A Különvélemény 18. epizódjában rendhagyó módon most egy filmsorozatról beszélgetünk, amelynek a címe: The Chosen. Erről a sorozatról írtam már egy blogbejegyzést (Jézus lehetett ilyen). Azóta – néhány epizóddal később – még bátrabban ki merem jelenteni: ez a széria mind tartalmában (téma, forgatókönyv, dramaturgia), mind formájában (képi megjelenítés, színészi játék, filmzene) az egyik legjobb sorozat, amit eddig láttam. Egyszerűen nem lehet közömbösen elmenni mellette. Persze én ezt úgy mondom, mint aki hiszek Jézusban és szeretem őt. Ez elfogulttá tesz, de kritikusabbá is a Jézus-filmekkel kapcsolatban, tehát a témaválasztás önmagában nekem sem feltétlenül jelent előnyt. Ezt a sorozatot színvonalasnak tartom, és szerintem az is élvezheti, aki egyáltalán nem hisz. Nem véletlen, hogy már több mint 150 millióan látták. Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a beszélgetésünket!
Az epizód itt vagy itt hallgatható.
Szia Ádám!
Meghallgattalak titeket, örültem, hogy van újabb rész fent.
A kérdésem a sorozattal kapcsolatban: itt van egy filmsorozat, ami elmondàsotok szerint nagyon jó képet ad az Igéről, és jól is van megcsinálva. De nem visz ez távolabb az Igétől?
érveim:
1. Isten szándéka: Nem hiszem, hogy eddig véletlenül nem született Jó Jézus-film. A videófilm, mint olyan, iszonyatosan veszélyes eszköz, nagyon jól lehet vele manipulálni. Isten józanságra szólít fel minket. Kell nekünk egyáltalán jó ker. film konkrétan a Bibliàról?
2. Szükség van a mai lusta keresztyén világunkban még egy plusz dologra, ami helyettünk értelmezi, kibogozza, megfejti az Igét, ahelyett, hogy mi tennénk meg?
Én egyedül a samàriai asszonyos jelenetet láttam, és 2 perc után kikapcsoltam. Szerintem Krisztus nem viselkedett úgy a kútnál, ahogy viselkedett a színész a filmben. Tehát az én hozzààllàsom alapból elég szkeptikus a cucchoz.
Köszönöm előre is a választ,
Szeretettel:
Pisti
Pisti,
én kicsit kedvezőbb véleménnyel vagyok a Jézus-filmek hatásáról, a Timóteus Társaság által készített film például szerte a világon rengeteg embert vezetett élő hitre, annak idején nekem is sokat adott. A Zeffirelli-film is. Abban igazad van, hogy a szellemi lustaság probléma, de ezen szerintem nem rontanak ezek a filmek, ahogy önmagukban a Jézusról szóló dalok sem. És végül: 2 perc alapján ítélni nem biztos, hogy méltányos…
Szia Ádám!
Nem olyan rég találtam rátok (Különvéleményre) a Spotify-on, mert kerestem egy velős elemzést arról a könyvről (A kiégés társadalmáról), amely az utóbbi hónapokba a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Nagyon tetszett, tetszik, hogy az elemzésetekbe belevisztek bibliai példákat, ezáltal közelebb hozva a mai nagy gondolkodókat és a Szentírást, illetve ebből kifolyólag a ma emberét a valláshoz.
Meghallgattam a The Chosen-ről készített adásotokat is, és felvetődött bennem egy kérdés, hogy mi a véleményed Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmjéről? Vagy Nikos Kazantzakis eredetijéről?
Üdvözlettel,
Christopher
Én gyerekként nagyon szerettem a klasszikus Superbook meséket (máshonnan nem is hallottam Jézusról) és máig úgy gondolom, hogy ennek komoly szerepe volt később abban, hogy megtértem. 🙂 Sőt, még a Jézus Krisztus Szupersztárnak is pozitív hatása rám (miközben keresztényként utólag persze máshogy értékelem a filmet).
A samáriai asszonyos jelenlet megindító volt a Chosenben. Az különösen tetszett, hogy a hölgyet szimpatikus színekben tünteti fel, akinek sorsa tragikus, bár egyébként jelenleg erkölcstelenségben él. Megjegyezhető, hogy ez utóbbi nem következik a szövegből – nem biztos, hogy a szokásos (jó prédikációs alapként funkcionáló) értelmezés helyes lenne, miszerint egy feslet életű nőről van szó, aki amikor Jézus szembesíti erkölcstelenségeivel, gyorsan valami irreleváns teológiai vitára akarja terelni a szót… Valószínűleg inkább egy halmozottan szerencsétlen sorsú hölgyről lehet szó, akinek a férjei sorban meghaltak (vagy esetleg önhibáján kívül el lett bocsátva) és most egyszerűen egy olyan férfi családtag oltalma alatt áll, aki nem a férje. Az pedig, hogy a helyes istentiszteletről kezdi el Jézust faggatni, inkább azt mutatja, hogy mindezek ellenére egy öntudatos samaritánus izraelitáról van szó, aki istenfélő életet igyekszik élni és gondolkodik a hitén. Azt, hogy a hölgy vélhetően köztiszteletben áll és volt hitele a szavának, alátámasztja az is, hogy amikor elmondja a városbelieknek, hogy egy zsidó próféta ül Jákob kútjánál, aki Messiásnak mondja magát (ez nem biztos, hogy elsőre túl jól egy samaritánus fülnek), komolyan veszik amit mond és hisznek neki („a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala”).
Chris,
meg kellene őket néznem. Neked mi a véleményed róluk?
Steve,
nekem is az egyik kedvenc részem. Nagyon megindító. Mondjuk szinte mindegyik az.
Ádám,
Azt tudni kell, hogy a film, és az alapul szolgáló regény sok helyen be volt tiltva, illetve valahol még most is (pl. Olaszországban). Ennek oka, hogy a mű, Krisztust egy alternatív jövőben ábrázolja, amelyben családot alapít Mária Magdolnával, és amelyben öregen hal meg, ágyban, párnák közt. A végén persze kiderül, hogy az egész csak egy látomás volt, amelyet a Sátán mutatott. És éppen emiatt tartom egy jó felvetésnek a művet, mert annak ellenére, hogy Krisztus előtt felsejlik egy könnyebbik út lehetősége is, Ő mégis a nehezebbet, a lelki fejlődést választja. Illetve nem is a Sátán lenne, ha a ne próbálna megkísérteni a legnehezebb és legmélyebb pillanatokban is, amikor az egyén a legkiszolgáltatottabb. Gyakran emlegetett frázis, hogy „van az a mélypont, ahonnan csak felfelé vezethet az egyén útja”. Viszont nem mindegy, hogy milyen értelemben mérjük a fent és a lent fogalmát. Például, ha Krisztus a családot és a könnyű életet választja, akkor csak az egója alapján mérve tűnik jobbnak, „fentinek” a helyzete, lelki szinten ugyanúgy „lent” marad, nem fejlődik. Ezért is tartom érdekesnek és mélyen keresztény műnek a Krisztus utolsó megkísértését, mert felveti, hogy Krisztusnak a legnehezebb órákban is van módja választani, hogy az egóját vagy a lelkét kívánja e megváltani.
Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a sorozatot. Azóta hírét viszem ahova csak tudom.
Nekem személyesen sokat adott, Isten keresésemben nagyon fontos szerepe van. Nehezen találok szavakat az élményre.
A sorozat kapcsán Pistivel értek egyet leginkább (és ez nem azért van, mert régóta ismerem személyesen is :)). Én is szkepikusan indultam, ahogyan Ádám is. Engem azonban nem győzött meg, 3 rész után sem. Nehezen tudom szavakba önteni, hogy miért.
Kicsit távolabbról kezdem. A The Crown sorozat nagyon színvonalas, zseniális színészekkel, de e sorozat kapcsán sem tudtam levetkőzni azt az ellenérzésemet, hogy történelmi eseményeket dolgoz fel úgy, hogy az egyes szereplőknek vélt vagy valós indítékokat tulajdonít. És ugye itt olyan szereplőkről is szó van, akik még ma is élnek. Kialakít bennem egy képet a királynőről, vagy akárki másról, aminek lehet köze sincs a valósághoz. Én viszont, minél tovább nézem, annál inkább összemosom a valódi és a fiktív szereplőt.
A The Chosen esetében ugyanez a bajom, azzal a plusszal, hogy itt nem „pusztán” a királynőről van szó, hanem Istenről. Ráadásul képtelenség színészként (emberként) megragadni, hogy Jézus mit gondol, hogyan érez, mit mondana ebben vagy abban a helyzetben, mert Ő Isten, mi pedig bűnnel terhelt emberek vagyunk. Egy színész akkor jó, ha beleéli magát a szituba, de nincs emberfia, aki bele tudja magát élni abba, hogy ő Isten. Persze beleélheti magát, de definíció szerint hibás lesz a végeredmény.
Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. – 2Timóteus 4,3
Ez a sorozat – szerintem – egy nagyon tipikus, amerikai olcsó propaganda film Jézusról. (és a Bibliáról ) Amire egyáltalán nincs szüksége se egyiknek, se másiknak. Rendszeresen megtalálnak engem a sorozat ajánlói, amiben ilyenek írnak Jézusról, pl: „Jézus vicces, végre vonzó(!), tudja, mikor van a játék ideje (?), egyáltalán nem idomul ahhoz a kultúrához”,…stb. És a legszebb: „Jézus végre vonzó(!)” Látszik, hogy aki ezt az ajánlót írta el sem jutott az Ézsaiás könyvéig.
Kedves Barna, ahogy a podcastban is elmondom, én egészen máshogy látom ezt a sorozatot. Szerintem ez végre épp nem „egy nagyon tipikus, amerikai olcsó propaganda film Jézusról”, hanem egy kifejezetten atipikus, kreatív, elgondolkodtató, szellemileg (mindkét értelemben) inspiráló sorozat. Az Ézsaiás könyve fényében is.
Három év után újra elővettem a sorozatot, és kicsit árnyaltabb lett a megítélésem. Tartom azt, amit korábban is írtam, de ettől függetlenül most tudtam tovább nézni, sőt. Jézus ábrázolása kicsit most is necces, feszengek tőle, de az emberek körülötte nagyon megérintettek. A félig fiktív történetszálak zseniálisan vannak felépítve. Ha választanom kell, azt hiszem Pétert emelném ki. Nálam talán a halfogásos jelenet ütött a legjobban. Jól megragadja a sorozat, hogy mennyire egyszerűen történt megannyi csoda. Az ember várná a dobpergést, meg a felvezetést, hogy figyeljetek, most hatalmas dolog fog történni, de nincs ilyen. Jézusnak ez természetes, nem izzad bele, hogy megtegye. A másik meg, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nekik könnyebb volt, hisz Jézus köztük járt. És aztamindenit, hogy mennyire értetlenek. Az ember már-már kínjában nevet, mert (ahogyan a podcsat-ben is elhangzott) mi is pont ilyenek vagyunk.