Örömmel jelentem, hogy egyházunkat Magyar Evangéliumi Egyesület néven bejegyezte a bíróság! A gyülekezetünk nyolc hónap után tehát megint felkerült a térképre, és újra tudjuk, hogy hivatalosan minek is számítunk. A bíróság utolsó hiánypótlásként még azt kérte tőlünk, hogy városunk polgármestere adjon ki hivatalos engedélyt arról, hogy a nevünkben benne lehet a „Veszprémi” szó (amit immár másfél évtizede használunk). A polgármester ezt készségesen megadta. Úgyhogy most ez van. Egyesület lettünk, az „egyház” mormonok, hitgyülisek és katolikusok problémás kistestvére. Magyar Evangéliumi...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Magyar Evangéliumi Egyház
Nyílt levél Balog Zoltán miniszter úrhoz
Miniszter úr! Jogfosztott, de Krisztusban szabad evangéliumi lelkészként írok Önnek, az egyházügyekért is felelős államszolgának, a kisegyházak érdekében. Mint keresztény és mint állampolgár szólítom meg Önt, az Önnek a Biblia szerint járó tisztelettel. Bár úgy hiszem, Krisztusban testvérek, teológusként pedig kollégák vagyunk, útjaink több ízben keresztezték is már egymást, jelen helyzetben a tegeződést illetlen bizalmaskodásnak tartanám. Most nem közös evangéliumi szolgálatban találkozunk, mint amilyen a MEKDSZ vagy egy ideig a mindennapi.hu volt, hanem egy egyházi státuszától megfosztott...
Evangéliumi Egyházak Fóruma?
Tegnap este felemelő élményben volt részem. Az új egyházügyi törvény nem maradt következmények nélkül, úgy tűnik, máris közelebb nyomta például egymáshoz azokat az evangéliumi felekezeteket, gyülekezeteket, amelyek a jelenlegi törvény szerint januártól valószínűleg elveszítik az egyházi státuszukat. Néhány hete a Magyar Evangéliumi Egyház, a Szabad Evangéliumi Egyház, az Isten Egyháza és még egy-két kisegyház vezetői megkeresték egymást, hogy együtt imádkozzanak és gondolkozzanak a kialakulóban lévő helyzetről. Ehhez kapcsolódtak a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) vezetői is. Az...
Minek nevezzen bennünket a világ?
Az illetékes államtitkár nyilatkozata szerint a kormány módosítani akarja az egyházak jogállásáról szóló törvényt. A nyilatkozatból úgy tűnik, az egyházaknak újra regisztráltatniuk kell majd magukat, és csak a száz évnél régebbi vagy tízezer tagnál többet számláló közösségek kapják meg újra az egyházi státuszt. Ez azt jelentené, hogy a katolikus, református és evangélikus egyházak könnyedén vennék az akadályt, ahogy a néhány magyarországi ortodox formáció, valamint a baptisták és talán a metodisták is. Valószínűleg nem kapna egyházi státuszt a kisegyházak jelentős része, beleértve az...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK