Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Tóth Sára

Elértett kacsintás

Végül Pecsuk Ottó kommentjére is hadd válaszoljak. Annak idején Ottó volt az egyik opponense doktori disszertációmnak, kifejezetten inspirált, hogy az ellenvetéseivel szemben kellett megvédenem a tézisemet. Egyértelmű, hogy Ottó máshogy ítéli meg a formakritikai módszer létjogosultságát az Újszövetség-kutatásban, máshogy tekintünk az apostoli hagyomány megbízhatóságára és tekintélyére, de a kérdései motiváltak egy-egy érvem megvizsgálására vagy finomítására. A fenti kommentje viszont meglepett és kicsit el is szomorított. Elismerem, nagyrészt az én felelősségem, hogy ennyire félreértett, amikor a szavaimban iróniát és tiszteletlenséget vélt felfedezni, mert szándékosan rejtélyes a Tóth Sárára reagáló cikkem címe és utolsó mondata. Hadd nyissam most rá félig az ajtót az enigmára, hátha okafogyottá teszi az Ottó által érzett fájdalmat.

tovább

A ló és a bárány

Erre a kommentre is szeretnék reagálni a Tóth Sára interjú kapcsán. Bernhardt Dóra fenti hozzászólása szintén Nagy Károly Zsolt rólam szóló posztja alatt jelent meg. Dóra ezt írja az oldal szerzőjének: „Pontosan ahogy mondod, Karcsi. Kilóg a lóláb – az interjú nagy részére – a legfontosabb és legérdekesebb kérdésekre – semmi reakció, csak Ádám »hobby horse«-ai kerülnek elő”. Nos, Dórát is régóta ismerem, két évig mellette dolgoztam a MEKDSZ-ben, tőle kaptam búcsúzóul a magyarázatos NIV Bibliámat, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, főleg mert nem én érdemeltem a Bibliát, hanem Dóra érdemelt volna nálam sokkal jobb munkatársat. Amikor a következő évben, 1995-ben egy teljes nyarat a bolíviai dzsungelben töltöttem, egy folyó partján ülve olvasgattam a kék tanulmányozó Bibliát, rózsaszín flamingók társaságában, a szemem sarkából lesve, felbukkan-e egy anaconda vagy egy aligátor, és ebben a szürreális környezetben olyan felfedezéseket tettem a Bibliából, amelyek radikálisan átalakították a gondolkodásomat. De ezt majd máskor, békésebb időkben mesélem el. Amire most válaszolni szeretnék, az a ló kérdése. Ha Dóra ugyanarra az állatra gondol, amire én, akkor annak nemcsak a lába lóg ki, és nem is csak hogy kilóg, hanem egyenesen azon a lovon lovagolok fényes nappal, az internet nyilvánossága előtt, nagyjából azóta, amióta mások is kinézték maguknak ezt a paripát. Nincs ugyanis semmilyen rejtett agendám, pontosan azt írtam meg, amit gondoltam, és amit régóta gondolok. Nyílt sisakkal szoktam küzdeni.

tovább

A nők valóban képesek mély barátságokra

Elolvastam a Tóth Sárával készített interjút a Felszabtér blogon. Sárát még abból az időből ismerem, amelyiket élete „egyik legcsodálatosabb korszakának” nevez. Ezek azok az évek, amikor kapcsolatba lépett a MEKDSZ-szel és aztán a Harmat alapító-főszerkesztőjeként dolgozott. Nekem is meghatározó volt az az időszak, többek közt éppen azért, mert a MEKDSZ munkatársaként Sárával szinte minden nap hosszas beszélgetésbe elegyedtünk a közös Harmat/MEKDSZ-iroda konyhájában. Élveztem a társaságát és azt is, hogy megvitathattuk egymás gondolatait. Azok az évek elképesztően fontosak voltak az intellektuális ébredésemben, C. S. Lewis-t például Sárától „kaptam”, és egy idő után Kálvin is azt hiszem, valamelyest összekapcsolt bennünket. Később én is angol szakon végeztem, az egyetemen az irodalomkritika volt a filozófia mellett a kedvenc tárgyam, diplomadolgozatomat a középkori allegóriáról írtam. Teológusként is a teológia metaforikus természete lett a legizgalmasabb terület számomra. Amikor 2009-2010-ben posztgraduális tanulmányokat folytattam a St. Louis-i Covenant Theological Seminary-n, kutatási témámnak részben ezt választottam. Lehet, hogy a 90-es évek hatása, de ma is nehezen találok a spiritualitást mélyebben meghatározó témát az irodalomelmélet és a teológia összefüggéseinél. Sárával osztozom tehát a metaforikus beszéd fontosságának elismerésében.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK