A kegyelmi kérvény körüli drámának még nincs vége, erjedő következményei hosszú ideig velünk maradnak az egyházban, de a zeniten azt hiszem, már túl vagyunk, és néhány tanulságot leszűrhetünk az elmúlt hetek vitáiból. Sokan, sokfélét gondoltunk, a véleményemet én sem hallgattam el, sőt, időnként az érzéseimet sem. Ahhoz még túl korán van, hogy megfelelően rálássunk a történtekre, ezért a mostani gondolataim sem végső összegzések, csak egyfajta pillanatfelvétel. Ahhoz viszont szerintem eleget láttunk már, hogy őszintén, kritikusan belenézzünk az események tükrébe.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
szív
Az Isten országa (20) – Az ország erkölcse
Az utolsó téma, amelyről ebben a sorozatban szót ejtek, az Isten országa erkölcse. Jézus erkölcsi tanítása szoros kapcsolatban van az Isten országáról szóló tanításával. A klasszikus liberális teológia egyenesen Jézus erkölcsi tanítását tette az Isten országáról szóló üzenet középpontjává: az Isten országa a héj, az erkölcs a mag. Régi liberálisok szerint ha lehántjuk Jézus tanításairól a mitológiai héjat, megkapjuk az időtálló morális üzenetet, és ha Jézus nem is volt az Isten Fia, erkölcsi tanítása megáll, hiszen nem a mitológia, hanem az etika a kereszténység lényege. Ez azonban súlyos tévedés. A valóságban elválaszthatatlan egymástól az ország és annak etikája. Jézus éppen azért adott különleges parancsokat, mert elközelített az Isten országa. Az Isten országának erkölcse nem egyszerűen egy új magatartási kódex, hanem egy belső forradalom, amely a Felkent eljöveteléhez kapcsolódik. A keresztény erkölcs az Isten országa ereje a tanítvány életében.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (35) – Akit arra indít a szíve
„Eljöttek a férfiak és az asszonyok, mindenki, akit a szíve arra ösztönzött, és hoztak kapcsokat, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert. Mindenki ajánlott föl valamilyen aranyból készült ajándékot az ÚRnak.” (2Móz 35,22)
A Mózesnek adott parancs így szólt: „Mindenki, akit arra indít a szíve (כֹּ֚ל נְדִ֣יב לִבּ֔וֹ), hozzon adományokat az ÚRnak”. A héber kifejezés nagylelkűségre hajló szívet jelent, vagyis az vigyen adományokat, akinek a szíve erre hajlik, akinek a szívéből jön ez a nagylelkűség. Isten nem akar kényszerű adományokat a szent dolgokra. Azt akarja, hogy az ugyanúgy a nagylelkű szív ajándéka legyen, ahogyan az ő kegyelme is az. Isten szíve szándékai és a nép szíve szándékai között húzódjon a nagylelkűség aranyfonala, és e kettő találkozzon a szenthely készítésekor.
A Benső Világosság sötétsége
Chesterton szerint „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” Pedig ez az isten mostanában több bizalmat kap, mint bármely más isten, beleértve az egy, igaz Istent. A Benső Világosságot a kultúránk iránytűként használja, amikor a valóságról, az életről, a szeretetről, a hasznosságról, az élet értelméről, az identitásról gondolkodik. „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad....
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK