A Tűzfal tizenegyedik részében a The Last of Us című posztapokaliptikus filmsorozatról beszélgetünk, és hogy vajon miért van ilyenekre igény, hogyan telepszik rájuk a woke-ideológia, és miért mutatnak mégis akaratlanul Krisztusra. Bár látszólag idegen a téma a húsvéti ünnepektől, nagyon is van közük egymáshoz, mi legalábbis így gondoljuk. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Fontos ténymegállapítás:
„…….. a bűn és a halál, ezt a keresztény teológia szíve, a probléma szíve, a bűn és a halál, …… ez az a fertőzés, amit le kell győzni, és az evangélium arról szól, …..”
Megunhatatlan örömhír:
„…… a keresztényi Messiás remény, hogy Jézus a kereszten a halálával kihúzta a bűnnek a fullánkját, azért mert magára írányította a következményeket. Meghalta a mi halálunkat, feltámadásával áttörte a halál falát, és világosságra hozta számunkra az elmúlhatatlan életet. ………”
Köszönöm a beszélgetést.
percben érintett, a generációnkban „nem történik semmi…” gondolat – emlékeim szerint Vecsei H. Miklós TEDx Talk-jából van: https://youtu.be/TyJYgXTpdLc
Lemaradt fentről: „a 23.” – percben…
Bocs. S ha már ki kellett egészítenem, akkor hadd ajánljak egy kapcsolódó, filmekről, sorozatokról szóló beszélgetést, szinten keresztyén perspektívából: https://youtu.be/ushV7sySiMc
Örülök, hogy foglalkoztatok a sorozattal, mert ahogyan el is hangzott, tényleg közbeszéd tárgya volt. Az én esetemben biztosan, kollégákkal ebédnél mindig előkerült. Viszont keresztyén emberekkel nem tudtam róla beszélni, mert az ismeretségi körömben senki nem nézte. Így most itt felvetnék néhány észrevételt, kíváncsi lennék, ti mit gondoltok róla.
1. A harmadik résszel nekem azon túl, ami el is hangzott, más bajom is volt. Egyrészt nem tudom elhinni, hogy Bill az önkéntes remeteségét élvezte, és nem őrült bele, hogy totálisan egyedül van. Az ember társas lény, ideig-óráig bírja és élvez(het)i is az egyedüllétet (én például olyan vagyok, hogy nekem szükséges, hogy legyek egyedül is), de nem évekig. Ha nem is beleőrül, de eltorzul a személyisége, …, mivel nincs külső visszajelzés. A másik, hogy én a kettejük egymásra találását betegnek tartom. Akkor is betegnek tartanám, ha egy hetero kapcsolatról lenne szó, mert szerintem a helyzet kiszolgáltatottsága, abszurditása is benne van. Kb olyan, mint a Stockholm szindróma, vagy amikor egy megmentett elkezd ragaszkodni a megmentőjéhez. Egyik sem valódi szeretet, inkább nevezném függőségnek. Nem a szentimentális vagy a csöpögős szó jutott róla eszembe, bennem viszolygást keltett.
2. A Messiás-várás nekem is eszembe jutott. Nem tudtam igazán szurkolni Ellie-nek, mert keresztyénként borzasztóan zavart, hogy ő a „megváltó” és nem Krisztus. Nem tudtam igazán komolyan sem venni a sztorit, mert nem fér bele a világképembe. A biblikus világképben ilyen soha nem történhetne meg. Nem múlhat egyetlen emberen az egész világ sorsa (megmentése), egyszerűen ez túl nagy teher lenne mindannyiunknak. (Tudom, ez más filmekben is előkerül, és van ahol nem zavar, de itt zavart.)
(3. Ez zárójeles, de én sok részen keresztül nem értettem, hogy miért dicséri mindenki Bella Ramsey színészi munkáját. Nekem nem jött át, kifejezetten idegesített sok jelenetben. A nyolcadik rész volt a fordulópont. Ahogy a végén küzd az életéért, az a csúcspontja számomra a sorozatnak. Nem csak azért küzd, hogy ne öljék meg, hanem azért is, hogy ne egyék meg. Ez valahogy még csontig hatolóbb, és át tudta adni.)
A játék eredetileg 2013-ban jött ki. Mivel én gyermekkorom óta aktív gamer vagyok/voltam (bár lehet, hogy most, hogy ezt mondtam, egy világ omlott össze némelyekben – eredetileg még egy Bécsből besinkófált C64-en kezdtem a játékot ill. saját kis játékokat is programoztam fiatalon :)), ezt a játékot is végigjátszottam, még amikor megjelent PlayStation 3-on. Ekkor, tehát 10 éve semmiféle meleg szál nem volt a Last of Usban (Frank storyjából – amely epizódot én nem is bírtam végignézni, mert már a zonogorás jelentnél láttam, mi lesz belőle és nagyon dühös lettem) annyi volt a játékban, hogy valami sidequest levélben volt egy említés, amit talán (?) úgy is lehet értelmezni, mint ami esetleg egy meleg kapcsolatra utal – a levélben annyi áll, hogy egy Frank nevű ember kifejti, hogy utál mindent és mindenkit, különösen Billt…
https://static.wikia.nocookie.net/thelastofus/images/8/87/Note_from_Frank.png/revision/latest?cb=20130704225330
Ez annyira mellékes dolog volt, hogy nem is emlékeztem rá, a legtöbb játékos valószínűleg nem olvasta el a levelet, csak lekattintotta. A játéksorozat később megjelent részei (ezekkel már nem játszottam) igyekeztek korrigálni a hangnemen – először Ellie-ből csináltak leszbikust, mostanra pedig már Frank és Bill pedig ahelyett, hogy egymást utáló off-screen háttérkarakterek lennének, a filmben már hősszerelmesként vannak bemutatva.
Ennyit arról, hogy 10 év alatt mekkora utat tett meg a szórakoztatóipar…
SPOILER
A film annyiban hű a játékhoz, hogy bemutatja a két főszereplő komplex kapcsolatát, valamint a végkifejlet erkölcsi dilemmáját. Ugyanakkor érthető módon a játékban Joel inkább a hős – még ha megtört is a múltja miatt – (szemben a filmmel, ahol gyakran úgy tűnik, mintha Ellie lenne igazából az erős). A játékos feladata, hogy végig védelmezze Elliet – ezért is üt akkorát, amikor az elé az erkölcsi dilemma elé állítja a játék a játékost, hogy a teljes addigi játék során védelmezendő lányt (ha Ellie-t bármi baj érte, az instadeath) fel kellene áldozni egy orvosi kísérlet során az egész emberiség megmentése érdekében.
A beszélgetésben Laci kifejti, hogy elég gáz felnőtt embereknek játszani. 🙂 Az elgondolást értem, bár én igazából pont fordítva élem meg – kifejezetten sajnálom, hogy már nincs türelmem gyakran a legegyszerűbb játékokhoz sem ill. azonnal mulasztásérzés és mehetnék lesz rajtam úrrá, ha bármi „értelmetlen” dologgal kezdek el foglalkozni. Ez sajnos nem csak a játékra vonatkozik, ugyanilyen okokból nehezebben tudok regényt olvasni (pedig régen napokra be tudtam merülni egy regény világába), vagy megnézni egy hosszabb filmet is. Érdekes módon akár 10 évvel ezelőtt (amikor képes voltam egy ilyen hosszú AAA-s játékot végigvinni) nem volt ilyen problémám, természetes volt, hogy nem foglalkozok semmi fontos dologgal, hanem csak játszok gondtalanul.
A 3. részben a homokos párnál, még az a kedvencem, hogy a „survivalist”, világvégére készülő, összeesküvés elméletekben hívő, mindent túlélő, komrányzatban nem bízó, fegyvermániás, senkit nem szerető, tipikus hardcore republikánus szavazó prototípusról derül ki, hogy látens buzzancs. És pillanatok alatt ágyba bújnak, talán 2-3 óra ismerettség után, úgy, hogy előtte, ha jól emlékszem szűz a „survivalist”, még nőt sem érintett soha. Hát hiába, ilyen az igaz szerelem, első látásra, egyből az ágyba és Philemon és Baukiszként halnak meg. Tudnám miért nem tűnt hitelesnek a két szakállas férfi örök szerelme…