Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Narnia

A Ruhásszekrény mögött

Áhítattal léptem az olvasóterembe, mint egy szentélybe, ahol néhány órát tölthetek egyik kedvenc íróm saját feljegyzéseivel. Regisztrálni kellett magamat, megjelölve a témát, ami érdekel. A könyvtáros hölgy megkérdezte, hogy mit szeretnék kutatni. Mivel éppen a Ruhásszekrénytől jöttem, nem volt semmi célom azon kívül, hogy hozzányúljak Lewis valamelyik könyvéhez. Olyan könyvhöz, amit ő is a kezében tartott és jegyzetekkel ellátott. Gyorsan kellett döntenem, ezért azt mondtam, hogy Lewis könyvtárából valamelyik George MacDonald kötet érdekel. Meg esetleg valami, ami relikviaként még érdekes...

bővebben

Mi volt C. S. Lewis könyveinek legfőbb célja?

C. S. Lewis a nagyvilág előtt úgy ismert, mint népszerű meseíró, a tudományos világban pedig mint elsőosztályú irodalomkritikus. Legismertebb műve a Narnia Krónikái mesesorozat, legfontosabb tudományos műve pedig a tizenhatodik századi angol líra és epika átfogó feldolgozása, mely a mai napig alapműnek számít. Lewis azonban mindenekelőtt keresztény apologéta volt. Erről a világ sem feledkezett meg teljesen: Az emberiség felszámolása című könyvét a National Review a huszadik század hetedik legjobb könyvének választotta a nem-fikció kategóriában, és mások mellett Francis Fukuyama is...

bővebben

Jók ezek a Narnia filmek?

Elmentünk a családdal moziba és megnéztük a legújabb Narnia filmet. Egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként fogom leírni azt a bennem gomolygó valamit, ami a film nézése közben úgy font körül, mint a tengeri cirkálót a sötétség szigetéről származó zöld köd, a film egyik legfeleslegesebb vizuális megoldása. Nem akartam gúnyos cikket írni, mert úgyis sokan belerúgnak még ebbe a filmbe, az ő fárasztó kórusukhoz nem szeretnék kapcsolódni. Ennek ellenére majdnem azt a címet adtam ennek a bejegyzésnek, hogy „Könyörgöm, ne legyen több Narnia feldolgozás!” A családom beszélt le róla, és most...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK