Az evangéliumok egyik feltűnő jelensége, hogy Jézus tanítványokat hívott el. A görög μαθητής (máthétész) szó követőt, diákot, tanítványt jelent. Ilyen volt Simon, András, ilyenek voltak a „mennydörgés fiai”, a Tizenkettő, akik földi élete során faluról falura, városról városra vándoroltak Jézussal, de akár a hetven tanítvány is. Mielőtt a Mester felvitetett a mennybe, azt mondta követőinek: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20a). Jézus mesterterve tehát arról szól, hogy a kezdeti tanítványok másoknak is továbbadják mindazt, amit tőle hallottak, és így minden nép között egyre több tanítványa legyen, akik szintén ugyanezt teszik. Az Isten országa a tanítványokon keresztül terjed el a földön, ez volt az elképzelés, és ez is történt az elmúlt két évezredben. Jézus ügye tehát a tanítványságtól függ. De vajon mi a tanítványság legfontosabb feltétele? Ha egy szóban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám: a taníthatóság.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
ostobaság
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (17) – Belátható következmények
„Akkor Száraj, Abrám felesége, fogta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, és férjének, Abrámnak adta, hogy legyen az asszonya...” (1Móz 16,3a) A következő vers így szól: „És ő bement Hágárhoz, az pedig teherbe esett. Amikor látta, hogy terhes, úrnőjének nem volt többé becsülete előtte.” (16,4) Olvasva a történetet nem értem: mire gondolt vajon Száraj, amikor előállt ezzel a tervvel? Mégis hogy képzelte a szituációt? Hágár alázatosan kihordja majd a gyermeket, hálásan átnyújtja neki, és mindenki boldog, amíg meg nem hal? Egyáltalán nem mérte fel, milyen dinamikát hoz a kapcsolatukba az, hogy a...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK