Úgy látszik, éppen az adventi időszakban robbant az az időzített bomba, amit az LMBTQ-témák tisztázatlansága helyezett el a nagyobb egyházakban. A gyújtózsinór a Novemberi állásfoglalás és az egyházak közös megszólalása volt. A Felszabtér ellennyilatkozata után a Kovász Közösség honlapján is megjelent egy válaszcikk a tizennégy magyarországi felekezet házasságról, családról és emberi méltóságról szóló december 9-i közös nyilatkozatára. A válaszcikk szerzői: Laborczi Dóra, Nagy Károly Zsolt, Mikó-Prém Alexandra, Radvánszki Péter és Tarcsay Tibor. A cikk címével (Az emberi méltóság alapja nem a házasság) maradéktalanul egyetértek, másokkal együtt én is ezt kifogásoltam a közös nyilatkozatban, a cikk tartalmát azonban őszintén szólva még értelmeznem is nehéz volt, annyira sok dolog gabalyodik benne össze egymással.
Kezdem az elejéről, ahol a cikk szerzői elvileg kiteszik a kártyáikat az asztalra. „A házasság nem formaság, hiszen a lényege a tartalma. Nem lesz egy kapcsolat házasság sem jogi, sem teológiai értelemben pusztán attól, hogy egy férfi és egy nő között köttetik.” Számomra azért furcsa a forma és a tartalom ilyetén szembeállítása, mert az egyházak közös nyilatkozata egyetlen mondatában sem állította, hogy a házasság pusztán a formáról szólna, pláne, hogy csupán a nemek különbözősége tenne házassággá egy kapcsolatot. Vajon miért kezdik a szerzők épp ezzel az állítással? A cikk így folytatódik: „A kereszténység sosem a külsőségről szólt, hanem a belső tartalomról: hiába vagyunk ragyogó fehérre meszelt sírok, ha belül mindenféle undoksággal és tisztátalansággal vagyunk tele.” Ez természetesen igaz, de továbbra sem értem, hogy kapcsolódik a nyilatkozathoz. Az aláírói lennének a meszelt sírok? Vagy másra gondolnak?
Talán ebből a mondatból kiderül, mi járhatott a szerzők fejében: „A házasság intézményének van egy ilyen, több évszázados tradíciója is: sokan használják arra, hogy elfedjenek és társadalmilag elfogadhatóvá tegyenek szörnyű dolgokat, amelyeknek nem kellene két ember között megtörténnie, főként, ha komolyan veszik Istentől kapott méltóságukat és a szeretetparancsot.” Itt megálltam és elmerengtem, mert a szöveg olyat sejtet, amiről lehet, hogy nem tudok. Talán arra gondolnak, hogy az egyházak közös nyilatkozata „szörnyű dolgokat” akar elfedni és „társadalmilag elfogadhatóvá” tenni? Lehet, hogy a szerzők valami nagyon rossz tapasztalatra reagálnak, és azt vetítik ki a tizennégy felekezet képviselőire, akik a dokumentumot megszövegezték és láttamozták?
A következő mondatból derül ki, hogy a szerzők megközelítése radikálisabb. Karl Barth svájci teológust idézik: „Szörnyűséges régi tévtan az, hogy a házasság egy jelentőségű a házasságkötéssel és a házasságkötés a házassággal. Két ember köthetett házasságot és még egyáltalában nem élnek komolyan annak nevezhető házasságban…” Érdekes, hogy épp Barthot említik. Róla elsőre az jutott eszembe, hogy ő maga bár jogilag házasságban élt, a gyakorlatban Charlotte von Kirschbaummal folytatott évtizedeken át házasságtörő kapcsolatot. Nekem ez nem feltétlenül jó ajánlólevél. Aztán megnyitottam a linket, ami ezen a ponton egy korábbi cikkre mutat, amelynek szerzője Mikó-Prém Alexandra. Ő elsősorban az ellen szólal fel, hogy házasságnak nevezzünk bántalmazó kapcsolatot, amelyben az egyik fél mohósága eszközének tekinti a koitust, nem pedig a bensőséges kapcsolat elmélyítésének.
Ez természetesen érthető, ráadásul egybevág azzal, ahogy a Biblia a házastársak közötti intimitásról ír, csak itt elindul a szerző gondolatmenete és meg sem áll a nemek határánál, sőt, a biológiai nemeken is átlép. „A házasság nem attól lesz (teológiai értelemben) házasság, hogy jogilag megköttetik és akár egyházilag megáldatik. Nem ettől házasság a házasság Isten előtt, és nem itt kezdődik. Nem is szűkíthető le a nemi szervek vagy a biológiai nem kérdésére. A nemekre való szűkítés azért problémás, mert az emberek gyakran rögtön szentnek tekintenek valamit pusztán azért, mert férfi és nő között köttetik, ez azonban csak a felszín.” Mi van a felszínen túl?
Ez: „a szex csak akkor lehet Isten rendelésének megfelelő, ha az egy mély lelki kapcsolatban, koegzisztenciában (egység, közösség, életközösség, két ember összetartozása, a találkozás teljessége, két ember kitartó egymás felé fordulása) történik”. „Nem szent a törvényes házasság, ha a felek nem alakították ki ezt a mély lelki kapcsolatot. A házasság teológiai értelme nincs időben a házasság jogi aktusához kapcsolva.” „A házasság teológiai értelme (koegzisztencia), annak elválasztása a jogi házasságkötéstől, a szexualitás koegzisztenciához való kötése a házasságkötés helyett adalékokkal szolgálhat mind a házasság, a szexualitás és paráznaság, mind pedig a homoszexualitás és a házasság előtti nemi élet teológiai megvitatásához.”
Ezeket a mondatokat olvasva az volt az érzésem, hogy sokkal inkább lelkigondozói kérdéssel állok szemben, mint teológiaival, viszont a kettő a szerző fejében teljesen összekeveredik. Teológiai szempontból az a kérdés, hogy mi a házasság, és szabad-e elválni, ha a házasságon belüli kapcsolat bántalmazó kapcsolattá válik. Lelkigondozói szempontból az a kérdés, hogy hogyan tudunk segíteni annak, aki ilyen kapcsolatban van. Mindkét szempont fontos, de ha a lelkigondozói szempont miatt lebontjuk a teológiai kategóriákat, akkor rövidesen értelmezhetetlenné válik a házasság, a házasságtörés és a paráznaság fogalma, és annál sokkal több is. Ha a bensőségesség válik a jó szexualitás egyetlen kritériumává, az ortodox teológia a gnoszticizmus felé mozdul el, ahol az etika rendje a belső megismerés kaotikus őshullámaiban oldódik fel. Ez egy régi kivezető út a bibliai, apostoli, ortodox kereszténységből.
De térjünk vissza a közös nyilatkozatra adott válaszcikkhez, ahol ugyanez az ösvény rajzolódik ki előttünk. A szerzők (egyikük épp Mikó-Prém Alexandra) a házasság jogi jellegét kérdőjelezik meg, feltehetően ugyanabban a mátrixban, amelyben a belinkelt cikk (Isteni szex – házasság és szexualitás újragondolva) is. A házasság kapcsán szembeállítják a formát a tartalommal, mintha riválisai lennének egymásnak, nem pedig feltételeznék egymást. A szerzők szerint „a Szentírás tényszerűen nem definiálja a házasságot”. Vagyis nincs bibliai forma. Ez nyilván azért fontos, mert a házasság szerintük maga az együttélés, amelynek lényege a bensőséges kapcsolat, nem pedig a jogi aktus, az eskü vagy a szövetségkötés. Az legfeljebb „konstatál” egy kapcsolatot, de nem hozza azt létre. Házasság akkor van, és addig van, ameddig a kapcsolat bensőséges.
Annak alátámasztására, hogy a Biblia nem definiálja a házasságot, több példát is hoznak. Ilyen a többnejűség; kiskorú leányok vagy asszonyok erőszakkal való elrablása és feleségül vétele megerőszakolásukkal (5Móz 21,10–14); feleség megunása, ami akár az asszony halálra kövezésével is végződhet (5Móz 22,13–21); vegyes család (Jákób, két „hivatalos” felesége, Lea és Ráhel, illetve azok szolgálói, Bilhá és Zilpá, akiktől Jákób mind gyermeket nemzett); a feleség átengedése szexuális használatra másnak csak azért, hogy a férfi elkerülje a fizikai bántalmazást (lásd Ábrahám, Sára és a fáraó történetét); illetve amikor egy lévita átengedi a benjáminitáknak a feleségét, hogy őt magát ne bántsák – a benjáminiták pedig csoportosan halálra erőszakolják az asszonyt (Bírák 19); valamint a fivérek között halál esetén az asszony kézről kézre adása (5Móz 25, 5–10). Aztán három példát említenek még Tóbiás deuterokanonikus könyvéből, amikor szereplők többször is házasodnak.
Azért döbbenetes ez a felsorolás, mert a szerzők egyáltalán nem tesznek különbséget a Biblia leíró és előíró részei között, holott itt éppen ez a különbségtétel lenne a megértés kulcsa. Így olyan, mintha mindegyik eset része volna a házasság bibliai definíciójának, pontosabban a definíció hiányának, pedig nem mindegy, hogy egy kínos őszinteséggel elmesélt történet az isteni akarattól való eltérés, vagy annak megvalósulása-e. Éppen ezért különös az is, hogy a cikk szerzői Péter és Pál házasságon belüli szeretetről és önfeláldozásról szóló tanításait szembeállítják a házasság definíciójával (ami a Bibliában ugye szörnyű, abúzív kapcsolatok tablója), ahelyett, hogy a házasság helyes megélésének tekintenék, amelyek a fenti szörnyű példákat is etikai ítélettel látják el. A cikk szerzői ugyanilyen hanyagul bánnak Jézus szavaival is, aki szerint a házasságot Isten egybekötötte (egybeszerkesztette). Ezt a formai szempontot annyival intézik el, hogy a házasság „a protestáns felfogásban nem szentség”, csak a katolikus felfogásban az, hiszen protestánsoknál van lehetőség a válásra. Ez igaz, csak nem cáfolja azt, hogy valami mégiscsak egybe lett kötve, amit embernek nem lenne szabad elválasztania, és ez több és tartósabb az együttélésben megvalósuló intimitásnál.
A cikk azzal fejeződik be, hogy hangsúlyozza, amit én is hangsúlyoztam: az emberi méltóságnak nem a házasság az alapja. Majd a Felszabtér blogon megjelent nyilatkozathoz hasonlóan politikai térbe tolja az egyházak nyilatkozatát: „A kormány család- és egyházpolitikáját figyelembe véve felmerülhet az erős gyanú, hogy habár vallási vezetők jegyzik, valójában nem teológiai, hanem politikai nyilatkozattal van dolgunk.” Bár itt mintha éppen a Kovász Közösség politikai nézőpontjáról hullana le egy pillanatra a lepel, ezzel már nem szeretnék foglalkozni, mert engem viszont most nem a politikai vetülete érdekel ennek a kérdésnek, hanem a teológiai.
Összegezve: a Kovász Közösség honlapján megjelent válaszcikk két dolgot tesz egyszerre. Először is behozza azt a lelkigondozói szempontot, hogy mi van akkor, ha egy házasság bántalmazó közeggé válik. Ezt a kérdést a lehető legnagyobb irgalommal és körültekintéssel kell kezelni, de erre nyilván nem alkalmas egy rövid nyilatkozat, amely magát a házasságot akarja megerősíteni, és azt rögzíti, hogy az férfi és nő között jöhet csak létre. Egy teológiai kereteket megerősítő nyilatkozat egészen más síkja a téma megbeszélésének, mint az, amikor egy konkrét bántalmazó élethelyzetre kell pásztori tanácsot adni. A válaszcikk másrészt pedig egyszerűen lebontja a tartalom mögül a formát, és ezzel lényegében megszünteti a házasság definícióját. Marad az együttélés, a bensőséges szex, és minden egyéb, ami a definiálatlanságból ezután születik.
A dolog iróniája meg az, hogy az egyházak közös nyilatkozata éppen ennek a káosznak akar gátat szabni. Vagyis a válaszcikk akarva-akaratlanul igazolja a nyilatkozat időszerűségét és fontosságát.
Ha már Kovász közösség, Tóth Sára is írt cikket a szerinte túlzott és lényegében hiteltelen ” hitvallásos” megközelítés ellen. A cikke számos jó pontra mutat rá, mindenképpen elgondolkodtató.
Viszont Sára cikkével az volt a bajom, hogy a ” teljes hitelesség vagy maradjunk csöndben” dilemma szerintem nem mindig a legszerencsésebb. Ugyanis nagyon ritkán jön össze a teljes hitelesség. Nem Jézus Krisztus vagyunk, csak bűnös sokat hibázó követői.
Mivel maga Tóth Sára sem szokott csöndben maradni a neki nem tetsző dolgok kapcsán, -noha Ő maga sem mindig tökéletes, – szerintem megadhatná ezt a jogot nála konzervatívabb hívőknek is.
De természetesen a cikkben rengeteg fontos dolgot is írt, vitaalapnak jól indul.
Én már azt sem értem, hogy hogyan lehet egy keresztény közösség neve a kovász? A kovász a bűn szimbóluma a Bibliában. Nem ismerik a bibliai szimbolikát? Lehet, hogy freudi elszólással van dolgunk? Egy olyan frissen (2020-ban ) alakult közösséggel van dolgunk akiktől óva intett Jézus? Csak a 2022-es választások befolyásolására jöttek létre? Ők az 5dik hadtest akik belülről feszítik szét a keresztény közösségeket? Rengeteg kérdés merült fel bennem.
Fernando, a kovász , hasonló módon mint a kígyó vagy az oroszlán, lehet pozitív és negatív szimbólum is. Tény hogy gyakran negatív.
Cypriánus, én nem találtam olyan igehelyet ahol a kovász pozitív szimbólum lenne. Esetleg ez valamennyire, de itt is inkább arról lehet szó, hogy amint a kovász hat a lisztre ugyanúgy hatással van Isten országa a környezetére:
„Luk 13:20 És ismét monda: Mihez hasonlítsam az Isten országát?
Luk 13:21 Hasonló a kovászhoz, melyet az asszony vévén, három mérce lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele.”
Az Ószövetségben csak negatív szimbólumként való használatot találtam.
Fernando, azt gondolom a Lukács evangéliuma adott helye miatt lettek Kovász.
Viszont annál kétértelműbb szimbólum, mint amit szeretnének.
Egy „Kígyó Keresztény Közösség” , vagy ” Oroszlán Keresztény Közösség ” is elég ambivalens névválasztás lenne.
Köszönöm Ádám, hogy gondot fordítasz „sok bajban küzdelemben, megharcolt, megvetett”, de általam szeretett református egyházra is. Tudom, hogy egyetemes a probléma, egyházszerte dolgozik a Szétdobáló, az általad is szorgalmazott szétválás úgy tűnik megindult, és attól tartok gyorsulva fognak a rések tágulni, akárcsak az univerzum. Még egyszer köszönet!
Viszont egyértelműen nem az van, hogy gonosz liberális teológiai eszméket valló gyíkemberekkel kell hadakoznunk. Sajnos a helyzet jóval fájdalmasabb.
Olyan emberek írnak egyre kevésbé befogadható véleményeket, akikkel barátok voltunk, akár vagyunk, eddig vagy sokáig hitben is testvérnek tekintettük egymást.
Számukra mi erkölcstelen, avítt, gyűlölködő bunkók lettünk, akik ( mármint mi konzervatív tahók) nem képesek felfogni hogy a Krisztusi szeretet feltételek nélküli kegyelem, és a szeretet mindennél fontosabb.
Farizeusok lettünk meg meszelt sírok, meg ítélkezők.
Nem egyszerűen a korszellem az amit maguk mögött éreznek a ” befogadás és csöndes szeretet” hívei , hanem szerintük maga a Lélek is az Ő oldalukon áll.
Progresszívebb elmék számára akár a világban zajló összes esemény mögött is a Szentlélek műve áll, aki a tolerancia és szeretet művét építi fel.
A ” gonosz bigottak, csökönyös gyűlölködő konzervatív” -ok elleni harc így már egyenesen az irgalmas Jézus háborúja a farizeusok ellen. Ezért jogos ha minket a ” gyűlölet- beszéd elleni ” törvények ketrecébe zárnak, míg a fő-ateista nyugodtan tehet föl kibelezős karikatúrákat.
Ez a látszatra nagyon Krisztusi mozgalom valóban nagyon hasonló Krisztus gondolataira. Már Newman bíboros is megmondta a XIX. Században, nem csak hogy az Antikrisztus hasonló legjobban Krisztusra, hanem- bármilyen megdöbbentően hangzik- Krisztus hasonló legjobban az Antikrisztusra.
Márpedig az életszentségre, szeretet miatt vállalt szenvedésre, és kereszthordozásra való részek is a Krisztusi csomag részei. Ráadásul ezeket leginkább magunkon kell számon kérni, nem máson.
Valamint nem tudom nem észrevenni az ordító kettős mércét a tolerancia bajnokai esetén.
Szerintük semmi jogunk addig beszélni az abortusz ellen, amíg nem fogadjuk örökbe a Világ összes nem kívánt gyermekét.
De eléggé ” önmegtagadó” módon a „szuverén és semmi törvényi vagy erkölcsi korlátokkal be nem határolható emberi döntés” hívei meglepő (!??) módon semmi kivetnivalót nem látnak számukra kedves mániák törvényes kikényszerítésében a ” Climate change” -miatti korlátozásoktól a ” fanatikus bigott”- ak szólásszabadsága elleni törvényekig, vagy online térben vívott cyber-bully liberális dzsihádig, amit jellemző módon a Facebook vagy a Twitter a legritkább esetben tilt le.
Összességében: sajnos nem engedhetünk, és – minden bűnünk és tökéletlen voltunk ellenére- nem hódolhatunk be ennek a ” szerető szívű” eretnekségnek. Ez egész egyszerűen az Antikrisztus útja lehet.
Nem állítom hogy mindenki esetén az, de az összkép mégis azt mutatja, hogy a gnosztikus vagy ariánus eretnekségek óta talán a legnagyobb kihívást jelentő tévedés amit képviselnek. Akár félreértett jószándék miatt is.
Ettől még a nekünk intézett jogos kritikát meg kell fontolni, és nem mindenki bűnös eretnek aki beszúr nekünk ” liberális” oldalról, de érdemes a három lépés távolságot tartani, és minden félreértés esélyét kizárni hogy ki mit ért a fogalmakon.
Sem a homoszexualitás sem az abortusz nem egy ” szürke zóna” ahol több helyes válasz lenne. A kiélt homoszexualitás belsőleg rendetlen életforma, szemben áll az Isteni akarattal.
Az abortusz meg sajnos egy válsághelyzet emberöléssel való „megoldása. „. Természetesen az irgalom és kegyelem mindenhová elér, és minden bűnre van bocsánat, a gyermek és szülei között is , hiszen a boldog Szentháromság otthona lehet az abortált gyereknek és bűnbánó szüleinek egyaránt, szeretetben és irgalomban ami a világ összes szennyét elmossa a Bárány vérével.
„Szerintük semmi jogunk addig beszélni az abortusz ellen, amíg nem fogadjuk örökbe a Világ összes nem kívánt gyermekét.”
Ha ezt átfogalmazom a lopásra:
„Semmi jogod beszélni a tolvajlás ellen ha nem kárpótolod az összes meglopottat”. Ugye, így már látszik, hogy ez mennyire hamis érv?
Szeretnének következmények nélkül élni. De olyan nincs.
Cypriánus: teljesen egyetértek veled, nagyon jól leírtad a helyzetet – pontról pontra. Érdemes lenne valahol bővebben is kifejtened, mert nagyon jól látod a folyamatokat. Annyit még, hogy szerintem ez az etikai jellegű eretnekség überel miden korábbit, mert itt már a teremtettség alapmotívumai, teremtettsegi evidenciak vannak megkérdőjelezve – olyan dolgok, amiben alapvetően az eddigi kultúrák és vallások egyetértettek. Nem is tudom, hogy ezt lehet-e egyáltalán eretnekségnek nevezni, mert ez már annyira abszurd, hogy inkább már egy másik vallásnak tekinthető minden szempontból; akkor is, ha a keresztyennek titulálja magát és ha egyébként a keresztyenek számára jól ismert fogalmakat használja. Szerintem ez olyan szintű “elhajlás”, ami minden korábbi eretneket összekovácsolt volna egy monolit tömbbé – közösen mentek volna ez ellen a hit szabályához ragaszkodókkal. Felekezeti határokon átívelően egyesített volna mindenkit: mondjuk egy Luther kéz a kézben harcolt volna ez ellen X. Leó pápával, vagy XII. Piusz az evangéliumi keresztyénekkel. Ezt fel kell ismerni, és szerintem végső soron nem marad más hátra (itt már nem lehet kedélyeskedő párbeszédet folytatni) : ezeket az egykori barátokat, ismerősöket fel kell szólítani a megtérésre! Erre persze majd jön az örökös “fundamentalistázás”, de ez elkerülhetetlen, viszont tényleg nincs más lehetőség, mert itt falba kell ütközniük, és máshogy nem fognak kijózanodni (sokan még így sem).
Kedves Tamás!
Köszönöm, de bevallom nem gondoltam hogy hosszabban kifejtsem. Számomra fájó jelenség ez nagyon, hogy okos, gondolkodó mély érzésű emberek szemében- a legjobb esetben is- mindenféle pszichiátriai zavarral küzdő beszűkült ” fundamentalista” csapatok vagyunk, ők meg a „nyitott, toleráns , a Világot és a psziché mélységeit átlátó krisztuskövetők” . Elég megnézni a Facebook bejegyzéseiket ahol egymás posztjait dicsérik . Azért ezek után vicces vád, hogy mi beképzeltek is vagyunk….
Az a baj az összes intellektuális/ misztikus/ toleráns/ intellektuális+ misztikus+ toleráns húdejófej kereszténnyel, hogy az egyetlen igazi misztikát és bölcsességet: a Kereszt bölcsességét akarják kihagyni.
Azaz a szenvedni is képes szeretet és engedelmesség útját.
Kedves Ádám! Református lelkipásztorként hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni, amiért válaszoltál a Kovász Közösség állásfoglalására. Köszönöm, hogy az LMBTQ témát is súlyának megfelelően kezeled.
Számomra fájdalmasan igaz Cypriánus bejegyzése: „Olyan emberek írnak egyre kevésbé befogadható véleményeket, akikkel barátok voltunk, akár vagyunk, eddig vagy sokáig hitben is testvérnek tekintettük egymást.” Vajon miért van ez? Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a második világháborút követően olyan emberek lettek az ateista, kommunista ideológia legfőbb kiszolgálói, akik egyébként az ébredés emberei voltak, hívő keresztyének, sok esetben zsidómentők. Ilyen pl. Bereczky Albert, vagy főjegyzője, Farkas József. Pákozky László Márton teológiai professzor pedig pont akkor vette át az ellenforadalom leverésében nyújtott szerepéért (!!!) az állami kitüntetést, amikor Gulyás Lajos levéli lelkipásztort kivégezték…De ha az ember olvasgatja a korabeli egyházi sajtót, az általam szeretve tisztelt Victor János is írt olyan cikkeket, hogy az egészen elképesztő. Vajon ők tényleg elhitték, hogy a kommunizmussal elközelít az Isten országa, vagy csupán nem vették észre, hogy a kommunisták kihasználják a naívságukat? Adja magát a történelmi párhuzam, és azt is tudjuk, hogy ezek az egyébként nagyszerű emberek hogyan asszisztáltak a református egyház tönkretételéhez. Jaj, csak nehogy ezek egyszer pozícióba kerüljenek…!
Az az érzésem, hogy az előző kommentben összekeveredik az eretnekség és a felső hatalmassághoz való helyes viszonyulás problematikája. Nem biztos, hogy baj ha valaki együttműködött a kommunistákkal, amíg ez nem volt eretnekség. (persze nehéz együttműködni azzal az állammal, amelyik a saját törvényeit sem tartja be és terrorizálja a polgárait. még szerencse, hogy sokkal rosszabb helyzetben lévő testvérünk adott tanítást a helyes hozzáállásról róm13:1)
valójában túl fiatal vagyok ahhoz, hogy érdemben nyilatkozhassak a felsorolt emberek tevékenységéről (szívesen tanulok, ha valaki veszi a fáradtságot és felvilágosít), viszont az feltűnt, hogy a magyar református egyháznak nem igazán megy, hogy a bibliai tanítást integrálja gondolkodásába, amikor a történelmi eseményeket értelmezi.
pl.: a mi templomunk bejáratánál tábla hirdeti, hogy a felvidék, kárpátalja és a délvidék az építés évei alatt tért vissza országunkhoz, ezért hálából a templom a felszabadulás temploma nevet viseli.
ez a maga idejében még elmehetett az események felett érzett naiv örömnek, ha jóhiszeműen állunk hozzá, viszont az hogy az elmúlt évtizedek alatt senki sem érezte úgy, hogy a fejlemények fényében esetleg érdemes lenne leszedni ezt a táblát, az sokat elárul a magyar reformátusok nagy részének a gondolkozásáról.
szóval az talán nem baj, ha a jövőben is együttműködünk az állammal, akármennyire istentelen is, amíg nem válunk mi magunk is istentelenné és eretnekké.
viszont ha csak a konzervatív beállítottságunk miatt vagy nemzeti öntudatból védünk keresztény hitigazságokat az maga a szellemi halál.
persze az eretnekség amiről a posztban szó van az már más tészta…
Kedves István, logikád szerint Bonhoeffer, Richard Wurmbrand és Zimányi József is méltán kapta itt a földön a hatalomtól a büntetését, mert szembeszálltak az állammal (hatalommal), vagy annak vezetőjével. Ellenben Júdás tette menthető, mert az akkori kor vallási vezetőivel működött együtt. Szerintem mi eltérő Bibliát ismerünk.
Szerintem ha az istentelen állam istentelen tetteiben együttműködünk vele, akkor mi is istenteleneké válunk. Az árulást gyűlöli az Örökkévaló, mert Ő hűséges. A besúgás az árulás szinonimája.
hú, wkm,
azt hiszem arra reagáltál, amit gondolsz, hogy gondolok, és nem arra, amit leírtam.
megpróbálom összegyűjteni a megfelelő mennyiségű lelkierőt, hogy érdemben is válaszoljak. idő kell hozzá.
addig is, a lényege az volt a kommentemnek, hogy az eretnekséghez és a mindenkori államhoz való viszonyulás két külön téma (persze van metszete is), amit ha összemosunk, akkor nem fogunk helyes következtetésre jutni egyikben sem és a végén mi magunk is eretnekké válhatunk a ló túlsó oldalán.
A cikk pedig eredetileg egy eretnekségre reagált. az eretnekséget egyértelműen ki kell vetni az egyházból.