Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Richard Dawkins

Egy keresztény csapatban: az egyik idegenként, a másik otthonra találva

Tegnap elérhetővé vált a teljes beszélgetés Richard Dawkins és Ayaan Hirsi Ali között. Érdemes végignézni. Dawkins – a világ leghíresebb ateistája, ahogy a moderátor nevezi őt – azután kezdeményezte ezt a nyilvános vitát, hogy Ayaan Hirsi Ali tavaly év végén bejelentette: kereszténnyé vált. Dawkinst láthatóan felkavarta Ali váratlan pálfordulása, és az elmúlt hónapokban azzal igyekezett szembesíteni korábbi mentoráltját, hogy ez mennyire ostoba döntés, másrészt hogy Ali valójában nem is lett keresztény, hiszen kereszténynek lenni nem csupán azt jelenti, hogy kiállsz bizonyos civilizációs értékek mellett, vagy hogy vigasztalást merítesz egy tradícióból, hanem azt is, hogy konkrét hittételeket igaznak tartasz. A New York-i Dissident Dialogues Festival keretében megrendezett nyilvános beszélgetésben Dawkins most utánajárhatott, hogy mi is valójában a helyzet Ali keresztény hitével.

tovább

Ayaan Hirsi Ali: „A kereszténység a szeretet megszállottja”

Május elején összejött Richard Dawkins és Ayaan Hirsi Ali belengetett beszélgetése. Ennek ugye az adta az apropóját, hogy még tavaly év végén az ateista jogvédő bejelentette, hogy keresztény lett, Dawkins pedig nyílt üzenetben kérdőjelezte meg Ali döntésének bölcsességét, és azt is, hogy egykori mentoráltja valóban kereszténnyé vált volna. Dawkins szerint inkább csak egy haszonelvű döntésről lehet szó, amit akár ő maga is kész bevállalni, ha a nyugati kultúrát kell védeni a woke hordákkal és a muszlim hódítókkal szemben (ez most az én parafrázisom). Dawkins hívta meg Alit és adott neki platformot, hogy megvitassák, amit meg kell vitatniuk. A beszélgetés egyik eredménye az lett, hogy Ayaan megerősítette: valóban keresztény, elhiszi a Krisztusról szóló örömhírt, Dawkins pedig ezt maga is végül elismerte, leszögezve, hogy a keresztény hit azért számára továbbra is zagyva értelmetlenség.

tovább

Meg kell ölnünk Istent, hogy szabadok legyünk?

James Morrow Towing Jehovah (Jehova elszállítása) című regényében Gábriel arkangyal 1992-ben megjelenik egy hajóskapitánynak, hogy közölje vele: Isten meghalt és három kilométer hosszú holtteste az óceánba esett. Elmondja, hogy a tetemet el kellene szállítani a sarkkörön túlra, hogy ott örök nyugalomra helyezzék egy erre a célra kivájt jégbarlangban. Az egyik szereplő, Ockham atya (a Vatikán megbízottja) azon gondolkodik, hogy Isten vajon tényleg meghalt-e, nem csak arról van-e szó, hogy szelleme levedlette a korábbi testét. A könyv végén a pap arra a következtetésre jut, hogy Isten maga döntött saját létezése megszüntetéséről, látva, hogy ez bennünket, embereket, mennyire gúzsba kötött. Kifejezetten nagylelkű tett – mondhatnánk, ha nem lenne az egész felvetés abszurd és blaszfém, ugyanakkor ijesztően csábító is.

tovább

Mi maradt Dawkins népéből?

Tizenöt évvel ezelőtt a brit szigeteken még nagy csinnadrattával zajlott Richard Dawkins ateista buszos kampánya, melynek fő szlogenje valahogy így szólt: „Valószínűleg nincs isten, úgyhogy ne aggódj, élvezd az életet!” Két évvel előtte jelent meg az ateista etológus The God Delusion című könyve, mely magyarul az Isteni téveszme címet kapta. A könyv a vallás és a keresztény hit megsemmisítő kritikája akart lenni, és sokakra kétségkívül így is hatott. Akkoriban kifejezetten trendi volt ateistának lenni, és leginkább Dawkins vitte a lángot és verte a tam-tam dobot. Az internet összes bugyrában megjelentek a Repülő Spagettiszörnyről szóló analógiák és az a metafizikai kérdés, hogy vajon ki teremtette Istent. Sokunknak ezek a hasonlatok és érvek őszintén szólva már akkor is rendkívül szerencsétleneknek tűntek, de a mozgalomnak tagadhatatlanul volt belső ereje, lendülete és sodrása.

tovább

Ayaan Hirsi Ali kereszténnyé válása hatalmas felkiáltójel

A magyar médiába is eljutott a hír, hogy Ayaan Hirsi Ali szomáliai származású, ex-muzulmán, ateista emberjogi aktivista nemrég bejelentette: keresztény lett. Ennél azt hiszem, az sem okozott volna nekem nagyobb örömöt, ha Richard Dawkins vagy Sam Harris coming out-ol keresztényként. Amióta ateista lett, Ayaan Hirsi Ali is az ő csapatukat erősítette, de az élettörténete és az ahhoz kapcsolódó érzelmi töltet miatt számomra sokkal megrendítőbb, hogy éppen ő dezertált, és éppen hozzánk, keresztényekhez. Persze az új ateista mozgalom brand-je az elmúlt években jelentősen megkopott, zászlóvivőik egyre kínosabbá váltak, egy új buszos kampányt ma már aligha követne olyan eufórikus hangulat, amilyen tizenöt évvel ezelőtt. Ironikus módon a woke forradalom magát Dawkinst is fölfalta, amikor az etológus – érthető okokból – ragaszkodott a nemek binaritásához. A nagy csinnadrattával bejelentkező mozgalom egy évtized alatt apró szektákra hullott szét, az új ateizmus elfáradt, portékája jóval kevésbé kelendő. Ali pálfordulásában azonban más szempontok játszottak szerepet.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK