Meghallgattam Jordan Peterson keresztény egyházakhoz intézett üzenetét. Összességében egyetértek az üzenettel, fontos is, amiket mond, mi több, nagyon (!) fontos. A keresztény egyházaknak, gyülekezeteknek fel kell végre ismerniük, hogy a hit elnőiesítésével elidegenítik a férfiakat és elveszítik a jövő fiataljait is. Amit Jordan Peterson mond, azt mások is régóta mondják, de ezek szerint ez kívülről is jól látszik. Most viszont éppen erre akarok kitérni, hogy Jordan Peterson kívülről beszél, és ami a kereszténység lényegét illeti, mellé is. Ez egészen nyilvánvaló, amikor utána a muszlimoknak is mond egy hasonló beszédet, és olyan közhelyeket süt el a három könyves vallás közös hitéről, amilyeneket még a 60-as évek nagy ökumenikus párbeszédei idején pufogtattak vallási vezetők és virágokat szagolgató hippik. Az a tény, hogy éppen Jordan Peterson jön elő ilyesmivel, aki saját bevallása szerint mindennél többre becsüli az igazságot, nekem azt üzeni, hogy a kanadai pszichológus még mindig nem kész szembenézni a hit valódi természetével. Úgyhogy hadd fogalmazzak meg én is egy válaszüzenetet (amit ő nyilván nem fog elolvasni).

tovább