Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Pál

Megjelent az Evangéliumi Fókusz új lapszáma, benne egy tanulmány tőlem is

Kisebb kihagyás után megjelent az Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom folyóirat új, ötödik száma, benne egy exegetikai tanulmány tőlem is „Az idő rövidre szabott”: Exegetikai megjegyzések az 1Kor 7,25-31-hez címmel. A tanulmányban azt a kérdést járom körül, hogy mit értett Pál az idő rövidsége alatt, milyen küszöbön álló megpróbáltatásokra gondolt, és hogy kapcsolódik össze ez a kettő a hajadonoknak adott tanácsában. A kérdések gyakorlati szempontból is fontosak, hiszen a hajadonoknak adott tanács egészen más megítélés alá kerül, ha az apostol tévedett a kronológia kérdésében. A tanulmány legfontosabb exegetikai következtetése az, hogy a szövegben „az idő rövidre szabott” teológiai alapállás, nem kronológiai becslés, ezért az alapelv alkalmazása sem függ az utóbbitól. A lap tartalmáról további részletek Baji Péter főszerkesztő bevezetőjéből:

tovább

Pál virtuális (pót)jelenléte most a példa a gyülekezetekben

A gyülekezetek többsége (talán mind) távkapcsolatokba ment át. Fura ez az új helyzet, de ha azt gondoljuk, hogy a virtuális jelenlét a 21. század technológiai vívmánya, emlékezzünk arra, hogy régen is voltak olyan eszközök, amelyek által a fizikai jelenlétet pótolhatta valamiféle szimbolikus, virtuális kommunikáció. Ilyen eszköz volt az írás, amely képes volt rögzíteni a kommunikációt olyanok számára, akik nem voltak testben jelen, vagy a hajózás, az utak, a lovak és a ló-vontatta szekerek, amelyek távoli vidékekre is hatékonyan el tudtak juttatni üzeneteket, hogy aki távol volt,...

tovább

Középpontban a szexuális tisztaság?

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt...

tovább

Pál tévesen gondolta, hogy közel a világvége? (1Kor 7)

A blogközi párbeszéd jegyében szeretnék reagálni arra a dilemmára, amit Sytka egy friss blogbejegyzésben vázolt fel az 1 Korinthus 7-tel kapcsolatban. A dilemma lényege az, hogy ha Pál úgy gondolta, hogy közel a világvége (Sytka ezt az értelmezést fogadja el, bár a cikk végén elvi nyitottságot mutat más magyarázatra is), és ennek fényében tanácsolta a szűz lányokat, hogy ne menjenek férjhez, vajon lehet-e Istentől ihletett, amit tanácsolt, illetve ha nem, milyen alapon fogadjuk el Pál apostoli tanácsait más esetekben? A Sytka által felvetett dilemma érthető és jogos, amennyiben elfogadjuk a...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK