Némi habozás után úgy döntöttem, mégis írok két blogbejegyzést arról a listáról, melyet Michael Kruger saját honlapján a kánon kialakulásával kapcsolatos téves feltételezésekről állított össze. Nem csinálok ebből olyan cikksorozatot, mint a decemberi volt, de nem akarom az út szélén se hagyni ezeket a meglátásokat, ezért röviden ismertetem Kruger tízes listáját. A lista utolsó pontjáról az előző posztban írtam már, de a többi is figyelemfelkeltő lehet azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt. Az elmúlt napok néhány kommentje azt igazolta számomra, hogy rajtam kívül van más is, akit a kánon kérdése érdekel, és nem csak teológiai elefántcsonttornyokban lehet értelmes és hasznos diskurzust folytatni ilyen kérdésekről.
Kruger tíz gyakran hangoztatott véleményre hívja fel a figyelmet, melyek alaposabb vizsgálat után szerinte tévesnek vagy erősen vitathatónak bizonyulnak. A tíz pont természetesen nem a tudományos „konszenzus” összefoglalása, némelyik vélemény kifejezetten szélsőséges álláspontot tükröz. A kánonnal kapcsolatos tudományos és „laikus” következtetésekben azonban mindegyik kimondva vagy kimondatlanul szerepet játszik, úgyhogy a cáfolatuk fontos lehet. Nézzük hát a problémás állításokat.
1. A „kánon” szó csak a könyvek rögzített, zárt listájára vonatkozhat
Vallástudósok között szinte egyeduralkodóvá vált az a definíció, mely szerint kánonról csak akkor beszélhetünk, amikor kialakult a könyvek rögzített, zárt és végleges listája. Ez a definíció azt eredményezi, hogy az újszövetségi kánon kialakulása a negyedik századra tolódik ki. Kruger szerint téves ez a kiindulópont. Ahogy Brevard Childs is rámutatott: funkcionális értelemben egyértelműen beszélhetünk valamiféle kánonról már a második században is, ontológiai értelemben – noha ezt a vallástudósok módszertani okokból nem fogják elfogadni – pedig attól a pillanattól, hogy a szövegek a Szentlélek által megszülettek. Erről itt bővebben is írtam.
2. A korai kereszténységen belül semmi nem indokolta a kánon létét
Az újszövetségi kánon létrejöttét a kutatók jelentős része külső okokkal magyarázza, mint például az a kihívás, amit Marcion kánonja jelentett a korai kereszténység számára. Kruger azonban rámutat, hogy belső okok is könnyen magyarázzák az újszövetségi kánon kialakulását. Ilyen belső ok a korabeli zsidóság eszkatológiai várakozása, és az a keresztény meggyőződés, hogy Jézus teljesíti be ezeket a várakozásokat. Hasonló belső ok a korai keresztények szövetségi teológiája, melyben a szövetség elválaszthatatlan annak írott dokumentumaitól. Belső ok az apostolok Krisztustól kapott tekintélye is: a korai keresztények az apostolok írásait Krisztus szavaként fogadták. Erről itt írtam bővebben.
3. Az Újszövetség szerzői nem gondolták, hogy Szentírást írnak
Széles körben hangoztatott nézet, hogy az Újszövetség szerzői nem akartak szentírást írni, és azzal sem voltak tisztában, hogy milyen tekintéllyel rendelkeznek a szövegek megírásakor. Kruger szerint (és ezt N. T. Wright is megerősíti) ez a vélemény nem tartható. Igaz, hogy a szerzők nem egy huszonhét könyvből álló kötet szerzőiként látták magukat, de nagyon is tisztában voltak azzal, hogy írásaikkal apostoli hagyományt adnak át, melynek normatív tekintélye van. Számos utalásból látható, hogy a szerzők tudatában voltak ennek a tekintélynek (pl. 1Thessz 2,13; 1Kor 14,37-38; Lk 1,1-4; Jel 1,1-3).
4. Nem tartották a könyveket Szentírásnak Kr. u. 200. előtt
Iréneusz kánonnal kapcsolatos megnyilvánulásait sokszor annyira üttörőnek gondolják, hogy tőle datálják azt a jelenséget is, hogy keresztények az újszövetségi könyvekre mint szentírásra tekintettek. Kruger szerint raklapnyi bizonyíték van ennek az ellenkezőjére. Iréneusz kortársain (Alexandriai Kelemen, Muratori töredék szerzője) kívül más források is azt támasztják alá, hogy Iréneusz felfogása egyáltalán nem volt új jelenség. Jusztinosz, Papias, a Barnabás-levél szerzője, Római Kelemen, valamint a 2 Péter 3,16 egyaránt szentírásként említik az újszövetségi könyvek valamely csoportját.
5. A korai keresztények között jelentős viták voltak a kánonba került könyvekkel kapcsolatban
Walter Bauertől ered az a radikális nézet, miszerint a korai évszázadokban egymással versengő kereszténységek léteztek egymás mellett. Bauer tézisét Elaine Pagels, Bart Ehrman és Helmut Koester elevenítették fel a közelmúltban. Kruger szerint a korai keresztények között sokkal inkább jelentős egyetértésről beszélhetünk, és a viták a könyveknek csak egy kis csoportjáról szóltak (pl. 2 Péter, 2-3 János, Júdás, Jelenések). A magkánon (mely tartalmazta a négy evangéliumot, Pál leveleit és még egy-két könyvet) nem volt vita tárgya, ami sokkal lényegesebb tény, mint néhány könyv vitatott tekintélye. Erről a kérdésről itt írtam bővebben.
Nyilván már az első századok alatt is voltak kemény viták, ez az újszövetségi levelekből is kiderül (ld. pl. Gal 1, de Péter és János levelei is elég egyértelműen fogalmaznak)
Voltak kis csoportok aki teljesen át akarták értelmezni a teljes újszövetséget, más evangéliumot hirdettek, és amennyire tudni lehet, már magukkal az apostolokkal nem voltak közös nevezőn.
Az egyik ilyen csoport az volt, akik szerint a pogányokból lett keresztényeknek is körülmetélkedniük kell(ett) és betartani az ószövetségi törvényt. Ezt a kérdést az első apostoli zsinat az ApCsel 15 lezárta, és mára már tisztán vallástörténet.
A másik ilyen csoport a gnosztikusok, és tapasztalataim szerint ők azok, akik máig legvehemensebben támadják a kánont és beszélnek párhuzamos kereszténységekről, tőlük származik egy csomó kétséges és az újszövetségi kéziratoknál jelentősen későbbi kézirat aminek hangosan helyet követelnek a kánonban.
Velük a fő probléma az, hogy ha már az apostolok tévtanítóknak nevezték őket, akkor nem beszélhetünk párhuzamos kereszténységről.
Tudom, ők azzal érvelnek hogy az egyház közben nagyot változott és meghamisította az apostolok ténykedését stb. és az ő irataik szinte mind elpusztultak stb. de ez egy sok sebből vérző, komolyan nem vehető összeesküvéselméletnél komolyabb szintet nem tudott megütni, legalábbis az én tapasztalataim szerint. Még ha fel is teszem néhány dologról amit mondanak, hogy a vita kedvéért átmenetileg fogadjuk el, semmi értelmeset, hiteleset és hihetőt nem tudnak mondani arról, hogy Jézus közvetlen tanítványai mit csináltak az ősegyház idején.
Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a kánon körüli vitákról a tévtanítók állításait le sikerül kapcsolni, akkor sokkal kevesebb vitatott téma marad — bár teológiailag nyilván érdekes a kánon többféle definíciója, de ebből sem következik a kánon tagadása vagy bármi egetverő hatás…
Az első ponthoz egy pici adalék.
Érdekes, hogy az Egyetemes Egyház a „kánon” kifejezést nem kizárólag könyvekre (= bibliai könyvekre) alkalmazza. Az egyházjogi szabályok, amiket a zsinatok hoznak meg, azok is kánonok, a szenteket, amik a naptár(ak)ba kerülnek szintén kanonizálják. Istentiszteleteken kánonokat énekelnek.