Valóban Kálvin égette meg Szervét Mihály spanyol orvost?

2011 jan. 31. | Divinity, Társadalom | 67 hozzászólás

Az utókor szemében Kálvin hírnevén komoly foltot ejtett Szervét Mihály megégetésének ügye. A spanyol orvost 1553-ban eretnekség vádjával ítélte máglyahalálra a genfi városi tanács. A Kálvint egyéb érdemei miatt szerető és tisztelő keresztények időnként abban próbálnak felmentést találni a genfi reformátor számára, hogy Dávid királyhoz hasonlítják: attól még lehetett Isten szíve szerint való ember, hogy neki is megvolt a maga Uriása. Mások nem ilyen kíméletesek vele szemben. Sütő András Csillag a máglyán c. drámájában például Kálvin személyén keresztül mutatja be saját kora diktatúráját, mely kegyetlenül elbánik a másként gondolkodókkal. Stefan Zweig portréja ugyanezt a képet erősíti.

Történészek régóta hangoztatják, hogy az utókor Kálvinnal kapcsolatos ítélete enyhén szólva nincs harmonikus viszonyban a tényekkel. Az a kép, hogy Kálvin valamiféle genfi diktátorként brutálisan leszámol teológiai ellenlábasával, nagyon távol áll a valóságtól. Nemrég fejeztem be Bruce Gordon 2009-ben megjelent Kálvin-életrajzát. Gordon a Yale Divinity School történészeként kritikus monográfiát írt Kálvinról, de ebben a kérdésben közel áll a véleménye egy másik történész, Alister McGrath Kálvint lényegében felmentő konklúzióihoz. (McGrath 1986-os Kálvin-életrajzát magyarul az Osiris adta ki 1996-ban.) A Kálvin szerepét jelentősen árnyaló, és a reformátorral foglalkozó történészek számára ismert tényeket a következő pontokba foglalnám:

1. Szervét szinte egész Európában körözött személy volt a Szentháromság tagadása miatt. Lyonban korábban máglyahalálra ítélték, és ha elfogják, más városokban sem kapott volna enyhébb büntetést.

2. Abban a korban majdnem mindenki egyetértett abban, hogy az eretnekség terjesztése főbenjáró vétek: a lelkek megrontása súlyosabb bűn a test megölésénél is. Hogy mi számít eretnekségnek, abban persze megoszlottak a vélemények, de hogy az eretnekség terjesztése halált érdemel, abban szinte teljes volt az egyetértés.

3. Miközben Európa más államaiban mindennaposnak számított az eretnekek megégetése, Kálvin városában ez volt az egyetlen eset, hogy valakit eretnekség vádjával máglyán kivégeztek.

4. Szervét elfogása után római katolikus részről nagy nyomás nehezedett Genfre, hogy vajon elítélik-e őt. Ha nem ítélik el, azzal a katolikusok szemében az a vád nyert volna igazolást, hogy tényleg a reformáció szabadította az eretnekeket Európára.

5. A reformátorok Melanchtontól Bullingerig levélben üzenték, hogy Szervét esetében halálbüntetésre van szükség.

6. Genf felajánlotta Szervétnek, hogy ha akarja, átadják más városnak, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy Genfben ítéljenek felette.

7. Kálvin nem volt tagja a városi tanácsnak, mely az ítéletet meghozta. A perbe teológusként vonták be, akinek azt kellett bebizonyítania, hogy Szervét tanai valóban eretnekséget tartalmaznak.

8. Kálvin – francia menekült lévén – genfi polgár sem volt ebben az időben, nem volt még választójoga sem a városban!

9. Sőt, a Kálvin reformjait támogató párt 1553-ban éppen kisebbségben, ellenzékben volt! A másként gondolkodókat máglyára küldő genfi diktátor képe aligha egyeztethető össze az akkori politikai realitásokkal.

10. Igaz, hogy Kálvin helyeselte a kivégzést, de végig remélte, hogy nem kerül rá sor. Kálvin valódi szándékait mutatja, hogy évekkel korábban élete kockáztatásával Párizsba utazott, hogy ott találkozzon a spanyol orvossal, és meggyőzze őt tévedéseiről. Szervét akkor nem jelent meg a találkozón.

11. Kálvin kérte a tanácstól, hogy ne máglyán végezzék ki, hanem humánusabb módon, de a Kálvinnal ekkor ellenséges tanács elutasította a kérését.

Alister McGrath-szal személyesen beszélgethettem egyszer erről a kérdésről. Az ő véleménye az – és ezt a monográfiájában le is írja –, hogy Szervét megégetésével a városi tanács valójában Kálvinnak akart jól befűteni! A következmények fényében el kell ismernünk: ha ez volt a céljuk, nem kalkuláltak rosszul! Gordon hasonló véleményt fogalmaz meg: Kálvin ellenfeleinek legnagyobb győzelme, hogy a reformátorról a genfi diktátor képét tudták kialakítani. Szervét megégetése csodálatos muníciót adott ehhez a kezükbe.

Kálvint teljesen nem menteném fel, hiszen egyetértett a kivégzéssel. Igazságtalan persze egy huszonegyedik századi, pluralista, szekularizált kultúrából ítéletet mondani egy vallási semlegességet hírből sem ismerő kor döntéseiről, ezzel együtt azt gondolom, hogy jobb lett volna abban a korban is hagyni, hogy az emberek a lelkiismeretük szerint dönthessenek arról, mit hisznek, és mit nem. Az viszont egyértelmű a számomra, hogy Szervét hamvait nem szórhatjuk vádként Kálvin sírjára. Ennek kimondásával tartozunk a genfi reformátornak.

67 hozzászólás

  1. zsoltaros

    Nagyszerű összefoglalása a témának. Örömmel olvastam – nem azért mert Kálvin korunk igazolására szorulna (és biztosan voltak neki is gyengeségei), hanem azért mert Szervét Mihályból valóban a szakmájuk szabályait félretéve avattak szentet a nem elfogulatlan történészek.

  2. endi

    Hát szerintem amiket itt írtál az egyik se menti Kálvint ebben a dologban…
    Mondjuk nem mintha értenék a témához… 🙂

  3. Szabados Ádám

    endi, esetleg a 7-9. pontokat olvasd el újra. A lényeg röviden: Kálvint maximum a véleményéért lehet bírálni, Szervét megégetéséért nem, mert hogy nem ő döntött róla, és ha akart volna, se tudott volna dönteni.

  4. Nazo

    Sziasztok!
    Kálvint a kor fényében lehet megérteni. Sok a sötét folt Ő és Szervet kapcsolatában, úgy tűnik, hogy már előzőleg is volt kapcsolatuk.
    Az tény, hogy nem Kálvin döntése volt Szervet megégetése, de a halálát helyeselte. Egyébként volt befolyása, jelen esetben Szervet lefejezését szerette volna elérni, amit a tanács nem fogadott el.

    Jos Colijn, Református egyháztörténész a könyvében beszél is erről.

    “A 2Tim 2, 16kk alapján a római katolikusok és protestánsok egyaránt “rákos fekélynek” tekintették az eretneket, s ezt a “fekélyt” ki kell vágni. Ha ez nem történik meg, akkor az egész test(az egyház) elfeklyesedik. Kálvin ezt szó szerint vette és ki is mondta, hogy nem szabad Servet-t megmenteni, mert akkor sokakat félre fog vezetni: a nyájat védeni kell a farkasok ellen. Aki lelkeket öl meg,azt meg kell ölni, azt ki kell végezni” (Jos Colijn Egyetemes Egyháztörténet, Iránytű 2001, Rektorálta Dr Barcza József és Hörcsik Richárd /164. old./)

    Kálvin nem mentes kora gondolkodásmódjától ebben a kérdésben. Az evangélium alapján az ítélet Istené. Mindez nem csökkenti, hogy Kálvin hatalmas teológus volt.

  5. József György

    ” NE ÖLJ “

  6. Szabados Ádám

    Ez azért nem ennyire egyszerű. Az ÓSZ különbséget tett az emberölés és a halálbüntetés között.

  7. andriska

    a Sütő András Csillag a máglyán cimü szindarabnak a hetvenes évek erdélyi romániai kommunista-kor és kór-történeti áthallásairólszeretnék szólni.Egy irót nem ment meg a halála a kritikától.A gyönyörüen megirt szindarab diktátori megrendelésre készült,és nem a diktátort mutatja be,hanem a szegény és a proletáriátus eszméjével szinte azonos istentagadás felé fejlődő szabadgondolkodónak az ötágú csillaggal jelképezhető mártiriumát.Abban az időben voltam teológus Kolozsváron,s intellektuális szégyenités-trend volt a Rendelő Hatalom akarata,s be is jött neki,mert az Egy lócsiszár virágvasárnapja,meg a Csillag a máglyán cimü darabok ősbemutatói után az evangelikus lutheránus,illetve a református társadalmi-eszmei értékek kerültek a nevetségesség összfénnyébe.Ezt azért irtam le,mert már-már heroizálodnak az elmult korok kései meg ujabb martinovicsai is a maguk szinte,meg majdnem becsületességükkel.

  8. Ne ölj (semmiképpen)

    Kálvin Szervéttel szembeni eltökéltségében 1546-ban, vagyis hét évvel Szervét máglyahalála előtt írta róla Farelnek: „Ha Genfbe jön, élve nem távozik onnan, amennyiben a tekintélyemnek súlya van.” A per idején pedig Kálvin ezt jegyezte föl: „Remélem, halálos lesz az ítélet.”
    Volt súlya Kálvin tekintélyének, s még ma is van.

  9. Papp Gábor

    Tanulságos volt elolvasni a hozzászólásokat (is). Én hívő kálvinista vagyok, és mint ilyen hivatalból nem ítélhetek Kálvin felett. Valóban igaz, hogy a régi korok erkölcsei akkor mást diktáltak, és valószínűleg Szervét Mihály maga is vértanú szeretett volna lenni. Ezt a célt nem csak elérte, hanem végül is ő lett az unitáriusok Kálvinja. Ha más korban él más helyen (pl. Erdélyben) békésen hirdethette volna tanait. Az azonban felettébb különös, hogy Sütő darabjából készült filmet pont most a reformáció napján gondolták sugározni

  10. Kuba Róbert

    én nem más korok fényében vizsgálom a kérdést, hanem egyedül a Szentírás fényében: Krisztus nem ezt tanította, hanem azt, hogy tartsuk oda arcunkat, az azt megütőknek. Azt tanította, szeressük ellenségeinket. Azt tanította, feddjük meg testvérünket ha vétkezik. Ha végigjártuk a gyülekezeti intés lépcsőfokait, és nem hallgat ránk, vegyük úgy, mintha pogány volna. Pál azt mondta, átadjuk (átengedjük) az ilyet a sátánnak. Ami max. annyit tesz, hogy kimondjuk, nem tartozik a gyülekezet tagjai közé, nem tartunk vele kapcsolatot, “az ilyennel még együtt se egyetek, ne is köszöntsétek, nehogy közösséget vállaljatok annak gonosz cselekedeteivel.” Avagy, lemondunk a továbbiakban az érte való szellemi harcról, imádságban aló küzdésről: el akarod hagyni az egészséges tanítást, viszket a füled? El akarod hagyni krisztust, annak testét? Szabad vagy. Ezt a Sátán akarja és átengedünk neki. Ahogyan Jézus is tette Júdással, aki el akarta őt árulni és akibe belement a Sátán: amit tenni akarsz, tedd meg hamar.

    De alapos félreértés volt Pélnak ezeket a szavait úgy érteni, hogy máglyaalál jár azért, ha valaki nem keresztény.

    Kálvin ismerte Isten Igéjét. Olvasni ő is tudott. Ha olyan hatalmas teológus volt, ezt minimum meg kellett volna értenie.

    Ha tehát nem süllyedek a relativizmus mocsarába, hanem csakis az Ige mérlegén vizsgálom a cselekedetét, bizony súlyos bűnt követett el. Krisztus irgalmas, az ő kezében van, hogy megbocsátott-e neki.

    “Hatalmas” teológusként tanulhatott volna Jézustól, aki nem vetette rá a paráznaságon (egyébként érdekes módon egyoldalúan, holott ezt minimum párosan szokták elkövetni…) tetten ért asszonyra a követ, hanem azt mondta, eredj el és többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék vele.

    Ha tehát az Ige mérlegén vizsgáljuk a kérdést, akkor bizony bűnös volt emberölésben, abban való segédkezésben, annak előkészítésében, abban aló részvételben.

    “Hatalmas” teológusként mondhatta volna azt is, hogy “ember, ki tett bíróvá köztetek”?

    Maradjunk a realitásnál, és legyen életünk kizárólagos mérlege a Szentírás, ne pedig az éppen aktuális közhangulat és korszellem.

  11. Szabados Ádám

    Robi,

    azt mindenképpen szögezzük le, hogy Kálvin nem ítélte halálra a spanyol orvost, hiszen nem volt még genfi polgár sem (!), és válasszuk külön azt, amit az egyház tett az ügyben, és azt, amit az állam. Kálvin az egyház képviselőjeként annyit tett, hogy bebizonyította: Szervét nézetei eretnek nézetek. Az állam meg ítélt felette. Ha ma az egyház képviselője feljelentést tesz, mert az egyik pap gyerekeket molesztált, nem vét a megbocsátás parancsa ellen, csak elismeri az állam joghatóságát köztörvényes ügyekben. Eretnekség terjesztése (a lelkek megrontása) abban a korban köztörvényes bűntettnek számított. Szerintem ez helytelen volt, az államnak nagyobb lelkiismereti szabadságot kell biztosítania, de Kálvin szerepének megértésében és megítélésében nem lehet eltekinteni ettől a ténytől.

  12. Kuba Róbert

    Ádám,

    ez nagyon durva csúsztatás részedről.

    Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy Valóban Kálvin égette meg Szervét Mihály spanyol orvost, már eleve rosszul tettük fel a kérdést.

    A válasz: NEM.

    nem voltam ott, de minden bizonnyal nem ő gyűjtötte a rőzsét össze, nem ő állította oda az oszlopot, nem ő kötözte meg Szervét kezeit, nem ő gyújtotta meg a tüzet.

    Rosszul tetted fel a kérdést.

    Ha azonban helyesen tesszük fel a kérdést, bűnös volt-e Kálvin Szervét megégetésében, a Szentírás fényében, nos egész más választ kapunk:

    Amennyiben állást foglalt az ügyben, hagyta magát belevonni, maga is egyetértett a kivégzéssel, úgy bűnsegédi bűnrészes volt.

    Másrészt meg nem lehet különválasztani a kérdést az egyházi és az állami részről, mert az állam éppen azért ítélte eretnekség terjesztése miatt halálra, mert az egyház azt tanította, hogy ezért halál jár. Az egyház és az államhatalom összefonódása, annak mocskos következményei az egyházra nézve önmagában is egy tág témakör, megérne egy külön posztot… Nagyon durva csúsztatás rákenni az államra, hogy ez abban a korban köztörvényes bűnnek számított. Ugyanis az államot az egyház irányította. Ha az egyház világosan tanított volna, ki kellett volna derülnie, hogy ez a halálos bűn ez olyan Isten előtti halálos bűn, amelyet Isten dolga elítélni a túlvilágon, mert övé a bosszúállás, és nem az államé, ezen a világon. De az egyház ezt “elfelejtette” helyesen tanítani. Az egyház nyomására álltak fel az inkvizíciós törvényszékek, perek, eretnekégetések.

    Amit te csinálsz, az egy szerecsenmosdatás: kimosod Kálvint, arra hivatkozva, hogy végülis azok voltak a bűnösök, akik az ítéletet meghozták. Ugyanakkor több hozzászólásból és magából a felvezetésedből is kiderül, hogy részt vett a tárgyaláson, egyetértett a halálos ítélettel. Megbonyolítod a kérdést azzal, hogy hivatkozol a korszellemre, a katolikus nyomásra, stb.

    Tegyük a kérdést az IGE MÉRLEGÉRE:

    “Ítéljétek meg, hogy embereknek kell-e inkább tetszenünk, vagy Istennek?”

    “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik gyaláznak titeket, tegyetek jót ellenségeitekkel.”

    “Istené a bosszúállás.”

    “Szeretteim, ne álljatok bosszút önmagatokért, hanem adjatok helyet a mindenható haragjának.”

    “Uram, akarod, hogy tűz szálljon le az égből és megégesse őket? Ő pedig megdorgálta őket. Nem tudjátok milyen lélek lakik bennetek.”

    Azzal, hogy Kálvin egyáltalán részt vett egy ilyen tárgyaláson, már önmagában bűnrészessé vált. Azt kellett volna mondania, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, mert NINCS IGEI ALAPJA más emberek kivégzésének azért, mert nem hisz a keresztény tanításokban. Azért, mert elutasítja az inkvizíciót, mely gonosz dolog, ördögtől való, és ebben nem hajlandó részt venni. Azért, mert az apostolok soha ilyet nem tettek volna.

    Azt kellett volna mondania, hogy ő ebben a kérdésben inkább Istennek akar tetszeni, semmint embereknek. Ehelyett hallgatott a társadalmi nyomásra, hallgatott a katolikus egyház akkori szörnyűséges tévtanítására, részt vett a katolikus egyház által akkor szervezett és (államhatalmi segédlettel) fenntartott inkvizíciós tárgyaláson.

    Már az, hogy nem foglalt nyíltan állást egyáltalán az inkvizíció ellen, az egyháznak az államra gyakorolt, tévtanítások által kreált rendszere ellen, istentelen törvényei ellen, az ellen, hogy az állam ne szóljon bele az egyház belügyeibe evilági eszközökkel (amibe viszont pont az egyház vonta bele…), már ez önmagában súlyos bűn volt Kálvin részéről.

    Végülis az államhatalomnak és az akkori katolikus egyháznak akart tetszeni ezzel, embereknek és nem Istennek.

    Még mindig megtehette volna, hogy ha részt is vesz, kimondja, egyáltalán nem ért egyet a halálos ítélettel, célja csupán annyi, bebizonyítani, hogy az orvos olyat tanít, ami az IGE MÉRLEGÉN nem állja meg a helyét. Sietve kellett volna hozzátennie, hogy az egyháznak nincs joga senkit sem halálra ítélni ezért. Sőt, kifejezetten ellenzi ezt, és kéri a halálos ítélet helyett annak eltörlését. Megtette? Nem.

    Az IGE MÉRLEGÉN: “Aki tudná cselekedni a jót, de nem teszi, bűne az annak.”

    Ha tehát úy tesszük fel a kérdést, hogy Ő égette-e meg, a válasz: NEM

    Ha viszont úgy, hogy bűnös volt-e, a válasz egyértelműen: IGEN.

    Bűnsegédi bűnrészes.

    Lehet mosdatni, magyarázgatni, fényezni, mentegetni.

    Nagy kérdés, hogy amikor a világban annyi megbotránkozás van az emberekben a mi (keresztények) gonoszságai miatt (zsidóüldözés, inkvizíció, indiánok kiirtása, tudósok elégetése, és ezer más dolog miatt), és ezt a blogot nem csak mi, belső tagok olvassuk, hanem “külsősök” is, a kereső bárkit idehoz, hitetleneket és megbotránkozottakat is, vajon megéri-e a kálvinizmu-sunk(-sotok) védelmében, mentegetésében egy ilyen csúsztatásokkal teli posztot feltenni, még tovább menve a megbotránkoztatásban?

    Ahogyan meg van írva:

    “Miattatok káromolják szent nevemet a pogányok között”

    Milyen igaz…

  13. Szabados Ádám

    Robi,

    abban biztos igazad van, hogy Kálvin miatt is érte gyalázat Krisztus nevét, meg miattam is, és ezt (mindkettőt) nagyon sajnálom. Kálvint ezzel együtt fontos példaképnek tartom, Szervét ügyében a felelősségét – a cikkben felsorolt tények fényében – csekélynek gondolom. Szerintem félreérted Kálvint is, a történelmi szituációt is és Genf akkori világát is. Az árnyaltabb ítéletalkotáshoz figyelmedbe ajánlom Bruce Gordon és Alister McGrath Kálvin-életrajzait. Általánosságban meg ezt a bejegyzést.

  14. Kuba Róbert

    Ádám,

    “abban biztos igazad van, hogy Kálvin miatt is érte gyalázat Krisztus nevét, meg miattam is, és ezt (mindkettőt) nagyon sajnálom.”

    Köszönöm. Nagyon örülök, hogy ez elhangzott. Fontos, hiánypótló mondat ez.

    Tudod, szerintem más szempontokat tartottunk szem előtt ezzel a poszttal kapcsolatban. Te alapvetően árnyalni szerettél volna dolgokat, világosabb megértést adni arról, mi kényszerítette bele ebbe Kálvint. Kicsit talán a saját felekezeted felé szolgálni, kicsit talán enyhíteni a dolog élét.

    Én inkább azok fejével próbáltam gondolkozni, akik előtt bevágtuk a templomajtót, vagy mi késztettük őket arra, hogy bevágják maguk mögött. Figyelembe véve az internet abszolút nyitott voltát, tekintettel lenni az esetleg idetévedő hitetlenekre, avagy Istenben megbotránkozottakra is.

    Persze, hogy fel lehet tenni a kérdést így is, meg úgy is, attól függően, mit akarunk kidomborítani vele. És a válasz attól függ, milyen szándékkal tesszük fel.

    Ezzel az igen fontos mondatoddal, ami már majdnem bocsánatkérés volt, egész más gellert kapott a dolog.

    Azt hiszem, nekünk, keresztényeknek felelősségünk van a világ felé, hogy azokért a gyalázatos dolgokért, amelyeket Krisztus nevében követtünk el, bocsánatot kérjünk az emberektől. Kifejezzük, hogy sajnáljuk, sőt, nem csak, hogy sajnáljuk, hanem bocsánatot kérünk érte. Ha ez megvan, onnantól akár az olvasóra is bízhatjuk, hogyan ítéli meg a kérdést, akár már árnyalhatunk is.

    Azt hiszem, most már sínen vagyunk.

  15. Balogh Béla

    Először tévedtem id és nagyon örülök, hogy idetévedtem. ‘Emberemlékezet’ óta nem hallok ilyen szeretettel és tisztelettel teli vitát, mint itt… —Kálvin ügyében – tudatlan kálvinista vagyok… És főleg nem igazságot tevő. Bizonyos, hogy Kálvin a kora embere volt és nyilván voltak neki is hibái és tévedései. Számomra bizonyosnak tűnik, hogy Kálvinban is volt – lehet, hogy akaratlanul – a korra és a Kálvin-nagyságú prédikátorokra mindig(..?) jellemző vallási gyűlölségből. Szóval én is azt mondom: halálra ítélte? NEM. Bűnös volt Szervét halálában? IGEN. Persze nehéz lenne a mai eszünkkel-hitünkkel-ismereteinkkel megmondani: mit is kellett volna tenni Kálvinnak, hogy a második válasz is NEM legyen… Megszöktetni Szervétet…?! Vagy mit…?! Bebizonyítani neki, a szentháromság-hívőnek a város számára, hogy a szentháromság-tagadó nem eretnek…?! A keresztyénség sarokköve Jézus Isten-volta, tehát a Szentháromság sarokkő – bizony az unitárius szerintem se keresztyén… Csak ezt kimondani akkor egyenlő volt a halálos itélettel. S lőn… (Különben éppen most olvasom Jókai ‘Egy az Isten’ című regényét; szerintem harmincadszor. Szeretetteljes az unitáriusok ábrázolása; tisztelem is a hitüket-illetve a hitüket őszintén megélő unitáriusokat. Nagyképűen: talán egy kicsit Kálvin nevében is…)

  16. Élethosszig Kereső

    Nem hinném, hogy ennyire bonyolult ez a dolog. Jézus missziós parancsa az evangélium HIRDETÉSÉRE, a tanítványok számának gyarapítására kötelez mindannyiunkat, de explicite tiltja az erőszakos térítést. “Ahol nem fogadnak titeket, menjetek tovább…” – ezt mondta. És a folytatásból kiderül, hogy a többit Rá kell bíznunk, nem a mi dolgunk az ítélet és a büntetés.
    Ezenkívül pedig Kálvinnak illett volna tudnia (ha már akkora nagy koponya volt), hogy az akkori egyház szemében ő maga is eretneknek számított. De hát mindig egyszerűbb elhallgattatni a kérdezőt, a más véleményt hangoztatót, mint elgondolkodni, megválaszolni a kérdéseket, vagy beismerni, hogy a legnagyobb teológusok sem tudják a végső válaszokat. A tekintélyelvűség az egyházban nagyon sok kárt okozott, és a látható, emberi tekintély preferenciája háttérbe szorította Jézus igazi, csodálatos emberi és isteni lényét. Ma sincs ez másként sok gyülekezetben. A maguk képére akarják formálni a csatlakozót, és ezzel nemhogy közelebb vinnék Jézushoz, inkább eléje tolakodnak. Szervét Mihály a barátja volt Kálvinnak, amíg mindketten a dogmatikus béklyókból akartak szabadulni. Aztán Kálvin megalkotta a maga dogmáit, béklyóit, és már azoknak kellett vakon engedelmeskedni. És többé nem számított a barátság, elutasította az együttgondolkodást, a további keresést, kutatást. Sorsára hagyta a barátját, és szerintem ez igenis bűn volt.

  17. Toth Miklos

    Honnan tudjuk, hogy Kalvin es Szervet baratok voltak? Kaphatnank egy forrast?
    Koszonom.

  18. Szabados Ádám

    Ki állította, hogy barátok voltak?

  19. Toth Miklos

    Elethosszig kereso, 4 sorral a hozzaszolas vege elott.

  20. Szabados Ádám

    OK, már látom.

  21. Élethosszig Kereső

    Jó, helytelenül fogalmaztam: nem a barátja volt, hanem olyan valaki, aki része volt a reformáció útkereső mozgalmainak, és akivel Kálvin teológiai témájú levelezésben állt, majd elárulta, és végül közreműködött a halálos ítélet meghozatalában. Az útkeresés szabadságát Kálvin magára nézve jogosnak tekintette, Szervéttel viszont úgy bánt el, ahogyan vele tette volna az inkvizíció, ha hozzáférnek. Ez számomra morálisan visszataszító, elfogadhatatlan, és vallásos bigottságot mutat.
    Szabad-e megfosztani valakit a puszta életétől azért, mert az enyémtől eltérő nézeteket hirdet valamiről? Az én felfogásom szerint nem, és aki ezt teszi, az egy primitív hatalmi gőg jegyében cselekszik. Jézustól – legalábbis az evangéliumok szerint – mi sem állt távolabb, minthogy ilyesmire biztassa a tanítványait. Ez nem az Ő útja, tehát aki ilyesmit csinál, az nem a jézusi keskeny úton jár. Akkor sem, ha térdig gázol a teológiai tudásban, és akkor sem, ha odáig ment a reformálásban, hogy saját nevével fémjelzett felekezetet gyűjtött maga köré.

  22. Nagy Krisztina

    Ma is a Csillag a máglyánt adták a Duna tévén. Az 500-adik évfordulón… Elgondolkodtató. Mint a fenti hozzászólások mindegyike.
    Talán csak annyit fűznék hozzá, amit Szent Pál fogalmazott meg a korinthusiakhoz írt levelében: a legfontosabb a szeretet. S a szeretet nevében ölni nem lehet. Sem azzal egyetérteni.
    Amúgy még azt is írja az apostol:töredékes az ismeretünk, töredékes a prófétálásunk.
    Kálvinnak, vagy a Szervétet az igaz, tiszta hit nevében elítélőknek mindezt szem előtt kellett volna tartaniuk. De hát történtek ennél nagyobb gaztettek is az igaz vallást védők nevében. Úgyhogy személy szerint én kijelentem: nem akarok vallásos lenni, “csak” hívő.

  23. Omnium Minister

    Szerintem ahhoz, hogy szerecsenmosdatásnak tekintsük az árnyalt elemzést az kell, hogy a fejünkben létezzen az ideális keresztyénség gyakorlati megvalósíthatóságának lehetősége. Erről pedig az a véleményem, hogy éppoly utópia mint a kommunista társadalom. Ez ugyanis azt jelentené, hogy mindenki tökéletesen érti a Bibliát, pontosan azonos módon értelmezi, és pontosan ugyanazokat a gyakorlati következtetéseket vonja le. Róbert, ne haragudj, de ha már ilyen élesen fogalmaztál Ádám gondolatainak veszélyességéről, sajnos azt kell mondjam, én a te álláspontodat sokkkal veszélyesebbnek tartom. Amikor valaki komolyan feltételezi, hogy elvileg bárkinek lehetséges a saját gondolkodását abszolút függetleníteni a környezetétől, és előállni a vegytiszta, steril igazsággal, akkor azt a gyakorlatban leginkább saját magára szokta vonatkoztatni. A “sola sriptura” azt jelentette, hogy minden vitatott kérdésben elsősorban a Bibliában kell KERESNI a választ, nem pedig azt, hogy ha a Bibliát végre komolyan vesszük, akkor nem lesznek többé viták.
    Épp ezzel a radikalizmussal lehet az emberiség többségét elriasztani az evangéliumtól.
    Ezzel én sem azt akarom mondani, hogy Kálvin nem volt bűnös. Ennél viszont nagyobb baj, hogy a Gonosz tud olyan csapdát állítani, hogy az egyes ember csak két rossz megoldás közül tudjon választani. Az a megoldás, amiről beszélsz, megvolt egyes anabaptista irányzatokban. Nem fogtak fegyvert, hittek az erőszakmentes megoldásokban, tudatosan elhatárolták magukat a világi hatalomtól. Szenvedtek is eleget emiatt. Viszont másban meg ők tévedtek.

  24. Szabados Ádám

    A “sola sriptura” azt jelentette, hogy minden vitatott kérdésben elsősorban a Bibliában kell KERESNI a választ, nem pedig azt, hogy ha a Bibliát végre komolyan vesszük, akkor nem lesznek többé viták.

    Ez a mondat nagyon tetszik.

  25. a.m.

    Kedves Ádám,
    nemrég környezetemben előkerült egy Kálvinnal kapcsolatos pletyka, viszont mivel nincs kellően nagy háttér-ismeretem, ezért gondoltam, hogy felteszem itt kérdésként, s ez tűnik témájában a legmegfelelőbb cikknek hozzá.
    Valaki az ismerettségi körömben azt állította, hogy Kálvin nevéhez köthető volt Genfben a pellengér bevezetése, ahol a házasságot törő pár női tagját szégyenítették meg nyilvánosan. Ugyanígy Kálvin nevéhez kötődik az illető szerint, hogy a genfi presbitérium ellenőrizte a fiatal házasok házaséletének helyes működését (értsd: figyelték őket együttlétük során), ami szintén elég visszás lenne.
    Azt tudom, hogy Kálvin Genf város erkölcsének megreformálására törekedett, s valószínűleg elég szigorú intézkedéseket is bevezetett. A fent említett dolgokat azonban még kevés háttér-ismeretemmel is elég nehezen tudnám elképzelni Róla. Úgy gondolom, ez (is) csak valamiféle elterjedt félremagyarázás, Szervét megégetéséhez hasonlóan.
    Esetleg van valamiféle olyan forrás, ahol egyértelműen helyreteszik ezeket a “pletykákat”?
    Előre is köszönöm szépen a választ!

  26. Szabados Ádám

    Kedves a.m.,

    Ronald Wallace Calvin, Geneva and the Reformation: A Study of Calvin as Social Reformer, Churchman, Pastor and Theologian c. könyvében részletesen foglalkozik a Kálvin alatti Genf társadalmi életével. A pellengér szerinte jóval Kálvin előtt szokásban volt Genfben. Az is, hogy az emberek erkölcsi életét időnként monitorozták és a kihágásokat büntették. A reformáció első évtizedében a libertárius politikai párt dominanciája megnőtt, a város erkölcsisége rohamosan züllött. Majd a politikai hatalom (amelyre 1555 előtt Kálvinnak csekély befolyása volt) elkezdte helyreállítani a régi rendet, beleértve a régi büntetések visszaállítását is. Ez ugyanúgy a kor kelléke volt abban az időben, mint ma a sajtó és az internet megszégyenítő kampányai.

    Wallace szerint Kálvin hitt a jó rendben, és bár a hitet belső valóságnak látta, amely nem mindenkié, a város jó erkölcsét a város stabilitásához elengedhetetlennek tartotta. Wallace azonban hangsúlyozza, hogy a rend fenntartása elsődlegesen nem a szexuális kihágások büntetésében állt, hanem pl. a szegények, árvák, özvegyek felkarolásában, vagy a feleségverés, a részegesség és az istenkáromlás tiltásában. Kálvin ezekkel nem szeretett foglalkozni, a döntések többnyire városi tisztviselők szigorúságán vagy éppen engedékenységén múltak. A pásztori látogatások részét képezték a problémák kezelésének, ez az, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a városban informátorok működtek. A látogatásokban időnként maga Kálvin is részt vett. Bár ma egészen máshogy próbálnak megbirkózni a nyugati társadalmak az erkölcsi rend kérdésével (l. Weinstein-ügy, Marton-ügy, Keró-ügy), a genfi diktátor képe Kálvin esetében 1555 után is rendkívül túlzó.

  27. a.m.

    Köszönöm szépen a választ!

  28. Szabados Ádám

    Amikor legközelebb Genf erkölcsi szabályait diktatórikusnak nevezzük, ne felejtsünk el gyors párhuzamot vonni saját kultúránk történéseivel. Ehhez egy kis segítségként itt van Szilvay Gergely meghökkentő friss cikke.

  29. User

    Genf esetében protestáns vezetésről van szó, a cikkben pedig a svédországi baloldalról, ezért kérdéses, hogy a svéd példa mennyire tekinthető párhuzamnak, amikor a protestáns városvezetésről (vagy Kálvinról) akarunk ebben az ügyben keresztényként véleményt alkotni.

  30. Szabados Ádám

    Persze, igazad van, csak néha nem vesszük észre a párhuzamokat, amikor a múltról ítéletet alkotunk. Például nem vesszük észre, hogy ma is állnak a pellengérek, ahol a nyilvános megszégyenítés zajlik, csak a pellengért ma sajtónak és közösségi médiának nevezzük. A lényeg ugyanaz. És bizonyos esetekben (pl. Weinstein) talán nem is feltétlenül helytelen az alkalmazása.

  31. Vágvölgyi Zoltán

    Kedves Ádám!

    Nemrég meghallgattam a Kálvinról szóló előadásodat, ami engem annál inkább érdekelt, mert magam is foglalkoztam régebben, ha nem is olyan behatóan, mint te, Kálvin dolgaival. Amit hallottam, kiváltott belőlem néhány gondolatot, amit most megfontolásra átadok neked. Kérlek, ha egy kissé erősebben fogalmaznék, azt ne vedd sértésnek.

    Valamikor régen hasonló módon vélekedtem a reformátorokról, mint te. Tisztelettel felnéztem rájuk, hitbeli elődnek tartottam őket. Aztán telt múlt az idő, és jobban belemélyedtem az életükbe, olvastam róluk, és kezdtem meglepődni…

    Egyik ilyen döbbenetem Luther volt. A zsidókról és hazugságaikról című 1543-ban kiadott írásában nyíltan antiszemita véleményeket fogalmaz meg, és egészen brutális dolgokat ír. Evangéliumi alapon álló hívő embertől el nem fogadható módon gyűlöletre uszít. Persze vannak, akik Luthert mentegetni próbálják, és azt igyekeznek bizonygatni, hogy a nagy reformátor csupán teológiai vitát folytatott a zsidókkal, és ennek adott kissé indulatos kifejezést. Néhány, a zsidókkal kapcsolatos light-osabb mondatát szokás idézni. De ez a szerecsenmosdatás nem állja meg a helyét. Ha valaki becsülettel végigolvassa a fent említett írást, amely hemzseg a gyűlölködő kifejezésektől, – melyek majd 400 évvel később Hitler frazeológiájában köszönnek vissza – láthatja, hogy nem egyszerűen csak teológiai kérdésekben polemizál Luther a zsidókkal. Írását olvasva helyére kerülnek az asztali beszélgetései is, ahol ugyancsak kemény, trágár szavairól ismerszik meg Luther. Ugyanakkor Luther Márton bátorsága, mellyel kiállt a katolikus egyház ellen: példaértékű. Ugyancsak példaértékű Bibliafordító tevékenysége is. Ám mindezek sem mentesítik attól a szennytől, ami a lelkében gyökeret vert. János apostol írja: “Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.” (I. János 4,16) Luther sajnos ezt nem mondhatta el magáról, hacsak később meg nem bánta, amit írt és gondolt. Erről sajnos nincs infóm.

    No, és akkor Kálvin. Előadásodban egyértelműen pozitív képet rajzolsz róla. Mintha a 10-15 évvel ezelőtti önmagamat hallottam volna. Én akkortájt naivan mindent elhittem, amit a lelkészek mondtak vagy írtak. De amikor magam is kezdtem olvasgatni, kutatgatni, összeállt a kép, és egyre inkább eltűnt a naivság belőlem. Néhány gondolatodra reflektálnék, elsősorban a Servet Mihállyal kapcsolatban.

    Beszéltél a körülményekről, amelyek szerinted „lényegesen más megvilágításba helyezik Kálvin szerepét”. Ezek olvashatóak a fentebbi írásodban is. Én azonban úgy látom, hogy sajnos te is beálltál a szerecsenmosdatók közé. Nézzük az érveidet részletesen, melyek állítólag Kálvint igazolják ebben az ügyben.

    1. állításod: Servet egész Európában körözött személy volt.

    Ez egy hamis és manipulatív állítás. Nem volt „körözött személy”, nem volt akkor még se rendőrség, se pedig Interpol. Az ilyen kifejezések csak a hallgatóság megtévesztésére alkalmasak. Servet ÜLDÖZÖTT személy volt (ez a kifejezés a helyes, de nem véletlenül, nem ezt használod). Tanításai miatt halálra keresték. Nem csak a protestánsok, hanem az egész katolikus tanítóhivatal is elítélte. A katolikusokról ugyan az előadásodban nem nyilatkozol pozitívan, de ebben az esetben, mivel a retorikai célod ezt kívánja, őket is beveszed a pakliba. Miért? Azért, mert ezzel a kijelentéssel azt sugalmazod, hogy Servet egy bűnöző volt. Nem mondod ki ezt nyíltan, mert tudod, hogy nem igaz, de ezt a sugalmazást ülteted el a hallgatóságban, s ezzel előkészíted a talajt a szerecsenmosdatáshoz. Félreértés ne essék, nem vádollak semmivel, nem vagy tisztességtelen. Ezt a manipulatív módszert, hogy erősebb kifejezéseket használunk, vagy épp ellenkezőleg: eufemisztikusan szépítgetjük a tényeket, inkább mondanám egy rossz beidegződésnek, amit szinte minden ember alkalmaz az igaza bizonygatására. Le kell szoknunk róla és kész.

    2. állításod: Servetre halálbüntetés várt volna mindenhol.

    Hamis állítás. Erdélyben például nem várt volna rá halálbüntetés, ahol János Zsigmond erdélyi fejedelem hatására 1568-ban erősítették meg törvényileg a vallásszabadságot, amit már 1557-ben kimondtak. De Erdélyben már az azt megelőző években sem tombolt a vallási türelmetlenség. És ehhez nem kellett nagy teológiai képzettség. Pedig a fejedelem fejében csak úgy kavarogtak a teológiai tételek: katolikusként élte fiatalkorát, majd evangélikus lett, utána református, élete végén pedig a Dávid Ferenc-féle unitáriusokkal szimpatizált. Mindezek ellenére tökéletesen és tisztán látta a “ne ölj” parancsolat fontosságát, amit sajnos Kálvin és társai nem értelmeztek helyesen.

    “Halálbüntetés várt volna rá mindenhol.” Miért várt volna Servetre halál? Mert gyilkos, rabló, gonosztevő volt? Nem. Hanem mert vallási türelmetlenség uralta egész Európát, és aki másként gondolkodott, azt gyorsan eltették láb alól. Ahogy a másik “nagy” reformátor Ulrich Zwingli közreműködésével Martz Félixet is vízbe fojtották, csak mert Martz nem értett egyet a gyermekkeresztséggel. (Engem is vízbe fojtottak volna.) Egy magát Krisztus követőjének tartó ember belefolytat egy másik embert a vízbe (de legalábbis elnézi és helyesli a dolgot). Szerinted? Vajon mit mondott Jézus Zwinglinek, amikor találkoztak a másvilágon? Jól van jó és hű szolgám, kevésen voltál hű, sokra bízlak ezután? Biztosan nem.

    A gyilkosságokat (vagy gyilkosságok elnézését, helyeslését) semmivel nem lehet igazolni. Sem Servet-ét, sem Mantz Félixét, sem senkiét, akiket a hitükért öltek meg. Jézus egyetlen farizeust sem akart meggyilkolni, még vádlóit sem. Inkább imádkozott értük. Péterrel pedig eltetette a kardját. “Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok és megnyugvást találtok a lelketeknek.” Erre tanította az övéit

    Kálvin egyetértett egy ember megölésében. Élete végén mégis csupán a híveitől kért bocsánatot, mert ővelük szemben néha indulatra ragadtatta magát. A súlyosabb dolgokat viszont esze ágában sem volt megbánni. Hogy is mondta Jézus a farizeusoknak: “A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek.”

    3. állításod: A kor hangulata az volt, hogy az eretenekeket meg kell ölni, minden reformátor Servet halálát akarta, és nagy nyomást helyeztek Kálvinra katolikus részről is…

    Burkoltan arra célzol, hogy Kálvint nem lehet felelőssé tenni a történtek miatt, hiszen nem emelkedhetett felül az uralkodó korszellemen. Ő is csak azt tette, és úgy gondolkodott, ahogy abban a korban a többi hittestvére. Megfelelt a kor elvárásainak. Ráadásul a katolikus egyház is elvárta tőle, hogy végeztesse ki Servet Mihályt. Ellenkező esetben a katolikusok őt fogják majd vádolni azzal, hogy az eretnekséget a reformáció szabadította rá a világra.

    Ez a gondolatsor azonban teljesen ellentmond az evangélium szellemiségének. Merthogy Jézust sem zavarta túlzottan, hogy mit várnak el tőle a tanítványok, vagy a zsidó hallgatósága. Azt pedig teljesen elvetette, hogy a farizeusok mivel fogják őt vádolni, ha nem az ő akaratuk szerint cselekszik. Ő nem azért jött, hogy embereknek tetsszen, vagy az emberek elvárásainak és a korszellemnek megfeleljen, hanem azért, hogy a mennyei Atya akaratát teljesítse. Pál is így ír:

    “Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal. 1,10)

    Pilátus is igyekezett megfelelni a korszellemnek, a zsidók elvárásainak engedve kiszolgáltatta nekik Jézust. DE! megmosta kezeit, és hangoztatta: ártatlan vagyok ez igaz ember vérétől. Kálvinba sajnos még Pilátus becsülete sem volt meg, és ebből a szempontból lényegtelen, hogy Servet nem feltétlenül volt „igaz ember.”

    Kálvin példát vehetett volna korának evangéliumi alapon álló anabaptista csoportjairól is, akik közül többen éppen Svájcban éltek. Tizedelték őket a reformátor atyák rendesen. A Schleitheimi Hitvallás (1527) tanulmányozása azonban nem ártott volna meg Kálvinnak sem. Ott ilyeneket lehet olvasni: „Az egyházban egyetlen fegyver használható: a kiközösítés. Jézus Krisztus megtiltotta az erőszak alkalmazását.” Amikor Jézus meg akarja óvni a tanítványokat a tévelygésektől, akkor nem azt tanácsolja nekik, hogy irtsátok ki a tévelygőket, hanem: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától.” Eddig és ne tovább.

    Minden kor hívőinek az evangélium szerint kellene élnie, és felül kellene emelkednie a korszellemen, ha az bűnös dolgok elkövetésére sarkallja az embert. Ez az evangélium egyik lényeges eleme. Ha ezt Kálvin nem értette, – és sajnos nem értette – akkor hiába prédikált százszámra, hiába írt rengeteg könyvet, nem értette meg az evangéliumot. Az értelme működött, de a szívén lepel volt.

    4. állítás: Servet szándékosan provokálta ki, hogy mártír legyen belőle.

    Az áldozathibáztatás tipikus mondata. Nem a gyilkos a hibás, hanem az áldozat. Ad absurdum: Servet kivégzéséért Servet okolható. De ilyen őrültséget nem szabadna kijelenteni. Ne mosd az agyát ilyesmivel senkinek. Nem tudom, milyen bizonyítékokat nem volt időd ezzel kapcsolatban előadnod, de inkább hagytad volna el ezt a mondatot. Épeszű ember ugyanis nem akar máglyahalált halni, nem akar elevenen megsülni. Ádám, ezt te sem gondolhatod komolyan. Servet-et Franciaországban a katolikusok letartóztatták eretnekség vádjával, ha nagyon meg akart volna halni, nem szökött volna meg a börtönből, de megszökött, és Genfbe került. Pontosabban Olaszországba igyekezett, de megállt Genfben (vagy elfogták, ezt most nem is tudom). Ám cseberből vederbe esett. Legfeljebb azzal „provokálta ki” a kivégzését, hogy ragaszkodott a meggyőződéséhez: a szentháromság dogmájának tagadásához és a gyermekkeresztelés elutasításához.

    5. állítás: Nem volt tagja a városi tanácsnak, nem volt polgárjoga Genfben, csupán menekült státusza volt.

    Félrevezető állítás. Mert ha Kálvin ennyire nem volt sehol Genfben, akkor miért is volt ő a legfőbb tekintély a gyülekezetben? Kálvin szavának igenis komoly súlya volt a városban, még ha nem is volt világi rangja. Az ő szava nagyot nyomott. Az adott helyzetben – ha Kálvin egy becsületes, valóban krisztusi lelkületű ember lett volna – a következőt kellett volna mondani: „Én sem értek egyet Servet tévelygéseivel, elítélem tanait, de magát az embert szeretem. Amennyiben megölitek, én veletek nem vállalok közösséget, és többet ide be nem teszem a lábam, mert a „ne ölj” parancsolat mindent felülír. A gyűlölet és a gyilkosság az egyik legrosszabb tévelygés. Isten nem azért küldött minket a világba, hogy öljünk, mert ez a Sátán akarata. Ő volt emberölő kezdettől fogva. Nem hallottatok arról, hogy Jézus mit mondott a tanítványoknak, amikor azt kérték tőle, hogy hívjon le tüzet az égből a samaritánusokra? Megdorgálta őket és azt mondta nekik: nem tudjátok minémű lélek lakik bennetek. Mi sem azért vagyunk a világban, hogy elégessük az eretnekeket, hanem azért vagyunk itt, hogy tanítvánnyá tegyünk minden népet és szeressük embertársainkat. Ebbe pedig nem fér bele az emberek legyilkolása, még egy tévelygőé sem. Jézus szavai szerint Servetet megintjük, aztán ha nem hallgat ránk, úgy tekintünk rá, mint egy paráznára, vagy vámszedőre: elkerüljük, és nem állunk vele többet szóba. De kivégzéséről hallani sem akarok.” Bárcsak ilyen bátor, krisztusi lélek lett volna Kálvinban. Akkor tényleg példa lehetne. De ezt az egyszerű dolgot sem volt képes felfogni annyi sok Bibliaolvasás és prédikálás után sem. Miért? Mert nem tudott felülemelkedni a korszellemen, és nem tudta megtagadni saját óemberi indulatait sem. Magyarul: nem tudott felnőni Jézushoz.

    6. állításod: Kálvin nem értett egyet a máglyahalállal, a humánusabb kivégzési módot, a lefejezést javasolta.

    Ez egy rosszízű kabarétréfában elmegy, de egy olyan komoly gondolkodású, hívő embertől, mint te, eléggé fájdalmas mondat. Az, hogy Kálvin „humánus” gyilkosságot javasolt, fából vaskarika. Amikor az iszlám terroristák lefejeznek egy embert, mindenki elborzad, és ördögfajzatnak tekintjük őket. De ha ugyanezt Kálvin János csinálja (javasolja), akkor az inkább az ő humanizmusát bizonyítja? Még egyszer mondom: Kálvinnak eget és földet kellett volna megmozgatnia, hogy ez a szörnyűség ne mocskolja be a gyülekezet hírnevét. Ő azonban „csak” lefejezést javasolt. És a Servet-ügy csak egy a sok közül, mert azt bizonyára te is jól tudod, hogy Kálvin ideje alatt több tucat halálos büntetés lett kiszabva, a börtönbüntetésekről, testi fenyítésekről nem is beszélve.

    Idézet a Pallas Nagy Lexikonából:

    „Azonnal benyujtotta az általa készített egyházi rendszabályzatot, a tanács azt jóváhagyta (1542 jan. 2.). Ebben állapíttatott meg Genf egyházi alkotmánya: nevezetesen felállíttatott a konzisztorium, felerészben egyházi, felerészben világi tagokból; ez gyakorolta az egyházi fegyelmet, igazgatást. A tanács magának tartotta fenn a testi vagy pénzbeli büntetések alkalmazhatási jogát, a döntések végrehajtását. A hitvallás dolgában a főhatóság az egyháztanács (konzisztorium) volt. Azon időben a genfi polgári bíróság sok oly bűnt és vétséget büntetett halállal, ami később és most halálos büntetés alá nem esik, ezt tudni kell a Kálvin korabeli nagyszámú elitéltetések elbírálásánál.”

    Az ő idejében Genfben 58 embert végeztek ki vallási okok miatt. (Nagy képes világtörténet. VII. kötet. Szerk.: Marczali Henrik. 342. oldal). És ő nem emelte fel a szavát ez ellen. Sőt.

    7. állításod: A genfi tanács azzal, hogy kivégeztette Servetet, inkább Kálvinnak akart „befűteni.” A tanácsban ugyanis Kálvin ellenfelei voltak többségben, és Servet kivégzésével a genfi diktátor képét tudták kialakítani.

    Mi? Abszolút tudománytalan, önellentmondásos, éppen ezért komolytalan megállapítás, de a laikus közönség sajnos vevő az ilyesmire. Épp ezért nagyobb a tanító felelőssége. Nézzük miért is nem igaz ez az állítás.

    Először: semmiféle írásos bizonyítéka nincs erre. Ergó: az állítás innentől csak spekuláció.
    Másodszor: ha Kálvin ellenfelei csak azért végeztették ki Servetet, hogy Kálvint diktátornak tüntessék fel a világ előtt, akkor Kálvin, miért támogatta a kivégzést? Saját magának is be akart fűteni? (mellesleg Kálvin Farelnek írott levelében már 1546-ban ezt írja: „…hogyha ide jő (Servet) és ér valamit az én tekintélyem, nem tűröm, hogy élve távozzék.” De Kálvinnak a genfi hívei is egyetértettek Servet kivégzésével. A reformátorok Melanchtontól Bullingerig levélben üzenték, hogy Szervét esetében halálbüntetésre van szükség. A „szelíd és bölcs” Bucer odáig ragadtatta magát, hogy azt írta: az ilyen eretneknek ki kellene tépni a beleit. Talán ők is be akartak fűteni Kálvinnak?
    Harmadszor: Az előadásban épp arról beszéltél, hogy Kálvinra nagy nyomás nehezedett katolikus részről is Servet kivégzésére vonatkozóan. Hát, ha Kálvin ellenségei be akartak volna fűteni neki, akkor ennek a lehető legrosszabb módját választották, mert MINDENKI AZT VÁRTA KÁLVINTÓL, HOGY VÉGEZZÉK KI SERVETET. Ezzel inkább szívességet tettek neki, nem pedig „befűtöttek.” Ha kellemetlen helyzetbe akarták volna hozni Kálvint, akkor az ellenkezőt tették volna: felmentették volna Servet Mihályt, aztán elhíresztelték volna, hogy Kálvin futni hagyta az eretneket… Ebből aztán nem tudott volna kitörülközni Kálvin. Egész életében rajta maradt volna az eretnek-pártoló bélyeg. Vagy ahogyan te magad fogalmaztál: a katolikusok azzal vádolták volna, hogy Kálvin szabadította rá a világra az eretnekséget.

    Hát röviden ennyi. Ahogy most újraolvastam ezt a kis kommentemet, el kell ismernem, hogy ha ezt nekem írják, biztosan megbántva érzem magam. De hidd el, nincs szándékomban személyeskedni, bántani téged. Azonban mindezeket így el kellett mondanom neked. Gondolom persze, hogy most nagyon nem értesz egyet azzal, amiket én itt összehordtam. De mielőtt válaszolnál valamit (ami nem kötelező, és nem is muszáj), gondold végig a józan ésszel a fenti dolgokat. Szerintem hatékonyabb lesz ezután a szolgálatod, ha kikerül belőle egy két tévedés. De a legfőbb tévedés, amit sajnos ma is sokan gyakorolnak a következő: a kálvini szigorú, törvényeskedő, szeretetlen szellemiséget lelki értéknek tartják.

    Isten áldjon!

    Üdvözlettel: Zoli

  32. Szabados Ádám

    Kedves Zoli,

    köszönöm a hozzászólásodat. Értem a gondolatvezetésedet, és több ponton egyet is értek veled. A reformátorokat én sem tartom mindenben jó példáknak.

    Zsidóellenes traktátusa bizonyosan szégyennel töltötte el Luthert, amikor halálakor belépett Isten jelenlétébe. Ahogy Luther a szászországi zsidókról ír, az borzasztó, különösen a Holocaust után olvasva. Nem is akarom Luthert felmenteni, bár néhány dolog azért árnyalja ezt a képet. Luther élete során sokszor állt a zsidók pártján, szinte egyetlenként egy zsidóellenes Európában. Az ominózus traktátusban Luther nem faji, hanem vallási alapon beszél a zsidókról (nem antiszemita, hanem anti-judaista volt). A traktátust akkor írta (zsigerből, menthetetlen indulattal), amikor két hír érkezett hozzá. Az egyik az volt, hogy a pápisták felbéreltek néhány zsidót, hogy végezzenek vele, a másik hír szerint Moráviában keresztényeket zsidó hitre próbáltak áttéríteni. Luther a zsidók Palesztinába küldését a cuius regio, eius religio elve alapján gondolta (a reformált tartományokban ne terjeszthessék a zsidó hitet). Ettől még nagyon nem kellett volna Luthernek megírnia ezt a traktátust, és a parasztlázadásokkor írt másik szörnyű írásával együtt ez olyan foltot ejtett a hírnevén, mint Dávidon Betsabé esete. Jogos a kritika.

    Szervét kapcsán egyetértek veled abban, hogy az evangéliumhoz nem illik a tévtanítók üldözése, pláne megölése. Értem, amit arról mondasz, hogy ellentmondás feszül aközött, hogy a városi tanács Kálvinnak akart volna befűteni, és aközött, hogy a katolikusok is Szervét megölését szorgalmazták. Igazából ezen a ponton Alister McGrath véleményét tolmácsoltam, tőle hallottam arról, hogy a városi tanács Kálvinnal való szembenállása abban is megmutatkozhatott, ahogy tanúként bevonták őt a pörbe, miközben valódi beleszólást nem engedtek neki. Kíváncsi lennék, McGrath hogyan oldaná fel az ellentmondást, amit felvetsz.

    Az egyik szempont, amit viszont figyelmen kívül hagysz, vagy szerintem rosszul látsz, az Kálvin valós helyzete Genfben. (Persze rögtön hozzáteszem, hogy ezt nem a kor történészeként mondom, hanem elsősorban két történész munkájára támaszkodva, akik tanulmányozták a kort, és bár alapvetően nem rokonszenveztek Kálvinnal, mégis felmentik őt a Szervét-ügyben. Az egyik monográfia, amelyre a posztban támaszkodtam, Alister McGrath Kálvin c. könyve, a másik Bruce Gordon Kálvin-életrajza.) Mind McGrath, mind Gordon arra a következtetésre jutnak, hogy Kálvinnak legfeljebb tanúként volt szerepe Szervét megégetésében. Hadd idézzem McGrath-t hosszabban is:

    „Ha volt olyan területe a civil szférának, amely fölött a városi tanács foggal-körömmel védelmezte teljes uralmát, úgy az az igazságszolgáltatás. (…) 1527-ben a polgári ügyeket a püspök átengedte a városnak. A következő években az igazságszolgáltatás fokozatosan teljes egészében átment a Messieurs de Genève kezébe; a büntetés-végrehajtás joga a szindikusokhoz került, s a városon kívüli felsőbb bíróságokhoz ezután fellebbezni sem lehetett. 1530-ra a város az igazságszolgáltatást mindenestül ellenőrzése alá vonta. Az igazságszolgáltatás joga tulajdonképpen a város függetlenségét demonstrálta. Ha a genfi igazságszolgáltatás bármely idegen hatalom vagy személy befolyásának enged, csorbul a nehezen megszerzett szuverenitás. A Messieurs de Genève semmiképpen sem hagyhatta, hogy a város életében idegenek központi szerephez jussanak, vagy nagyobb befolyásra tegyenek szert. Kálvinnak a konzisztóriumon belül arra volt jogosítványa, hogy az egyházközség tagjait fegyelmezze a hitközség ünnepeitől való átmeneti eltiltással; de mint egyszerű habitant, a polgári és büntetőjogi igazságszolgáltatásból szigorúan ki volt rekesztve.” (Kálvin, 127-128)

    1553-ban a perrinisták voltak hatalmon Genfben, akik ádáz ellenfelei voltak a „gyüttment” Kálvinnak és annak, amit ő képviselt. A perben tanúként meghallgatták, de Kálvin nem döntött semmiről, nem is hallgattak rá, a városi tanács döntött, a városi tanács volt felelős Szervét kivégzéséért. A Kálvin ügyét támogató párt csak 1555-ben került hatalomra Genfben, helytelen az előtte lévő éveket úgy kezelni, mintha Kálvin akkor is olyan befolyással bírt volna Genf életére, mint később. Ne felejtsük el, hogy Kálvin Szervét kivégzésekor még genfi polgár sem volt a szuverenitását és belső önkormányzását féltő svájci városállamban! (Évekkel korábban egyszer száműzte is őt a város.)

    Lehet, hogy különbség van köztünk abban, hogy magát a halálbüntetést hogyan ítéljük meg. Pál azt tanította a Római levélben, hogy az államnak Isten adta a kezébe a kardot, nekünk viszont nem dolgunk a bosszúállás, hiszen Isten az egyház kezébe nem adott ilyen kardot. Abban Kálvin egészen biztosan egyetértett Pállal, hogy Isten az egyház kezébe az evangéliumot adta, fegyelmezése legfeljebb a kiközösítés lehet, és abban is, hogy az állam kezébe viszont Isten adott kardot a gonoszok megbüntetésére. Kálvin idejében szinte teljes konszenzus volt azzal kapcsolatban, hogy a lelkek megrontása ugyanolyan súlyos, ha nem súlyosabb vétek, mint a test megrontása, ezért valóban üldözték az eretnekeket. (Erdély volt a kivétel.)

    Ma is üldözik a véleménybűnt, csak mást és máshogy. A mai Nyugat-Európában azokat szégyenítik meg nyilvánosan, azokat fosztják meg az állásuktól, azokat teszik karaténba, akik a kor erkölcsi dogmái ellen vétenek. Ma Nyugat-Európában nagyobb bajban van az, aki a homoszexualitásról azt mondja, hogy bűn, mint az, aki az egyházi személyeket is homoszexuális párok összeadására kényszeríti. Ma a szexuális forradalom erkölcsi dogmáit nem lehet megkérdőjelezni, Kálvin korában a Szentháromság tagadása volt ilyen súlyú vétek mindenütt. De ha Kálvin egyet is értett azzal, hogy helyes a szentháromságtagadók feletti állami ítélkezés (ahogy ma is sok hívő egyetértene azzal, hogy a Mein Kampf kinyomtatása és náci propaganda terjesztése legyen büntethető), nem ő ítélkezett Szervét felett, hanem a perrinisták kezén lévő genfi Messieurs de Genève.

    Kálvinnal nem értek egyet abban, hogy az államnak ítélnie kellene lelkiismereti kérdésekben, de abban egyetértek vele, hogy Szervét prédikációi az emberek üdvössége szempontjából legalább olyan károsak voltak, mint teszem azt a Mein Kampf, amelynek akár csak a birtoklásáért is bárkit ellehetetlenítenek a mai Németországban. A mai Hollandiában, Kanadában vagy Svédországban a „gyűlöletbeszéd” vádja miatt pillanatokon belül bárki elveszítheti az egzisztenciáját. Akkor az általános keresztény hitelv tagadása számított ilyen bűnnek, és a kor az igazságszolgáltatásról sem úgy gondolkodott, mint mondjuk a mai norvég állam Breivik büntetéséről. Nem értek egyet az akkori kor ítéletével, hogy az államnak a szentháromságtagadást (vagy más véleménybűnt) büntetnie kellene. Helytelenítem, hogy Kálvin a véleménybűn kapcsán osztotta az akkori kor gondolkodását. Szervét kivégzéséért azonban Genf városáé a felelősség.

  33. Vágvölgyi Zoltán

    Kedves Ádám!

    Köszönöm a korrekt válaszodat.

    Nagyon új dolgok nem jutottak eszembe, de összefoglalólag azért érdemes a következőket megemlíteni:

    1) Tény, amit a református teológusok a Servet-per aktáiból kihámozva megállapítottak: nem Kálvin végeztette ki Servetet, hanem a genfi tanács. Ám az is tény, hogy sajnos a nagy reformátos egyetértett a halálos ítélettel, s az a 8 fő, akik a genfi tanácsban Kálvin híveiként voltak jelen, mindannyian Servet halálára szavaztak.

    2) Sajnos sem Kálvin, sem pedig teológus társainak többsége nem tudtak felülemelkedni az uralkodó korszellemen. A katolikusoknál bevett módszereket alkalmazták, – testi fenyítés, börtönbüntetés és a halálbüntetés – elfelejtvén a szeretetről, szelídségről, és legfőképpen az erőszakmentességről szóló krisztusi tanítást. Az erőszakot teljesen természetesnek, sőt Istentől jövő dolognak tartották. Jellemző mondat a zürichi egyháznak a Servet-üggyel kapcsolatos állásfoglalásából, melyet a genfi tanácsnak küldtek:

    “az isteni gondviselés alkalmat adott önöknek és nekünk … csak önök legyenek elég éberek és ügyesek e gonosz ragály továbbterjesztésének a megakadályozásában, amiben különben, — hogy így cselekszenek — egyáltalán nem is kételkedünk.”

    Martin Bucer német reformátor pedig akként nyilatkozott Servetről és szentháromságot tagadó művéről, hogy: “… a mű szerzője méltó volna rá, hogy beleit kiszaggassák.” (Pallas Nagy Lexikona 14. kötet – Servet Mihály címszó)

    Az ítélet megszületett. Nem árt legalább egyszer elolvasni a korabeli jegyzőkönyvből, ill. annak interpretálásaiból összeállított tragikus kivégzés lefolyását. Előre bocsátom, hogy a szerző Kanyaró Ferenc a kolozsvári unitárius gimnázium tanára volt, tehát lehet, hogy van benne némi retorikai túlzás Servet javára, azonban a leírás ezzel együtt is nagyjából helytálló lehet:

    “Reggel 10 óra volt, mikor a tanácsháztól megindult a legszomorúbb halotti menet a Genf előtti kies Champel mezejére. „Gyönyörű szép festői vidék ez; de örök időkre borzasztóvá lett azon iszonyú tény által, a mely e napon itt elkövettetett.” A város falaitól nem messze zöldes halom, „Genf Golgothája” emelkedett. A halom tetején földbe ütött karó, a karó körül máglya, melyet vakbuzgó embertelenség száraz gallyakkal elegyített nyers tölgyfából rakott meg. A vesztőhely felé a St-Antoine kapun át fegyveres poroszlók és roppant népsokaság kíséretében közelgő Servet ez utolsó útjában is folyton folyvást imádkozott. Farel és néhányan a közel menők közül meghatott szívvel kísérték őt halk imájában. A gonosztevők módjára lánczravert, koldusnál nyomorúbb, rongyokkal is alig takart, félmeztelen emberalak egyszer csak megáll gyászkísérete közt, égre emeli könnyes szemeit és messze elhallatszó, tiszta, csengő szóval felkiáltott: „Oh. Istenem! tartsd meg az én lelkemet! Oh, Jézus, az örök istennek fia! könyörülj én rajtam!” Mikor a városból kiérve, megáldoztatása iszonyú előkészületeit, a lombborított alacsony farakást megpillantotta, egész valójában megrendült, mintha villám sújtott volna le mellette. Majd földre borult nemzetének szokása szerint és erőért könyörgött szíve legmélyéből. Ekkor a vakbuzgóságtól elragadt Farel az előtte porban fekvő, megalázott eretnekre mutatott és a kísérő sokasághoz fordulva, kevély diadallal így kiáltott fel: — íme! tinnenmagatok látjátok, mily nagy ereje vagyon a Sátánnak, midőn valakit az Ő körmeiben tart. Ez az ember fölötte igen tudós és talán azt gondolja magában, hogy helyesen cselekedett. Hanem most már az Ördög hatalmába került, a mi még veletek is megtörténhetik. A mint a földről ismét fölemelkedett, Farel mohón unszolni kezdte, mondjon ő is a népnek valamit: tegyen bűnbánó vallomást megbánt vétkéről és hívja segítségül Jézust, az Isten örökké való Fiát. Servet csak sóhajtozni tudott és szívszorongató gyötrelmében hangosan fohászkodott: „Oh, Istenem! Oh, én Istenem!” Farelnek még mindig az járt eszében, hogy a haláltól rettegő eretnek vissza fogja vonni kárhoztatott vélekedését; ezért megkérdezte: nincsen-é más mondani valója? „Miről beszélhetnék jobbról, mint Istenről”, felelt a faggatott keserűen. Farel, ki távolról sem ismerte a lefolyt tanúvallatást, figyelmeztette most az elítéltet, hogy ha felesége és gyermekei vannak s kimúlása előtt végrendeletet óhajt tenni: íme, itt áll a közjegyző. Servet, kinek nem volt családja, pénzét pedig az utolsó fillérig elszedték inquisitorai, e szavakra megint csak szótlanul hallgatott. Most Farel arra intette, hívja fel a népet, hogy könyörögjenek érette. Servet teljes készséggel rá állt erre; a körülállókhoz fordult s kérte Őket, támogassák őt a rá következő nehéz megpróbáltatásban kegyes fohászaikkal.
    E nem remélt fordulatra Farel ismételten fölszólította: ismerje el és vallja a Jézust Isten öröktől fogva való Fiának. Servet inkább a hóhér intésének engedelmeskedett és a máglyaként felhalmozott fanyalábok közé lépett. A genfi bakó nyilván Kálvin elveit vallotta, mivel a földbeásott karóhoz erősítő kötelet nem kötötte oly szorosan a nyak körül, hogy a nyakas hitetlent vergődés közben megfojthassa. A kénkővel itatott szalmakoszorú is, mit fejére Jézus töviskoronájaként alkalmaztak, füstjével utóbb csak a pokoli gyötrelmeket növelte. Servet megkérte a hóhért, ne kínozza őt sokáig. Némi irgalomra lágyulva elfordult ez tőle s így élesztett tüzet, mivel a szerencsétlent körülfogó farakást egynél több helyen meggyújtotta. A láng gyorsan harapódzott tova a száraz faleveleken. A fellobogó láng láttára az őszi dértől megfakult tölgylombok közt lelánczoltan vonagló meztelen alakból oly borzasztó kiáltás tört ki, mely az egész körülálló néptömeget megrezzentette. „Misericordias ! Misericordias! Irgalom, oh, irgalom!” rimánkodott az élő emberáldozat a gomolygó füstfelleg mögül szívszaggató hangon. A nép lélegzetét visszafojtva, vagy könnyezve és sóhajtozva állt ottan. Mindenki szánta szívében és senki sem akadt, ki őt a hetek óta folyó fanatikus izgatások után is most bárcsak egy árva szóval káromolta volna. Csupán a hitbuzgó Farélről beszélik, hogy még a lángok közt kínlódó szerencsétlenre is rá kiáltozott volna az ő kegyes intéseivel : Higyj Jézus Krisztusban, az Isten örök fiában ! — Ily részvétet és szánalmat gerjesztve haldoklott Servet az emésztő láng és fullasztó füst közepette a kín és gyötrelem máglyáján egy félóráig. „Jézus, az örök isten fia, könyörülj rajtam !” kiáltja ekkor utolsó szavait a végső kétségbeesés lélekrázó hangján. A megrémült nők sírni kezdenek. Szánakozó lelkek száraz fű- és rőzsecsomókat dobálnak fel a füstölgő üszökhalomra, hogy az iszonyú halálharczot siettessék. A nap épen délponton állt s a Szent Péter egyház tornyában 12-őt vert az óra, mikor szegény végre kiszenvedett.”

    Nem csodálható, hogy Tollin Henrik evangélikus lelkész 1878-ban a következőket írta: “… bárminő nagyok, jelesek és kegyesek voltak is a 16-ik század reformátorai, nekünk mai protestantismusunkkal azok mellett nem szabad megállanunk.” Máshol pedig: “… a Servét elítéltetése még ma is irányadó az Istenszeretet valódiságára nézve, a mely nem kivánja, hogy embertársainkat gyülöljük és meggyilkoljuk, hanem hogy irántok türelmesek legyünk, és azt a valódi
    testvériességet óhajtja, a mely az eltévedt iránt kímélettel viseltetik.” Megint máshol: “Tagadhatatlan, hogy amaz izgalmas idők vezetői is hibáztak, nem tudták, mi a szeretet és humanitás.” (Keresztény magvető 1878 január-február)

    De az is igaz, hogy azon idők teológusai közt is akadtak emberségesek. Ilyen volt például Sebastian Castellió is, aki a kivégzés után vitairatot adott ki Kálvin ellen, melyben tiltakozott az erőszak alkalmazása ellen hitbéli dolgokban. Kálvin haragjától tartva, elhagyta Genfet és Baselbe költözött. Sokan mások is szerte Európában hasonlóképp elítélték a genfi egyház eljárását.

    Figyelemreméltó tény, hogy 1903-ban a genfi reformátusok azon a helyen, ahol kivégezték Servétet emléktáblát állítottak a következő felirattal:

    “Mi, alázatos és hálás fiai Calvinnak, nagy reformátorunknak egy tévedést jóváteendö, amely tévedés a század tévedése volt, az evangélium és a reformáczió elvi alapján nyugvó lelkiismereti szabadság hü követői emeltük ezt a vezeklőtáblát 1903 október 27-én. 1553 október 27-én a máglyán halt meg Champelben Servet Mihály, aki az aragóniai Villanuovában született 1511 szeptember 29-én.”

  34. Szabados Ádám

    Kedves Zoli,

    fontos különbséget tenni a keresztény egyén és az állam szerepe között. Az erőszakmentesség az állam esetében biztosan nem krisztusi tanítás. A másik megjegyzésem Castellióra vonatkozik: talán senki másnak nincs akkora felelőssége a vérszomjas Kálvin kép kialakulásában, mint neki. Castellio humanista gondolkodó volt, aki a Bibliába is simán beleírt Josephus-részleteket és szinte mindenben Kálvin ellenlábasa volt. Gondolj bele, hogy Orbán Viktor életéről Gyurcsány Ferenc megemlékezése válna a standard narratívává, vagy hogy megfordítsam, Soros György alapítványairól Bayer Zsoltté. Castelliót érdemes erős fenntartásokkal kezelni. Ezt olvasom a kritikai Kálvin-életrajzokban is.

  35. Vágvölgyi Zoltán

    Szia Ádám!

    Írod, hogy “Az erőszakmentesség az állam esetében biztosan nem krisztusi tanítás.” Nos, általánosságban lehet, hogy így van, de Kálvinéknál konkrét eset(ek)ről van szó. Éppen ezért nem szabad ilyen általános igazságokkal elkenni a felelősségüket. Servet tagadta Jézus Istenségét, más valaki a predesztinációval nem értett egyet, megint más a gyermekkeresztséggel és így tovább. Erre Kálvinék, Zwingliék, Bucerék és a hozzájuk hasonlóak Sátánt kiáltottak, és elpusztították az embert. Nem menti őket, hogy ezt formálisan a világi törvényhozás keretei között tették. (A genfi tanácsban is az ő szellemiségük volt az uralkodó, még ha nem is mindenki volt ott a Kálvin híve.) Ugyanezt tették a katolikusok is. A rettegett inkvizíció ugyanis csak kinyomozta az eretnekeket és rájuk bizonyította a tévelygést. A piszkos munkát rábízták a világi igazságszolgáltatásra (ahol viszont ugyanúgy az ő embereik ültek), s mikor vitték az elítéltet a máglyára a papok ott meneteltek mellettük egy böhöm nagy kereszttel és gyóntatták őket. Az egyház így “tiszta” maradt. Az ilyen farizeusi képmutatásra mondta Jézus a híres “Jaj nektek…” kezdetű mondásait… Egyszóval a világi törvényhozás, ha nem krisztusi értékek vezérlik, ugyanúgy vétkezhet.

    És akkor Castellióról röviden. Úgy általában jónak tartom a mai életből vett hasonlatokat, de szerintem ez most itt mellément. Mert Orbán, Gyurcsány vagy még inkább Bayer nem említhető egy lapon Castellióval. A fent említett személyek világi értékrenddel terheltek, közük nincs Jézushoz, míg Castellió jézusi alapokon állva bírálja korának hivatalos egyházi vezetőit. Nézzünk egy-két idézetet Castelliónak Kálvin ellen írott könyvéből (Megjegyzendő, hogy ez egyfajta gyűjtemény, és nem feltétlenül minden szavát Castellió írta, inkább csak gyűjtötte forrásmegjelölés nélkül.) Akkor most jöjjenek az idézetek:

    (Servet megégetéséről) „Ezt parancsoltad volna? ezt hagynád-e jóvá, Krisztus ! Valódi híveid azok, kik ily áldozatot nyújtanak neked? Meghivatod-e magadat ily áldozati vendégséghez, hogy emberhúst egyél? Ó istentelen, átkozott emberi vakmerőség, kik Krisztusnak tulajdonítják azt, a mit a sátán ösztönzésére mívelnek!“

    „Krisztus azt hagyta meg, hogy az ő visszatérését fehér ruhákban, vagyis tiszta életben várjuk, ehelyett az ő tanítványai nehéz tanok felett vitatkoznak s ruháikat az ő nevében vérrel mocskolják be. A sátán nem tudna Jézus akaratával és egész lényével ellentétesebbet kigondolni, mint ez.”

    „És ha valaki, ha mindjárt Pál apostol, vagy az égnek angyala más evangéliumot hirdetne, mint Krisztus jóságát és szelídségét, kárhozat és átok reá!”

    „Mózes törvényéből minden ridegséget kiszedni, és mindjárt vér után kiáltani, ellenmond Krisztus jóságának.”

    „Ha azt akarjuk tudni, hogy mi a kötelességünk, úgy kérdezzük meg csendben magunkat: Mit tenne Jézus az én helyemben? Szíveink mélyén azonnal fogjuk hallani a feleletet.”

    Castellió Kálvint személyesen ismerte. Hosszú ideig egy városban éltek. Tudott mindent, látott mindent. Ezért nagyobb jelentősége van az ő szavának, mint mondjuk egy mai egyháztörténésznek, aki elfogultsággal vádolja meg Castelliót. Ettől függetlenül nem állítom, hogy Castelliónak mindenben igaza van, de a fentiekben bizonyára igen.

  36. Szabados Ádám

    Zoli,

    Írod, hogy “Az erőszakmentesség az állam esetében biztosan nem krisztusi tanítás.” Nos, általánosságban lehet, hogy így van, de Kálvinéknál konkrét eset(ek)ről van szó. Éppen ezért nem szabad ilyen általános igazságokkal elkenni a felelősségüket.

    Azért írtam az általános elvről, mert úgy tűnt számomra, hogy nem teszel különbséget az egyén és az állam szerepe és felelőssége között, pedig a különbségtétel a Bibliában is és Kálvin esetében is fontos. Ha valaki meggyilkolja a fiamat, tanítványként az a dolgom, hogy megbocsássak és ne álljak bosszút. A bíróságnak pedig az a dolga, hogy igazságot szolgáltasson és megbüntesse a vétkest. Keresztényként nincs abban semmi rossz, ha tanítványként nem állok bosszút és megbocsátok, ugyanakkor helyeslem, ha a bíróság büntetést ró ki a vétkesre. Kálvin esetében is ez a helyzet. A valódi kérdés inkább az, hogy véleménybűn esetében helyes-e, ha az állam büntet. Abban a korban és ma is az az általános nézet, hogy bizonyos véleménybűnök esetében jó, ha az állam büntet. Ilyen például ma a náci propaganda terjesztése (illetve a legtöbb nyugati országban a „gyűlöletbeszéd” egyre táguló kategóriája), Kálvin korában pedig a Szentháromság tagadása. Érdemes arról vitatkozni, hogy jó-e, ha az állam véleménybűnöket büntet, illetve ha úgy gondoljuk, hogy helyes, mely vélemények számítsanak büntetendőnek. Csak tegyünk különbséget az állam és a tanítvány egyéni hozzáállása között.

    Servet tagadta Jézus Istenségét, más valaki a predesztinációval nem értett egyet, megint más a gyermekkeresztséggel és így tovább. Erre Kálvinék, Zwingliék, Bucerék és a hozzájuk hasonlóak Sátánt kiáltottak, és elpusztították az embert. Nem menti őket, hogy ezt formálisan a világi törvényhozás keretei között tették. (A genfi tanácsban is az ő szellemiségük volt az uralkodó, még ha nem is mindenki volt ott a Kálvin híve.)

    Ebben látom a másik véleménykülönbséget köztünk. Az általam tisztelt történészek (A. McGrath, B. Gordon) szerint a genfi állapotok nem olyanok voltak 1553-ban, mint amilyennek leírod. Én nem vagyok a kor történésze, ezért csak szaktekintélyekre tudok támaszkodni. 1553-ban Kálvin ellenfelei voltak hatalmon Genfben, nem Kálvin ölette meg velük Szervétet. Ezen az sem változtat, hogy Szervét Kálvin szerint is halált érdemelt. Nem értek ebben egyet Kálvinnal, szerintem az államnak nem szabad ilyenben ítélkeznie, pláne ilyen súlyos büntetéssel, de Kálvin véleménye megegyezett azzal, ahogy erről szinte mindenki más gondolkodott abban az időben, és még egyszer: nem Kálvin ítélt Szervét felett, hanem Kálvin ellenfelei.

    Castellió Kálvint személyesen ismerte. Hosszú ideig egy városban éltek. Tudott mindent, látott mindent. Ezért nagyobb jelentősége van az ő szavának, mint mondjuk egy mai egyháztörténésznek, aki elfogultsággal vádolja meg Castelliót.

    Castellio utálta Kálvint és küzdött ellene. Kálvin Castellióban nem a jézusi értékrendet látta, hanem az Isten igéjével szembeni tiszteletlenséget. Castellio elsősorban nem hívő volt, hanem humanista, aki megvetette Kálvin hitét. Én nem örülnék annak, ha az ellenségem írná meg az életrajzomat, kiemelve az életem leginkább félreérthető mozzanatait. Castellióval egyetértek abban hogy az eretnekeket nem szabad kivégezni. Kálvinnal és kora más meghatározó gondolkodóival viszont ebben a kérdésben nem értek egyet. De Castellio Kálvin-rekonstrukciója rosszhiszemű és több ponton torz. Olyan történészek szerint is, akik nem rokonszenveznek Kálvinnal.

  37. Vágvölgyi Zoltán

    Kedves Ádám!

    Közeledik az álláspontunk, de azért a beidegződések miatt egyelőre nem egyezünk.

    Írod a következőket:
    “Ha valaki meggyilkolja a fiamat, tanítványként az a dolgom, hogy megbocsássak és ne álljak bosszút. A bíróságnak pedig az a dolga, hogy igazságot szolgáltasson és megbüntesse a vétkest. Keresztényként nincs abban semmi rossz, ha tanítványként nem állok bosszút és megbocsátok, ugyanakkor helyeslem, ha a bíróság büntetést ró ki a vétkesre. Kálvin esetében is ez a helyzet. ”

    Nos, itt álljunk meg egy szóra. Egy olyan rettenetes és sarkított példát hozol, amiből a bírósági ítélet jogossága levezethető. De a Kálvinéknál nem ez volt a helyzet. Nem arról volt szó, hogy Servet megölte Kálvin fiát, Kálvin megbocsájtott, de a bírósági ítéletet helyeselte. A kérdés inkább így merül fel (bocsánat, hogy most egy kicsit személyessé teszem, de így talán érthetőbb a dolog): tételezzük fel, hogy a fiad eltévelyedik és úgy dönt, hogy megtagadja a szentháromság dogmáját, és beáll a Jehova tanúi közé. Te imádkozol érte, megbocsátasz neki, de a gyülekezeted bírósága nem. Halálra ítéli a fiad. A kivégzést kegyetlenül végre is hajtanák. Ehhez mit szólnál? Ezt is jogosnak tartanád? Mentegetnéd utána az egyházadat ilyen-olyan okfejtésekkel hogy hát a korszellem és egyebek? Biztosan nem. Ráadásul annak a gyülekezetnek, ahol ezt a gyalázatot elkövették, még a tájékára sem mennél többet.

    “Abban a korban és ma is az az általános nézet, hogy bizonyos véleménybűnök esetében jó, ha az állam büntet.”

    Itt megint részletezni kellene a véleménybűn és a büntetés fogalmát. A gyűlöletbeszéd vagy a náci ideológiák terjesztése közvetlen veszélyt jelent a társadalomra. Ezt lehet szankcionálni pl. úgy, hogy az illetőnek nem adnak teret a médiában, elkobozzák a sajtóját, bemutatják, hogy milyen kártékony az az eszme, amit terjeszt. Folyamatos megfigyelés alatt tartják. De elsősorban az oktatással lehet az ilyesmi ellen harcolni. De ezt ne mossuk össze a vallási nézetkülönbségekkel, mert ha kiterjesszük a véleménybűn államilag szankcionálható fogalomkörét a vallási dogmatikára, akkor a vérontás soha véget nem érő állapotába taszítjuk a társadalmat. Az államnak halomra kellene gyilkolnia a saját polgárait. A vallásos véleménybűnt majd a Mindenható szankcionálja, ha akarja. Az államnak itt semmi szerepe nincs. A gyülekezet pedig végezzen hatékony evangélizálást, és ne akarja, hogy az állam végezze ki az ő szempontjából tévelygő nézeteket vallókat. Azt hiszem ebben egyet is értünk.

    “Az általam tisztelt történészek (A. McGrath, B. Gordon) szerint a genfi állapotok nem olyanok voltak 1553-ban, mint amilyennek leírod.”

    Mert én milyennek írtam le? Nem írtam le semmilyennek a genfi állapotokat. Annyit tudok, hogy nagyon szabados volt az erkölcsi élet Kálvin előtt, és azért hívta be Farel Kálvint, hogy tegyen rendet. Kálvin meg egy kicsit túltolta a dolgot. Átesett a ló másik oldalára, a szabadosság helyett szigorú törvényeskedést vezetett be, amiből aztán egyenesen következtek a testi fenyítések, bebörtönzések, halálos ítéletek.

    “1553-ban Kálvin ellenfelei voltak hatalmon Genfben.”

    Igen, én is így tudom. A genfi tanácsban volt 8 híve Kálvinnak, 5 híve Servetnek, a többiek pedig egyik oldalon sem álltak. Őket az uralkodó korszellem hatotta át, és együtt szavaztak Kálvin híveivel Servet megölésére. Amit Kálvin megnyugvással vett tudomásul.

    “nem Kálvin ölette meg velük Szervétet”

    Bocs, de ez már kezd egy kicsit mantrára hasonlítani. Igazad van, nem ő végeztette ki, de (hadd mantrázzak én is) teljesen egyetértett a gyűlölt és spanyol kutyának, vadállatnak stb. tartott Servet megölésével. Ki is ment a kivégzésére, és lelkésztársaival szépen végignézték a fél órás haláltusát. No komment.

    “Nem értek ebben egyet Kálvinnal, szerintem az államnak nem szabad ilyenben ítélkeznie, pláne ilyen súlyos büntetéssel”

    Na, ez a beszéd, barátom.

    “de Kálvin véleménye megegyezett azzal, ahogy erről szinte mindenki más gondolkodott abban az időben.”

    A korszellem megtagadása és a krisztusi elvek szerinti gondolkodás elvárható lett volna egy olyan teológustól, mint Kálvin, pláne, ha éppen svájci példákat is követhetett volna ebben a kérdésben (ld. anabaptisák erőszakmentessége).

    “Castellio utálta Kálvint és küzdött ellene.”

    Ez sajnos kölcsönös volt. Kálvin is nagyon elítélő jelzőkkel illette Castelliót. Ő lett volna a következő áldozat a genfi tanácsnak, ha Genfben marad.

    “Én nem örülnék annak, ha az ellenségem írná meg az életrajzomat, kiemelve az életem leginkább félreérthető mozzanatait.”

    Castellio nem írt Kálvin életrajzot. Fő műve a Négy párbeszéd az eleve elrendelésről, az elhívásról, a szabad akaratról és a hitről. Természetesen vannak benne Kálvin ellenes kiszólások, de ez fordítva is igaz. Gyűlölték egymást. Ilyen volt a kor. Ilyen Krisztustalan.

    Üdv: Zoli

  38. Szabados Ádám

    Zoli,

    annyira más nézőpontból nézünk rá erre a kérdésre, hogy nem biztos, hogy meg tudjuk győzni egymást. Hadd mutassak rá a legfőbb különbségekre egy-egy mondatod alapján:

    Te imádkozol érte, megbocsátasz neki, de a gyülekezeted bírósága nem. Halálra ítéli a fiad.

    Nehezen érthető számomra, miért a gyülekezet bíróságáról beszélsz. A Messieurs de Genève (genfi városi tanács) nem a gyülekezet bírósága volt, hanem a városállamé. Ez a különbségtétel nekem nagyon fontos, neked úgy látszik, nem lényegi, talán ez okozza azt, hogy Kálvin szerepét ennyire különbözőképpen ítéljük meg.

    A gyűlöletbeszéd vagy a náci ideológiák terjesztése közvetlen veszélyt jelent a társadalomra.

    Az akkori ember pont ugyanígy gondolkozott az eretnekségekről is. Az eretnek tanok veszélyt jelentenek az emberek lelkére, megmérgezik az emberek gondolkodását és örök kárhozatukat okozzák. Mi most egy materialista gondolkodású szekuláris kultúrából nézünk vissza egy természetfelettiben hívő, spirituális kultúrára, amely a lélek romlását súlyosabbnak tartotta, mint a test romlását. Ami azonos a két kultúrában, az a meggyőződés, hogy a véleménybűnök adott esetben büntethetők.

    Nem írtam le semmilyennek a genfi állapotokat.

    Úgy írsz a genfi állapotokról, mint amelyekben Kálvin akarata érvényesült, szinte csak eszközül használta a városi tanácsot. Ezt írod például, erre reagáltam: Erre Kálvinék, Zwingliék, Bucerék és a hozzájuk hasonlóak Sátánt kiáltottak, és elpusztították az embert. Nem menti őket, hogy ezt formálisan a világi törvényhozás keretei között tették. (A genfi tanácsban is az ő szellemiségük volt az uralkodó, még ha nem is mindenki volt ott a Kálvin híve.) Ez 1553-ban nem volt így. Kálvin nem használta a városi tanácsot. A városi tanács használta őt.

    A korszellem megtagadása és a krisztusi elvek szerinti gondolkodás elvárható lett volna egy olyan teológustól, mint Kálvin, pláne, ha éppen svájci példákat is követhetett volna ebben a kérdésben (ld. anabaptisák erőszakmentessége).

    Igen, lehetséges, hogy igazad van ebben. Az anabaptisták élesen elválasztották a keresztény hitet a társadalomtól és az államtól, a magiszteri reformátorok nem, ők a keresztény hit alapján akarták az állam szerepét is értelmezni, megkülönböztetve ugyanakkor az állam és az egyház szerepét. Azt gondolom, az állam szerepével és mibenlétével kapcsolatos vita legitim vita keresztények között. A szekularizált nyugaton ma az anabaptisták álláspontja sokkal közelebb áll hozzánk, szinte akármilyen felekezethez is tartozunk. De biztos vagy például abban, hogy a keresztények (ma szinte általános) véleménye a szekuláris demokrácia felsőbbrendűségéről helyes nézet? El tudod képzelni, hogy egyszer visszatekintve rólunk fogják azt gondolni későbbi korok hívői, hogy az államról világiasan, saját kultúránk dogmái alapján, tévesen vélekedtünk?

    Castellio nem írt Kálvin életrajzot.

    Én sem ezt mondtam. Castellio az írásaiban Kálvin rossz hírét keltette, mert utálta őt és a tanait, és ez a mai napig meghatározza Kálvin megítélését. Kálvin pedig Castellio tevékenységét tartotta károsnak. De nem gondolom, hogy a kor krisztustalan volt. Amikor Kálvint olvasom, Krisztussal találkozom, és krisztusi bölcsességgel. Az evangéliummal, kegyelemmel, istenfélelemmel, Krisztus megváltó munkájának a gyönyörű kifejtésével. Természetesen Kálvin nem minden gondolatával értek egyet, és nem minden indulatát tartom helyesnek. De olyan embert nem is ismerek, akivel mindenben egyetértenék és akit mindenben példának tudnék látni.

  39. Vágvölgyi Zoltán

    Ádám, azt hiszem a lényegben egyetértünk: Krisztus szeretetét és a szelídséget nem lehet figyelmen kívül hagyni, bármit is teszünk. Ezért is vannak időről-időre olyan megjegyzéseid, hogy pl. “Kálvin nem minden gondolatával értek egyet”, vagy hogy “az államnak nem szabad ítélkeznie ilyen súlyos büntetéssel.” Magyarul, te magad is elítéled a Servét kivégzését, és ha most hasonló helyzet állna elő, akkor te egészen biztos nem értenél egyet mondjuk egy Jehova tanújának a kivégzésével. Biztos vagyok benne, hogy te is szeretettel, de határozottan beszélgetnél vele az észszerűség határain belül, aztán pedig ha úgy látnád, hogy nem vezet eredményre a beszélgetés, akkor otthagynád, és legfeljebb imádkoznál érte, vagy megkérnéd rá, hogy ne jöjjön többet a lakásodra.

    Ám azt is látom, hogy nagyon elbűvöl Kálvin a szép teológiája miatt, és ez picit elhomályosítja a látásod vele kapcsolatban. Ennek jelét látom ebben a mondatban is:

    “Nehezen érthető számomra, miért a gyülekezet bíróságáról beszélsz. A Messieurs de Genève (genfi városi tanács) nem a gyülekezet bírósága volt, hanem a városállamé.”

    Így van. A genfi városi tanács nem gyülekezeti bíróság volt, (elnézést a hibás szóhasználatért) hanem városi. Csakhogy: 1) a tanácsban ott ültek a gyülekezet tagjai (köztük 8-an Kálvin hívei) 2) a tanács vallási kérdésben hozott ítéletet, pontosabban a gyülekezet teológiájával ellentétes állásponton lévő emberrel szemben ítélkezett annak eretneksége miatt. Ezek után lényegtelen, alaki kérdés, hogy városi vagy gyülekezeti bíróság volt-e. A lényeg, hogy a gyülekezet tagjai vallási okokból elítéltek egy embert. Mindegy, hogy a városállam pecsétje volt-e az ítéleten vagy a gyülekezet pecsétje. Krisztus pecsétje nem volt rajta, az biztos. De ha a Kálvin pecsétje hiányzott volna a halálos ítélethez, akkor ő rátette volna a magáét. És EZ A BAJ VELE KAPCSOLATBAN. A városállam tanácsának az ítélete nem krisztusi volt, és aki azzal egyet értett, nem krisztusi módon gondolkodott, és igen súlyosan vétkezett.

    “Az akkori ember pont ugyanígy gondolkozott az eretnekségekről is. Az eretnek tanok veszélyt jelentenek az emberek lelkére, megmérgezik az emberek gondolkodását és örök kárhozatukat okozzák.”

    Ezzel kapcsolatban mindig az irgalmas szamaritánus története jut eszembe. Jézus egy a zsidók által gyűlölt, eretnek tanokat képviselő nép fiát választotta példának, hogy rávilágítson az evangélium egyik lényeges pontjára. Nem azt tartotta a legfontosabbnak, hogy egy szamaritánus mit gondol, mit hisz, hogy mennyi eretnekség van a fejében. A lényeg, hogy mit tesz! (Nem mindenki, aki azt mondja nekem Uram, Uram, megyen be a mennyek országába, HANEM, AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT. És, hogy mit kell cselekedni, arra nézve részletes iránymutatást ad a Máté 25,34-40. Érdekes itt, hogy kik azok, akik elmennek a kárhozatra? nem az eretnekek, hanem akik nem krisztusi szeretettel cselekednek embertársaik felé.) Egyébként pedig nagyon pontosan meghatározta Jézus, hogy mit kell tenni a gonosz fiaival: Máté 13,24-42. A konkoly és a búza együtt növekszik, a szolgáknak pedig nincs joguk kigyomlálni idő előtt a konkolyt, az majd az angyalok feladata lesz a világ végén. Kálvinék ezt sem értették. Gyülekezetének tagjai (az a 8 aki benn volt a tanácsban) lelkesen nekiálltak – a világos jézusi tanítás ellenére – önhatalmúlag kigyomlálni a konkolyt. Mivel ilyet tettek, ők maguk is konkollyá váltak.

    “Amikor Kálvint olvasom, Krisztussal találkozom, és krisztusi bölcsességgel. Az evangéliummal, kegyelemmel, istenfélelemmel, Krisztus megváltó munkájának a gyönyörű kifejtésével.”

    Erre mondaná Jézus: “… amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek…”

    Üdv: Zoli

    u.i. te hogy csinálod a dőlt betűs szöveget? Nekem itt ilyen formázási lehetőséget nem kínál fel.

  40. Szabados Ádám

    Zoli,

    most már ismételjük csak magunkat. Én fontos különbségnek tartom, hogy egyéni hívőként, vagy állami tisztviselőként teszem-e, amit teszek. Egyéni hívőként nem ölnék meg senkit. Katonaként háborúban valószínűleg igen. Egyéni hívőként nem ítélnék el senkit, ehelyett Isten kegyelmét hirdetném és gyakorolnám a bűnös felé. A kúria tagjaként viszont az igaz ítélet lenne a dolgom. Ezek fontos és bibliai különbségtételek. Nálad ezt nem látom, szerintem ezért mosódnak egybe Kálvin kapcsán is a különböző síkok. De nem akarlak meggyőzni, csak azért írom ezt le újra, hogy érthetőbbé tegyem, miért nem látom a dolgot úgy, mint te.

  41. Vágvölgyi Zoltán

    Ádám, szerintem is csak imételgetjük magunkat. Ám azt azért megjegyezném: nincs olyan, hogy egyéni hívőként megbocsájtok egy vallási eltévelyedést, vagy sértést, a testület tagjaként viszont halálos ítéletet hozok. Ez nagyon nem jézusi gondolkodás. Az ítélet egyedül az Istené. Ráadásul a Máté 13, 24-42 alapján még egy testületnek sincs joga halálos ítéletet hozni vallási kérdésekben. Ádám, ahogy látom, még nem tudtál szakítani az ószövetségi törvénykezős gondolkodással, pedig már nem abban élünk, Jézus meghirdette a kegyelmet (karis). Ha tanítod a gyülekezetet és magyarázod a Bibliát, ezt azért illik tudni.

    “Egyéni hívőként nem ölnék meg senkit. Katonaként háborúban valószínűleg igen.”

    Jaj! 🙁

    A mennyei Atya áldjon meg Téged!

    Üdv: Zoli

  42. Szabados Ádám

    Fura. Ezek szerint te bíróként (ha ez lenne a hivatásod) nem ítélnéd el a gyilkost? Ügyészként nem indítanál eljárást a sikkasztóval szemben? Rendőrként nem tartóztatnád le a garázdálkodót? Miniszterelnökként nem védenéd meg a hazádat? Vagy ezek a pozíciók szerinted eleve összeegyeztethetetlenek a tanítványsággal?

    Azt írod, hogy nem szakítottam még az ószövetségi törvénykezős gondolkodással. Ez is fura, mert nem emlékszem, hogy valaha ószövetségi törvénykezős gondolkodásom lett volna, amivel szakítanom kellett volna. Azt, hogy a hatalom Isten rendelése, és hogy Isten adta a kezébe a kardot a gonosztevők megbüntetésére, ugyanúgy az Újszövetségben olvastam, mint azt, hogy ne álljak bosszút magamért. Az Újszövetségben olvastam azt is, hogy Keresztelő János megtérésre hívja a katonákat, de nem azt mondja nekik, hogy szereljenek le, hanem azt, hogy ne kérjenek magasabb zsoldot.

    Az igazi különbség a nézeteink között az állam értelmezésében van.

  43. Vágvölgyi Zoltán

    “Fura. Ezek szerint te bíróként (ha ez lenne a hivatásod) nem ítélnéd el a gyilkost? Ügyészként nem indítanál eljárást a sikkasztóval szemben? Rendőrként nem tartóztatnád le a garázdálkodót?”

    Ádám, én ilyesmiket még csak szóba se hoztam. Én vallási eltévelyedések bírói szankciójáról írtam (olvasd csak vissza az előző kommentemet). Eddig az eretnekek (vagy annak vélt személyek) kivégzéséről elmélkedtünk, azt hittem ez világos, nem pedig köztörvényes bűnözőkről.

    Én teljesen jézusi alapokon állva arról beszélek, hogy Jézus nem tanít arra, hogy elítéljük a vallási kérdésekben eltévelyedetteket. Sőt, egyenesen tiltja. Nincs jogunk halálos ítéleteket hozni (sem egyénileg, sem testületileg), és ezt nagyon világosan tanítja pl. a Máté 13,24-42 vagy a Lukács 9, 52-56. (Kíváncsi lennék, hogy mi ezekről az igeszakaszokról a véleményed.) Ezt a kérdést a Kálvin korabeli református teológusok nem értettek (Kálvin sem), és emiatt nagyon szomorú halálesetek, gyűlölségek voltak. (Idéztem a Martz Félix esetét is, de lehetne többet is). Emiatt írtam azt is, hogy Krisztustalan volt az a kor (bár ez nem teljesen igaz, mert az anabaptista testvérek – a fenn maradt dokumentumokból úgy tűnik – képviselték az igazi hitet) Sőt, később hála Istennek egyre több református és evangélikus lelkésznek is megjött az esze, szakítottak a korszellemmel, és átvették a jézusi gondolkodást a szelídségről és szeretetről.

    De hadd kérdezzek tőled valamit én is: Ádám, szerinted a jó fa teremhet rossz gyümölcsöt? Ha a kálvinizmus jó fa, akkor miért termett kezdetben annyi rossz gyümölcsöt? El kell döntened, hogy melyik oldalon állsz. Elítéled a kivégzéseket és krisztusi módon gondolkodol, vagy mentegeted az elkövetőket és ezzel elfogadod az eretnekek kivégzésének a jogosságát. De ebben az esetben kilépsz az irgalom rendjéből, a kegyelmi gondolkodásból, megtagadod a jézusi tanítást, és belépsz az ítélkezők táborába. Nem lehet két úrnak szolgálni! “Elítélem a kivégzéseket, de azért ők jó fiúk voltak, mert olyan szépeket írtak…” Ádám, én még mindig nagyon pozitív előítélettel vagyok felőled, és azt gondolom, hogy te sosem ítélnél el senkit eretnekség miatt, bírói jogkörben sem. Még, ha az állami törvények ezt megengednék, akkor sem. Ugye így van? Nyugtass meg.

    “Azt írod, hogy nem szakítottam még az ószövetségi törvénykezős gondolkodással. Ez is fura, mert nem emlékszem, hogy valaha ószövetségi törvénykezős gondolkodásom lett volna, amivel szakítanom kellett volna.”

    Az ószövetségi törvénykezős gondolkodásra a következő a jellemző (nagyon egyszerű a képlete): aki elköveti a bűnt, az bűnhődjön. Paráználkodtál?, bálványt imádtál?, szidalmaztad a szüleidet?, megrontottad a szombatot? Kövezzétek agyon! Így pusztítsd ki, ami gonosz Izraelből. A Kálvin-féle gondolkodás, ill. az akkori ref. teológusok gondolkodása ehhez állt közelebb, nem pedig az irgalmas Jézuséhoz, aki elé odavittek egy parázna nőt, és meg akarták kövezni. – Mester, jól tesszük, ha megöljük? mit mondasz, mester? – Az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett közületek. Egy valakinek lett volna joga kövezni, Jézusnak, de nem tette, pedig az az asszony nem is kért bocsánatot, nem tartott bűnbánatot sem. Jézus mégis megmentette az életét. Ilyet Kálvinék nem tettek. Ahelyett, hogy elküldték volna azt a szerencsétlen Servetet és az összes többi áldozatukat, Sátánt kiáltottak és kivégezték őket. Hol volt ebben Jézus? Sehol. Rossz gyümölcsöt teremtek, így sajnos rossz fának bizonyultak. Mivel ezt nem látod világosan, és mentegetni próbálod az elkövetőket, a genfi tanács ítéletének a jogosságát bizonygatod a korszellemre hivatkozva, annak ellenére, hogy érzed, hogy sántít a dolog, ezért írtam, hogy nem szakítottál még az ószövetségi gondolkodással, aminek a lényege a bűnös bűnhődjön. És úgy látom, hogy ezzel te szimpatizálsz. Ha nincs igazam, annak csak örülök.

    “Az Újszövetségben olvastam azt is, hogy Keresztelő János megtérésre hívja a katonákat, de nem azt mondja nekik, hogy szereljenek le, hanem azt, hogy ne kérjenek magasabb zsoldot.”

    Ha egy római katona valóban megtért Jézushoz, akkor egész biztosak lehetünk benne, hogy leszerelt, vagy dezertált, mert a római hadsereg nem hívők közössége volt, akik evangéliumot vittek a népeknek. Hanem egy halálbrigád, akik hódítani mentek a magát istennek tartó császár parancsára, gyilkolni mentek, fosztogatni. Egy ilyen rabló bandába egy hívő ember nem érzi jól magát…

    “Az igazi különbség a nézeteink között az állam értelmezésében van.”

    Az államnak nem dolga, hogy egyházi kérdésekben, vallási kérdésekben állást foglaljon. Az meg végképp nem dolga, hogy elítéljen embereket azért, mert nem úgy hisznek, ahogy az államhoz közel álló lelkészek szerint hinni kellene. Az államhatalom dolga: becsületesen működtetni a gazdaságot, támogatni a kultúrát, az oktatást, kiépíteni a szociális hálót, és az egészségügyi szolgáltatásokat a lehető legmagasabb színvonalon megvalósítani. Továbbá: olyan törvényeket hozni, amelyek megfelelnek a kor kihívásainak és biztosítják az ország nyugalmát, a bűncselekmények megelőzését. Az államnak és az egyháznak nem szabad összefonódnia, ahogy Kálvinék idején ez megtörtént, mert az mindig katasztrófához vezet.

    üdv: Zoli

  44. Szabados Ádám

    Kedves Zoli, két malomban őrlünk.

  45. Vágvölgyi Zoltán

    Kedves Ádám! Nem győzködlek tovább, ez is sok volt. Ha megbántottalak volna ezzel a sok mindennel, amit fentebb írtam neked – lehet, hogy hibáztam, és sokat magyaráztam, vagy nem értettelek meg pontosan – bocsánatot kérek. Isten áldjon meg Téged szolgálatodban, családodban, barátaid közt.

    Üdv: Zoli

    u.i.: Majd a mennyben kiderül, kinek volt igaza 🙂

  46. Szabados Ádám

    Nem bántottál meg.:) Téged is Isten áldjon!

  47. Vágvölgyi Zoltán

    Még egy “apróság” a témához. Olvasgattam Szervét írásait az interneten (pontosabban: bőséges szemelvények vannak a könyveiből régi teológiai folyóiratokban, amik az arcanum.hu oldalról érhetők el). Eddig abban a hiszemben voltam, hogy ő egy szentháromság-tagadó személy volt. A képet azonban árnyalja, hogy nem mai értelemben vett háromság-tagadó volt, mint a Jehova tanúi. Szervét ugyanis elfogadta Jézus Istenségét. A háromszemélyű egy Istent tagadta. Azzal nem értett egyet, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek három KÜLÖNBÖZŐ személy. Ő egyszemélyű Istenben hitt, akinek nem három személye, hanem három MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁJA létezik a történelemben: az Atya a törvényadó, a Fiú a megváltó és a Szentlélek a megszentelő. Íme egy tipikus idézet Szervéttől, A kereszténység helyreállítása című művéből:

    “Egyedül Krisztusban van az igazság, az örökkévalóság, egyedül benne van az egész teljesség, a mi egész üdvösségünk. Egyedül Ő legyen a mi mindenek felett mindig áldott Istenünk. Ámen”. Mert amiként azt mondjuk, hogy az eredeti világosság a napban van, s a különböző csillagokban alsóbb fokú világosságok vannak: úgy van ez Krisztusban is, hogy ő mindig az első és mindennek feje. Mert az az egy Krisztus minden istenit és emberit visszatükröz a maga testének alkotásában, éppen úgy, miként benne minden más dolog egy, Isten és ember egyek benne. Egyek benne az ég és föld. Ő az igaz mindenható teremtő és az igaz Jehova. Egyedül az övé legyen a dicsőség, az ország és minden hatalom örökké, aki az atya Istennel a lényeg és szellem egységében kormányoz. Ámen.”

    És még egy Kálvinhoz írott leveleiből:

    “Krisztusban kétféle természet van, isteni és emberi … Krisztusban annak a háromságnak nem egy adagja van, hanem az istenség egész teljessége. … Tehát a háromság-hívők három istene olyan téves, mint a babilóniaiak istenei. … az Istent mindig Atyának hívták, s öröktől fogva született tőle az a Fiú. Isten személyes Atya volt, amennyiben megvolt benne a Fiú személye.”

  48. Szabados Ádám

    Igen, Szervét anti-trinitarizmusa nem ariánus, inkább modalista volt (nem a Fiú istenségét, hanem a személyek különbözőségét tagadta), de leginkább rettentő zavaros. Szervét más területeken is fura dolgokat tanított, szerinte Krisztus például akkor lett Isten Fia, amikor Mária méhében megfogant, majd feltámadásakor másodszor is Fiúvá vált, de ez különbözött első Fiúságától. Szerinte a gonosz mindig létezett, az üdvösségről pedig kvázi-gnosztikus elképzelései voltak. Mindenhonnan összeszedett régi eretnekségeket, és ezeket sajátos egyveleggé gyúrta össze a teológiájában. Nem érdemes őt úgy elképzelni, mint egy gondolataiba mélyedő, néha kreatív ötletekkel előálló, a dolgozószobájában a könyveivel elmolyoló, a civil életben másokon segítő, alapvetően ugyanazt, csak kicsit másképpen gondoló orvost. Senki nem így látta őt akkoriban, és mai szemmel sem ez az igazság. Szervétnek nagyon erős küldetéstudata volt, magát a Dániel könyvében szereplő Mihály követének tekintette, aki még az ő életében legyőzi az antikrisztust. Kálvint az antikrisztus egyik legfőbb szolgájának látta, ezért vált szinte rögeszméjévé, hogy meglátogassa őt Genfben. Eretnekségeket tanított, folyamatosan provokált, és ezt hatalmas lendülettel és messianisztikus küldetéstudattal tette. Ettől még én is úgy gondolom, hogy helytelen volt őt megégetni.

  49. Vágvölgyi Zoltán

    Szia Ádám!
    Olvastál Szervéttől valamit, úgy értem a saját írásaiból? Vagy amit írtál Szervét hitéről, a McGrath könyvéből tudod? Mert Aleister bár időnként nagyon alapos, máskor viszont rettentően sommásan egyszerűsít, elhallgat dolgokat, mást meg túlhangsúlyoz, és ez pl. pont Szervét esetében nagyon előjön.

    Szervét üdvösségről szóló egyik gondolata így hangzik (Kálvinnak írja)

    “… miután testünket a Sátán leigázta, a testnek megvannak a maga pillanatai a mi megmozdításunkra, mindig a veszedelemre; a Léleknek is megvannak külön a maga pillanatai, mindig az üdvösségre. Bizonyos pillanatokban a Lélek lehetővé teszi nekünk, hogy a mennyei dolgok gyönyörűsége uralkodjék rajtunk, és akkor semmi bűnös testi dolgot ne kívánjunk. Néha a mennyből megadatik nekünk, hogy bensőleg őszintén szeressünk, a szívnek teljes érzésével, s hogy akkor a törvényt is betöltsük. Mert aki szeret, a törvényt betöltötte, mint Pál mondja.”

    Vagy egy másik helyen:

    “Ádámnak bármely fia üdvözült valaha, a Krisztus szenvedése által üdvözült, és azáltal szabadult meg a pokoltól. Krisztus szenvedése által – mint mondám …”

    “Meg van határozva az idő, midőn az ember megtér, s a Krisztus őt meggyógyítja és bűnei megbocsáttatnak, amint maga Krisztus mondja, Máté 13 és Márk 4. A mi megváltozásunk és átalakulásunk meghatározott idejét lásd Ef 2, Kol 1 és 2, s másutt több helyen.”

    Ezek nem hangzanak sem gnosztikusan, sem eretneknek, sem zavarosnak.

    Én egyébként sok mindenben nem értek egyet Szervéttel, néhány dologban viszont nagyon is egyetértek vele. Pl. abban igaza volt, hogy a pápista hatalom eléggé antikrisztusi volt akkoriban (Őt tekintette az antikrisztusnak).

    Összegezve az ő gondolatvilágát, az a véleményem, hogy leginkább a mai fundamentalistákhoz hasonló, mint pl. az adventisták. Ha ma élne és elmondaná nekem, amit hitt, én biztos nem eveznék vele egy csónakba, mert nagyon bigott volt, ugyanakkor nem látom őt olyan tévelygőnek sem, mint ahogy Kálvinék látták, és én Kálvinékkal sem eveznék egy csónakba. És hadd mondjak egy meglepőt: ha visszamennél a Kálvinék korába és élnél ott egy pár hétig, szerintem te is úgy jönnél haza, hogy soha többet Kálvin…

    “Ettől még én is úgy gondolom, hogy helytelen volt őt megégetni.”

    Hú, szívemből szóltál. 🙂 de tudod, sajnos az a helyzet, hogy – és ezt én is csak most tudtam meg, hogy kicsit búvárkodtam – Szervétet egy nyers farakáson égették meg. Ami azt jelenti, hogy nem égett nagy lánggal a tűz, ami néhány perc alatt megöli az áldozatot, hanem csak kis lánggal égett, vagyis lassú tűzön elevenen megsütötték, ezért szenvedett az a szerencsétlen fél óráig. És a korabeli leírások szerint az összes reformátor ott gyönyörködött ezen. Más városokból is eljöttek Bucer és Melanthon és a többiek. Kálvin sem szalasztotta volna el az eseményt. És miközben Szervét irgalomért könyörgött és folyamatosan ordított fájdalmában, ezek végignézték az egészet. Ezek nem voltak hívő emberek… 🙁

  50. Szabados Ádám

    Kedves Zoli,

    nem, nem McGrathnál olvastam csak Szervét nézeteiről. Ahogy említettem, a másik fő forrásom Bruce Gordon. De olvastam mást is. Az én ismereteim ugyan csak felületesek Szervét teológiájáról, főleg összefoglalásokat és az egyes pontokat alátámasztó idézeteket olvastam, viszont az értékeléseket szinte teljesen egybehangzónak találtam, akárhonnan is olvastam. Ezek alapján Szervét nyilvánvalóan tagadott alapvető ortodox keresztény tanokat, te vagy az első, aki az ellenkezőjét próbálod mondani. Egyelőre kételkedem abban, hogy a történészek és teológusok konszenzusával szemben igazad lenne, sőt, inkább annak a veszélyét látom, hogy a magiszteri reformációval kapcsolatos ellenszenved miatt tényleges eretnekek oldalára sodródsz. Eddig az volt a benyomásom, hogy a köztünk lévő nézeteltérés az állam szerepének a megítélésében van, illetve abban, hogy Kálvinnak mi volt a felelőssége a Szervét-perben. Ha rokonszenvezel Szervét teológiájával, lehet, hogy a különbség mélyebb is köztünk.

  51. Vágvölgyi Zoltán

    Kedves Ádám!
    Bruce Gordon és Aleister McGrath mindketten nagyjából a református-presbiteriánus vonalhoz tartozó egyháztörténészek (ha jól tudom). Természetes hát, hogy közel hasonlóan beszélnek ugyanarról a témáról. Egy történész mondta (a nevét sajnos elfelejtettem), hogy “magát a forrást kell az emberek elé tárni.” Igaza volt, mert minden történész a saját ideológiai szűrőjén keresztül interpretálja a dolgokat. Ez MgGrathnál nagyon előjön, amikor pl. az anabaptistákról ír. Érezhető azon az egy oldalnyi szövegen, hogy nem szimpatizál velük, ezért bár leírja, hogy a gyermekkeresztséget elutasították, mégis nem ezt emeli ki, és pláne nem ír egy sort sem a Schleithemi hitvallásról, a békeszerető, Jézust követő testvérekről, hanem tudatosan a Münzer Tamás-féle erőszakos mozgalommal mossa össze a korabeli baptistákat, s mivel Münzerék vagyonközösséget is gyakoroltak, ennek nyomán sommásan lekommunistázza az összes anabaptistát. Vagyis “ügyes politikával” máshová fókuszálja (félrevezeti) az olvasó figyelmét. Amit McGrtah Szervétről ír az is egyoldalú. Elképzelhető, hogy Gordonnal együtt Kálvinnak “A Szentháromság ortodox hitének védelme Szervét szörnyű tévelygéseivel szemben” c. művéből szemezget, ami mellesleg Kálvin leggyengébb műve. Olvasd el pl. Szervét-kutató Tollin Henrik német teológusnak a 34 oldalas tanulmányát Servet Mihály jellem-rajza címmel (Keresztény magvető 1878 január) Ő aztán tényleg rengeteget idézi Szervétet, de nyoma sincs benne a Gordon-McGrath-féle egyoldalú ítélkező stílusnak. Vagy ott van Kónya István: Kálvin és Servét c. tanulmánya, amit a Világosság 1974 2. számában olvashatsz. És lehetne sorolni még, de hadd ne tegyem. Ennyit a “történészek és a teológusok konszenzuásról.”

    Legutóbbi kommentemben is írtam, most megismétlem: nem szimpatizálok Szervét teológiájával, mert nekem ő túl bigott, a korabeli világvége várásnak a gondolatkörében mozgott, mint sokan ma, és ez számomra nem szimpatikus, bár meg tudom érteni, hogy a rengeteg borzalom megtapasztalása, a képmutató szenteskedések stb, hogyan vezetik el az ember gondolatait a világvége váráshoz. Ám, amit előzőleg idéztem Szervéttől, abban nyoma sincs ennek, teljesen egybecseng a mai protestáns teológiával. Szerintem, ha nem tudnád, hogy Szervét írta, simán elfogadnád. De valószínűleg McGrtah és Gordon után már nem tudod legyőzni a Szervéttel szembeni ellenszenvedet. De ezt is meg lehet érteni.

    Írsz a magiszteri teológiához való hozzáállásomról. Számomra egyedül a Jézus Krisztus az irányadó. Ami vele egybecseng, azt elfogadom. De a kilúgozott teológiák üdvözítő voltában már rég nem hiszek. Minden kegyességi irányzat ebben téved: a maga tanait tartja igaznak, ortodoxnak, magiszterinek, üdvözítőnek stb. a másét pedig gonosz eretnekségnek. Elég sok egyházból vannak ismerőseim, nagyon sok mindenkivel beszélgettem. Én annak a talaján állok, hogy a szív állapota a döntő az üdvösség szempontjából, mi van a szívünkben (Máté 25,31-46). És amit a magisztereknél látok, hát… Már az elnevezésük sem biblikus: “ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Máté 23,8) Inkább Erasmus, vagy Jakob Spener, vagy a hívő Rákóczi fejedelem, vagy Blaise Pascal, vagy Coménius. Ők tele voltak, amennyire írásaikból megítélhető szeretettel, őszinte Krisztusba vetett hittel.
    Üdv: Zoli

  52. Szabados Ádám

    Kedves Zoli,

    annyira két malomban őrlünk, hogy szerintem nem érdemes folytatnunk ezt a diskurzust. Ha kicsit figyelmesebben és jóindulatúbban olvasnád a válaszaimat, akkor talán lenne értelme, de így nekem nagyon macerás, mert nem csak érvelnem kell, hanem azt is rendre korrigálnom, amit rosszul értesz a mondataimból. Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet, most maradjunk ennyiben!

  53. Szabados Ádám

    Csak hogy azért nyoma maradjon:

    1. Sem Gordon, sem McGrath nem szimpatizál Kálvinnal, kifejezetten kritikai életrajzokat írtak. McGrath anglikán és teológiailag sem kálvinista vagy református. Gordon a Yale Divinity School középkorral és korai modernkorral foglalkozó történésze, nem kedveli Kálvint. (Az elfogultság vádja a Szervéttel kapcsolatban az interneten fellelhető forrásoknál azonban tényleg felvethető: a Wikipédia-bejegyzés például túlnyomó többségben unitárius szerzőkre és lapokra hivatkozik, például Kanyaró Ferenc unitárius irodalomtanárra vagy a Keresztény magvető nevű erdélyi unitárius lapra.)

    2. A magiszteri reformáció kifejezés lényegében azt jelenti: a reformáció nem anabaptista ágai. Ez történeti megjelölés, azokra az irányzatokra vonatkozik, amelyekben az állam is támogatta a reformáció ügyét, illetve a reformátorok az államot is átalakították. Tehát a fogalomnak nincs köze Jézus szavaihoz, tudtommal nem is a reformátorok aggatták magukra.

    3. A szakirodalom konszenzusa alatt nem Szervét vagy Kálvin személyének és történelmi szerepének megítélésére utaltam, hanem Szervét tanainak a megítélésére. Azzal kapcsolatban van konszenzus, hogy Szervét eltért az ortodox Szentháromság-tantól és más területeken sem volt ortodox. Maga Szervét is tisztában volt ezzel, az egyik könyvének azt a címet is adta, hogy De Trinitatis Erroribus.

    4. A szív kérdése nekem is nagyon fontos. Kálvin esetében is. Sokat olvastam őt, és a hibái és tévedései ellenére megszerettem azt, amit ebben a szívben láttam. Nagyon mély alázat, bűnbánat, istenfélelem, engedelmesség, a bűnösök iránti könyörület, felelősségérzet, szorgalom, odaadás. Egészen más, mint amit sugallsz.

    Nem kell, hogy egyetérts velem, de ezzel ebből a beszélgetésből most ki is lépnék.

  54. Vágvölgyi Zoltán

    Szia Ádám!
    Én sem akarom folytatni a vitát, egy testvér is óva intett ettől, de a pontosság kedvéért, még utoljára lenne egy-két megjegyzésem:

    “Sem Gordon, sem McGrath nem szimpatizál Kálvinnal, kifejezetten kritikai életrajzokat írtak.”
    Félreértés: nem állítottam, hogy Gordon-McGrath szimpatizál Kálvinnal, én azt állítottam, hogy egyoldalúan mutatják be Szervétet (is).

    “Wikipédia-bejegyzés például túlnyomó többségben unitárius szerzőkre és lapokra hivatkozik”
    Tévedés: megszámoltam a kedvedért. Protestáns (és világi) szerzőtől 28 idézet, unitáriustól: 3 idézet, Szervéttől 4 idézet, katolikustól 2. A legtöbb idézet Tollin Henriktől van, aki német protestáns teológus volt, nem értett egyet Szervét teológiájával, de nem is ítélte el az embert, ahogy Kálvinék, ezért az unitárius folyóirat közölte tanulmányát. Arról nem tehet, hogy a prot. lapok negligálták őt. (mellesleg a Wikipédia cikk nagy részét én követtem el)

    “A magiszteri reformáció kifejezés lényegében azt jelenti: a reformáció nem anabaptista ágai. Ez történeti megjelölés, … Tehát a fogalomnak nincs köze Jézus szavaihoz”
    Jézus azt mondja, hogy ne hívassátok magatokat (értelemszerűen ti se hívjatok senkit) rabbinak, mesternek, tanítónak, latinul: magiszternek. Ha ez nem világos, akkor…

    “Szervét nyilvánvalóan tagadott alapvető ortodox keresztény tanokat, te vagy az első, aki az ellenkezőjét próbálod mondani.”
    Én nem próbáltam az ellenkezőjét mondani, csak beidéztem tőle néhány biblikus gondolatot, ami arra utal, hogy azért mégsem volt akkora eretnek, mint híresztelik róla, ugyanakkor többször hangsúlyoztam, hogy nem eveznék vele egy csónakba, mert nekem túl bigott.

    “Kálvin esetében is. Sokat olvastam őt, és a hibái és tévedései ellenére megszerettem azt, amit ebben a szívben láttam. Nagyon mély alázat, bűnbánat, istenfélelem, engedelmesség, a BŰNÖSÖK IRÁNTI KÖNYÖRÜLET, felelősségérzet, szorgalom, odaadás. Egészen más, mint amit sugallsz.”

    A “bűnösök iránti könyörület”-t sajátos módon értelmezte.

    No, minden jót, Isten áldjon Téged.
    Üdv: Zoli

  55. Szabados Ádám

    Zoli,

    csak egy utolsó gondolat a bűnösök iránti könyörületről: minden pásztor szívű szolgáló különbséget tesz az elveszett bárány és a farkas között. Újszövetségi alapon a farkast a közösségből eltávolítjuk, mert szeretjük és féltjük a bárányokat. A pásztort a bárányok iránti könyörület és féltés indítja a farkas elhajtására. Hogy az állam mit tesz, illetve tesz-e bármit a véleménybűnnel, az egy másik kérdés. Az állam szerepének a megítélésében nem Kálvinnal értek egyet. De Kálvin elsősorban pásztor volt.

    Téged is Isten áldjon.

  56. Kakuk László

    Kedves Hozzászólók,

    nagyon érdekes, öszinte hozzászólásokat olvashattam, ami minőségi eltérés az egyéb blog oldalakhoz képest.
    Az én véleményem, hogy Kálvin annyiban bűnös, amennyiben a bolsevik hitben élő Vida Ferenc bűnös Nagy Imre kivégzéséért.
    A hit, mint politika itt a kulcs elem.
    Adott kor politikája, a liberális, demokratikus viszonyokat leszámítva, halálos lehet. Tehát emberi, történeti produktummal álunk szemben. A hit elfogultá tesz, és hatalmi pozícióban ez halált okozhat. Ahogy Sztálin harmincas évek beli leszámolásait olvasom, abban sem a gonoszság, hanem egy hit szélsőséges, igaznak vélt védelme volt a meghatározó (ez persze, nem lehet felmentés, csak tény).Ahogy a zsidó civil lakosság legyilkolása sem egy köztörvényes bűnösség alpján érthető meg, hanem csak egy – akkor már évtizedek óta tartó – a
    faj védelmét szükségesnek látó hit, politika, propaganda ismerete alapján.

  57. Szabados Ádám

    Kedves Kakuk László,

    köszönöm a gondolataidat, és hogy igyekszel árnyaltan írni Kálvin szerepéről. A Vida Ferenc hasonlatot két okból nem érzem igazán találónak:

    1) Kálvin nem bíró volt a perben, hanem tanú;

    2) Kálvin a hit kérdésében tanúskodott, igaz tanúként, Vida koncepciós per hamis bírája volt.

  58. vándor

    Mintha úgy emlékeznék, hogy Kálvinék valami anabaptista fiatalembert is vízbe folytottak. Már rég olvastam az egyik Új Exodusban.

  59. Szabados Ádám

    Kálvin felesége anabaptista volt.

  60. Szabados Ádám

    Javaslom egyébként, hogy az XY „mit tenne”, „mit tett volna” típusú kijelentéseket a múltban élő testvéreinkkel kapcsolatban is kerüljük. Ha a jelenben azt mondom, hogy a vándor nevű kommentelő szerintem robbantott volna Sri Lankán, se cáfolni, se bizonyítani nem tudom, viszont vándor hitelét rontom. Egy-egy kommentjébe beleláthatom a robbantós viselkedés magját, de ez így inkább mégiscsak rágalmazás. A múltban élő testvéreink jó híre is számít.

  61. vándor

    Bruce Gordon említi hogy Kálvin csodálatosképpen tudott gyűlölni: gyűlölte a római katolikusokat, az anabaptistákat….stb. – csodálkoztam is hogy miért, amikor a felesége is az volt.

    Már meg is találtam az előadást:

    https://divinity.szabadosadam.hu/?page_id=12155

    Kálvin János 2011 : 22.55 – től

    Hogy a kommentjeimben gyilkosságra való hajlam lenne ezt valótlan állításnak tartom, pont fordítva: az empátia és szelídség jellemző rá. Azt is tudom, hogy én biztos nem szavaznék valaki halálára azért mert más teológiát vall akkor sem ha a “jóhírem” forog kockán (mármint az a vád hogy Kálvinék szabadították rá az eretnekeket Európára, ezt védték ki). Hallottam az érvet is: más kor volt, mi abba nem tudjuk beleképzelni magunkat. Erre azt mondom a lelkiismeret ugyanaz volt.

    Egyébként nagy megkönnyebbüléssel hallgattam Kálvin teológiáját, magányos harcaimban pont ugyanezekre jöttem rá – elsősorban az örök biztonság tekintetében, úgyhogy utólag szimpibb lett Kálvin mint korábban volt, persze nem sokat tudtam róla.

    Viszont eddig nem tapasztaltam hogy te személyeskedsz Ádám, kissé meglepett, bár biztos nem olvastam eleget a honlapon.

    Na csö.

  62. Szabados Ádám

    Most se akartam személyeskedni, azt hittem, nyilvánvaló lesz a példa abszurditása. Egy pillanatig nem gondoltam, hogy agresszív lennél. Cseréld le a robbantást mondjuk a szemetesek borogatására vagy a kormányzati számítógépek meghackelésére. Bármire, amit nem követtél el. És itt egy mosoly is a végére.:)

    Kálvin felett a történelem nem méltányosan ítél. Szerintem.

  63. vándor

    Köszi, így már jobb.

  64. zullu

    :)))
    Ha jól értem, ebben a kis szösszenetben azt fejtegeted, hogy nem Kálvin volt gyilkos természetű öldöklő fenevad – hanem az egész európai “keresztény” népesség: szegény, gazdag, városi, falusi, katolikus, protestáns…

    1. Szervét szinte egész Európában körözött személy volt a Szentháromság tagadása miatt. Lyonban korábban máglyahalálra ítélték, és ha elfogják, más városokban sem kapott volna enyhébb büntetést.

    2. Abban a korban majdnem mindenki egyetértett abban, hogy az eretnekség terjesztése főbenjáró vétek: a lelkek megrontása súlyosabb bűn a test megölésénél is. Hogy mi számít eretnekségnek, abban persze megoszlottak a vélemények, de hogy az eretnekség terjesztése halált érdemel, abban szinte teljes volt az egyetértés.

    3. Miközben Európa más államaiban mindennaposnak számított az eretnekek megégetése, Kálvin városában ez volt az egyetlen eset, hogy valakit eretnekség vádjával máglyán kivégeztek.

    4. Szervét elfogása után római katolikus részről nagy nyomás nehezedett Genfre, hogy vajon elítélik-e őt. Ha nem ítélik el, azzal a katolikusok szemében az a vád nyert volna igazolást, hogy tényleg a reformáció szabadította az eretnekeket Európára.

    5. A reformátorok Melanchtontól Bullingerig levélben üzenték, hogy Szervét esetében halálbüntetésre van szükség.

    6. Genf felajánlotta Szervétnek, hogy ha akarja, átadják más városnak, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy Genfben ítéljenek felette.

    És akkor szerinted ez jobb?

  65. Szabados Ádám

    Abban feltétlenül, hogy hogyan válaszoljuk meg a címben szereplő kérdést (valóban Kálvin ölette-e meg a spanyol orvost). (A te első mondatodban szereplő minősítés egy másik kérdés, arról a kommentfolyamban sok szó esett már.)

  66. jgabor

    Most botlottam bele Kálvin: Zsoltármagyarázatok c. írásába (ford.: Szabó Miklós)
    http://www.refkossuthter.hu/sites/default/files/fajlok/kalvin_zsoltar.pdf

    Ennek a bevezetésében írja Kálvin:
    „Végül a dolgok olyan állapotba jutottak, hogy semmi más módon nem lehetett véget vetni a mesterkedéseiknek, mint a szégyenletes halálra adásukkal, ami valóban fájdalmas és sajnálatos végkimenetel volt a számomra. Kétségtelenül rászolgáltak a legsúlyosabb büntetésre, de én mindig inkább arra vágytam, hogy bővelkedve éljenek, biztonságban és
    érintetlenül. S ez is lett volna a helyzet, ha nem lettek volna teljességgel javíthatatlanok, s nem utasították volna el makacsul, hogy hallgassanak az egészséges intésekre.”

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK