„Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett.” (1Móz 45,4b-8) József közelebb hívja magához a testvéreit és felfedi előttük kilétét: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!” Drámai pillanat ez, amelybe bele van sűrítve József szenvedésének mind a tizennégy éve. József megjárta ezalatt a rabszolgaság, a száműzetés, az igazságtalan vád és a börtön minden poklát. A börtönből való szabadulás és gyermekei születése tudta végre elfeledtetni vele apja házát (1Móz 41,51), amelytől erőszakos...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
nagylelkűség
Kezdjük szőni a szociális hálót, és tegyük a helyes sorrendben!
Mivel a járvány miatti veszélyhelyzet még hosszú hónapokig elhúzódik (valójában nem tudjuk, mikor lesz vége), és a gazdasági következményeket igazán csak utána fogjuk mindannyian megérezni (ezek igencsak kemények lehetnek), és jelen állás szerint százezrek veszítik majd el a munkájukat (ez már elkezdődött), a gyülekezetekben is készülnünk kell a súlyos pénzügyi következményekre. Most nem arra gondolok, hogy mi lesz az épületek bérlésével, fenntartásával, a pásztorok fizetésével, bár sok helyen nyilván ezek is égető kérdések lesznek. Komolyabb szociális problémákra kell majd választ...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK