Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

szentség

Házasság

A házasságról Istennek van elképzelése. Az nem csupán egy kapcsolat, amit megélhetünk, ahogy akarunk, kivitelezhetünk, ahogy akarunk, elkezdhetünk vagy abbahagyhatunk, ahogy akarunk. Istennek van szent akarata a házasságra vonatkozóan, hiszen az ő találmánya (1Móz 1,27-28). Ezt az akaratát évezredeken át el is mondta nekünk. Azt akarja például, hogy a házasság tiszta legyen (Zsid 13,4). Azt akarja, hogy szövetségként kössük meg és akként kezeljük (Mal 2,14-16). Azt akarja, hogy legyünk benne hűségesek, akkor is, amikor nehéz (2Móz 20,17; Mal 2,15). Azt akarja, hogy a férjek áldozatosan...

tovább

Az Isten országa (15) – Az ország jelenlétének jelei

Az Isten országa titok. Először kicsiny formában jött el, az eljövendő világ előízeként (vö. Zsid 6,5), de egy nap ki fog teljesedni, hogy a gonosz uralmát végleg legyőzze. Amint Jézus példázataiból is láttuk, fontos az Isten országa titkában ez a kettősség, sőt, épp e kettősség a titok lényege. Az Isten országa egyszerre jelen és jövő, „már igen” és „még nem”, mi pedig e két megvalósulási fázis feszültségében élünk. Az Isten országa még nem jött el teljességében, csak úgy, mint egy mustármag, egy kicsiny kovász, egy kerítőháló, ami sokféle halat befog, vagy egy mag, amit az ellenség fel is kaphat a földről. De vajon mik az Isten országa jelenlétének a jelei? Miből ismerhetjük fel, hogy elközelített az Isten országa? Melyek voltak ennek a jelei Jézus és az apostolok idejében? Hét állítás következik.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (39) – Szentség az ÚRnak

„Azután a homlokdíszt készítették el, a szent fejdíszt színaranyból, és felírták rá, ahogy a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az ÚR szent tulajdona!” (2Móz 39,30)

A főpap fejdísze teljesen egyértelművé tette, hogy Áron és utódai az Úrhoz tartoztak. Kódes l’Ádonáj (‎קֹ֖דֶשׁ לַיהוָֽה). Szentség az ÚRnak. Az ÚRnak szentelt. Az ÚR szent tulajdona. A főpap Jáhve számára volt elkülönítve, hozzá tartozott. A homlokdíszt kék bíbor zsinórra fűzve rákötötték a süveg elejére, hogy minden izráeli észrevegye. Úgy kellett minden izráelinek a főpapra tekintenie, mint Isten tulajdonára.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (30) – Váltságdíj

„Amikor összeszámolod Izráel fiai közül azokat, akiket számba kell venni, adjon mindenki váltságdíjat magáért az ÚRnak, amikor számba veszik, hogy ne érje őket csapás a számbavétel miatt.” (2Móz 30,12)

A számbavétel a szentély építése miatt volt fontos. Minden húsz évesnél idősebb, akit számba vettek, a kijelentés sátrában zajló szolgálatra adott fél sekel adományt. Részben ebből épült az illatáldozati oltár, a rézmedence, ebből vásárolták meg a szent olajhoz szükséges finom balzsamot, folyékony mirhát, kassziát, balzsamos nádat és olivaolajat, valamint a füstölőszerek alapanyagait: az illatos gyantát, az erős illatú mézgát és a tiszta tömjént.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (20) – Isten legyen távol!

„És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!” (2Móz 20,19)

Időnként mi is jobban bízunk az emberek közvetítésében, mint Isten közelségében. Isten szentsége veszélyes ránk. „Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott.” (18) Így húzódunk mi is távolabb, amikor megsejtjük a szentség fenyegető jelenlétét.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK