Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

népszavazás

Mit jelent a gyermekvédelmi népszavazás eredménye?

Érdemes néhány szót ejteni a népszavazásról, és hogy mit jelent annak eredménye. Azok, akik ellenezték a gyermekvédelmi törvényt, illetve az azt négy „nem”-mel megerősíteni szándékozó kérdéseket (mert mondjuk homofóbnak, melegellenesnek vagy primitívnek, feleslegesnek tartották, egyszerű politikai haszonszerzést láttak benne, vagy esetleg ők maguk azok a lobbiszervezetek, amelyekről szó van), a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen szavazatok leadására buzdítottak. Ez a demokratikus szempontból kissé furcsa taktika azt eredményezte, hogy a népszavazásnak nem lett jogilag kötelező eredménye, hiszen az érvényes szavazatok aránya egyik kérdésnél sem érte el az 50%-ot. Az Amnesty International Magyarország igazgatója szerint emiatt magát a törvényt is vissza kellene vonni (ezzel jelezve, hogy ebben a versenyben bizony nekik is voltak lovaik).

tovább

Szavazzunk és imádkozzunk!

Ma parlamenti választásokon adhatjuk le pártokra és képviselőjelöltekre a szavazatunkat. El fog dőlni, hogy ki vezesse Magyarországot a következő négy évben, ez pedig sok egyéb következménnyel is jár. Különbözőek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, a véleményünket legtöbben régóta kialakítottuk már: szavazzunk a hitünknek és a legjobb meggyőződésünknek megfelelően! Közben ne felejtsük el, hogy a legfontosabb dolgok nem fognak hétfőtől sem megváltozni. Akárhogy is alakulnak a választások, Isten marad a világmindenség ura; Jézus Krisztus lesz továbbra is az emberiség egyetlen Megváltója; a gyülekezeteinkben, templomainkban az Isten országa eljöveteléért fogunk imádkozni; a hívő keresztények egymás testvérei maradnak, és ezután is az evangéliumra lesz szüksége jobboldali és baloldali meggyőződésű embereknek egyaránt.

tovább

Nem stimmelnek a számok?

A figyelmes bibliaolvasó időnként beleszalad olyan bibliai részletekbe, amelyeket nehezen tud összeegyeztetni a Szentírás más részleteivel. Egy ilyen példa Dávid népszámlálása, amelyről két beszámoló is fennmaradt: az egyik a Sámuel második könyvében, a másik a Krónikák első könyvében. Dávid király az Úr (2Sám 24,1) és/vagy a Sátán (1Krón 21,1) indítására megszámlálta az Izráelben és Júdában lakókat. A 2Sám 24,9 alapján a népszámlálás végeredménye: „Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer.” Az 1Krón 21,5 szerint: „egész Izráelben egymillió-százezer...

tovább

A homofóbia vádjának idétlensége

Pap Szilárd István tegnap újabb cikket írt arról a társadalmi vitáról, amely a szomszédos Romániában a melegházasság kérdése körül alakult ki. Az írás címe: „A homofóbia és a korrupcióellenesség meglepő kölcsönhatása Romániában”. Pap Szilárd István szerint a Román Ortodox Egyház ellennarratívát épít a nyugatos világkép mellé, és ennek a narratívának a legfőbb állványzata a homofóbia, noha Romániában a melegjogok szerinte kifejezetten gyerekcipőben járnak még. „[A]z elmúlt években egyre erősebbek és hangosabbak lettek a homofób hangok, és az ortodox egyház hathatós közreműködésével mozgalommá...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK