Ha egyetlen képet, egyetlen metaforát kellene megneveznem, amely tökéletesen jelöli a hitem sokat gúnyolt, de megrendítően felszabadító középpontját, a Bárány menyegzője lenne az. Ebben a metaforában, amit a Jelenések könyve végén tár elénk Krisztus Lelke (Jel 19,7), benne van a kezdet és a vég, a teremtés és a megváltás, a probléma és a megoldás, a teljes elhagyatottság rémülete és a bőség közösségi lakomája, altruizmus és hedonizmus, szenvedés és megdicsőülés, szeretet és szentség, igazságosság és kegyelem, Isten és ember, férfi és nő, lélek és test, ószövetség és új szövetség, várakozás és beteljesedés, múlt és jövő, titok és kinyilatkoztatás, kereszt és feltámadás, gyász és boldogság, bukás és megváltás, rituálé és eksztázis, evangélium és etika, keresztény katolicitás és keresztény exkluzivitás. A Bárány menyegzőjének képe összefoglalja a hit lélegzetelállító, egyedi misztériumát.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
progresszív
Luxushiedelmek
A képmutatás mindig ellenszenves, de van, amikor ártalmas is. A Tűzfal podcast tizenötödik részében a képmutatás kirívó mai példáját – a progresszív elit luxushiedelmeit – beszéljük át Rob Henderson amerikai pszichológus gondolatai mentén. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
A „progresszív kereszténység” blöff – válasz Monostori Tibor 10 pontjára
„Mik azok a jellemzők, amelyek a legtöbb progresszív keresztényre igazak?” – teszi fel a kérdést újfent Monostori Tibor, aki kitartó, már-már tiszteletre méltóan heroikus küzdelmet folytat, hogy heterodox nézeteit legalább alternatív irányzatként elfogadják a kereszténységen belül. Monostori ezúttal tíz pontba szedi, hogy mit ért „progresszív kereszténység” alatt. A bevezetésben ezt írja: „A progresszív keresztények sokszínűek, ahogy a konzervatívok is. Vannak köztük minden felekezetből. Vannak köztük a hitvallások és katekizmusok minden pontjához ragaszkodók, akik csak bizonyos emberi jogi kérdésekben haladók. Vannak olyanok, akik szerint nem történtek meg a bibliai csodák és kétségbe vonják a hittételek nagy részét. Vannak köztük az örökké tartó tudatos pokolbeli szenvedésben hívők és olyan univerzalisták is, akik minden ember üdvözülésében bíznak, vagy épp kondicionalisták, akik a két álláspont között helyezkednek el. Vannak fiatal Föld-hívők és darwinisták. Vannak panteisták, panenteisták, és a Biblia tévedhetetlenségében hívők is. Ami közös bennük, hogy életük legfőbb iránytűjének és viszonyítási pontjának, a földi történelem eddigi legjelentősebb eseményének mindnyájan az élő Jézus megváltó művét és kereszthalálát tartják, akinek a kezébe helyezik sorsukat.”
Jordan Petersont letiltotta a Twitter, de ezen a Twitter fog veszíteni
Jordan Petersont letiltotta a Twitter. Hogy miért? Na ez az, amit pontosan most sem lehet tudni, ahogy más esetekben sem (a Facebooknál sem), csak azt, hogy egy rövid bejegyzésével állítólag vétett a vállalat gyűlöletbeszédet tiltó szabályzata ellen. Hogy pontosan mivel, azt a Twitter nem mondja el. Az ominózus bejegyzés természetesen semmilyen gyűlöletbeszédet nem tartalmazott, csak valószínűleg nem kezelte az elvárt módon a woke kultúra egyik szent tehenét, a genderideológia előírt nyelvezetét. A tiltást a kanadai pszichológus egyetlen kattintással megszüntethetné: csak törölnie kell a cenzorokon fennakadt bejegyzést. Ezzel azonban azt ismerné el, hogy valóban vétett a gyűlöletbeszéd tilalma ellen. Amit Jordan Peterson természetesen nem fog megtenni, mert ilyenről szó sincs.
Tények és tényellenőrök
A posztmodern filozófusoktól évtizedeken át azt hallottuk, hogy nincsenek önmagukban tények és nincsen olyan, hogy igazság. Az igazságról és a tényekről csak birtokos szerkezetben beszélhetünk; a tények mindig valamely személy vagy közösség által értelmezett „tények”, és az igazság is mindig valakinek az igazsága, soha nem csupán „az igazság”. A posztmodernnek nevezett kor (már ha egyáltalán volt ilyen, és nem egy posztmarxista értelmiségi kör narratívateremtő szemfényvesztésének voltunk az elszenvedői, ahogy például Daniel von Wachter lichtensteini filozófus állítja) azonban legkésőbb 2016-ban – Donald Trump elnökké választásával – véget ért. Egy szempillantás alatt „kiderült”, hogy mégiscsak van igazság, vannak tények, sőt mindennél fontosabb az igazságért és a tényekért vívott harc. Orange Man lett az igazság utániság démoni szimbóluma, akit az „alternatív tények” ontológiai buborékjaiból objektív „tényellenőrök” parancsolnak vissza újból és újból az igazság szilárd platformjára, vagy épp onnan le. A posztmodern győzött önmaga felett és hangos nyüszítéssel ki is múlt.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK