„Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.” (1Móz 3,8)
A szöveg szerint a Teremtő annyira közel volt az emberhez, hogy járt-kelt (מִתְהַלֵּ֥ךְ) a kertben. De hogyan értsük ezt a képet? Vajon arra utal, hogy Isten ténylegesen sétált a kertben, mint egy görög félisten, aki emberi formában is képes az emberek közé vegyülni? Vagy ez metaforikus nyelvezet, amit nem kell szó szerint vennünk? Isten jelen volt, mintha járkálna a kertben? Miért a szellős alkonyatkor látogatta meg az ÚRisten a kertet és benne az embert? A nap végére (az alkonyatra) utal a kifejezés? Vagy másról van szó?
A héber lörúah há-jjóm (לְר֣וּחַ הַיּ֑וֹם) jelentéséről hebraisták között is vita van. Egyesek szerint itt arról a napszakról van szó, amelyben megjön az enyhülést hozó, frissítő szellő. A kifejezés tehát az alkonyati szellő idejére utal, amikor a forró nap végén Isten elszámoltatja az embert a tettéért (hogy szakított a fáról), amit nap közben hajtott végre. A לְ prepozíciónak lehet ilyen temporális jelentése.
Kecskeméthy azonban így fordítja a héber kifejezést: „járkált a nap szellőjén”. A lokális jelentés is szerepel a lámed jelentésárnyalatai között, ezért nem teljesen elrugaszkodott a rúah-ot szellőként értelmezni, amelyen járt-kelt és szólt az ÚR. Lehetséges, hogy a szerző szerint Isten a szellőben (a szellő oldalán, a szellő mentén) volt jelen, amikor a kertbe „lépett”? Vagy Ádám és Éva esetleg úgy érzékelték az ÚRisten jelenlétét és hangját, mint a szellőét? Elképzelhető, hogy a rúah há-jjóm a mondatban egyenesen az ágens, aki „jár-kel” és szól? Lehetséges, hogy ez egy utalás Isten Lelkére (rúahjára), aki kezdetben is ott lebegett a mélység felett (1,2)? Az ÚRisten a Lelke által volt jelen a kertben, mint a nap szellője?
Nem vagyok biztos abban, hogy ez utóbbi helyes olvasat. A לְ temporális értelmezése mintha könnyedebben illeszkedne a szöveghez, mint a lokális vagy reprezentatív használata, nyelvtanilag azonban egyik sem problémamentes. Mindent egybevetve a „nap szellőjén” megjelenő Isten mégis mintha közelebb állna a Biblia istenképéhez, mint az „alkonyatkor sétáló” Isten, akit lábakkal és szájjal kellene ábrázolnom. Vajon nem finom költői utalással van dolgunk, amikor Isten jelenléte a szellővel kapcsolódik össze? Hiszen Jézus is azt tanította, hogy az Isten Lélek (πνεῦμα ὁ θεός) (Jn 4,24) – vagyis rúah. Lehet, hogy annak a napnak is a rúahja volt? Isten, a Rúah Há-jjóm?
„Urunk, Te azt mondtad, hogy ne készítsünk rólad képeket. Nekünk viszont szükségünk van metaforákra, hogy valamiféle elképzelésünk legyen rólad. Köszönjük a szél képét. Köszönjük, hogy Te olyan vagy, mint a szellő, amely ott és akkor fúj, ahol és amikor akar. Jöjj, Szentlélek Isten, közeledj hozzánk akkor is, ha vétkeztünk ellened!”
A revidiálás előtti Károli Gáspár fordításban az I. Mózes 3:8 így szól:
„És mikor hallanák az Úr Istennek szavát zengeni a kertben, annak a napnak szele mentében, elrejté magát Ádám és felesége az Úr Isten előtt a kertnek fái között.”
(internetről)
A „frissítő szellő” elmélettel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy a Kárpát-medencében naplementekor, és előtte 1-2 órával statisztikailag szélcsendesebb az időjárás. Ezt mi gyakran kihasználjuk a növényvédelem terén. Nehéz nekem ennek a fordítottját elképzelnem, mert ez a jelenség a nap járásához kötődik, és valószínűleg globális.
Mivel az Éden tökéletes volt (beleértve a klímáját is), ezért személy szerint úgy gondolom, hogy nem kellett a forró nap végén enyhülést hoznia az alkonyati szellőnek, mert nem volt kellemetlenül forró a nap. A felső vizek és az özönvíz kérdésének egyik értelmezése ezt technikailag lehetővé is teheti, elvileg.
Az viszont lehetségesnek tűnik nekem, hogy napközben lehetett aktívabb szélmozgás is, ami estére lágy szellővé szelidült, és csendes körülmények között tudott az Örökkévaló az emberrel beszélni.
Egyébként „a nap szellőjén megjelenő Istent” nekem nehezebb elképzelnem. Ábrahám meglátogatásának története sokkal valószínűbbé teszi számomra a két lábon sétáló, fizikailag emberhez hasonlító Isten megjelenését a kertben, aki adott esetben akár ehetett is. Mint ahogy Ábrahám és Sára is megvendégelte, és Jézus urunk is evett a feltámadása után a tanítványok körében.
De végül is nem zárható ki a nap szellőjén megjelenő Isten értelmezése sem, mert ha tényleg nem ember alakban jelent meg az Örökkévaló a kertben, akkor az ember rögtön az elején nagyon magányos lehetett, amit az Örökkévaló konstatál is.
@wkm Folyó mellett nőttem fel, a szellő reggel-este mindig feltámad, mivel a víz hőkapacitása, albedója más mint a környezeté, ill a vízparti erdő, növényzet szintén erősen párologtat. Az Édenben 4 folyó is eredt, és reggel/esti harmat volt. Szóval kellett hogy legyen légmozgás, a szélporozta növények szaporodása mitt is kellett hogy legyen.
Az Úrnak a kertben szvsz teofániája volt a Kertben. És szerintem a Fiú volt ott,
hiszen:
Mt 11, 27 b:”senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya,
és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú,
és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.”
János 1, 18Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
János 14, 9 b-Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?
Kolossé 1, 16,b minden általa és reá nézve teremtetett.
1Mózes 1,27Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette
Szóval , én lehetségesnek tartom, hogy Ádám Jézus hasonmása volt, és ez rímelne is az 1kor 15-re/5Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké./
Son of Noon,
a Tisza partján élek, és a nagymamám háza itt szemben van velünk az út másik oldalán. Az ő telkét keleti oldalról a vízpart határolja. Tehát szó szerint a Tisza mellett van.
Viszont amit mondasz, ezt én nem így tapasztalom. Az igaz, hogy _közvetlenül_ a folyó fölött általában némileg erősebb a légmozgás, de naplementekor jellemzően _ott_is_ csökken a szél intenzitása. Sokszor mentünk esti fürdőzésre, és nagyon sokszor reggeltől estig a vízparton strandoltunk gyerekkoromban. Gyakran feleveztünk, és ladikból ugráltunk a vízbe, miközben lecsorogtunk. Jó móka volt. A folyóparttól egy 300-600m-re viszont már nem érződik a folyó fölötti esetleges erősebb légmozgás. Ezt az ártéri erdők jellemzően leárnyékolják. Szóval ezeket én máshogy tapasztaltam. De a helyi domborzat, növényzet és mikroklíma eredményezhet teljesen ellentétes tapasztalatot is, ezért lehetségesnek tartom a te verziódat is. Nagy vízfelületek jelentősen módosítják a mikroklímát, ami jelentősen befolyásolhatja a hőmérsékletet, csapadékmennyiséget, légmozgást, és pl a növénytermesztés eredményességét is.
A többi gondolatoddal egyetértek.