Egy egész fejezettel szeretném folytatni az episztemológiai jellegű igékről szóló sorozatot. Eddig – az első hat részben – olyan igéket mutattam meg, melyek a hallgatólagos dimenzió szerepét emelték ki, vagyis azt a belső szívbeli hozzáállást, mely paradigmaként szűri és értelmezi a bejövő információt és tapasztalatot. Most olyan igéket szeretnék megmutatni, melyek elsősorban arról szólnak, amit Isten tesz az ember belső világában, hogy újfajta megismerésre jusson. Ezekből az derül ki, hogy a Biblia a megismerést nem korlátozza az általunk ismert természetes folyamatokra, hanem azt a fajta episztemológiai „megtérést” (a legbelső előfeltevések megváltozását), melyhez hasonlóról Polányi is beszélt a tudományos felfedezések kapcsán (pl. SZT II:39-44 és 124-128), Isten természetfeletti munkájához kapcsolja. A következőkben olyan igékre szeretnék rámutatni, melyek kívülről – vagy inkább felülről – érkező impulzusokat tesznek felelőssé a látásmódunk megváltozásáért. Kezdjük egy Páltól vett gondolatmenettel, a korinthusi levelezésből:

„Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.” (1 Korinthus 2)

A nyugati ember a felvilágosodás óta többnyire naturalista előfeltevésekkel próbálja megérteni a világot. Hogy érzékeljük, ez mennyire nem magától értetődő, csak be kell lépnünk egy gótikus katedrálisba (néhány hete leírhatatlan élményt adott nekem a strasbourgi dóm körbejárása), vagy el kell mennünk egy nem nyugati kultúrájú országba, mint amilyen India (ahol tavaly szereztem elképesztő tapasztalatokat). A naturalizmus a modern nyugati ember által választott metafizikai szemüveg. Zárt világkép. A naturalista gondolkodás nem számol azzal, hogy a megismerésnek lenne természetfeletti forrása is, és bár ez nem mindig tudatosul bennünk, ez a szellemi közeg fon most körbe minket itt a 21. századi nyugaton. A bibliai episztemológiában azonban nincsenek naturalista előfeltevések. A világegyetem a Biblia szerint „felfelé” nyitott.

Pál ebben a szakaszban különbséget tesz emberi bölcsesség és a Szentlélek meggyőző ereje között, és a legfontosabb dolgokat az utóbbi hatáskörébe utalja. A hívő ember ismeri a tudásszerzés természetes és természetfeletti módját is. Akiben Krisztus értelme van (a lelki ember), képes olyan nézőpontból rálátni a világra, amilyennel a legokosabb, legműveltebb ember sem rendelkezik, ha csak emberi bölcsességre támaszkodik. Ez hallatlanul fontos, mert pontosan azt jelenti, amire Jézus is rámutatott, hogy a gyermekeknek nagyobb esélyük lehet Isten megismerésére, mint a bölcseknek és értelmeseknek. A gyermeki hívőt, akiben Isten Lelke van, nem oktathatja ki istenismeretből a világi bölcs, ő azonban, akiben Krisztus értelme van, képes fölülről rálátni az egészre, hiszen mindkét világ részese. Mindent megítél, őt viszont senki nem ítéli meg.

Ennek Pál szerint az az oka, hogy Istent valójában csak Isten Lelke ismeri, illetve az, akinek a Lélek kinyilatkoztatja őt. Isten ismerete felülről adatik. Az emberi bölcsesség elől ez az ismeret rejtve van, az értelem pneumatikus kinyilatkoztatás nélkül legfeljebb homályos tudást szerezhet Isten létezéséről és teremtő hatalmáról. Ez sem haszontalan, de a Lélek olyat jelent ki, ami el van rejtve a megismerés naturalista módjai elől. Olyat, amilyet szem nem látott, fül nem hallott, és az emberi szív nem képes megsejteni sem. A Lélek egyenesen a Szentháromság szívéből hozza ezt az ismeretet, hogy azzal betöltse azt, akit akar; és aztán az így ismeretre jutott ember minden egyebet is ebből a nézőpontból láthasson.

Hatalmas episztemológiai szakadék tátong tehát a lelki és a nem lelki ember között. Ezt a szakadékot Isten Lelke hozza létre. A pneumatikus ember, akiben Krisztus értelme van, érzékelni fog titkokat, melyek a nem pneumatikus ember előtt, akiben nincs Isten Lelke, rejtve maradnak. A megismerés ebben az értelemben tehát kegyelem. Nem ezotériáról van szó, hiszen a Szentlélek olyan dolgokat tesz megragadhatóvá, melyek a történelemben konkretizálódtak és amelyekről rendes emberi nyelven írtak azok, akik átélték. Isten kinyilatkoztatta magát a történelemben, és szolgái által magyarázatot adott ezekre a kinyilatkoztatásokra. Erről szól a Könyv. Az a kereszténység, amelyik ezekre a lelki ismeretekre pusztán az eszével és külső bizonyítékokkal akar eljutni, minden alkalommal szükségszerűen zátonyra fog futni. Isten dolgainak valódi értése a Szentlélek kinyilatkoztatásával kezdődik. És ez így is van rendjén, ha a valóság nem pusztán anyagból és energiából áll.