szabad

Amikor Kr. u. 410-ben a vizigót Alarik csapatai feldúlták Rómát, olyan civilizációs átrendeződés vette kezdetét, melyhez képest a Nyugat hegemóniájának mostani megingása jelentéktelen bolhacsípésnek látszik. Az Örök Város addig elgondolhatatlan megrendüléséért sokan a kereszténységet tették felelőssé. Ez egyáltalán nem tűnt abszurdnak, hiszen Nagy Konstantin csupán száz évvel korábban vette magára a kereszt jelét, Theodosius császár pedig mindössze három évtizeddel azelőtt tette a (niceai) kereszténységet államvallássá. Az antik rend hívei úgy gondolták, hogy a Mediterráneumot sasként uraló Római birodalom számára végzetessé vált a „sápadt Galilei” erőtlensége, a kereszten függő Megváltó egyszerűen nem tudta úgy védeni Romulus és Remus hagyatékát, mint a régi római istenek. A keresztényeket ért vád annyira súlyos volt, hogy Augusztinusz (Szent Ágoston) tizenhárom évet szánt annak megválaszolására. Hippó tudós püspöke ennyi idő alatt írta meg ugyanis az Isten városáról szóló monumentális apológiáját, amit én pedig ezen a nyáron olvastam végig, régi vágyamat beteljesítve.