A múlt feldolgozásában az egyik letépetlen köröm alá csúszott szálka a náci és a kommunista eszmék megítélése közti különbségtétel, amit jól szemléltet ez az Esterházy Péter-idézet: „Nem véletlen, hogy példáim a fasiszta diktatúrából valók, ez nem a sokat emlegetett kettős mérce, hanem rasszizmusban egyszerűen jobbak a nácik, a nyilasok, gazdagabb a nyelvük, mert ebben gazdagabb az életük, megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét.” (Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből, 22-23) Frappáns megállapítás, szinte megvilágosító erővel hat az olvasóra, de vajon igaz is?
Ha az egyenlőség a mércénk, elvi szinten kétségkívül a kommunizmus látszik jobbnak, a nemzetiszocializmus pedig a rosszabbnak. A nácik egy darwinista szteroiddal beoltott nemzeti romantika jegyében az árja fajt nyíltan a többi fölé helyezték, és nemhogy nem volt céljuk a fajok közötti egyenlőség, de az egyenlőtlenség mind a bemenetnél, mind a kimenetnél alapnak számított. A Harmadik Birodalom a német fajnak épült, nem az emberiségnek. A kommunisták viszont a proletárok paradicsomaként az egyenlőséget tűzték zászlajukra, tehát amennyiben az egyenlőség az erkölcsi mérce, az eszméjük valóban jobbnak tűnik.
Amit a baloldali értelmiségi szalonokban hajlamosak mégis elfelejteni, az a kommunizmus osztályalapú különbségtétele. Mert való igaz, hogy a kommunisták végcélnak az egyenlőséget nevezték meg, azt azonban soha nem titkolták, hogy az oda vezető út az emberiség egy részének igencsak rázós lesz. Marx és Engels ezt írták a Kommunista Kiáltványban: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek.” A nemesség, a polgárság, vagy éppen a birtokos parasztság ugyanúgy nem tehetett a származásáról, mint a zsidók vagy a cigányok, a proletariátus felemelkedéséért mégis rettegni méltóztattak. A kommunizmus gyakorlata – a százmillió feletti áldozat – az egyenlőség megteremtésének előre bejelentett, járulékos, osztályalapú vesztesége volt.
De legyünk most nagyvonalúak, és egy gondolatkísérlet erejéig fogadjuk el Esterházy Péter dictumát, hogy egyenlőség tekintetében fennáll valamiféle különbség a két eszme erkölcsössége vagy erkölcstelensége között. Mondjuk abból a megfontolásból, hogy a társadalmi osztályhoz tartozás több felelősséget ró az egyénre, mint a faji származás, vagy hogy valahol mégiscsak igazságosabb az az eszme, amely a burzsoá tömegeket áldozza fel a proletárok egyenlősége oltárán, mint az, amely az árja rassz boldogulását képzeli el a többi faj rovására. Tegyük fel, hogy az egyenlőség mérlegére helyezve valahogy a kommunizmus bizonyul jobbnak: kihúztuk vajon a köröm alól a szálkát?
Jonathan Haidt New York-i szociálpszichológus évekig az emberi erkölcs pilléreit kutatta, és arra a következtetésre jutott, hogy a moralitás általa ismert (és vallott) koordinátái elégtelenek az erkölcs megértéséhez. Léteznek ugyanis a moralitásnak olyan dimenziói, amelyek az emberek többsége számára meghatározó jelentőséggel bírnak a jó és a rossz közötti különbségtételben, de szinte teljesen hiányoznak a baloldali világlátásból, amely az ő (Haidt) gondolkodását is meghatározza. A baloldali etika az egyén autonómiájából indul ki, de Haidt más kultúrákat megismerve arra a következtetésre jutott, hogy legalább két további szempont határozza meg az emberek moralitását: a közösség és az istenség. Amikor a náci és kommunista eszméket hasonlítjuk össze egymással, érdemes ezt a tényt szem előtt tartanunk.
A baloldali erkölcsi vízió Haidt szerint három pillérre épül: törődés/bántás; igazságosság/méltánytalanság; szabadság/elnyomás. A kommunizmus eszméje ezek alapján erkölcsösebbnek tűnik, mint a náci eszmék, hiszen a kommunizmus elvben törődik az elnyomottakkal, azt állítja, hogy felszabadítja őket és megszünteti az igazságtalan különbségeket a társadalomban. Célja, hogy egyenlőségre szabadítsa fel az elnyomottakat. A nemzetiszocializmus viszont kiemel egy embercsoportot, és halálgyárakat hoz létre a gyengék elpusztítására. A kommunizmus elve ez alapján erkölcsös, a nemzetiszocialistáké erkölcstelen. Azonosság csak a megvalósításban van: „a nácik… megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét”. (Itt persze hadd jegyezzem meg halkan újra, hogy a kommunisták manifesztója sem csak egyenlőséget ígért, hanem rettegést is, tehát a hullahegyek legyártásakor némiképp szavatartóbb volt, mint ahogy Esterházy feltételezi.)
Haidt azonban rámutat egy nagyon fontos tényre az emberi erkölccsel kapcsolatban. Az emberek jelentős része nem csupán abban a három ellentétpárban gondolkodik, amelyben a baloldaliak vagy liberálisok. Haidt szerint a konzervatívok további három ellentétpárt tesznek az első három mellé, így számukra összesen hat pillére van a moralitásnak. Ezek a pillérek ráadásul ugyanúgy univerzálisan jelen vannak a kultúrákban, mint az első három, csak aki ezekben hisz, általában az első hármat sem tagadja. A további pillérek: lojalitás/hűtlenség; tekintély/tiszteletlenség; szentség/tisztátalanság. Ez a megfigyelés azért fontos, mert ha figyelmen kívül hagyjuk, nem fogjuk érteni, miért tartanak sokan erkölcsösnek egy attitűdöt, amit baloldali emberek lényegtelennek gondolnak, és miért tart az emberiség jelentős része erkölcstelennek valamit, ha az se nem bánt senkit, se nem igazságtalan, se nem okoz elnyomást.
Ha most visszatérünk Esterházy Péter mondatához, azonnal feltűnik, hogy ő a baloldali moralitás egyetlen pillérére akasztotta a két eszmét: az egyenlőség elvére. A szabadság kérdését egyáltalán nem vette figyelembe, holott e tekintetben a kommunizmus elvi szinten sem állt jól, de ami ennél lényegesebb: teljesen figyelmen kívül hagyta a maradék három erkölcsi pillért. Ezért van az, hogy míg egy baloldali ember kicsit fészkelődve és a fogát szívva ugyan, de hajlamos egyetérteni Esterházy mondatával, az emberek másik része viszont értetlenül csóválja a fejét, hogy hogy jut eszébe bárkinek is a kommunista eszmét erkölcsösnek nevezni. Utóbbiak nemcsak a gyakorlatot látják iszonyatosnak, de az elméletet is. A kommunizmust olyan eszmének látják, amely mélyen tiszteletlen a közösségi szokásrenddel, a stabilitást nyújtó tradíciókkal, a kulturális értékekkel, a családdal, vagy akár Istennel szemben. Olyan eszmének látják, amely megveti a nemzeti összetartozást, kineveti a hűséget, összetöri a közösségi kapcsolatokat, szétszakítja a családokat, tudatosan roncsolja a társadalom természetes szövetét. Semmi sem szent számára, sőt, mindent profanizál és deszakralizál.
Aki az erkölcsnek csak a baloldali pilléreit ismeri (vagy ismeri el), annak persze lényegtelenek ezek a szempontok. Aki viszont mind a hat erkölcsi pillért fontosnak tartja, az semmiképpen nem érthet egyet Esterházy Péter véleményével, vagy legalább árnyalni akarja azt más szempontokkal is. A náci eszmerendszer például a tekintély, a lojalitás és a szakralitás kérdésében beelőzi a kommunista eszméket, hiszen alapvető volt számára a hierarchia, a család és a tradíció. Más kérdés, hogy vajon miféle tekintélyről, miféle lojalitásról és miféle szakralitásról volt szó. De az egyenlőség, a szabadság és a törődés kérdésében ez a kommunizmus esetében is felvethető. (Vajon nincs az egyenlőségre való felszabadításnak is olyan fajtája, ami inkább rettenetes, mintsem kívánatos?)
A fentiekből egy nagyon egyszerű gondolat következik. A két gyilkos ideológia összehasonlításakor azért van a baloldali értelmiségi szalonokban kettős mérce, mert bár az emberek között az erkölcsnek világszerte legalább hat pillére van, ezekben a szalonokban ennek csak a felében hisznek. A nyugati baloldal is azért megengedőbb a kommunista eszmék irányában, mert egyszerűen hiányzik belőle a moralitás három „konzervatív” pillére: nemigen hisz a lojalitásban, a tiszteletben és a szentségben. Fura dolog versenyeztetni két poszt-keresztény ideológiát, amely a huszadik században annyi szenvedést okozott, de ha már versenyeztetjük őket, legalább tisztázzuk, hogy milyen szempontok alapján tesszük ezt, és miért. Az nem lesz elég válasznak, hogy fontos az egyenlőség.
Ebben a világban sajnos minden szennyezett valamilyen mértékben, ami nincs Isten fennhatósága alatt. Emberi racionalitás mentén szinte mindenre lehet hozni érveket vagy ellenérveket is. Különböző eszmefuttatások alapján hasonlítanak össze, rangsorolnak eszméket, ideológiákat. Sokan ezek alapján próbálnak egyeseket feketébbnek láttatni, másokat mentegetni vagy kevésbé rossz színben feltüntetni. Ezért, amikor választásokra kerül sor nem fehér és fekete között kell dönteni, hanem a szürke/fekete különböző árnyalati között.
A Biblia azonban egy erősen bináris világot tár elénk: 0 és 1 létezik csak. Köztes állapot nincs (0,5). Ezért a Biblia a bűnös állapotot, az Istennélküliséget egyetlen halmazként kezeli. Olyan ez, mint egy hatalmas iszaptenger. Mindegy, hogy melyik oldalról mászol bele (melyik ideológia vagy elgondolás mentén), iszapos, sáros leszel és minél inkább beljebb kerülsz annál inkább elmerülsz a mocsokban. A Bibliában láthatjuk, hogy Isten ítélete nem az emberi erkölcs és ítélőképesség szerint működik: nem egy esetben egy – látszólag – kevésbé istentelen országot, nemzetet hamarabb ért utol Isten ítélete, mint más, első és többedik látásra is súlyosan bűnös országot, nemzetet. Erre az egyik legjobb példa Jézus korában a megszállt Izrael és a Római Birodalom története. Egy Jézus korabeli zsidó vallásos vezető vagy egyszerű zsidó ember általában nagyon lesújtó véleménnyel volt a Római Birodalom politeista, hedonista, korrupt, embereket istenítő rendszeréről. És valóban, emberi léptékkel mérve, látszólag a Római Birodalom „sokkal bűnösebb” volt, mint az akkori Izrael. Egy átlagos zsidó vallásos ember – ha másért nem is, de – legalább a látszat miatt tartotta magát bizonyos vallási-erkölcsi normákhoz, ez némi „önkontrollt” eredményezett és valamilyen szinten befolyásolta a napi cselekedeteit, míg egy Itáliában, római világkép szerint élő átlagember nem tartotta magát ilyen „kötöttségekhez”, jóval „szabadosabban” élt. Mégis Krisztus után 70-ben Jeruzsálemet felégették a „bűnös” rómaiak, Izraelt hamarabb utolérte az ítélet, mint a látszólag sokkal bűnösebb Római Birodalmat. Izrael bűne kívülről szemlélve nem látszott annyira látványosnak, mégis magába foglalja a bűn lényegét és e tekintetben NINCS különbség, minden Isten nélküli állapotra ez a jellemző: Isten szavának elutasítása/megvetése vagyis engedetlenség, ezzel összefüggésben a Messiás elutasítása/megvetése. Ez eredményezi a céltévesztést, ami a bűnnek, az istentelen állapotnak a lényege és egyben a következménye is.
Családi vonalon egyik nagyapám a Horthy hadseregben szolgált a Don kanyarnál, gyerekként a kommunizmus Ceausescu féle neo-sztálinista rendszerében nőttem fel 10 éves koromig. Családilag igen húsba vágóan megéreztük a kommunista rendszer istentelen voltát: a rokonságból többeket munkatáborba hurcoltak, elvették nagyszüleink gyárait, édesapámat a Securitate vallatta orosz nyelvű Bibliák csempészéséért, stb… kamaszként sokat beszéltem nagyapámmal a két világháború közötti és a második világháború alatti és utáni magyar állapotokról, az oroszok bejöveteléről, a kommunista hatalomátvételről. Mivel nagyon érdekelt a téma, igyekeztem sokat olvasni e témakörben. Arra jutottam, hogy sajnos a lényeget tekintve nincs különbség, mert az istennélküliség egyfajta kontinuitása tetten érhető ezekben a rendszerekben, pedig a Horthy rendszer még csak nem is nevezhető nácinak vagy fasisztának. Tegnap akadtam rá egy írásra, mely 1938-ban jelent meg az akkori Evangélikus Életben. A szerző neve nincs feltüntetve, evangélikus ismerőseim szerint azért, mert az üzenetet fontosnak tartották eljuttatni széles körben, de a személyi retorziótól tartottak, joggal. Ide másolom a tartalmát, mert nagyon sok áthallás van akár a Jézus korának viszonyait szemlélve, akár a maiakat figyelve:
„Magyarországon keresztyén éra van, a keresztyénség valósága nélkül. (…) De semmi sem mutatja jobban, hogy milyen üres ez a keresztyénség, mint éppen a nagy bizonygatás, amellyel állandóan hivatkoznak reá. Ahol annyira kell bizonyítani, hogy már el sem tudunk képzelni sem kormánynyilatkozatot, sem képviselői vagy egyéb vezető állásban lévő férfiak részéről elhangzó megnyilatkozást ennek hangsúlyozása nélkül, ott bizonyára van valami hiba. (…) Nevetséges és szomorú jelenség. Egészen lejáratták és jelszóvá silányították a keresztyénséget… (…)
A jelszavas keresztyénség másik jellemző példája irredentizmusunk olyan nagyon ismert trianoni keresztes jelvénye. A keresztre feszített Magyarország mögött gyönyörű szentimentális gondolat lappang. De ezen túl arra senkinek sem volt kedve, hogy ha egyszer már a megfeszített Magyarország képét hordja szíve felett, hát meg is vizsgálja, hogy ez a Trianonban büntetését elnyert ország milyen történelmi vagy községi bűnök miatt nyerte el büntetését Istentől. A történelmi és politikai okok vizsgálata is csak úgy-ahogy történt meg, az azonban, hogy mit vétett a magyar az élő Isten ellen, senki számára sem volt probléma. Hiányzott a történelmi bűnök számonvétele és a velejáró bűnbánat Isten színe előtt: vétkeztünk ellened. De volt nagyszabású tömeggyűlés, demonstrációk, országzászlók, élő és kiáltó emlékeztetők, a nép pedig nem tért meg Istenéhez. A jelvénnyé lett kereszt üres ruhadísz lett, hordották is a keresztre feszített Magyarország képét, de elfelejtették, hogy emberek ácsolta keresztről, még ha Trianonnak is hívják azt, csak Isten tud feltámasztani. Kiszabadítani, levenni tudnak emberek, de feltámasztani csak az Úr tud.”
Jó cikk! Van viszont egy részlet az ami kb csak itthon volt igaz a gyakorlatban. A kommunizmus nemzetközi volta Magyarországon speciális okok miatt kb maradt, de amúgy elsőként ment a kukába, sőt Kuba vagy Vietnam esetén sohasem volt. Ezek nacionalista mozgalmak voltak, akik azért lettek kommunisták mert a Szovjetunió jól jött segítségnek.
Sztálin pedig a ’30 -as évekre már masszívan épített az orosz nacionalizmusra. A Nagy Honvédő Háború már az orosz nemzeti tudat sőt a bizánci kereszténység összes kellékét használta, Harmadik Róma, Moszkva a Szent Város, Oroszország a Világ megváltásának eszköze, stb. Stb.
Én arról hallanék még szívesen gondolatokat, hogy ez hogyan kapcsolódik / áll szemben a felszabadítási teológia nem is olyan rég felütött (marxista) tanaival – a kereszténységes belül. Jelent-e veszélyt, hogyan kell kezelni, egyáltalán van-e támogatottsága ezeknek a tanoknak. Azt már látjuk, hogy a kommunizmusnak van.
Pl. a zöldek részéről, akik a túltermelést a fogyasztást (környezet szennyezést) szeretnék akár közösségi gazdálkodással orvosolni.
én azért egy teológustól többet várnék. a baloldaliságot egy az egyben azonositani a sztalinizmussal olyan mint a kereszténységet az inkvizicióval, az evangélizációt mondjuk a dél amerikai indiánok kiirtásával. ez igy egy olcsó provokáció legfeljebb. a kommunista kiáltvány elemzése során kérlek alkalmazd a jó öreg „zits in leben” exegetikai alapelvet. az nem úgy volt, hogy a szép és jó keresztény konzervativ európában megjelent a kénkőszagú marxkarcsi és elrontotta a mulatságot, sokkal inkább úgy, hogy egy milliók számára elviselhetetlen nyomort előidéző korai kapitalizmusban érvek és érzelmek találkoztak a kor szintjén. ennek hála van most szabad szombatom és társadalombiztositásom, kollektivszerződésem, szakszervezetem.
Stalker,
kérlek, mutass rá, hogy hol beszéltem a cikkben sztalinizmusról, és hol azonosítottam a baloldallal.
kedves Ádám mást sem teszel. valószinűleg nem szándékosan csúsztatsz, de legalább következetes vagy benne. aki élt a „szocializmusban” az tudja, hogy nagyon is konzervativ világ volt, a hűség, a tisztelet, a lojalitás, a hazaszeretet felettébb nagyra becsült értéknek számitott. ezt tanitották az iskolában és erre hivatkoztak minden fórumon. nem volt legális sem a prostitúció sem a munkakerülés. paradox módon szentként tiszteltek bizonyos embereket, eseményeket, fogalmakat. következetesen egységes és nagyon primitív világként ábrázolod a baloldaliságot és a tények kicsit sem zavarnak elkötelezettségedben. a vegytiszta kommunizmus épp olyan ritka jelenség volt mint a vegytiszta keresztyénség. valóban úgy gondoltuk, a régi, megkövesedett struktúrák és hatalmi viszonyok gátjai a fejlődésnek és megváltoztatásuk elkerülhetetlenül fájdalommal jár, de szerintem ebben pl. István király sem gondolkozott árnyaltabban (kérdezd meg Koppányt). elbuktunk, ahogyan idáig Minden rendszer vagy elmélet. oltjuk a tüzet, ötletelünk több kevesebb sikerrel.
stalker,
vagy nem olvastad a cikket, vagy értési problémáid vannak, de a tág asszociációkon kívül nem tudom, hogy kapcsolódik a kommented az írásomhoz.
for example: Aki az erkölcsnek csak a baloldali pilléreit ismeri (vagy ismeri el), annak persze lényegtelenek ezek a szempontok. Aki viszont mind a hat erkölcsi pillért fontosnak tartja, az semmiképpen nem érthet egyet Esterházy Péter véleményével… erre válaszul leirom, hogy a baloldalon is legalább annyi lába volt az erkölcsnek, sőt erőszakosabban is nyomták, de te inkább adod az értetlent, csak nehogy korrigálnod kelljen. találsz valakit aki szerint a konzervativ erkölcs hatlábú a baloldali\kommunista meg csak egy és az is csak arra volt jó, hogy eltaposson másokat, de ez legfeljebb egy New York-i dolgozószobából ilyen faékszerűen egyszerű.
stalker,
ez talán segít, hogy megérts, amit Haidt kapcsán írtam: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=17645. És még annyi segítséget hadd adjak a szövegértéshez, hogy a cikkben a kommunizmus és a nemzetiszocializmus elméletéről írtam, nem a gyakorlatáról (hiszen az Esterházy-idézet a kommunista kísérlet hullahegyeit nem vitatja).
Az utolsó mondat értelmet adott az írásnak, addig nem egészen értettem, hogy miről van szó, és hogy hogyan kerül a diktátorcsizma az asztalra.
Na szóval, azzal egyetértek, hogyha szegényes az elmélet (mint pl. a baloldali egyenlőségfétis), az nem jó, de leginkább azért nem, mert azonnal következik a gyakorlat, hiszen bőven maradt fel nem használt erőforrás az elméletalkotás során 🙂
(Azért a másik oldal sem tökéletes, pl. a konzervatívok nemzeti szuverenitás elmélete se egy olyan nagyon túlkomplikált eszme, de most nem ez a téma.)
És ez Mr. Haidra is igaz, mert ez a kódolás, hát ez nem valami eredeti, ez egy Niklas Luhmanntól koppintott, és kisség lebutított eszköznek tűnik nála. Niklas Luhmann a társadalmi rendszerelmélet egyik nagyágyúja, érdemes olvasni. A morál kódja nála a tisztelet vs. megvetés. Igen, erről ennyit lehet mondani, társadalmi kérdésről beszélünk. A „baloldali” vagy „konzervatív” morál már nem a morál része, hanem egy másik funkcionális társadalmi rendszer kommunikációs eszköze. Ez a másik rendszer a politika. A politika bináris kódja pedig: hatalomra jutni vs. ellenzékbe kerülni. Ezt jó észben tartani, amikor jelzős szerkezetekkel ellátott „morálról” hallunk. Az ugyanis nem morál, hanem politika.
akkor most lécci te mutass rá a hullahegyekre a kommunizmus elméletében. nem lesz könnyű. úgy látom te is úgy kevered az elméleti kérdéseket a gyakorlattal ahogy azt a prekoncepciód megkivánja. Esterházy csak elsütött egy poént, te meg épitesz rá egy katedrálist. én úgy látom ha a nácizmus egy darwinista szteroiddal felturbózott nacionalizmus, akkor a kommunizmus egy felviágosodás szteroiddal felturbózott kereszténység. egyiksem vált be, de mindkettő csak tragikus reakció egy véglegesen elrontott keresztény- konzervativ társadalmi koncepcióra. ha a világháború nem csinál tömegével állatot az európai és orosz férfiak sokaságából és a békeszerződés nem szoritja láncravert kutyaként ugyanezeket az embereket sarokba, nem lenne miről blogolni.
Stalker, tudtommal a kereszténység az eredendő bűn tanát vallja, tehát nincs jó társadalmi rendszer.
Azonkívül a Világháború okai között aligha van ” keresztény- konzervatív” társadalmi eszme volt, inkább a tőke érdekei , meg a modern tömegdemokratikus nacionalizmus. Ne csináljunk már Clemenceau-ból is konzervatív keresztényt, mert forogna a sírjában. Ha jól emlékszem, a liberális francia politikusok fanatikus háború- pártiak voltak, míg XV. Benedek meg ellenezte. Pedig valószínűleg nézetei kevésbé tükrözték a felvilágosodás eszméit Ming G. Clemenceau- é.
stalker,
ami biztos: sok dolgot valószínűleg másképp látunk, beleértve azt is, hogy miről szól a cikkem.
Szervusztok,
részben István, részben stalker kommentjére is reagálva hadd hívjam fel a figyelmet Polányi Mihály „Túl a nihilizmuson” című esszéjére (angol eredeti címe Beyond Nihilism) az 50-es évek végéből, 60-as évek legelejéből.
Pont arra mutat rá, ami a különbözőségek mellett közös volt a két történetben, a morál és a politika kapcsolatát illetően, no meg annak kapcsán, hogy lehet sokaságból állatokat csinálni: a kulcsfogalom Polányinál a morális inverzió. Saját tömör és töredékes összefoglalásomban erkölcsi túlérzékenységgel ideológiai-politikai célok mentén történő visszaélés, amely patologikus erkölcs, amoralitás kiváltására alkalmas. No meg azt is elemzi, hogy miért visz az utoposztikus tökéleteset akarunk elgondolás és élcsapat a totalitárius rezsimek irányába (megint csak tömör és töredékes szubjektív összefoglalás a részemről). Polányi esszéje azzal a kérdéssel zárul, hogy a 60-as évek lényegében ugyanoda tért vissza, ahol a világháborúk előtt voltunk, és vajon sikerül-e elkerülni a hasonló kimenetelt…
Kedves stalker, bocsánat, de nekem úgy tűnik, hogy a prekoncepciód, hogy Ádámnak prekoncepciója van. Legalábbis sok érvet nem hoztál fel amellett, hogy így lenne, csak kész ténynek vetted. Így nehéz előremutatóan vitázni…
(amúgy már a nemzetiszocializmus is már erősen tartalmazott erősen kicsavart és torzíŧott elemeket a kereszténységtől átvéve…, nem csak a kommunizmus)
Kedves Ádám,
Hogyha értéknek ismerjük el a társadalmi hagyományok tiszteletét, a nemzeti érzést, a vallásos érzést, a tekintély tiszteletét, és a családot – akkor a nácik nem rosszabbak a kommunistáknál, hanem jobbak, ez egyértelmű. Viszont hogyha a humanizmust – minden ember boldogságát – tekintjük a legfőbb értéknek, akkor a nácik a rosszabbak. Valamivel – jó, nem sokkal, de mégis – a gyakorlatuk is embertelenebb volt a kommunistákénál (tudomásom szerint a kommunistáknál nem volt olyan, hogy az ártatlan gyermekeket, betegeket, öregeket különválasztják az egészséges felnőttektől, és megölik – utóbbiakat viszont még dolgoztatják, hiszen felhasználhatóak, tudomásom szerint amikor a kommunisták a senkinek sem ártani tudó időseket, gyerekeket, betegeket megölték, az nem átgondolt, felülről hozott döntés volt, hanem elvadult katonák, vagy egy-egy helyi vezető elvakult reakciója.
Ami ennél sokkal lényegesebb: a kommunisták által elképzelt ideális társadalom egy mélyen humanista társadalom („A régi társadalom helyébe olyan társadalom lép, amelyben minden egyes egyén teljes és szabad fejlődése az összesség fejlődésének szükségszerű feltétele” – ez áll a Kiáltványban ) A nácik társadalma egy származási alapokon kasztokra osztott társadalom („és ez alatt lesz – ezt minden szégyenkezés nélkül így fogjuk nevezni: a rabszolgák csordája”- írta Hitler ). A kommunisták az ellenséges osztályok tagjait csak mint osztályuk tagjait akarták üldözni, elnyomni – Marx a Politikai gazdaságtan bírálatához írott 1859-es híres előszavában megírja: korántsem festi a tőkés és a földbirtokos alakját rokonszenves színben, de ő ezekről nem mint emberekről, hanem mint osztályuk megtestesítőiről beszél. Egyébként a kommunista kiáltványban a legszigorúbbrendszabály a volt uralkodó osztályokkal szemben: „az összes emigránsok és lázadók vagyonának elkobzása”.
Az osztályból ki lehet lépni (úgy, hogy az ember feladja, elveszti, vagy elveszik tőle azt a tulajdonát, amely miatt az osztályhoz tartozik – a Rákosi-rendszerben Odescalchi Margit hercegnő diplomata volt, Pallavicini – Pálinkás – Antal a néphadsereg magasrangú tisztje…a sztálini rendszerben Alekszej Tolszoj gróf a rendszer megbecsült írója), de a fajból nem. (Hiába keresztelkedett ki, vagy volt nagy német hazafi Németországban egy zsidó – akkor is zsidó maradt, ennek minden következményével.).
A kommunisták egy humanista végcélt akartak megvalósítani embertelen eszközökkel, a nácik egy antihumanista végcélt akartak megvalósítani ugyanezekkel az eszközökkel.
Kedves Miklós,
szerintem nagyjából ugyanazt mondjuk. Az egyenlőség ideálja mentén talán tényleg nyer a kommunizmus (bár kisebbnek látom a különbséget – pl. nem volt olyan egyszerű kilépni az osztályból sem, érdemes megkérdezni pár kulák családot az emlékeikről). Hogy a kommunista végcél humanistább volt-e, az nyilván attól is függ, hogy mit tartunk az olyan életről, amelyből teljesen hiányzik Isten, az istenképűség, az anyag feletti valóság. Szerintem a materializmus a lehető legmélyebb szinten dehumanizáló. Isten óvjon bennünket mind a nemzetiszocializmustól, mind a kommunizmustól.