„Megnézem, mennyi az idő” – gondoltam a hídon, hirtelen felocsúdva. Percek óta a megduzzadt, áradó patakot csodáltam a veszprémi vár alatt, közben Hérakleitoszon járt az agyam, aki szerint minden változásban van. Nem akartam elkésni a reggeli imaóráról. „Lehet, hogy nem itt a hídon kéne elővennem a mobilomat” – de akkor már késő volt: a zsebembe akadt, a lendület viszont lökte előre, és sssvvv... potty. „A f....!” Ez tegnap reggel történt. Azóta a Sédben úszik az összes elmentetlen telefonszámom. Ha valaki próbált hívni, ugyanazt hallotta, mint én, amikor a kedvemért megcsörgették a...

tovább