Kedves emberek fülébe jutott, hogy egy ifjúsági konferencia miatt Kolozsvárra készülök, és megkerestek, hogy ha már ott vagyok, kész lennék-e egy nyilvános kávéházi beszélgetésre is Visky András íróval, akinek Kitelepítés című regényéről korábban írtam egy recenziót. Örömmel mondtam igent, különösen Andrással való régi ismeretségünk miatt. A szervezők (Koinónia Kiadó) azt a címet adták a beszélgetésnek, hogy „kinyilatkoztatás és irodalom”. Kerestük ehhez a megfelelő formát, végül úgy alakult, hogy moderátor nélkül fogunk társalogni, és nem a könyvre, inkább a könyv apropóján a mindkettőnk számára kiemelten fontos kérdésre fókuszálunk: mi a viszony a kinyilatkoztatás és az irodalom között? Így is lett. A zsúfolásig megtelt kávézóban a regény teológus olvasójaként faggattam az írót, a megjelent vendégek belehallgattak a párbeszédbe, majd a végén kérdésekkel ők is bekapcsolódtak. Hogy mi sült ki ebből, az itt visszanézhető.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
koinónia
Köszönjük a dicséretet, továbbítjuk!
Az Origo külön cikkben számolt be arról, hogy elindult Budapesten is a Sunday Assembly mozgalom első gyülekezete. Ez egy ateista-humanista kezdeményezés, melyben állítólag a közösségen van a hangsúly. A cikk Szabó Sebestyén „prédikációjából” idéz: „A világnak minden bizonnyal több közösségi életre van szüksége, a Sunday Assembly ezért az életet ünneplő és befogadó szellemiségű közösségeket hoz létre. Itthon is növekszik a társadalmi elszigeteltség és a magány: a legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint ma Magyarországon 30 százalékkal többen élnek egyedül, mint 10 évvel korábban,...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK