Valaki arra kért, írjak egy cikket arról, mi változott bennem azután, hogy Jézus követője lettem. Megpróbálok eleget tenni a kérésnek. Kezdem a reménnyel. Könnyen azonosulni tudok az egzisztencialisták világlátásával, melyben a halál mindent abszurddá tesz. De amióta Jézus követője lettem, van reménységem. Olyan nekem Krisztus feltámadása, mint egy jövőbe nyíló ablak. A reménység alternatívája az ablaktalanság, a világba való bedobottság heideggeri élménye, Beckett értelmetlen, abszurd világa, ahol az emberi élet nem bír több jelentéssel, mint bármelyik galaxis bármely szegletében található porszem. Ha sikerül jelentést adni neki, jó, ha nem, akár be is lehet fejezni; nincs itt semmi látnivaló. Jézus feltámadása viszont ablakot nyit, és beárad rajta a fény. Jézussal van reménységem.
Amióta Jézus követője lettem, van számomra feloldozás. A hibáimra, mulasztásaimra, bűneimre Jézussal van bocsánat. Krisztus keresztje olyan számomra, mint Bunyan zarándokának volt: az a hely, ahol a hátamon cipelt batyut letehetem. Ahol végre letérdelhetek, és nem kell igazolnom magam, mert a büntetést valaki más megkapta. Ha nem lenne a kereszt, szerintem megkeményedett, büszke ember lennék, gennyes, sebes lélekkel, elviselhetetlen, összeférhetetlen jellemmel. Most is van miből változnom, de tudom, van egy hely, ahol le lehet térdelni, ahol leoldódik a bűnnel teli batyum, és ahol feloldódik a bűneim miatt érzett bűntudatom. Jézus miatt van számomra feloldozás.
Amióta Jézus követője lettem, szeretek a valóságban élni. Ez volt megtérésem legmeglepőbb következménye. Előtte elvágytam a valóságból, menekültem, lázadtam, fiktív, alternatív valóságokkal szedáltam magam. Amikor a feltámadt Jézussal találkoztam a Szentlélek által, mindez váratlanul megváltozott. Utána nem akartam a valóságból menekülni, éppen ellenkezőleg, Isten világa kellős közepén akartam lenni, és azt sem bántam, hogy az időnként nehéz és gyötrelmes. Felébredtem az álomból, és nem akartam többé visszaaludni.
Amióta Jézus követője lettem, békességem van. Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerem a stresszt, ne fogna el harag, indulat, szorongás, idegesség. Valami legbelül változott meg, ott lenn a mélyben, amiből a stressz, szorongás, idegesség közben is tudok békességet meríteni. Lent, a lelkem legmélyén jött rendbe valami. Megbékéltem az Alkotómmal, és benne megtaláltam valódi önmagamat is, akit nem kell megvalósítanom. Krisztus közelében azóta is békességem van, és ezt semmiért nem cserélném el. Indiai keresztény ismerőseim is erről számolnak be: Krisztus az igazi shanti.
Amióta Jézus követője lettem, tapasztalom a valóságát. Ha megdöbbentett, hogy Jézussal találkozva megszerettem a valóságot, az még nagyobb döbbenet volt számomra, hogy Jézus mennyire valóságos. Amikor meghajtottam a térdeimet Isten előtt, az első dolog, amit átéltem az volt, hogy Jézus tényleg él. Olyan valóságosan tapasztaltam ezt, mint ahogy más emberek jelenlétét, leszámítva a fizikai dimenziót. Csak Jézus valósága a lelkem legmélyéig átjárt, közelebbről, mint bárki más valósága. Azóta tudom, milyen eltávolodni Jézustól, de azt is, milyen visszatérni hozzá. Ő teljes mértékben valóság a számomra.
Amióta Jézus követője lettem, egy csomó konfliktus került az életembe. Sokan értetlenül állnak a döntéseim, véleményeim, megnyilvánulásaim, cselekedeteim előtt, és én nem tudom igazán megértetni magam velük. Időnként azok értenek félre, akik a legközelebb állnak hozzám. Máskor Jézusnak engedelmeskedve én magam lépek bele helyzetekbe, melyekről tudom, hogy konfliktusokat fognak gerjeszteni. És olyan is van, hogy a konfliktust azzal okozom, hogy nem követem teljes szívvel Jézust, mégis az ő nevét viselem magamon.
Amióta Jézus követője lettem, a Biblia lett a kedvenc könyvem. Érdekes dolog ez. Megtérésem pillanatától azt tapasztalom, hogy a Biblia lelkileg táplál engem. Évente több tucat könyvet olvasok, talán ezernél is többet olvastam már, de egyik sem volt olyan hatással rám, mint a Biblia. Nem szoktam ebből levezetni érvet a Biblia isteni eredete mellett, de ettől ez még fontos tapasztalatom. A Biblián keresztül Istennel találkozom, és ezek a találkozások mindazt megerősítik bennem, amiket az előzőekben elmondtam. Amióta Jézus követője lettem, a Biblia számomra valóságosan Isten igéje.
Amióta Jézus követője lettem, szinte minden más. Máshogy látom a világot, más dolgok lettek fontosak nekem, más dolgok érdekelnek, más életcélom van, más döntéseket hozok, más emberekhez kapcsolódom, más zaklat fel, más megoldásokat találok, más problémákkal találkozom, máshogy változom, máshogy növekedek, máshogy sebzek embereket, máshogy gyógyítok sebeket, máshogy töltöm az időmet, másba fektetek energiát, más köt le, más untat, mástól félek, mástól nem félek, szinte minden más. De semmi másra nem cserélném ezt el.
Ma a webszolgáltató kavart egy nagyot a honlapon, egy-két hozzászólás el is veszett, elnézést mindenkitől, akit érint.
Amióta Jézus követője lettem, tudok élni nagy lelki fájdalommal is, ami például valaki elvesztését kíséri.
Az emberek azt mondják ” őszinte részvétem” és kiderül, hogy nem mondanak ezzel semmit.
Jézus pedig azt mondja, hogy
„Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem soha meg nem hal” ,és azt is mondja Isten magáról, hogy
„Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.”
És akkor kiderül, hogy a fájdalom elhordozható, mert a mélyén, alatta a már fenntebb említett remény és békesség van. És akkor kiderül, hogy szeretek a valóságban élni én is.
Ebben igazad van Barbara, de azt hiszem, sokan azért nem tudnak ilyen „egyszerűen (és) hitelesen” bizonyságot tenni a Krisztusban lévő reménységükről, mert talán ők maguk nem 100%-ig engedték Krisztusnak azt, hogy begyógyítsa a sebeket. Sokan – talán már pont amiatt, mert annyi fájdalmat kaptak, „gyűjtöttek” az életben – könnyek helyett… a fájdalom kiadása, megvallása helyett „bekeményítenek”, felemelik a fejüket, „visszatartják” a könnyeiket és a maguk erejéből próbálnak továbbmenni. Ezzel csupán annyi gond van, hogy nem az Istentől való erővel mennek előre, s így később – talán évek-évtizedek után – összeroppannak a fájdalomra gyűjtött terhek alatt és nem fogják érteni, hogy miért nincs meg bennük az az erő, amit „elméletileg” Isten ígért.
Mostanság milliószor agyalok azon a 2 Igén, melyben a keresztények erejéről van szó a Biblia alapján.
„… hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az Ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” (Fil. 3:10)
és
„(…) az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják.” (II. Tim. 3:5)
Egyszer egy előadótól hallottam azt, hogy: „aki nem engedi, hogy megvigasztalják, azt nem is lehet megvigasztalni.” (értsd: aki nem adja ki magából a fájdalmat, a sírást, nem törik össze stb. Isten előtt, azt az Úr nem tudja „felemelni”, meggyógyítani, megvigasztalni.)
Pedig a fenti 2 Ige nekem mostanság is iszonyúan megedzi a gondolat-képzeletvilágomat: milyen lehet az, amikor Krisztus feltámadásának ereje láthatóvá válik a mi, vagy akár más életében? + ahogy Pál írja Timóteusnak: erő van az Istenfélelemben. Akkor miért nincs mégse erő a mostani keresztények többségében? Vajon valóban hiszünk Krisztusban, az Ő feltámadásában, s abban, hogy Ő képes valóban nem csak a mi, de a környezetünkben élők életét is megváltoztatni, felvirágoztatni, megáldani? (Ezeket a kérdéseket most magamnak is írtam/írom, mert azt hiszem, én magam is küzdök ezekkel… magával a hit erejének kérdésével, de úgy amúgy is… a hitemmel… )
De attól ezt még ide akartam írni a gondolataidhoz… remélem nem bánod…. 🙂
Nem sámli ez a webszolgáltató! 🙂
Nagyszerű poszt! Számomra mindig öröm, amikor valaki kézzelfogható módon tud írni az újjászületéséről, nem misztifikálja el a dolgokat.
Köszönöm a vallomásodat, Ádám! Sokat jelent.
Örülök, Glóri. Most látom, hogy te is blogot vezetsz.
Jó, hogy mindezt leírtad Ádám, mert nekem igy már nem kell ugyanezen tapasztalataimról és élményeimről beszámolni. A 2. bekezdestől elmondottakat tekintve azzal a különbséggel, hogy nincsenek indiai ismerőseim, és a kedvenc könyvem a Korán. Ahol Jézus nevét emlited- béke vele- ott nekem Mohamed próféta(ص) nevét kellene megemlítenem.
Remélem, ennyi elég bemutatkozásnak, mivel új olvasgató vagyok itt nálad.
Én is felüdültem e föntebbi poszt olvasása közben.
Köszönöm.
2017. szeptember 20. szerda – 09:49
Jobban értem az egyenes beszédet. Tehát Jézus követője vagy? Kereszténynek tartod magad? Azért kérdezem, mert néha az volt a benyomásom, mintha muzulmán lennél vagy valamilyen keverékét próbálnád megélni a vallásoknak, és nehéz úgy beszélgetni, hogy egészen más dolgokat veszünk magától értetődőnek. De lehet, hogy teljesen félreértettelek, mert az igazat megvallva sokszor egyáltalán nem értelek.- Ádám.
Ádám, szólhattál volna már előbb is.
Amikor megszülettem megkereszteltek, aztán felnőtt fejjel, önszántamból, meggyőződésből muszlim lettem. Azért érzed a keverék „ízt”, mert az iszlám nem egy új vallás. De a kommentelés szabályaiban kikötötted, hogy itt nálad hirdetni nem elfogadott.
Próbálok rövid kommenteket írni, a témához szólni, nem térítek, nem vulgarizálok.
Köszönöm a válaszod.
„……………………… aztán felnőtt fejjel, önszántamból, meggyőződésből
muszlim lettem. ……………………………………………………..”
Egy kérdésem van tolerancia. Számomra elég egy igen, vagy nem válasz.
Fórumoztál, vagy fórumozol az Index/ Vallás, Filozófia Fórumon?
Nem Erzsébet, sem a múltban sem a jelenben.
Miért kérded?
Válaszod köszönöm.
Azért kérdezem, mert stílusod egy ott fórumozóra emlékeztet.
A Facebookon az egyik kommentelő a poszttal kapcsolatban ezt írja:
„Aki meg igaz hívő, az nem veri nagydobra.”
A názáreti Úr Jézus Krisztus útmutatása az Övéinek pedig az alábbi:
„……….. Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot (örömhír, jó hír) minden teremtménynek.” (Márk 16:15)
Majd ugyanő így folytatja:
„…………….. Aztán mentek téríteni karddal, vassal.”
Meggyőződésem, aki ezt tette, teszi, vagy tenni fogja, az nem a názáreti Úr Jézus Krisztus útmutatását követi még akkor sem, ha a kereszt, vagy Isten nevében térít karddal, vassal. Ugyanis az Ő útmutatása övéinek a már fentebbi idézett. Ennyi és nem több:
„……….. Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot (örömhírt, jó hírt) minden teremtménynek.” (Márk 16:15)
Példabeszédek 3:5
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.”
Amióta Jézus követője lettem, meghosszabbodtak a nappalaim. Előtte mint a motolla forogtak napjaim: nappal az éjszakát vártam, éjjel pedig azt, hogy mikor virrad meg.
Most többet vagyok jelen a saját életemben és ez több döntést és több felelősséget is jelent.