A keresztények elbizonytalanodtak, ezért egyre ritkábban van szó arról, hogy Isten megtérésre szólítja fel a világot, amely engedetlenségben él vele szemben. Az evangéliumot is úgy ajánljuk az embereknek, mint pusztán egy lehetőséget, amelyet ha kedvük van, megragadhatnak, de semmiképpen ne vegyék tolakodásnak, hogy előhozakodunk vele. Ez lehetne bölcs taktikai meggondolás is, de félek, többről van szó. Az evangéliumot természetesen senkire sem kényszeríthetjük, és nem is a világ elítélése a feladatunk, hanem a kegyelem hirdetése, hiszen mi is kegyelmet kaptunk. Ez mégis időnként olyan értelemben tesz bennünket megengedőkké, ahogy Isten nem megengedő. Nemcsak a lázadást „engedjük meg” a világnak, ahogy Isten, hanem a lázadás világi értelmezését is. Ilyenkor akaratlanul is felmentjük a világot a felelőssége alól, ahelyett, hogy az Istennel való megbékélését sürgetnénk (2Kor 5,20). Hadd mutassak négy mondatot az Újszövetségből, amelyből teljes mértékben hiányzik ez a félreértelmezett nagyvonalúság.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
világ
A világ az egyházban?
Rowland Hill tizennyolcadik századi metodista prédikátor mondta: „A világhoz való igazodás minden korban az egyház romlásához vezetett.” Ezt ma is visszaigazolják a statisztikák, melyek földgolyó szerte a liberális egyházak és gyülekezetek hanyatlását mutatják. Horatius Bonar tizenkilencedik századi skót lelkipásztor tovább is ment ennél, szerinte „a világ azért szippantja magába az egyházat, mert az egyház is örül ennek”. Vagyis könnyű Katót táncba vinni, ha maga is akarja. És ez az igazán fejbekólintó igazság. A „világ” akkor jön be az ajtón, ha beengedjük, mi pedig többnyire akkor...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK