KERESZTÉNY ÚJSÁG: Nagyon felemelő volt hallani a bizonyságtételét. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre áll egy villáminterjú erejéig. Össze tudná foglalni röviden az olvasóink számára is azt, amit ma Öntől hallhattunk, hogy hogyan jutott el a kannibál (bocsánat a nyers fogalmazásért, reméljük, nem érzi bántónak) életmódtól oda, hogy ma már Jézus követője?
MAKKAWAKKABAKKA: Örömmel. Az történt, hogy egy nap világosság járta át a szívemet és új emberré lettem. Megtisztultam és megkönnyebbültem. Jézus lemosta rólam a bűnt, amit elkövettem.
KÚ: Arról is beszélt – ez nagyon megrendítő volt –, hogy egy alkalommal visszaemlékezett annak a törzsfőnöknek a kétségbeesett szemeire, akit Ön nem csak megölt, de utána el is fogyasztott.
M: Igen, azt a szempárt soha nem felejtem el.
KÚ: És most, hogy Ön egy egészen más életfelfogást követ, hogyan fog változni a törzs élete? Gondolunk itt a kannibalizmus…
M: A törzs életét természetesen nem fogom megváltoztatni. Önöktől azt hallottam, hogy az a trón és az oltár szövetsége lenne (ugye, így mondják?), és az csak bajt hoz. Ilyesmivel ezért mi sem próbálkozunk.
KÚ: Igen, de arra gondoltunk, hogy talán most, hogy Ön törzsfőnökként már máshogy gondolkozik, elrendelheti az emberevés…
M: Ha a törzsem tagjai másban hisznek, csak azért, mert én már nem vagyok olyan, mint ők, úgy tanultam itt, az Önök bölcs embereitől, hogy nem erőltethetem rájuk az én gondolataimat.
KÚ: De azért az emberölés és az emberek elfogyasztása…
M: …a törzsem számára természetes. Én nagyon szeretném, ha ugyanabban hinnénk, de nekik még fontos az emberevés, és ha rájuk kényszeríteném a saját gondolataimat, akkor csak még jobban embert akarnának enni.
KÚ: Ööö, igen, ezt értjük, de ha már Ön a törzsfőnök, tud hatni a törzsére, esetleg meg tud tiltani bizonyos szokásokat, elfogadott hagyományokat. Jobb szokásokat tud bevezetni. Mert azért az emberevés…
M: Ha ők embert akarnak enni, akkor azt fogom mondani nekik, hogy tőlem nyugodtan egyenek, nem ítélem el őket ezért. Én is ettem embert. Például azt a törzsfőnököt.
KÚ: Úgy tudjuk, hogy néha a szomszéd törzs gyermekeit is elfogyasztják…
M: Igen, ilyen is előfordul. Ők is elfogyasztják a mi gyermekeinket, ha hozzájutnak.
KÚ: És ez nem ébreszti rá a törzse tagjait, hogy talán akkor nekik sem kellene embert enniük?
M: Ez mindig is így volt, és ameddig előre el tudjuk képzelni a jövőt, így is marad. Vagy mi esszük őket, vagy ők esznek minket. Természetesen én magam már nem eszem emberhúst, csak azt mondom, hogy nálunk ez a világ, és azt tanultam Önöktől, hogy a világ az a világ, ne keverjük össze a hitünkkel.
KÚ: De Jézus azt is mondta, hogy mi, az ő követői hatunk a világra, mert a világ világossága vagyunk. Ön, aki a törzse főnöke, tehet valamit azért, hogy a saját társadalma ne legyen ennyire barb.. elnézést… elmaradott. Ha érti, mire gondolunk.
M: Nekem azt mondták az Önök ezüsthajú bölcsei, hogy két királyság van. Az egyik az Istené, a másik a világé. És hogy ne mossuk egybe a kettőt. Úgyhogy én sem fogom törzsfőnökként összemosni a kettőt. A gyülekezetben viszont nem eszünk embert.
KÚ: Gondolkodott már azon, hogy esetleg akkor Jézus követőjeként ne legyen törzsfőnök?
M: Nem értem a kérdést.
KÚ: Arra gondolunk, hogy…
M: Miért ne legyek törzsfőnök?
KÚ: Nem azt mondjuk, hogy ne legyen törzsfőnök, hanem csak arra gondoltunk, hogy éles szakadék van a személyes hite és a törzsfőnöki szerepe között.
M: Persze. Az egyik az oltár, a másik a trón. Igyekszem ezeket különválasztani. Egyszer az egyiken ülök, aztán a másikon, ha már egyszerre nem ülhetek mind a kettőn.
KÚ: Akkor még egy kérdést hadd tegyünk fel Önnek a törzsükben tartott rabszolgákról…
M: Elnézést…
KÚ: …akiknek először kiszúrják a szemét, hogy ne kelljen…
M: Elnézést, ott szemben várnak rám a vendéglátóim. Ne vegyék sértésnek, őket sem akarom megsérteni… Most mennem kell. Szeretettel köszöntöm az olvasóikat.
KÚ: Rendben, persze. Mi is köszönjük az interjút. Reméljük, legközelebb hosszabban is tudunk beszélgetni. Hogy szokás Önöknél elköszönni?
M: Ahogy Önöknél. Az újralátásig!
KÚ: Akkor az újralátásig!
..hát igen, ez üt! A kereszténység csinált ebből a sárgolyóból élhető és civilizált környezetet, amelyet persze a káoszhívők próbálnak bomlasztani, rombolni, ahol csak tudják. Ez valóban egy kultúr/szellemi harc a javából.
Eme Bedő Imrés videó éppen idevág:
https://www.youtube.com/watch?v=gEDJ6HP8DwU
https://index.hu/kulfold/2024/11/10/pap-kolostor-kereszteny-szerzetesek-spanyolorszag/
Ádám, ebben a kérdéskörben érdekelne az álláspontod!
Máté 26,52 „Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el.”
Máté 5,39 „Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is”
A fenti cikkből kiindulva és a bibliai intelmeket figyelembe véve kérdezem:
Mintha birkák lennénk, hagyni kéne magunkat lemészárolni a primitív barbárok által ? Így tudnánk hitelesen megfelelni Jézus tanításának ? (vagy valamit rosszul értelmezek?)
(Ez a rész nekem mindig ködös volt, nem tudom, hogy értelmezzem a fenti két tanítást, szeretném tisztába tenni. Nem csak Ádámtól kérdezem, minden olvasótól is, akinek van erős álláspontja a „keresztény önvédelem” kérdéskörében. Katolikusként persze a Katekizmus már eloszlatja a félreértéseket, de azért mégis kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok erről a kérdésről.)
Ezek a versek szerintem egy belső alapállásra utalnak. Ennek az a lényege, hogy az ellenséggel szemben váratlan és meglepő módon a megbocsátás és nem az agresszió irányából közelítünk, készen állva akár veszteségek örömteli bevállalására is (pl. Zsid 10,34). Ez nem gyengébbé és kiszolgáltatottabbá, inkább erősebbé és függetlenebbé tesz az ellenséggel szemben. A rosszat jóval győzzük le (Róm 12,20-21). Nem egy abszolút pacifista parancsról van szó, különösen állami szinten, ahogy pl. Tolsztoj szerintem félreértette Jézus szavait, hanem az egyén számára egy stratégiai hozzáállásról, amely Isten kegyelmében gyökerezik és Isten igazságosságában bízik.
Hogy a harcban elesett ellenséget elfogyasztották, azt elhiszem. Még azt is, hogy a háborúk is kifejezetten ilyen céllal történtek… A szöveg azt sugallja, hogy az elfogottat mészárolta le és ette mg, amit erősnek érzek.
Már szent István király apját is ezzel a kettősséggel vádolják, mondván, hogy olyan nagy úrnak tartotta volna magát, hogy mind a két hitnek tudott hódolni… Az ilyen beállítottságú ember minden, csak nem keresztény.
Tartsd oda a másik orcádat is… csak addig érvényes, míg nagyobb parancsot nem kell átlépned, mert akkor már ott van az önvédelem parancsa, és a tieid védelmének kötelessége, akikért felelős vagy.
Ilyen módon pl. nem ösztönözni kell a migrációt, hanem annak kiindulásánál kell olyan lehetőségeket elősegíteni, hogy ott boldoguljanak. Nem etetni kell azokat, hanem megtanítani őket arra, hogy megtermeljék a betevőt… Mert ha magunkra húzzuk őket, mi is kimerülünk és nekik sem lesz jobb!
Zsoltár, „keresztény önvédelem” tekintetében a „szó és a bölcsesség” hatalmával szerintem bármit megtehet az ember (Dávid „bolondnak” mutatta magát Ákhisnál , Pál megosztotta a farizeusokat és a sadduceusokat feltámadás ügyében, időben elkerülni a veszedelmet, konfliktust, a hívek otthagyták Jeruzsálemet a pusztulása előtt), viszont Krisztus útját követve kell a mennyei dicsőségbe jutni.
Nem kívánom, hogy Bárki is ilyen megpróbáltatásba kerüljön, de az evangélium munkájáért még a halállal való szembenézést is fel kell vállalni. Ha Krisztusé vagy nem magadat véded, hanem az evangélium ügyét….
Mellesleg: Márk 8:35 Mert aki meg akarja menteni a lelkét, pusztulásba viszi azt, de aki énértem és az evangéliumért veszíti el a lelkét, megmenti azt.
Ennél jobb és szemléletesebb példázatot a jelenlegi „keresztény-konzervatív” magyar politikai elitről még nem hallottam/láttam, sem nem tapasztaltam…
Köszönöm a válaszokat!
Segítettek jobban megérteni a fentebbi két passzust.