Umberto Eco legismertebb regényében Burgosi Jorge, a vak szerzetes kőkemény ellenzője a nevetésnek. Manapság azonban inkább azt gondoljuk, hogy a nevetés hozzátartozik a lelki egészséghez, sőt, magának Istennek is van humora. Hogy ez dogmatikai szempontból megáll-e, arról viszont nem olvastam még igazán átgondolt fejtegetést (sőt, azt hiszem, még átgondolatlan fejtegetést sem), ezért felkaptam a fejemet Rik Peels holland keresztény filozófus egyik előadásának a címén: Does God Have a Sense of Humor? Riket az ELF-ről ismerem, izgalmas témákat szokott elővenni, melyeknek általában teológiai vagy apologetikai relevanciája van. Ilyen ez a rövid prezentációja is.
Rik először felsorolja a humorral kapcsolatos négy fő teóriát: felsőbbrendűség, oldás, inkongruencia, játékosság. Ezután megvizsgál három ellenvetést azzal szemben, hogy Istennek lenne humora, néhány bibliai érvet, mely az ellenkezőjét állítja, és végül két filozófiai érvet, mely szintén Isten humora mellett szól. Rik óvatos konklúziója az, hogy Istennek valószínűleg van humora. Előadása végén arról is mond pár szót, hogy milyen jelentősége lehet a hitéletünkre nézve, ha Istent úgy gondoljuk el, mint akinek van humora.
Rik érveit nem tartom teljesen meggyőzőeknek, látszik, hogy ez inkább kezdete egy kutatási projektnek, mintsem a vége. A témafelvetés azonban bátor és izgalmas. A humor olyan téma, mely fontos szerepet tölt be az életünkben, ezért jogos a kérdés, hogy vajon hasonlítunk-e ebben a tekintetben is Istenre. És ha igen, hogyan befolyásolja ez az istenképünket és az imaéletünket. Az előadás inspiráló példája annak, ahogy egy keresztény filozófus Isten népe érdekében igyekszik betölteni a hivatását. Érdekes vitaindító lehet nekünk is ebben a témában. (Sajnálom, hogy Rik előadása csak angol nyelven elérhető, de abban reménykedem, hogy ez egyre kevesebbeknek jelent akadályt.)
Sok év teológiai vizsgálódása után, elkötelezettként de huszonévesen éppen azt fogalmaztam meg, hogy a KERESZT Isten humora.
Most be vagyok biztosítva afelől, sajnos vagy nem, hogy nem az előadást értékelem, mert angolul írtam ugyan abban az időben sőt lengyelül is beszéltem, de mindezt ELFELEJTETTEM, így jelenleg fogyatékosnak számítok.
A téma annyira érdekel, és az eredményem is szeretném megosztani, hogy bár nem szándékoztam írni többé a divinity-re főleg hosszan nem, mégis Isten „elővette a témát” 🙂 EZÉRT kifejtem.
Miután a cikkben ott a négy fő vonulat, legyen az a szamárvezető: az elsőt nem tudom értelmezni, hacsak úgy nem értem, hogy a felsőbbrendűséget jelenti talán, hogy KÍVÜL áll a hétköznapi szituáción, kiragadott (?) abból? Mesterségesen kivesszük a hétköznapi szituációból? (Hofi felejthetetlen ötlete van előttem, amikor pizsamában egy kórházi ágy vaskeretén úgy ül, mintha biciklizne, aztán később gurulnak az éjjelik a falból, végül a fekete … 😀 )
Ebből a szempontból kívül van világunkon Isten megváltó SZÁNDÉKA, mert a bűnesetet nem lehetett „visszacsinálni”, visszapörgetni az elejére, hogy most kezdjük elölről…
Tőle érkezett a terv és a megvalósítás: megtestesülése Istennek egy kis magzatként emberanya méhében, üldözés azonnal és az ismeretlenséggel (názáreti – még véletlenül sem „betlehemi”) határozottan kívül állt azon, ami „elvárható” lett volna a Messiástól. Járta az utakat úgy, hogy nem volt hová fejét lehajtania… mindvégig megalázta magát, példát adott a lábmosással, még inkább „kívülre” – egy másik dimenzióba helyezi emberként is. Csak akkor ünnepelték, mielőtt a kövek szólaltak volna meg.
Az inkongruencia a lényeg. Azt mondanám, hogy abszurd: ez a pont, a csúcspontja egy „poénnak” amikor csütörtököt mond az értelem. „Eldobom az agyamat” – mondjuk és pont ekkor szabadulunk fel a gondolkodás rendszere, minden felelőssége alól, nincs ok és okozat, a helyzetben ÖNKÉNTELENÜL elnevetjük magunkat. Ellenállhatatlanul (aki érti, azonnal és visszavonhatatlanul elneveti magát).
A következménye pedig, hogy jól ki is pihenjük magunkat, gyermeki állapotba kerülünk, átszellőzik a szellem, feloldódnak a görcsök.
Játékosság, persze. A játékban ugyanilyen ÖNFELEDT a gyermek – meg a felnőtt – ez egy tehermentes állapot… és a ‘feltalálásnak, művészi alkotásnak szinte a feltétele is. Magasabb rendű. Ismételhetetlen és tanulhatatlan.
Sem megmagyarázni, sem érteni nem lehet azt, amikor az ellentmondások összecsapnak a fejünk felett és elvevetjük magunkat.
Ha ezt Isten végtelen dimenziójába helyezzük, azt is megérthetjük, hogy MIÉRT találták ki a rómaiak ezt a borzalmas kínzó- és kivégzőeszközt: „kitárt karral elszenvedte a kínhalált” – végtelen szeretetében!
Azóta az összes feszület ezt az abszurd szeretetet üzeni, hogy a BŰNÖST annyira szerette az Isten, a bűntelen, hogy ő lett bűnös. Kiáradt szeretete: „elkérte” a Fiú ezt a lehetőséget a mennyei Atyától (hogy a Szentháromságban viszonozza a szeretetét – Istenben a szeretet él, lüktet – és így avasson a háromságos életbe…)
Amikor tehát mi „eldobjuk az agyunkat” mert Isten mennyire szeretett minket, minden fegyverünket le kell tennünk – alleluja! 🙂 mert ez FELÜLÍRJA elképzeléseinket, várakozásunkat, ez olyan – mint tudjuk – hogy az időkön túl mindörökké dicsérni fogjuk az Urat ezért. A megértés utat nem talál, a sapkát el kell dobni és le kell borulni. Valószínű, hogy a kívülállók nem értik, mi a „bajuk” a keresztényeknek, hogy nem félnek, hogy belső örömük kikezdhetetlen. Honnan lehet ez az erő?
Amikor átadjuk magunkat a Kereszt megváltó szeretetének, ha már mindent oda tettünk mi magunk, akkor felszabadulva, egy gyermek lelkületével játszhatunk tovább „ha nem lesztek olyanok mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába”. Onnantól minden „felelősség” az Övé és ha fájdalmad és gondod van – keresztények között elterjedt tanács – „dobd az Úrra”!
Jézus feltámadásának – a mi feltámadásunknak – kitörő öröme is e gondtalanság https://www.youtube.com/watch?v=zM1rS88aOyw mellyel az Örök Élet kapuján is beléphetünk, akár odadobva az életünket bármely mártíromságban.
Van egy kőszobor Mindszentkállán, nem láttam még csak képet róla – nem tudok linket közölni csak ezt „bazsalygó Krisztusról”: http://bikemag.hu/kerekpartura/kenyerlangos-es-szolohegy-veszprembol-a-balaton-felvidekre arca nem látszik de Jézus arca titkos mosolyt rejt. Ezen aztán lehet vitatkozni 🙂 testvérek!
Kösz az ajánlót, Ádám!
Egy magyar nyelvű adalék lehet a témához Lina Andronovienė előadása (ő a Litván Baptista Szövetség teológiai iskolájának az igazgatója), amelyik nem filozófiai oldalról ugyan, de véleményem szerint nem is felszínesen foglalkozik a kérdéssel:
http://szolgatars.hu/lelkisegunk-es-a-humor
Már hogyne lenne humora!:) Amikor mosolyt, sőt nevetést csal gyermeke arcára, akkor nehéz azt mondani, hogy nincs humora.
Bő tíz éve kemény munkával és óriási áldozattal (foci EB volt abban az időszakban) nekiláttam anyósom kertjének. Kicseréltem a földet, füvet vetettem, majd vártam az esőre, mert láttam, hogy a napi kétszeri locsolás nem lesz elég. Buzgón imádkoztam is, de nem jött az égi áldás. Akkoriban kezdtem dolgozni egy új munkahelyen a belvárosban és az agglomerációból robogóval jártam be. Pár nap után, mikor már az egész projekt kútba esni látszott, a reggeli, esőért történő imádság után robogóra pattantam. Az M5-ös bevezetőjén már láttam, hogy „gáz” lesz. Húztam neki rendesen, de az Üllőin már nem menekülhettem. Olyan esőt kaptam a nyakamba, hogy az irodába úgy léptem be a pár napja ismert kollégák közé, mint aki közvetlenül a fürdőkádból szállt ki, egy órás ejtőzés után. Mindezt cipőben, gatyában, ingben és zakóban.
Szerintem Isten a mi szempontunkból megjelenhet úgy, mint akinek humora van. Mivel azonban a lényegét tekintve nem antropomorf, a humora csak a mi szemünkben tűnik annak. Isten kétségtelenül meg tudja mozgatni a mi humorérzékünket.
Istennek igenis van humora!
31Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. 32Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. 33Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, 34majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: »Effeta!«, azaz »Nyílj meg!« 35Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. 36Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. 37Szerfölött csodálkoztak és mondták: »Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!«
Mk 7,31-37
Hát hogyne lenne! Hiszen megtiltani annak, aki addig nem hallott és néma volt, hogy beszéljen, az csak vicc, nem komoly kivánalom.
„Nekik” parancsolta. Sűrűn hallgattak az emberek Jézusra? Még Péter is azt mondta, „ez nem történhet meg veled” amikor Jézus a szenvedéséről beszélt.
Az első okfejtésemben pontosan azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az Isten nem a mi humorunknak megfelelően „viccelődik” mert az közben – szó szerint – halálosan komoly. 8Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. 9Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. (Iz 55)
És az 1Kor1-ben:
A kereszt örömhíre (alcím ebben a fordításban) – kereszt és örömhír? elvehetetlen öröme van a keresztényeknek benne!
18Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. 19Mert írva van: »Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem«. (Iz 29,14) 20Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? 21Mivel ugyanis a világ Isten bölcsessége révén nem ismerte meg bölcsességgel az Istent, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. 22Mert a zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; 24maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, 25Isten oktalansága ugyanis bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.
————————
Az evangélium telis-tele van ellentmondásokkal, melyek éppen Isten humorában oldódnak fel 🙂 véget nem érő nevetéssé, melyet itt nem, hanem majd az örök életben fogunk megélni. Most elég a rendíthetetlen mosoly 🙂 szenvedésben, megpróbáltatásokban …
tónibácsi: komolyan, most először sajnálom, hogy ezen a platformon nem lehet lájkolni :)))
egyébként saját tapasztalatom alapján (is) mondom, illetve arra szavazok, hogy igenis van Istennek humora!
s talán icipicit off topic, hacsak nem úgy véljük, hogy a jó humor is felülről jön, mint ama bölcsesség, akkor egy a mai naphoz illő poén, amit keresztények követtek el:
A figyelemfelkeltő rövid cikk:
http://evangelicaltextualcriticism.blogspot.hu/2016/03/breaking-news-archaeologists-find-q.html
a bővebb, amire mutat, de csak webcache-ben eltárolt oldal lelhető fel (ma, április 1-jén 🙂
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:tGTrAuwA9EoJ:liturgy.co.nz/archaeologists-find-q+&cd=1&hl=es-419&ct=clnk&gl=pe
és ennek a cikknek a végén van a csattanó 😉
If you are interested in follow-up on this story, you can read more as it develops on the official website of ק.
https://sayingsofjesusblog.wordpress.com/2016/03/31/april-1/
A Sátánnak van humora, a gúnyos fajtából, a kabarékban is hallhatunk az ilyen fajtákból, amikor valakit céltáblának állítunk.
Szerintem nincs kizáró oka annak, hogy Istennek legyen humora. De az Ő humora nem mások kárán nevet.
Ellentmondanék. A humorban rejtett ellentmondások vannak, amit a nevetés old fel. Sátánban nincsenek ellentmondások, egyértelműen gonosz, könyörtelenül. Nevetni egészen biztos hogy nem tud – szerintem. Gonoszul sem, meg sehogy.
Az a baj, még Madáchtól, hogy a Lucifert „gondolkodónak” állította be, aki mintha keresné az igazságot, vagy, meg akarná mutatni azt, főleg a másik oldalát. Ehhez – a tévedéshez – társulhat a gonosz „nevetés” de mivel Sátán nem nevet, ez is tévedés.
Éva, fantázia kérdése, ki mit lát bele (Sátánba, Istenbe). Természetesen mivel ez konkrétan nincs benne a Bibliában, másodlagos kérdés (értsd üdvözülést nem befolyásolja).
Istennek a Biblia alapján megismerhető tulajdonságai pl. könyörületes, szerető, félelmetes, igazságosságot szerető, emberek Bírája stb. Ezek olyan aspektusok, amelyek emberi ésszel is felfoghatóak (nyilván nem tudunk mindent felfogni Istenből).
Ezekhez hasonlóan, nem zárom ki, hogy Isten is tud nevetni (humor helyett talán jobb kifejezés).
Szerintem éppen nem a nevetésről lehet Őnála szó, hanem MÉLY boldogságról a Szentháromságban. Már az is érthetetlen … Nála minden „érthetetlen” csak az analógiák működnek, mert a képére és hasonlatosságára teremtettünk.
Tudni kell, az Ő útjai nem a miénk – szerintem ezért nincs nevetése – és gondolatai is mérhetetlenül magasabbak.
A mi világunkban nyert ügye van egy humoristának: biztos ismersz vagy ismertél ilyen embereket. Dőlnek belőle a poénok, és nem nevetve, hanem ‘halál komolyan 🙂 Vele mindenki szeret lenni, bevágódik mindenhol. Poénok, humor nélkül nem tudunk élni. Kell, hogy valami feloldja a nagy komolyságot 🙂 Az élet terhe kibírhatatlan lenne.
Éppen, „visszaszámlálva” van humora az Istennek, a mi lételemünkből következően. Ez pedig – elméletem szerint – nem lehet más mint a KERESZT ami teljesen abszurd. DE az Ő világában ott és úgy, és nem a miénkben.
Sok humorista van, aki ateista, és a humor az, ami segít elviselni nekik a világot, Isten és az igazságosságba vetett hit nélkül is. S ez ördögi, hogy a humor képes erre. A szenvedéssel és igazságtalansággal való szembesüléskor nem jó a szőnyeg alá söprés megoldása.
Préd.
7,4 A bölcseknek elméje a siralmas házban van, a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában.
Természetesen van példabeszéd arra is a Bibliában, hogy a víg kedély hasznos, és nem ördögtől való:
17,22 A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.
Ja, de már eltávolodtam a témától. Mert a cikkbeli kérdést én átvitten úgy is értelmeztem, hogy Isten ellen való e a humor a mi emberi életünkben. És ezzel kapcs, úgy látom, hogy lehet nevetni, csak nem más kárán és kigúnyolásával.
Szerintem a humor nem szőnyeg alá söprés, inkább onnan kisöprés. Felszínre kerül valami és ott hazugságnak nincs helye, az ördög pedig a hazugság atyja…
Az evangélium tele van ellentmondással, csupa paradoxon … ezeknek FELOLDÁSA Isten igazsága.
Nevetésben oldódunk fel amikor valami ellenállhatatlan: a paradoxont „nem bírjuk ki” másként.
Hasonlóan, a paradoxonok Isten Igazságában „egyenlítődnek” ki, a legmélyebb ellentmondás Isten Fia a kereszten … a bűntelen a bűnösért.
Huh, lehet rosszul fogalmaztam, ha az jött le hogy a humor szőnyeg alá söprés. 🙂 Nem vagyok a nevetés ellensége sem. Szerintem Isten sem, bár tudom, Ő végtelenül nagyobb. De mégis, személyesen ismer minket, ezért nem zárom ki, hogy esetleg nevetni is tud. 🙂
Azt gondolom, hogy mivel az Úr tökéletes boldogságban él a Háromságban, a szeretet áramlásában, melybe bevonta teremtményeit, a nevetés az ő életében nem értelmezhető. A kiáradó boldogság ennél lényegesen több. Az áradt ki ránk, Isten örömében/boldogságában osztozva tudunk önfeledten, mint gyermek nevetni hiszen olyanná kell válnunk, akkor jutunk be Isten Országába. Röviden: azért mert a KÉPMÁSBAN megvan valami, az nem jelenti azt, hogy UGYANAZ megvan az eredetiben: annál lényegesen TÖBB VAN.
Ühüm. És kiegészítve, e világban teljesen mást jelenthet a humor és nevetés, mint a más világban, ahol már nincs szenvedés, paradoxon, amit el kellene viselni. Ugye?
Nincs, persze hogy nincs paradoxon, na ez jó. Hogy is volna?
A mennyei BOLDOGSÁG nem „igényli” hogy nevessünk. A nevetés feltétele hogy létezik nem-nevetés állapot, hogy abból kijössz hirtelen és „elneveted magad” 🙂
Igazából még ennyire el sem gondolkodtam a másik világon, de lehet abban valami, amit mondassz. És a teremtés öröme Istennek? Szerintem örömét leli benne, hogy sokféle különleges és szép dolgot létrehozzon, analógiája itt a földön az alkotás folyamata, ami minket is örömmel tölt el (és a gyermeknevelés is alkotás, többek közt). Itt már nem nevetésről beszélek, elnézést az offért.
Hogyasztmondja:
Jer.
9,24 Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.
Tehát Istennek is vannak kedvtelései úgymond. Vagy túl antropomrof ez a leírás?
Nyo, igazából nem értem a másvilágot, még keveset gondolkodtam rajta, kevéssé képzeltem el, hozzád képest. Bár én is a természettudományos tárgyakat kedvelem, azért annyira nem gondolkodom absztraktan mint te matematikusként.
Szerintem nem off, mert különbséget tettünk a nevetés/humor és az emberi/mennyei világ között, miközben hasonlóság van. Pont a családi örömök a földi képe a Szentháromság boldogságának. Ha az ember csak egyszerűen boldog (állapotban van) már nagyon nem is kell elnevetnie magát 🙂
Egyszer láttam egy tanúságot, mostanában nem találom – egy karizmatikus énekesnő videója – ahol ő az Atya teremtését szerette volna látni, a sajátját. Látomásában kivett Isten a szívéből egy darabot, formálta, és azt mondta: ugye, milyen helyes? Azóta sokszor jut eszembe, amikor édes embereket látok, meg egy kicsit sósakat 🙂 is.
Ez tényleg off, de képzeld, visszanézett, és ahonnan Ő kivette, ott volt utána egy luk 😀 Igen, nagy kedve telik a teremtésben … mibennünk: most már csak ODA kellene visszatalálnunk 🙂