A számítógépes ülőmunka miatt időnként bemerevednek a hátizmaim. Ilyenkor néha makacs izomcsomók is kialakulnak a hátam közepén, általában a jobb lapockám alatt, ezeket pedig csak alapos gyógymasszázs tudja kioldani. Legtöbbször nem is elég ehhez egy alkalom. Egyszer olyan betokosodott izomköteggel birkózott a hátamon a gyógymasszőr, hogy még ő is azt mondta, ilyennel korábban nem találkozott, és azt is megérti, ha a következő kéznyomásnál kiabálok a fájdalomtól. Felszabadított, hogy a földön fekvő birkózók csapkodó mozdulatával jelezzem, ha azonnal hagyja abba. És valóban: a könnyem is kicsordult, úgy fájt, de inkább vállaltam ezt, mint még egy hét szenvedést az izomcsomókkal.

A masszőr úgy dolgozik, hogy először kitapogatja a problémás izmokat, majd néhány erősebb mozdulattal üzen nekik, hogy tortúra következik. Utána békén hagyja a területet, nehogy a túl heves lerohanás még görcsösebbé tegye és az egész izomszövet begyulladjon. Finom kézmozdulatokkal kerülgeti a területet, időnként be-bevonva a gócot a nagyobb izomzatok összedolgozásába, ellazításába. Majd újra fókuszba állítja a csomókat, hogy szép lassan szétbontsa a szövetek szoros összefogását, és a rostokban kialakult feszültség kioldódjon. Ez a masszázs kifejezetten fájdalmas része, amit kis túlzással leginkább ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor valaki egy jókorát belerúg egy gyulladt testrészünkbe, majd hosszasan fojtogatni kezd. Ha nem enged a csomó, kezdődik az egész folyamat elölről.

Azért írtam ezt le, mert itt a Divinity-n hasonlóan közelítem meg azokat a témákat, amelyek az egyházi és társadalmi élet kioldatlan, feszültségben lévő gócpontjai. Teológusként kitapogatom és beazonosítom őket, majd néhány erős mozdulattal jelzem, hogy ezekkel fogok foglalkozni. Aztán elengedem a témát, és egy ideig más témák felé fordulok. Nem a góc a fontos, hanem az egész hát egészsége. Igyekszem sokféle témáról írni, mert a valóság egésze érdekel, de közben azt is szem előtt tartom, hogy a feszültségi pontokhoz vissza kell térnem, mert azok teszik beteggé a testet. Egy idő után vissza is térek. Ekkor következnek a fájdalmas időszakok, amikor rámegyek a gócterületre és elkezdem keresni rajta az oldást. Ilyenkor akár tucatnyi cikk is születik az adott témáról (darwinizmus, homoszexualitás, gender, episztemológia, helyettes bűnhődés, predesztináció, önrendelkezés, hermeneutika stb.), mert az az aktuális fókuszom, és általában akkor engedem el, amikor már szinte elviselhetetlen a feszültség. Majd indul a ciklus elölről – ugyanazzal vagy másik témával.

Szerintem a teológiai feszültségi pontok megkeresése és kidolgozása felelőssége annak, aki Isten igéjét a nyilvános térben képviseli. A teológusokat régen az egyház doktorainak nevezték. Nevezhetnének bennünket ebben a fenti értelemben az egyház gyógymasszőreinek is. Ha befeszül a hát, meg kell keresnünk a csomót, ahol a feszültség összegyűlik. A feladatunkat kétségkívül végezhetnénk időnként körültekintőbben, alaposabban, több odafigyeléssel és szeretettel is, de a fájdalmat nem hiszem, hogy meg tudjuk spórolni. Ahol feszült csomók vannak, ott könnyek is lesznek. Szenvedéssel formál bennünket a Mester – meg néha egy-egy szolgája is (vö. Gal 4,19; 1Thessz 2,11-12). De a teológiai gyógymasszázs végén ott van a kisimult hát ígérete, az egészséges hit (vö. Tit 1,13)!