Chesterton száz évvel ezelőtt egy rendkívül divatos tévedésre mutatott rá az oktatással és a neveléssel kapcsolatban. Mivel ez a tévedés azóta sem ment ki a divatból, sőt, egyre több híve van, mi is vessünk egy pillantást rá. Arról a szokásról van szó, hogy jó szándékú emberek a gyermekeket a tekintély formáló erejétől igyekeznek megóvni, mint ahogy egy különleges virágot védenek, amely veszélyesen közel nyílt a sűrűn bejárt ösvényhez, vagy ahogy nyelvőrzők vigyáznak egy kis nép nyelvére, amely ki van téve a szomszédos, nagyobb nyelvközösség közvetlen hatásának. E divatos meggyőződés szerint az oktatásban és nevelésben a gyermekekre leselkedő veszély a tekintély, amely erőszakot gyakorol rajtuk, amikor a tudást kívülről próbálja beléjük helyezni. A bölcs oktató – mondják – nem betáplálja, hanem csak előhúzza a tudást a diákból, mint ahogy magát a diákot sem behelyezték annak idején az anyja méhébe, hanem inkább kihúzták onnan.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
nevelés
Szabad-e egy szabad államban megkeresztelni a gyermekeket?
Figyelemre méltó vita alakult ki az elmúlt napokban a keresztelés gyakorlata körül. No, nem az egyházban, különböző felekezetek között, hanem a társadalomban, egy fiatal ateista köztisztviselő írása kapcsán. Békés Gáspár azt vetette fel, hogy be kellene tiltani a kereszteléseket, mert szerinte az Alaptörvény és az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye által egyaránt védett vallásszabadságot sérti, ha valaki a saját vallását másra – jelen esetben a gyermekére – kiterjeszti. A Mandinernek adott interjúban így fogalmaz: „A vallásszabadság ugyanis saját magadra vonatkozik, azt másra kiterjeszteni már a másik ember jogába ütközik, akkor is, ha az illető valakinek a gyermeke.”
Mi a művészet célja?
Mi a művészet célja? Elképzelem, hogy némelyek már a kérdéstől is lúdbőrösek lesznek. Miért kell, hogy célja legyen a művészetnek? És ha nincs célja? Van, aki szereti a világot felhúzott órához hasonlítani, de ez ma már kevesek szubkulturális életérzése. A többség nem akar mindenestül funkcionális világban élni. Felszabadult a modernitás utilitarizmusa alól, és nem akar újból rabjává válni. Nem akarja Giacometti szobrait vagy Mikszáth novelláit úgy osztályozni, mint környezetismeret órán a hasznos és a kártevő bogarakat. Már nem hiszi, hogy mindig az lenne a jó, ami hasznos. Egyre több ember...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK