Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nemcsak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Isten igazsága
„Megugathatja ugyan messziről az Isten igazságát, de hozzá nem férkőzhetik”
Ismét Kálvintól fogok idézni, mert az előző post témájához jól kapcsolódik az a kép, melyet Kálvin az Institutió első könyvében az Isten mindenhatósága és jósága közötti kapcsolat szemléltetésére használ. Miután bibliai példákon keresztül kifejti, hogy Isten tökéletes uralommal rendelkezik a gonosz felett, Kálvin maga veti fel azokat az ellenvetéseket, melyek az emberek fejében ennek az igazságnak a hallatán felmerülnek. Az egyik ellenvetés arról szól, hogy ha Isten a gonoszt is elrendeli, a bűnök elkövetői felmenthetik magukat, hiszen cselekedeteikkel voltaképpen Istennek engedelmeskedtek....
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK