Tim Keller Hit és kételkedés c. nagyszerű könyvében körüljár néhány ellenvetést, ami a keresztény hittel szemben manapság gyakran előkerül. Az egyik ilyen ellenvetés azzal kapcsolatos, hogy a Szentírás erkölcsét a mostani nyugati kultúra több ponton kifejezetten erkölcstelennek tartja (olyan területeken, mint például a női egyenjogúság, a háborúk, a homoszexualitás, a kizárólagosság, vagy a bűn és ítélet kérdése). Miért kövessük olyan könyv erkölcsi útmutatásait, amelynek nyilvánvalóan hibásak az erkölcsi ítéletei? – szól az ellenvetés. Vajon mit lehet erre válaszolni, különösen, ha zsigerileg mi magunk is esetleg azonosulunk saját kultúránk Bibliával kapcsolatos morális kritikájával?
Keller először is arra figyelmeztet, hogy nem biztos, hogy a bibliai tanítást jól értjük, ezért szánjunk időt arra, hogy alaposabban megvizsgáljuk az adott problémát. Előfordulhat, hogy félreértettük a szöveget és felszínesen alkottunk ítéletet. Azonban az is megtörténhet, hogy jól értjük a tanítást és ennek ellenére erkölcstelennek találjuk azt. Ilyen esetekben Keller azt tanácsolja, fontoljuk meg, vajon nem saját történeti korunkat tekintjük-e felsőbbrendűnek más korokhoz képest, és hogy vajon indokolt-e az a feltevés, miszerint elérkeztünk a történelmi pillanathoz, ahonnan meg lehet állapítani, mi tekinthető progresszívnek és mi regresszívnek. Miért éppen a saját kulturális érzékenységünket tekintsük abszolút viszonyítási pontnak más kultúrák megítéléséhez? Miért pont mi vagyunk a haladók és a múltbeli kultúrák a visszamaradottak? Az ilyen progresszív gőg „éppoly merev és kizárólagos, mint az, amit a Bibliában sértőek találunk” (131).
„Vizsgáljuk meg például a mai brit ember nézeteit, és kérdezzük meg, mennyiben különböznek ezer évvel ezelőtt élő őseikétől, az angolszászokétól! Képzeljük el, hogy mindkét csoport a Bibliát olvassa, és eljutnak a Márk evangéliuma 14. fejezetéhez! Először azt olvassák, hogy Jézus azt állította magáról, hogy ő az Isten Fia, aki az idők végén eljön az angyalaival, hogy megítélje a földet az ő igazsága szerint (62. vers). Később Péterről olvasnak, a vezető apostolról, aki háromszor megtagadja mesterét, sőt a végén még átkozódik is, csakhogy mentse a bőrét (71. vers). Péter azonban bocsánatban részesül, és megmarad vezetőnek (Mk 16,7; Jn 21,15 skk). Az első történettől a mai briteket a hideg rázná, annyira ítéletesnek és kizárólagosnak hangzik. Viszont nagyon szeretnék azt a részt, hogy még Péter is bocsánatot nyerhet, és mindent újrakezdhet. Az angolszászok az első történetet teljesen elfogadhatónak tartanák. Az utolsó ítélet napja (Doomsday) már ismerős nekik, és örülnének, hogy újabb információk birtokába kerülnek. A második történet viszont megdöbbentené őket. Szerintük a hűtlenséget és az árulást a Péter szintjén soha nem lenne szabad megbocsátani. Az életet sem érdemli meg, nemhogy azt, hogy első számú tanítvány legyen. Annyira elborzasztaná őket ez a rész, hogy legszívesebben eldobnák a Bibliát, és soha többet bele sem olvasnának.” (131)
Keller aztán hozzáteszi: „Persze mi az angolszászokat primitív népnek tekintjük, de eljöhet még az az idő, amikor minket és a mi kultúránk uralkodó nézeteit fogják mások primitívnek tekinteni. Korunk mércéjét, mely szerint bizonyos dolgokat ’progresszívnek’ minősítünk, hogyan alkalmazhatjuk annak eldöntésére, hogy a Biblia mely részei hitelesek és melyek nem azok? Nagyapáink és nagyanyáink számos felfogása ma már butaságnak tűnik, sőt szégyenkezünk is miattuk. Ez a folyamat nem zárul le. A mi unokáink is ósdinak fogják nevezni jó néhány véleményünket. Nem volna tragikus, ha olyasmiért, ami idővel esetleg elhibázottnak fog tűnni, eldobnánk a Bibliát? Ha azért tartjuk távol magunkat a kereszténységtől, mert a Biblia tanítása olykor sértő számunkra, ezzel mintha azt mondanánk, hogy amennyiben van Isten, ő soha semmi olyat nem gondolna, ami minket zavarna. Van-e értelme az ilyen hitnek?” (131)
Kellernek igaza van. Miért éppen a saját kultúránkban bízzunk, amikor kérdőre vonja a Biblia erkölcsét? A norvégok azt gondolják, erkölcstelen elfenekelni egy gyermeket, de erkölcsös elvenni a szüleitől és odaadni egy homoszexuális „házaspárnak”, akiknek csak örökbefogadás révén lehet saját gyermekük. A törökök szerint a homoszexualitás bűn, nincs olyan, hogy homoszexuális házasság, a szülőkkel szembeni tiszteletlenség hallatlanul primitív és gonosz, a család összetartása viszont az egyik legfőbb érték a társadalom és az egyén számára, és a férfi akár négy feleséget is vehet magának. Mi magyarok összekacsintunk, amikor az út szélén rendőrt látunk, és ingyen töltjük le a fizetős tartalmakat, mert az állami szabályok kijátszása szerintünk erkölcsös. A disznót levágjuk, a pálinkát megfőzzük, a panaszkodást sportszerűen űzzük, az amerikaiakat irigyeljük és megvetjük, büszkeségünket kurucosan védjük. De miért gondoljuk, hogy bízhatunk a kultúránk ítéletében? Ha meg esetleg pesti belvárosi progresszívek vagyunk, miért gondoljuk, hogy evvel a magyar kultúrával szemben éppen a nyugat-európaiaknak van igazuk?
Miért ne lehetne ezzel az erővel inkább a Bibliának – a jól értelmezett Bibliának – igaza minden más erkölcsi véleménnyel szemben?
Kapcsolódó cikkek:
Az új erkölcs nem tűri a régit
A liberális erkölcs hiányzó pillérei
Köszönöm Ádám, nagyon jó cikk és összefoglaló! Sajnos a fent vázolt ellentét a hit és a nem hit kapcsán megjelenik a történelmi egyházakon belül is, elvileg hívők között. Ez alatt azt értem, hogy a mai szép új világunk szekularizált világnézete oda is jelentősen beszivárgott. Az nem lenne baj, ha szeretnénk hidat építeni az emberek mai, valós problémája, és a bibliai igazságok között, ez szükséges lenne, nagyon is. Az viszont nagy baj, ha az üzenetet eltorzítja a nyugati világnézet bennünk élő gőgössége, felsőbbrendűsége. És ez megtörténik mégis, ezer példát lehet felhozni. Keller említi is az Istennel a szenvedés kohójában c. könyvében, hogy emiatt a felhígított evangéliummal traktált szenvedő emberek rosszabbul járnak, mintha megrögzött ateisták lennének. Tehát, ha úgy tetszik, Keller még egy lépcsővel továbbmegy, és szerintem igaza van, ez a személyes tapasztalatom. Üdv, Viktor
Kedves Ádám!
Köszönöm a bejegyzést 🙂 Kedvet kaptam a könyv elolvasásához.
Üdv
Péter
Keller gondolatmenete eléggé emlékeztet Leo Strauss progresszivizmus- kritikájára.
A XX. Századi konzervatív zsidó filozófus szerint a progresszió tana lényegében aláássa a lehetőséget, hogy igazságot meg tudjuk ragadni, hiszen egy más korban már az sem lesz igazság.
Strauss persze a természettörvény szószólója, de van nem csak párhuzam, hanem átfedés Keller gondolataival.
( Mondjuk ennek Keller nem tudom örülne e, mivel Strauss-t eléggé leegyszerűsítve a neokon mozgalom szellemi atyjának tartják, noha ő maga nem politikus volt, hanem filozófia professzor . Mondjuk a neokon I. Nemzedék szerintem még teljesen jó volt, Reagen, Huntington stb. )
Kellernek szerintem is igaza van. 🙂
ps. „Ha meg esetleg pesti belvárosi progresszívek vagyunk, miért gondoljuk, hogy evvel a magyar kultúrával szemben éppen a nyugat-európaiaknak van igazuk?” -> ezt a mondatot viszont nem teljesen értem (szerintem nem kell az „evvel” a mondatba).
Ha pesti belvárosi progresszív volnék, ezt a mondatodat burkolt antiszemitizmusként értelmezném.:)
ráadásul az „evvel”-t TGM szokta előszeretettel használni 🙂
Ezért használtam én is.:)
Nagyon hasznos átgondolni a bevett értékítéleteinket, és Keller könyve érdekes kísérletnek tűnik. (Nem tudom, hogy a britek mit gondolnak Péter „árulásáról”, Keller erről talán merészen spekulál, de ezzel együtt…)
A haladásra/progresszóra célszerű tartalmi, érdemi haladásként gondolni: haladó az, ami univerzalizálható és fenntartható megoldások felé vezet. Azaz, ha a világ összes kultúrája fő szabályként a szerint élne, fenntarthatóan sikeres lenne-e? Ha a válasz igen, akkor érdemi haladó megoldásról van szó.
Megvizsgálva a ma „haladó”-nak nevezett ötleteket, azt látjuk, hogy az univerzalizálásuk összeomláshoz vezetne, és nem fenntarthatósághoz – vagyis ezek az ötletek nem ténylegesen haladók.
A keresztények feladata – Isten szándékát keresve – ténylegesen univerzalizálható és fenntartható sikerhez vezető koncepciókat felmutatni az emberiségnek.
László,
szerintem két kérdést érdemes lenne megfontolnod. Az egyik az, hogy honnan veszed a siker/sikeresség értékmérő kategóriáját. A másik az, hogy el tudod-e képzelni, hogy Isten kinyilatkoztatása felülírja ezt a (szerintem kulturálisan meghatározott) értékmérő kategóriádat.
Gondolatébresztőnek bemásolok ide egy rövid idézetet D. Bonhoeffer Etika c. könyvének A sikerember c. fejezetéből:
„A megítélt és megfeszített alakja olyan világban, amelyben a siker minden dolgok mértéke és igazolása, idegen és legfeljebb szánandó marad. (…) A megfeszített alakja minden sikerre alapozott gondolkodást hatályon kívül helyez, mert az az ítélet megtagadása. Sem a sikerember diadala, sem a kudarcot vallottnak a sikeres ellen táplált gyűlölete nem képes végső soron megbirkózni a világgal. Jézus semmi esetre sem a sikeresnek ügyvédje a történelemben, de nem is áll a kudarcot vallott egzisztenciák élére, hogy ezeknek a sikeres elleni felkelését vezesse. Nála nem sikerről vagy sikertelenségről van szó, hanem az Isten ítéletének engedelmes elfogadásáról. Csak az ítéletben létezik megbékélés Istennel és az emberek között. Minden siker és sikertelenség körül forgó gondolkodással Krisztus a megítélt – sikeres és sikertelen – embert állítja szembe. A kegyelem ítélete az, amit Isten Krisztusban az emberekre mér. A sikeres ellenében Isten Krisztus keresztje által igazolja a fájdalom, kicsiség, kudarc, szegénység, magány és kétségbeesés megszentelését. Nem mintha mindezeknek önmagukban értékük volna. De megszentelődnek Isten szeretete által, aki mindezt mint ítéletet magára veszi. Isten igenje a keresztre – a sikerember ítélete. A sikertelenségnek viszont fel kell ismernie, hogy nem sikertelensége, nem pária-volta önmagában, hanem egyedül az isteni szeretet elfogadása élteti őt Isten előtt. Hogy azután éppen Krisztus keresztje, tehát a világban elszenvedett kudarc mégiscsak történelmi sikerre vezet, az az isteni világkormányzás titka, amelyből nem szabad szabályt levezetni, de ami gyülekezete szenvedéseiben imitt-amott megismétlődik.” (Etika. TPM, 1999, 95-98)
A ma „haladó”-nak nevezett ötletek valóban haladóak, csak éppen milyen irányba? Nekem a falanszter jut eszembe az Ember tragédiájából…
Ádám, köszönöm a gyógypedagógiai erőfeszítést, amit az érdekemben teszel. 🙂
Azt gondolom, hogy nem a téma adatainak ismerete hiányzik nálam, hanem az ismert és ismerhető adatokat másképp csoportosítom, mint az történelmileg szokás.
Nem állítom, hogy lenne nálam átütő, megfellebbezhetetlen érv. Pl.: a geocentrikus világkép és a heliocentrikus is ugyanazokból az adatokból táplálkozott, csak másképp, bizonyos tekintetben ellenkezőleg rakta őket össze. Nem volt K.O. típusú érvük egymással szemben, legalábbis nem rövid távon. Ha valaki ma nulláról futna neki a geo- kontra heliocentrikus vita eldöntésének, ugyanolyan nehéz dolga lenne, mint Galilei kortársainak, nem találna döntő érveket. Legfeljebb arra juthatna nagyon hosszú töprengéssel, hogy a helio- mintha több jelenséget magyarázna plauzibilisen.
Átütő érvvel nem rendelkezve, mindössze józan megfontolásra vetem fel, hogy mintha közelebb állna az eredeti judaista messiáskoncepcióhoz egy olyan Jézus, aki valamilyen értelemben sikert arat a világban. Pál még a saját életén belül várta Jézus dicső visszatérését ÖRÖK FÖLDI TESTBEN, a világ trónjának konkrét, szemmel látható, dicsőséges elfoglalását annek minden, ókori judaizmus szerinti vonzatával (arannyal, gazdagsággal, a gójok önkéntes alávetettségével, stb.) Oké, hogy Pál tévedett. De talán megfontolható a kérdés, hogy vajon 1. ez a várakozás soha semmilyen értelemben nem fog teljesülni, vagy úgy van inkább, hogy 2. valamilyen értelemben teljesülni fog, csak hosszabb időtávon, mint azt Pál várta.
Talán nem végletes eretnekség arra szavazni, hogy a judaista messiási idők koncepciója nagyjából helyes, még ha nem is minden színes ókori részletében, de hogy hosszú távon azért meglesz a – valamilyen értelemben sikernek nevezhető – földi siker is.
Az ellenkezőjére szavazni sem végletes eretnekség, ám elvágja a folytonosságot, az összekötő szálat az Ószövetséggel, és mazochista jellegű logikai rövidzárlatot teremt. Azért követnénk Jézust, mert szerintünk SEM VOLT a judaizmusban várt Messiás? Tök jó, hogy a judaista apostolok értesítettek, hogy szerintük Jézus az, aki nem az, aki… Nos, ez nem tűnik a világ legvonzóbb ötletének. Ahogy Jézus látszólag belebukott a küldetésébe, úgy remélünk mi is belebukni a világi létünkbe? Biztos, hogy ez Isten lehető legjobb híre számunkra? Ennek kellene elterjednie az egész világon?
Konkrétan a poszt témájához kapcsolódva: a földi sikertelenség nem erkölcsi hivatkozási alap. Aki a földi sikertelenségben látja a hosszú távú célt, az milyen alapon oszt észt másoknak, akik vele szemben a földi sikerhez vezető erkölcsi szabályokat keresik? (Felejtsd el a szerinted jó autókat, gyűjts Trabantra – nézd, az enyém milyen ócska. Nekem nem megy, tehát hallgass rám, viselkedj
úgy, mint én, és neked sem fog menni?!) Legyél monó-heteró, én is így jártam meg? Ezt akarjuk hirdetni?
A kereszténység visszaszorulásának útja kegyes lelkiséggel lenne kikövezve?
Feladom. Nem vagyok jó gyógypedagógus.:) Csak annyit hadd jelezzek (ismét) vissza, hogy szerintem Jézust egészen döbbenetesen félreérted, és amíg nem lépsz ki a siker-sémából, esélyed sem lesz arra, hogy a kereszténység lényegét megértsd. Olyan, mintha Lappföldön keresnéd a Balatont.
Kedves László!
Itt vannak az ismert és elérhető adatok, ahogy Isten csoportosítja őket.
https://www.youtube.com/watch?v=pJKqV–LYuM
a manipulatív zenétől eltekinthetsz, ha szeretnél.
https://www.youtube.com/watch?v=USBy0kHn4Og
https://www.youtube.com/watch?v=Z5HlnSOuTvE
az eddigiek alapján azt gondolom, hogy aranyos, de szűk látókörű és butuska véleménynek fogod tartani a kommentemet.
Ha igazam van, akkor viszont nagy bajban vagy.
Nézd csúcs, hogy keresed, hogy milyen logika szerint lehet rendezni az adatokat. Azt is nagyon jól ki tudod fejteni, hogy a testi gondolkodású zsidók a maguk korában, hogy értelmezték a törvényt és a prófétákat.
A baj az, hogy az adatok szűrése, rendezése és értelmezése nem menti meg az embert.
Azt is értem, hogy a lehető legjobb, legszeretőbb, legkedvesebb Istent feltételezed, mert ez „logikus” ahogy kb. írtad egyszer. Azt is írtad, hogy pokol és a kárhozat lehetősége is csak nevelési célzatú tanmese.
A probléma az, hogy Isten az előbbit bálványimádásnak nevezi. Az utóbbi pedig sima engedetlenség.
Ő kijelentette magát, neked nem kell találgatni. A találgatás faragott kép készítés.
Kijelentette, hogy ez van, és ez lesz, erre te azt mondod, hogy: -szerintem nem. Az akivel személyesen beszélt az meg téved. Ennyi. Nincs még egy ilyen teremtmény a földön amelyik ezt meg merné tenni.
A te szereped az elfogadás lenne ebben a történetben, nem az értelmezés.
Amit a keresztények feladatának gondolsz, arra szerintem ezt mondja az ige:
1. Korintus 15:19 Ha Krisztusban való reménységünk csak erre a földi életre lenne érvényes, akkor minden embernél szánalmasabbak vagyunk.
és még
1. Korintus 1
17 Krisztus ugyanis nem azért küldött engem, hogy bemerítsek, hanem azért, hogy az örömhírt elmondjam mindenkinek. De azt se okoskodó szónoklatokkal, nehogy a Krisztus keresztjéről, vagyis a haláláról szóló üzenet elveszítse az erejét.
18 Mert akik a vesztükbe rohannak, azok a keresztről szóló üzenetet bolondságnak tartják. Számunkra azonban, akiket az Úr megment, ez az üzenet az Isten erejét jelenti.
19 Ugyanis ezt mondja az Írás: „A bölcsek bölcsességét semmivé teszem majd, az értelmesek értelmét pedig félredobom.”
20 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság!
21 A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a maga bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják.
22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.
23 Mi azonban egyedül Krisztusról beszélünk, akit keresztre feszítettek és meghalt. Ő a zsidók számára botrány, a nem zsidók számára pedig ez az egész bolondságnak tűnik.
24 Krisztus azonban minden meghívott számára — akár zsidók, akár nem zsidók — Istentől származó erő és bölcsesség.
Legutóbb azt kérdeztem tőled, hogy ezt:
János 3:3 Jézus pedig így szólt hozzá: „Igazán mondom neked, ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg Isten Királyságát.”
is funkcionális igazságnak tartod-e. Nem válaszoltál. Lehet, hogy nem volt elég megnyerő a stílusom. Ebben lehet valami.
viszont az előbbi idézet elvezet egész az 1kor 2. fejezetéhez különösképpen is a 14. vershez.
Az pedig a te kommentedet és az enyémet is fölöslegesnek nyilvánítja, legalábbis a jelenlegi helyzetben.
üdvözlettel
istván
u.i.: nyugodtan szólj, hogy ne fárasszam magam, ha nem hat meg amit írok
Ádám, szerintem teljesen jó gyógypedagógus vagy. Viszont a legjobb gyógypedagógus is hiába kérdezi egy heliocentrikustól, hogy „a geocentrikus modell pontosan melyik részét nem érted”? Nem az értés hiányzik, hanem ugyanazokkal az adatokkal létezik egy másképp összerakott modell, és a kettő között racionális vitának van helye, korrepetálással nem lehet hidat építeni közéjük.
Mit mondanál egy melegnek, aki nem hisz Istenben? Ne légy meleg, mert ha hinnél, és nem lennél meleg, akkor olyan vesztes lehetnél a földön, mint szerintem Jézus vagy én? A nem hívő meleg elég bolond lenne ezért hívővé válni, vagy rád hallgatni. Ahhoz, hogy a kereszténység bárkit lelkesítsen, talán belátható, hogy kéne valami lelkesítő. Mi abban a lelkesítő, hogy Jézus abszolút nem olyan, mint amilyennek a judaizmus szerint lennie kellene, de nem is olyan, mint amilyennek bárki földi ember szerint lennie kellene? Akkor mégis, kit érdekeljen ez az egész, és miért? Őszintén: ennél jobb a biztos földi meleg boldogság, túlvilági remény nélkül.
Ne feledjük, hogy az apostolok a feltámadt Messiást hirdették, így szereztek híveket. Azt se feledjük, hogy Jézust sok helyen és sokáig ábrázolták dicső királyként, aki a világ ura.
istván, a „zsidók” rövid távon földi győztes Messiást vártak és várnak; a görögök meg semmilyen Messiást nem vártak. Ezt a két szélsőséget nem lehet egy úgynevezett Krisztosszal összeegyeztetni. Krisztosz joggal nem kell a judaistáknak, semmi közük egymáshoz, a Krisztoszt követő ember pedig mintha maga is tiltakozna az ellen, hogy a zsidó Messiást követi, pedig a Krisztosz bizony Messiást jelent. Az újjászületésről szóló idézeted a messiási földi erkölcsi világrend elfogadását jelenti Jahve szent lelke által. A messiási földi erkölcsi világrend pedig a győztes Messiás tanítása szerinti rend: a másokat szolgálókból lesznek az elsők. Azaz, vannak elsők – akik érdemeik alapján azok. A földi siker elérhető, az alázatos szolgálat útján lehet elérni.
Az az érzésem, hogy sokakat maga a „siker” szó riaszt. A siker nem kizárólag úszómedencés villát jelent, másfél kiló kábszerrel, három terepjáróval a garázsban, és minden nap új szexpartnerrel, egyszerre többel is. Siker a lelki béke, a szerény eredményekkel való elégedettség, a mértéktartó, kiegyensúlyozott boldogság, a szociális segítségnyújtás okozta közvetett öröm is. Ezek ellen talán nem kellene kézzel-lábbal tiltakozni.
Elnézést, hogy ennyit untattalak titeket, most visszavonulok, de a válaszaitokat természetesen elolvasom.
László, úgy vélem, hogy bár nem riaszt a siker szó, mégsem alkalmas kifejezés arra, amire utalsz, lehet, félreértelek, én most épp én nem tudok helyette megfelelőt. 🙂 Mindenesetre azok a jellemzők, amiket írtál hozzá, azok valószínűleg a lelkileg, szellemileg újjászületett emberre vonatkoztathatóak.
Engem más dolog riaszt, éspedig a jól értelmezett biblia. Aztán azok a „kultúrák/emberek”, akik úgy vélik, hivatottak arra, hogy jól értelmezik. Főként a mostban, ahol a világunkra egyre jellemzőbb a dualista gondolkodásmód, és a vagy-vagy tipikus, önkéntelen használata. Ezért íródnak pl. ilyen könyvek, stb…
A lelkileg átalakult embereknél (feltételezem) a lelki béke, az éberség, és a kiegyensúlyozottság csak tünet, egy kép, ami Jézus arcát tükrözi.
Én ilyen emberrel nem nagyon találkoztam még, keresztények között is csak pillanatokra, és ha csak a kereszténység általános gyümölcseit nézem, akad benne pár, ami miatt én megkérdőjelezem azt, hogy Istennel járnak. A szeretet egyik jellemzője az egység, ebből pl. igen kevés akad, és ami eddig is ütközött, az egyre inkább fog,és pontosan azért, mert kevés benne a valóban átalakult ember, akik képesek volnának rávilágítani a vagy-vagy haszontalanságára, és arra, hogy a legtöbben a vallást csak a saját biztonságérzetük kiépítésére,és a hasonló értékekkel bírókkal egy csoportba gyűlésére használják.Ez persze általában borul is, ahogy eltérés van az épp „helyesen” értelmezett dolgokkal, netán ellentmondások merülnek fel. Alighanem nem a bibliát kell jól értelmezni, hanem elég azt az egyszerű dolgot felismerni, hogy kövessük Jézust. Ehhez kell talán megkérdőjelezni a kultúránkat, de leginkább a saját gondolkodásmódunkat, és értelmezéseinket, mert amikor paradoxonokkal futunk össze, akkor a duális gondolkozásmód semmit nem ér. Persze ez is csak egy vélemény. 🙂
Kedves László!
„Siker a lelki béke, a szeré…”
ebben egyetértünk, de azt gondolom, hogy ez nem cél, hanem következmény. Az Úr pedig a cél felé mutat amikor beszél hozzánk. Isten sok szép áldása válik átokká amiatt, mert a következményeket tettük meg célnak. pl.: házasság, szexualitás, dicsőítés, evés stb
„Ezt a két szélsőséget nem lehet egy úgynevezett Krisztosszal összeegyeztetni.”
Nem is akarja senki összeegyeztetni, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy az emberi elvárásoknak semmi köze az Isten által kijelentett és elküldött messiáshoz. Pont ezekből kellene megtérni hozzá.
„Krisztosz joggal nem kell a judaistáknak, semmi közük egymáshoz, a Krisztoszt követő ember pedig mintha maga is tiltakozna az ellen, hogy a zsidó Messiást követi, pedig a Krisztosz bizony Messiást jelent.”
Nem kell nekik, mert nem veszik figyelembe, amit Isten kijelentett a messiásról. A királyságáról, és Izráel helyreállításáról szóló próféciák tetszenek; Ézs. 53, Dán 9:26, Zak 9:9, zsolt 22 az nem.
Ez van, ha valaki feltételezi, hogy milyen Isten, ahelyett hogy elfogadná a kijelentést.
Aki ismeri a zsidó messiást, az szerintem nem tiltakozik, hanem imádja.
„Az újjászületésről szóló idézeted a messiási földi erkölcsi világrend elfogadását jelenti Jahve szent lelke által. A messiási földi erkölcsi világrend pedig a győztes Messiás tanítása szerinti rend: a másokat szolgálókból lesznek az elsők. Azaz, vannak elsők – akik érdemeik alapján azok.”
Lehet, hogy ez is benne van amit te írtál, de szerintem inkább azt jelenti, amit jelent szó szerint.
A másik, hogy bárminek az elfogadása megint csak következmény. Ennek a következménye:
2. Korintus 5:17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
értsd szó szerint.
amúgy szerintem inkább ez a helyzet
János 3:5 Jézus pedig így válaszolt: „Igazán mondom neked, ha valaki nem születik újjá víz és Szent Szellem által, nem mehet be Isten királyságába.
János 3:6 Ami testtől született, az test, de ami Szent Szellemtől született, az szellem.
1. Korintus 15:50 Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
János 3:8 A szél arra fúj amerre, akar. Hallod a hangját, de nem tudod, honnan jön, és hová tart. Így van ez mindenkivel, aki a Szent Szellemtől született.”
Róma 9:16 Tehát, Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy mit tesznek. Kizárólag a könyörületes Istentől függ!
Jóel próféta könyve 2:12 De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!
Jóel 2:32 De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, a mint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhí az Úr!
„A földi siker elérhető, az alázatos szolgálat útján lehet elérni.”
ismét. nem ez a cél. ez a cél felé haladásnak a következménye lehet; de csak lehet.
egyébként azt hiszem most már elég jól értem a gondolatmenetedet, teljesen logikus, csak kétdimenziós.
üdvözlettel
istván
@László: már Jézus idejében is sokan ilyen sikert hozó Messiást vártak — Jézus pedig éppen ennek a képnek nem akart megfelelni. Virágvasárnap és a nagyhét eseményei ékesen mutatják be mindezt.
Ha sikert hozó Messiásként ( azaz Krisztuskén) gondolkodunk Jézusról, akkor a sikert valahogy át kell értékelnünk, mint az elhaló búzamag sikerét, amely százszoros termést hoz…