Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Könyvek tekintetében ez az év számomra kifejezetten gazdag volt, és most talán az átlagosnál is nehezebb kiválasztanom a legjobb olvasmányaimat: a bőség zavarában szenvedek. Mégis megpróbálom, a szokásos hármas felosztásban: teológia, spiritualitás, kultúra. Ez a hármas felosztás onnan lehet ismerős, hogy ott van a Divinity fejlécében is (Szabados Ádám teológiáról, spiritualitásról, kultúráról).
Ezen a nyáron a végére értem Thomas Mann Józsefről szóló grandiózus opusának. Az első kötetről már írtam, és a cikket annak idején így fejeztem be: „Mann regényéből nekem egyelőre e találkozás [az Istennel való találkozás] hitelessége hiányzik. Nem a róla való beszéd, nem a képzelet gazdagsága, hanem maga a találkozás. A József és testvéreit olvasva egy lassan hömpölygő tájat néztem, benne különös, de megfogható emberekkel, fölöttük viszont nem volt nyitott az ég, a tekintet megáll a csillagoknál és a boltozatnál, amely mögött a tényleges menny kezdődhetne. Mann a természetfelettiben hívő természetről ír, a természetfelettiről nincs igazi mondandója. Lássuk, ez változik-e a másik két kötetben.” Nos, nem változott. Sőt, Mann az egész regényfolyamot egy rejtélyes mondattal fejezi be: „És így végződik a szép történet és istenkitalálás.” Ábrahám, Izsák és Jákób története tehát szép, de az Istenük Mann szerint kitalálás. Ez a német író végső gondolata.
Következzen most is egy válogatás azokból a könyvekből, amelyek idén a legfontosabbak voltak számomra. Ezúttal több könyvet választottam az olvasmányaimból a kultúra területéről, mint a teológia és a spiritualitás területéről, ráadásul az utolsó négy könyv mindegyikéről van egy podcast beszélgetésünk is (Különvélemény), de ez nem jelent fontossági sorrendet, idén egyszerűen így alakult. Régi (már ismerős) és új szerzők egyaránt lesznek a listán.
A korábbi évekhez hasonlóan most is összeszedtem egy válogatást azokból a könyvekből, amelyek idén a legfontosabbak voltak számomra.
Teológia
1) A Biblia ihletettsége és tekintélye (B. B. Warfield). A princetoni teológus könyve az egyik (ha nem a) legalaposabb tanulmánykötet a Biblia önmagáról adott bizonyságtételéről, amellyel teológusként eddig találkoztam. Csak a θεόπνευστος (Istentől lehelt) görög szóról annyira alapos (ötven oldalas!) és meggyőző filológiai tanulmányt tartalmaz, hogy a tekintélyes Bauer-Danker-Arndt-Gingrich féle ógörög lexikon egyetlen hivatkozásként említi a szócikkében. Megkerülhetetlen könyv a témában.
Thomas Mann írt pörgős és izgalmas történeteket (gondoljunk csak a Márió és a varázslóra vagy az Elcserélt fejekre), de hosszabb lélegzetvételű művei – mint amilyen a Varázshegy vagy a József és testvérei – egyáltalán nem pörgősek és egyáltalán nem izgalmasak. Sőt, kifejezetten munkás az elolvasásuk. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy szép tavaszi reggelen valaki rászánja magát, hogy ősszel lefutja a maratont, és belekezd a fárasztó napi edzésmunkába. Tudja, hogy sokat kell a végeredményért dolgoznia, vannak napok, amikor a pokolba kívánja az egészet, mégis gyűri, kínozza magát, megküzd a kilométerekért, és akkor sem hagyja abba, amikor a teste minden porcikája azt kiáltja, hogy elég. A Varázshegy két kötete gyakorlatilag két ilyen maraton, a József és testvérei pedig három, mert a történet három vastag, ötszáz oldalas kötetből áll. Egyelőre csak az első „maratont” futottam le (a Varázshegy után), de leírom az élményeimet, mielőtt nekilátok a másik kettőnek is.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK