Itt olvasható Monostori Tibor felebarátom válasza az én neki írt válaszomra. Néhány apró dolog pontosítása és tisztázása mellett (ilyen például az, hogy nem a revizionista exegézis, hanem a progresszív hermeneutika mellett teszi le a voksát, vagyis annak ellenére támogatja az azonos neműek házasságát, amit az apostolok szerinte is tanítottak) számomra a lényeg a végén van, és ő is ebben látja a tétet:
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szentírás
Felejtsük el végre, hogy Warfield szerint Isten „diktálta” a Bibliát!
Visszatérő, makacs vád a teológia világában, hogy a „verbálinspiráció” evangéliumi vagy fundamentalista (a különbségtétel hiánya is beszédes) tana egyfajta mechanikus inspirációt takar, vagyis arról szól, hogy Isten lényegében tollba mondta a szavait, sőt, szinte ő fogta a szentírók kezét, amikor leírták, amit diktált nekik. A vádat ismételgetők a jól értesültség látszatát keltve ilyenkor B. B. Warfield nevét szokták bedobni, és akik még tájékozottabbnak akarnak látszani, a „princetoni teológusok” csoportmegnevezést is a nézet mellé biggyesztik, jelezve, hogy ez a lesújtóan primitív felfogás...
Sola Scriptura
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy a reformátorok törekvése az eredeti forrásokhoz, az apostoli hithez való visszatérés (ad fontes) volt. Ez mindenekelőtt két dolgot jelentett: a Szentírás tekintélyének való engedelmességet és a bibliai evangélium újrafelfedezését. Arisztotelészi logikával megfogalmazva a reformátorok helyre akarták állítani a hit formális elvét, azt a keretet, amely a hittartalomnak formát ad, és a hit materiális elvét, azt a tartalmat, amelyet a forma meghatároz. A reformáció evangéliumi (evangelisch, evangelique, evangelical) motivációja a Szentírás tekintélyéről...
Szabados Ádám nem minden gondolatával értek egyet
Időnként észreveszem, hogy internetes vitákban rám hivatkoznak, majd gyorsan hozzáteszik: „Szabados Ádám nem minden gondolatával értek egyet”. Sok kérdésről leírtam már a véleményemet, úgyhogy ezen nem csodálkozom, furcsa is lenne, ha valaki mindenben egyetértene velem. Természetesen arra törekszem, hogy amit leírok, az mindig átgondolt és megalapozott legyen, mégis inkább ijesztő számomra a lehetőség, hogy egyszer valaki gondolkodás nélkül mindent el fog fogadni, amit mondok. Félreértés ne essék, örülök annak, amikor egyetértenek velem, de nem tartanám egészségesnek, ha az egyetértés túl...
A Szentírás Isten igéje (1-35)
Amikor J. S. Semler elválasztotta egymástól a „Szentírás” és az „Isten igéje” fogalmakat, önmagát választotta el az egyház kétezer éves hagyományától, mely a Szentírást Isten igéjének tekintette. Nem a fundamentalista reakció volt új az egyház történetében, hanem Semler és a liberális teológia nézőpontja. A Westminsteri Hitvallástól az apostoli korig ívelő sorozattal nem az volt a célom, hogy bebizonyítsam: a Szentírás Isten igéje. A célom ennél jóval szerényebb volt. Azt szerettem volna bebizonyítani, hogy a felfogás, mely a Szentírást Isten igéjének tekinti, egyezik a kereszténység kétezer...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK