Az előző bejegyzésben a „pusztító utálatosság” mibenlétéről fogalmaztam meg néhány bizonytalan gondolatot. Felvetettem, hogy Dániel próféciájának lehet egy végső beteljesedése még Jézus második eljövetele előtt, és kapcsolatban állhat a „törvénytipró” személyével, akiről Pál a 2 Thesszalonika 2-ben ír. Jézus hangsúlyozza, hogy a „pusztító utálatosság” a szent helyen lesz látható, és Pál is azt mondja a törvénytipróról, hogy „beül az Isten templomába (εἰς τὸν ναὸν τοῦ θεοῦ) is, azt állítva magáról, hogy ő isten” (2,4). Mindkét esetben egyértelmű az áthallás IV. Antiokhosz Epiphanesz büszke, fennhéjázó tettére, amikor Zeusz szobrát állíttatta fel a jeruzsálemi szentély oltárára, és nyíltan szembeszállt a héberek Istenével. A kérdésem most az, hogy tudhatunk-e bármi közelebbit arról a templomról, amelybe ez a bizonyos „törvénytipró” beül majd.

Sokaknak már a kérdés is furcsa, hiszen magától értetődőnek veszik, hogy a jeruzsálemi templomról van szó. Antiokhosz a jeruzsálemi templom oltárán áldozott disznót Zeusznak, és Titusz idején is a jeruzsálemi szentély megszentségtelenítése jelentette a pusztító utálatosságot. Amikor Jézus a „szent hely”-re utalt, kézenfekvő, hogy a jeruzsálemi templom szentélyére gondolt. Amennyiben tehát lesz még egy beteljesedése a pusztító utálatosságnak, és ez az utálatosság azonos lesz a Pál által említett törvénytipró személyével, akkor Jézus eljövetele előtt állnia kell majd a jeruzsálemi templomnak, hogy a törvénytipró beülhessen oda. Rengeteg bibliamagyarázó ezért azt feltételezi, hogy a Kr. u. 70-ben lerombolt szentélyt újra fel fogják állítani. A The Expositor’s Bible Commentary például – sok diszpenzacionalista bibliamagyarázóval együtt – természetesnek veszi, hogy a ναός szó csakis egy Jeruzsálemben helyreállított templomra utalhat, és nem lehet azt metaforikusan értelmezni. Ez a nézet annyira népszerűvé vált, hogy az Öböl-háború és a 2003-as iraki invázió kezdetén rengeteg keresztény egyenesen azt várta, hogy valamelyik Scud-rakéta eltalálja végre az Omar-mecsetet, hogy a zsidók elkezdhessék a templom újjáépítését a Templom-hegyen. (Gyakran hallottam, hogy már minden készen van az építkezéshez, sőt, a papi ruhákat is megszőtték a kultusz újrakezdéséhez; fogalmam sincs, hogy ez igaz-e.)

Komoly problémák merülnek azonban fel ezzel az értelmezéssel. Először is figyelmen kívül hagyja azt a radikális üdvtörténeti változást, mely korábbi bibliai témákat és jelképeket új jelentőséggel ruházott fel és új formákba öntött. Az Újszövetség éppen a jeruzsálemi templom kérdésében gyökeresen új szemléletet képvisel az Ószövetséghez képest, mely az első századi zsidók figyelmét sem kerülte el. István megkövezése mögött nem más, mint a templommal kapcsolatos újszövetségi hozzáálláson való megbotránkozás volt a legfőbb ok. Egyetértek George Eldon Ladd újszövetséges teológussal, aki amellett érvel, hogy a jeruzsálemi templom újjáépítése és a kultusz újrakezdése egyértelmű visszalépést jelentene az üdvtörténetben. A Zsidókhoz írt levél világosan tanítja, hogy Jézus tökéletes áldozata egyszer s mindenkorra feleslegessé tette a jeruzsálemi kultuszt. „Az ószövetségi áldozati rend bármilyen helyreállításának gondolata – akár emlékezésképpen, akár máshogy – szemben áll a Zsidók 8,13-mal, mely félreérthetetlenül azt állítja, hogy az ószövetségi kultusz elavult és közel van az elmúláshoz.” (Ladd: The Meaning of the Millennium, 26) A jeruzsálemi templom lerombolásakor beteljesedett a kárpit kettéhasadásával elkezdődött folyamat, és az új szövetség végérvényesen átvette a régi szövetség helyét.

A másik probléma közvetlenül Pál teológiájához kapcsolódik. Vajon Pál szóhasználatában a ναός tényleg csakis a jeruzsálemi templomra utalhat? A tények ellentmondanak ennek a feltételezésnek. Az 1Kor 3,16-17-ben azt olvassuk: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma (ναὸς θεοῦ) vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát (τὸν ναὸν τοῦ θεοῦ) megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma (ναὸς τοῦ θεοῦ) szent, és ez a templom ti vagytok.” A 2Kor 6,16 hasonlóan Isten újszövetségi népét nevezi Isten templomának: „Hogyan fér össze Isten temploma (ναῷ θεοῦ) a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma (ναὸς θεοῦ) vagyunk, ahogyan az Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.” Az Ef 2,20-22-ben pedig ezt írja az apostol: „Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá (εἰς ναὸν ἅγιον) növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” Pál tehát használja a templom képét metaforikusan az egyházra, sőt, ez számára a természetes szóhasználat.

Ebből kiindulva nem tűnik elrugaszkodottnak az az értelmezés, hogy a templom képe a 2Thessz 2,4-ben is az egyházra vonatkozik. Amikor tehát a törvénytipró „beül az Isten templomába (εἰς τὸν ναὸν τοῦ θεοῦ) is, azt állítva magáról, hogy ő isten”, lehetséges, hogy az egyházban tölt be valamilyen szerepet, mely az istenkáromlással határos. A reformátorok ebből kiindulva hitték, hogy maga a pápa(ság) az Antikrisztus. Kálvin szerint „egy tízesztendős gyermek számára sem lehet akadály az Antikrisztus felismerése” (Kommentár Pál apostol Thesszalonikabelieknek írt leveleihez, 96). „Hiszen Pál nem máshova helyezi az Antikrisztust, hanem magába az Isten szentélyébe. Nem is kívülről jövő ellenség tehát ez, hanem belső, aki magának Krisztusnak a neve alatt visel háborút Krisztus ellen.” (97) Luther is és a Westminsteri hitvallás (azóta már néhány presbiteriánus egyházban módosított) szövege is éppen ezért a pápaságot nevezte Antikrisztusnak.

Ez azonban nem szükségszerű következtetés még akkor sem, ha a templom képében mi is az egyházat látjuk. A fenti érvek meggyőző ereje ellenére mégsem vagyok biztos abban, hogy Pál a thesszalonikaiaknak írt homályos utalásban Krisztus egyházáról beszél. A kép ugyanis közeli rokonságot mutat IV. Antiokhosz Epiphanesz jeruzsálemi cselekedeteihez, melyekről Dániel könyvében olvashatunk. „Ez a király azt tesz, amit csak akar. Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél, és szörnyűségeket mond még az istenek Istene ellen is. De csak addig boldogul, amíg véget nem ér a harag, mert ami el van határozva, annak meg kell történnie. Nem törődik őseik istenével, nem törődik az asszonyok bálványával, egy istennel sem, mert mindegyiknél nagyobbnak tartja magát.” (11,36-37) A hasonlóság Dániel és Pál szavai között szembeötlő. Érdemes tehát meggondolni, hogy vajon nem az egész kép (tehát nem csak a templom) egy metafora-e. Nem arról van-e szó, hogy Pál a törvénytipró kapcsán Antiokhoszra emlékeztet, aki szintén dölyfösen szembeszállt Istennel, és példájává lett mindazoknak, akik később is ezt tették? A jeruzsálemi templom megszentségtelenítése nem metafora-e, mely az utolsó törvénytipró lázadását vetíti előre, anélkül, hogy annak konkrét formáját meghatározná?

Számos – különböző teológiai hagyományokhoz tartozó – exegéta emellett teszi le a voksát. John Stott, aki maga is lehetségesnek tartja, hogy a templom itt az egyházat jelöli, mégis azt valószínűsíti, hogy a kép általánosabb metaforaként működik: „Lehetséges, hogy Pál az egyházra utal, hiszen többször írta le azt templomként, melyben Isten lakik, és talán azt akarja sugallni, hogy az Antikrisztus behatol a kereszténységbe és foglyul ejti azt. Kétséges azonban, hogy a thesszalonikaiak értették volna-e ezt az allúziót. Azt gondolom, hogy I. H. Marshallnak igaza van: ’Egyetlen konkrét templomról sincs itt szó, hanem a templomba való beülés és önistenítés motívumának használata fejezi ki a gonosznak Istennel való szembenállását.’” (The Message of 1 & 2 Thessalonians, 160) Stott szerint a „beül” (καθίσαι) uralkodói mozdulat, mely az Istennel szembeni tiszteletlenség és önistenítés erőteljes képe. Ladd szintén általános metaforát lát a versben: „Az az állítás, hogy ő beül az Isten templomába, metaforikusan fejezi ki – ószövetségi nyelvezettel –, hogy megveti Istent (vö. Ez 28,2; Ézs 14,13-14).” (A Theology of the New Testament, 559)

Hajlok arra, hogy egyetértsek Stott, Marshall és Ladd véleményével, bár azt a nézetet sem vetném el, mely a 2Thess 2,4-ben a templomot a keresztény egyházzal azonosítja. Nyomós okunk van arra, hogy ne legyünk túl magabiztosak a konklúziónkat illetően. A következő versben Pál ugyanis ezt írja: „Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt?” (2,5) Az apostol tehát egy korábbi beszélgetés tartalmára épít, amelyben mi nem vettünk részt. A thesszalonikaiak ki tudták tölteni a kommunikáció hiányzó információmorzsáit a Páltól személyesen hallott dolgokkal. Hogy a thesszalonikai hívők számára emiatt mennyivel volt konkrétabb a kép mögötti üzenet, azt kétezer év távlatából már nem fogjuk tudni megmondani. Nem hiszem ugyanakkor, hogy emiatt a Sátán markába eshetnénk, különben a Szentlélek világosabb üzenetet hagyott volna ránk.