Az egyháztörténetben újra és újra felmerült a kérdés, hogy Jézus művészi ábrázolása vajon nem ütközik-e a második parancsolatba, amely tiltja a bálványszobrok készítését és imádását. A parancsolat szerint Istent nem ábrázolhatjuk úgy, hogy lealacsonyítjuk a teremtés mintázatára. Vajon a tiltás érvényes a Jézus-ábrázolásokra is? Ez a kérdés mostanában nem annyira a barokk katolikus templomokban látható vérző szívű Krisztus-szobrok miatt merül fel, inkább a különböző Jézus-filmek kapcsán, most épp a The Chosen sorozat Jézus-ábrázolása miatt. A dilemma az, hogy ha Jézus Isten, akkor Jézus ábrázolása ugye Isten ábrázolása, tehát Jézus ábrázolása beleütközik a második parancsolatba, vagyis ennek alapján a The Chosen Jézusa is súlyos vétség Isten ellen. De vajon helyes-e ez a gondolatmenet?
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
The Chosen
Jézus továbbra is lehetett ilyen
Megnéztük Dórával a The Chosen harmadik évadát. Ez az a Jézusról szóló sorozat, amelynek lassan félmilliárdos (!) nézettségén Joe Rogan is megdöbbent, hiszen a sorozat ezt a páratlan sikert úgy érte el, hogy nincs fent sem a Netflixen, sem az HBO-n, sem más streaming szolgáltatón, egy egyszerű, ingyenes appon nézhető. Rogan arra gyanakszik, hogy egy óriási lefedetlen piac lehet itt, a keresztényeké, amelyre ezek szerint könnyen be lehet törni. A nagy filmstúdiók valóban nem a keresztények számára készítik a filmeket, lenne mit keresniük ezen a piacon, de eddig azok a filmek sem értek el ilyen sikert, amelyek kifejezetten a keresztényeknek készültek. A The Chosen nem pusztán egy piaci rést talált meg, ennél többről van szó. A közösségi finanszírozással készült sorozat egy lenyűgöző történetet tudott eddig úgy elmesélni, hogy az a tömegeket is lenyűgözte. Valószínűleg nem is csak a keresztények tömegeit.
The Chosen a Különvéleményben
A Különvélemény 18. epizódjában rendhagyó módon most egy filmsorozatról beszélgetünk, amelynek a címe: The Chosen. Erről a sorozatról írtam már egy blogbejegyzést (Jézus lehetett ilyen). Azóta – néhány epizóddal később – még bátrabban ki merem jelenteni: ez a széria mind tartalmában (téma, forgatókönyv, dramaturgia), mind formájában (képi megjelenítés, színészi játék, filmzene) az egyik legjobb sorozat, amit eddig láttam. Egyszerűen nem lehet közömbösen elmenni mellette. Persze én ezt úgy mondom, mint aki hiszek Jézusban és szeretem őt. Ez elfogulttá tesz, de kritikusabbá is a Jézus-filmekkel kapcsolatban, tehát a témaválasztás önmagában nekem sem feltétlenül jelent előnyt. Ezt a sorozatot színvonalasnak tartom, és szerintem az is élvezheti, aki egyáltalán nem hisz. Nem véletlen, hogy már több mint 150 millióan látták. Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a beszélgetésünket!
Jézus lehetett ilyen
Zeffirelli után nem gondoltam, hogy a filmvilágban Jézus történetéről lehet még újat mondani. Az olasz rendező Názáreti Jézusa egyrészt magasra teszi a lécet minden későbbi alkotás számára, másrészt el is foglalja a teret, hiszen mit lehetne még hozzátenni egy négy és félórás produkció gigantikus tablójához? Ráadásul – ahogy a Ben-Hur újrarendezése, valamint Mel Gibson szenvedéstörténetét leszámítva szinte az összes azóta készült Jézus-film példája mutatja – egy alaposan elmesélt történetre akkor sem biztos, hogy másodszor is kíváncsiak az emberek, ha jobb technikával, modernebb igények szerint viszik vászonra. Félő, hogy inkább fordított a hatás. (A szándékosan evangélizációs céllal készült Campus Crusade Jézus-filmet most nem számítom ide, mert az simán csak elbeszéli Lukács evangéliumát, és akik szeretjük, éppen ezért szeretjük, nem másért.)
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK