Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

megtisztulás

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (14) – A megtisztulás ára

„De aki szegény, és nem telik neki ennyire, az hozzon egy bárányt jóvátételi áldozatul felmutatásra, hogy engesztelést végezzenek érte, ételáldozatul meg egytized véka olajjal gyúrt finomlisztet és fél liter olajat. Hozzon két gerlét vagy két galambot is, ahogyan telik neki, az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul.” (3Móz 14,21-22)

Isten tisztaságot várt el népétől. A rituális tisztaság fontosságát mutatja, hogy a mózesi szövetség alatt élő zsidóknak a poklos betegségek után többszörös tisztulási szertartáson kellett átmenniük. Az első szertartás azt tette lehetővé, hogy bemehessenek a táborba (2-8), a második azt, hogy elmehessenek a sátorhoz (9), a harmadik után visszatérhettek a nép közösségébe (10-20). Az összetett, háromlépcsős tisztulási rituálékhoz különféle eszközökre (cédrusfa, bíborfonál, izsóp), állatokra (bárány, madár) és cselekedetekre (megborotválkozás, megfürdés, madár megölése, elengedése) volt szükség.

bővebben

A Találkozás Sátrában (3) – A mosdómedence

„Elkészítette a rézmedencét… az asszonyoknak a fémtükreiből…” (2Móz 38,8)

Uram, itt állok a rézmedencénél, és látom magam a víz és az asszonyok tükrében. Különös, hogy ez a medence éppen azokból a réztükrökből készült, amelyekben a nők a saját ábrázatukat vizsgálták. Én is így állok előtted: vizsgálj meg engem, hogy jó úton járok-e! A rézoltárnál megszenteltél, de szükségem van arra, hogy le is mosd rólam a bűnt, amely idegen szentségedtől. Olyan fehér akarok lenni, amilyen a hajlékod kerítéséül szolgáló gyolcs. Az asszonyok önként ajánlották fel tükreiket, hogy ne az, hanem tiszta igéd ítélje meg őket. Én is általad akarok megítéltetni. Mosd le rólam a bűn megítélt szennyét, hogy tiszta lehessek! Moss meg Uram, hogy fehérebb legyek, mint a hó! Moss meg, hogy tisztán mehessek be a hajlékodba, a találkozás helyére! Tudom, hogy megbocsátottál, mert jártam már az oltárnál. De szeretnék hozzád méltó lenni az indítékaimban, beszédemben, cselekedeteimben is! Szeretnék olyan tiszta lenni, amilyen tiszta Te vagy. Moss meg igéd és Lelked által, moss meg, hogy ne maszatoljam be tisztátalan kézzel szentélyedet! Ámen.

bővebben

Az elnémított lelkiismeret kiáltása

A legalattomosabb gonosz motiváció az összes gonosz motiváció közül az a vágy, hogy az elhallgattatott lelkiismeret csendben maradjon. Az ember szinte bármire képes ennek érdekében. Hazudik, bujkál, tagad, gyűlöl, öl, vádol, rágalmaz, befeketít, csakhogy ne hallja a belső, számonkérő hangot. A lelkiismeretét csendben tartó ember akár a bűn létét is tagadja. Ha kell, eltörli a mércét. Megszünteti a törvényt. Leleplezi mások képmutatását. Manipulál és összezavar. Cinikusan kacsint. Elpusztít bármit, ami fölébresztheti az alvó óriást: a vádló lelkiismeretet.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (38) – A tükrök

„Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.” (2Móz 38,8)

Micsoda képe ez annak, hogy lemondunk az embereknek való tetszeni akarásról! Ezek az asszonyok a tükreiket hozták el Istennek. Istennek akartak tetszeni, nem embereknek. Legértékesebb kincsüket adták neki: azt, ami szépségüket tükrözte.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK