Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Orbán Viktor

„Viktor” feloldása

Néhány olvasóm megütközött azon, hogy a C. S. Lewis könyvéről szóló Tűzfal beszélgetést egy idézettel reklámoztam, amelyben egy bizonyos „Viktor” asztalán hever a könyv, bejelölve, behajtva, ráadásul az idézet szerint „Viktor” kiemelt érdeklődést mutat felé és jókat derül rajta. A „Viktor” név úgy tűnik, tabu, mert akár „Orbán” is lehet az előtagja, azt meg csak rövidítve és számmal lehet említeni. Hadd oldjam a feszültséget azzal, hogy kiegészítem az ajánlást másokkal is. Ott van például rögtön Barack Obama, akinek saját bevallása szerint az egyik kedvenc könyve volt, csak nehogy emiatt most az a vád érjen, hogy támogatom a Közel-Kelet felrobbantását és a woke ideológiát. Tony Blair is utalt a könyvre, ahogy Mitt Romney szenátor is. Sőt, Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó főtitkára szintén ismerte a könyvet és utalt Lewis morálfilozófiájára. Vagy ellenfele, Ronald Reagan amerikai elnök, aki a gonosz birodalmáról szóló híres beszédében még idézte is Csűrcsavart. Akik azt a hatalmas keleti országot ma is a gonosz birodalmának látják, adhatnak utólag Reagan elnöknek egy piros pontot, mielőtt kezükbe veszik Csűrcsavart, és nekem is, hogy vele reklámozom.

bővebben

Evangéliumi egység és világnézeti mérlegelés – hogyan készüljünk a parlamenti választásokra?

Egy ideje fogalmazom már magamban ezt a cikket. Amikor egy első változatát átküldtem Hamar Dávid barátomnak, azt válaszolta, hogy ez inkább két cikk, és így egyben könnyen kioltják egymás üzenetét. Ráadásul az elsőt valószínűleg szeretni fogják, a másodikban viszont sok a kockázat. Elgondolkodtam ezen. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azt a két cikket próbálom megírni, amit Bese Gergő katolikus pap és Kovács Viktor evangélikus lelkész lényegében már megírtak. De nem akarok két cikket írni, hanem éppen azt a kettősséget szeretném integráltan láthatóvá tenni, ami bennem van, és amit az említett két publicisztika is együtt megjelenít. Kovács Viktor az írásában azt hangsúlyozza, hogy az evangélium minden „oldali” embernek szól, ezért tapintatosnak kell lennünk, amikor közéleti kérdésekben fogalmazunk meg egy álláspontot. Bese Gergő viszont azt emeli ki, hogy Jézus „nem akart álarcokat felvenni, hogy hitelesnek tűnjön”, akkor is kimondta az igazságot, ha az egyeseket esetleg bántott. Pontosan erről a két dologról szeretnék beszélni, együtt, álarc nélkül, ahogy bennem kavarognak.

bővebben

Egyetértek Orbán Viktorral: különbség van a keresztény hitelvek és a keresztény kultúra között

Az elmúlt években sokan, sokféleképpen kritizáltuk Orbán Viktor és kormánya politikájában, hogy a keresztény hittartalom egyfajta krisztianizáló nemzeti barokk kellékévé válik, a kormánnyal kapcsolatos jogos kritikák pedig a megfelelő distinkciók híján visszaütnek a tényleges kereszténységre is. A társadalom többsége a potens kormányzásért cserébe az árukapcsolást elfogadta, bár nem szívből, inkább a kereszténységgel szembeni gyanakvással, aminél csak az alternatívával szembeni cinizmusa a nagyobb. Aki szereti az evangéliumot, az ebben akkor is óriási kockázatokat lát, ha egyébként...

bővebben

Keresztények a lázadások korában

A társadalomban zajló folyamatokról írva engem elsősorban mindig az érdekel, hogy keresztény emberekként hogyan viszonyuljunk azokhoz. Az első azonban a megértés és csak utána következik a reakció. Mikor Peter Druckert a vezetők legfontosabb feladatáról kérdezték, azt válaszolta: a vezetésben első és legfontosabb a valóság leírása (description of reality). Ha helytelen a vezető valóságértékelése, az iránymutatása is félre fog siklani. Mivel a magam szűkös eszközeivel keresem a keresztények útját a mai társadalomban, próbálom én is megérteni a bennünket körülvevő valóságot. Azt a társadalmat...

bővebben

Ne legyen jaj a legyőzötteknek!

A Fidesz nyert kétharmaddal. Harmadszor is. Demokrációban illik elfogadni az eredményt, de sokan gyászolnak most, ahogy 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban gyászoltak a polgári oldal hívei is. Soha nem fogom elfelejteni a bevörösödött térképet Horn Gyula sajtótájékoztatójával, 2002 estéjét Kovács Lászlóval, 2006 csalódását és az öszödi beszéd utáni heteket. Ott voltam a Kossuth téren a 2002-es választások két fordulója közt, ott voltam 2006-ban az Astoriánál, amikor elindult a rendőri roham, emlékszem, milyen mérhetetlen szomorúság ült a lelkemre, ha arra gondoltam, hogy kik fogják az országomat...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK