Tertullianus, aki a Kr. u. 2-3. század fordulóján élt és alkotott, különös alakja az egyház történetének. Sokan szemére vetik, hogy élete utolsó időszakában a montanisták szigorú „karizmatikus” csoportjához kapcsolódott. Tertullianus műveiből (Szent István Társulat, 1986) ugyanakkor az a kép rajzolódik ki a latin egyházatyáról, hogy vészterhes időkben a keresztény hit egyik legjelentősebb védelmezője (apologéta) volt. Legnagyobb vitáját Markionnal, a második századi eretnekkel vívta, aki az apostoli könyvekből és a „Teremtő írásaiból” (ahogy Tertullianus az Ószövetség könyveit nevezte) a maga számára ollózott össze egy súlyosan megcsonkított szentírást. Bár Tertullianus nem mindig tartotta hasznosnak a Szentírás szövegével kapcsolatos vitatkozást, ugyanúgy Isten szavaként tekintett a Szentírás könyveire (Ó- és Újszövetségre), mint az egyháztörténet későbbi alakjai, akikről eddig szó esett.

Tertullianus például rendszeresen megszemélyesíti az Írást. Az Írás „szemérmes” (859), „kijelent” (209), „szól” (53, 166, 213, 607), „mond” (187, 188, 201, 406, 417,641, 659, 781, 825, 828), „tanúsít” (234), „állít” (575), „sugall” (236), „beszél” (319), „igazol” (333), „hitelesít” (334), „elrendel” (334), „megenged” (381), „előre bocsát” (575), „említ” (605), „bizonyít” (615), „ábrázol” (692), „beszámol” (832), „tagad” (882). A megszemélyesítés az egész Írásra vonatkozik, mint amely mögött Isten áll. Tertullianus vallja, hogy a prófétákon keresztül Isten szól (pl. 388, 622, 631, 634, 640, 658, 673, 710), de nem csak akkor, amikor ténylegesen Jahve szólal meg a próféták könyveiben, hanem a könyvek más részei által is. Az Írás „az Úr szava” (385), „a Teremtő írásai” (548, 585, 620, 750), „a Teremtő igéje” (738), „Isten szavai” (100). Isten az Írás szerzője (721).

Tertullianus az Írásokat „isteni” (98, 140), „isteni eredetű” (99), „sugalmazott” Írásoknak (36), „szent” (100) és „sugalmazott” kijelentésnek (170) nevezi. A könyvek által a Szentlélek (47, 741) és Krisztus (566) szól, „a Lélek kopogtat bennük” (99). Tertullianus egyik védőbeszédében kifejezetten „az Írások fönségét” és „isteni voltát” akarja bizonyítani (98). Feleségének írt könyvében pedig a Szentírás igazságába vetett hitre buzdít: „Istené a Szentírás… az Írás bizonytalan nem lehet” (246).

Ez a meggyőződés tehát nem a modernista teológiára reagáló fundamentalisták találmánya, ez az egyház mindenkori hite, mely már a Kr. u. 2-3. században is egyértelműen kimutatható.