindaz, aki állattal közösül, halállal lakoljon! Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az ÚRnak, azt ki kell irtani. Ne nyomorgasd a jövevényt, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat!” (2Móz 22,17-21)
Az ószövetségi törvény szétfeszíti modern gondolkodásunk egyszerű sémáit, amikor egymás mellé helyezi ezeket a parancsokat. Az első három olyan tetteket említ, amelyek halálbüntetést vontak maguk után. A varázslást, a zoofíliát és az idegen isteneknek való áldozást semmilyen szinten nem lehetett megtűrni Izráelben. Isten keménysége és szigora mutatkozik meg ezekkel a tettekkel szemben. Az utána következő két parancs viszont Isten irgalmát mutatja a jövevények, az árvák és az özvegyek iránt. Megtiltja, hogy nyomorgassák őket, és emlékezteti a zsidókat, hogy ők is voltak kiszolgáltatott helyzetben, amikor őket nyomorgatták mások. Ne tegyék ezt a jövevényekkel, az árvákkal és az özvegyekkel!
Harag és könyörület egy személyben?
Nehéz elgondolnunk Istenről, hogy egyszerre képes lenne haragudni és könyörülni. Mivel bennünk ez a két indulat legtöbbször elválik egymástól (ha haragszunk, nem érzünk irgalmat, ha irgalmat érzünk, nem haragszunk), Istenről is azt feltételezzük, hogy vagy haragszik, vagy könyörületes, de a két indulat egyszerre nem lehetséges benne. Vagy a haragvó Isten létezik, vagy az irgalmas Isten; a kettő együtt azonban nem. Pedig de, és ezt Jézus halálára emlékezve különösen fontos megértenünk. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében ezt a két indulatot – a haragot és az irgalmat – tulajdonítja...
Ugye, azért vannak valódi menekültek?
Vajon miért kell mentegetőznie a kormánynak, amikor kiderül, mégiscsak befogadott ezerakárhányszáz menekültet? Azt értem, hogy a milliós nagyságrendű bevándorlás őrültség. Értem, hogy a problémákat helyben kell megoldani, több országhatárnyira tőlünk. Egyet is értek ezzel. Értem, hogy az EU-ban védjük a szuverenitásunkat. Értem, hogy a bölcs ember tud különbséget tenni menekült és migráns között, és ha kell, szigorú határokat húz. De pont ezt a bölcs különbségtételt hiányolom abból a retorikából, amely minden bevándorlót ellenséggé tesz. Mert az egy dolog, hogy nem akarunk tömeges...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK