„A kezünket hátul megkötözték… ételt hoztak nekünk, úgy kellett felnyalnunk, mint ahogy a kutyák csinálják… nem használhattuk a kezünket… az emberi testnek sokféle szüksége van… a kezünk hátra volt kötve éjjel-nappal… de ki tudná megkötözni az ember lelkét? A lélek felszállhat az Úrhoz… még fel sem kell szállnia, hiszen az Úr mindenütt jelen van… A kommunisták rengeteg keresztényt megöltek… milliókat öltek meg… megpróbáltak megölni bennünket… Mekkora ostobaság! Ők csak testeket tudnak megölni. Mi nem testek vagyunk, hanem szellemek, a szellemet pedig nem tudják megölni. Ha Krisztust szeretjük és érte halunk meg, a dicsőségbe megyünk, ami azt jelenti, hogy Krisztushoz megyünk…”

Ezek a mondatok a zsidó származású román keresztény Richard Wurmbrandtól származnak. Wurmbrand ezen a rövid archív filmfelvételen mesél arról a három évről, amit magánzárkában töltött. Hitvalló evangélikus lelkészként sokat szenvedett Krisztusért. Tizennégy évet töltött kommunista börtönökben, ebből hármat abban a földalatti cellában, ahol rajta kívül nem volt senki és semmi, még hangok sem voltak, csak ő és a csönd. A felvételen Wurmbrand arról tesz bizonyságot, hogy mégsem volt egyedül. Istennel volt. Naponta imádkozott a föld országaiért, egyesével, ahogy a Lélek vezette. Elmélkedett a bibliai történeteken. Képzeletben látta Ábrahámot, Jézust a sokasággal, Szent Pált a missziói útjain, a mennyei angyalokat, és minden valóságosabb lett számára, mint valaha. Fejben prédikációkat írt, majd azokat a láthatatlan angyaloknak mondta el, akikre emberi hallgatóság híján szent gyülekezeteként tekintett.

„Tudjátok miért mosolygok?” – kérdezi a felvételen. „Azért, mert szeretném, ha látnátok azok örömét, akik Krisztusért szenvednek kommunista börtönökben. Mi a szenvedéseikre gondolunk… és a szenvedéseik valóban irtózatosak… vörös Kínában keresztényeket izzó piszkavassal perzselnek… másokat élve eltemetnek… Oroszországban arra kényszerítik őket, hogy mezítláb ácsorogjanak a jégen (Észak-Szibériában, ahol a jég soha nem olvad meg)… mindenféle kínzóeszközöket vetnek be, kiművelt agymosási technikákat alkalmaznak…

De ez csak az egyik oldala a történetnek.

A börtön nem a pokol. A pokolban nincs víz, de nekünk van. Élő víz folyamai vannak nekünk… Egy ilyen cellában voltam… három évig kilenc méterrel a föld alatt… nem láttam a napot, a holdat, a csillagokat, a virágokat, fákat… el is felejtettem, hogy ezek a dolgok léteznek… soha nem lehetett hangokat hallani abban a börtönben… Az emberek azt gondolják, hogy az ilyen hely csak a mélységes szenvedés helye… de amikor visszaemlékszem erre az időre, úgy emlékszem rá, mint dicsőséges időre… A menyasszony a vőlegény karjaiban volt, szent csókokat kapott tőle… Életem leggyönyörűbb időszaka volt ez.”

Elképesztő hitvallás. Hiszek Wurmbrandtnak, mert Jézus azt ígérte, hogy boldogok vagyunk, ha őmiatta üldöznek bennünket. Péter apostol is azzal bátorított: „Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.” Hát ez a Lélek-megnyugvás akkor valami ilyesmi lehet.