Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

poligámia

Poligámia az Ószövetségben?

A Bibliában gyakran találkozunk poligámiával. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen házasságtörésről és gyilkosságokról is olvasunk, sőt, homoszexualitásról és bestialitásról is. A gond a poligámia esetében az, hogy míg a homoszexualitás vagy az állatokkal való fajtalankodás semmilyen körülmények között nem volt tolerálható, a Biblia istenfélőnek nevez embereket, akik poligám kapcsolatban éltek, illetve nem olvassuk, hogy nyíltan elítélné őket ezért. Nem csak Ézsaunak volt több felesége, de Jákóbnak is. Többnejű volt Gedeon, Elkána, Dávid és Salamon. Roboám és Abijja esetében még betudhatjuk...

tovább

Poliamoria ante portas

Tegnap a BBC honlapján kerestem a Brexitről szóló cikkeket, amikor a kezdőfelületen beleütköztem ebbe az írásba. A cím mindent elmond: „A többszerelmű kapcsolatok lehetnek a szeretet jövője”. Az írás a „szexuális forradalom” cikksorozat részeként jelent meg, mely sorozat (a BBC ismertetője szerint!) a szex és a gender fejlődő fogalmát akarja megértetni velünk. Sokan jósoltuk, hogy az azonos neműek közötti házasság legalizálása magával fogja hozni a poligámia legalizálásának igényét is azokban az országokban, ahol a házasság hagyományos definícióját felülírja a szexuális forradalom, a gender...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK