„Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest.” (2Móz 27,20)
A szentélyben volt a gyertyatartó (2Móz 25,31-40), a menóra (מנוֹרָה), ezen kellett meggyújtani a fényt, hogy az egész éjjel égjen. A törvény így szólt: „Áron és fiai gondoskodjanak arról, hogy a kijelentés sátrában, a kárpiton kívül, amely a bizonyság ládája előtt van, estétől reggelig égjen az az ÚR előtt! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izráel fiainál!” (2Móz 27,20-21) Vajon mi volt ennek a jelentősége?
A törvény szövege nem ad erre választ, de János apostol szavai erre is vonatkozhatnak: „az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). A Szentsátor az ÚR jelenlétének a helye volt, a mécstartó elsősorban ezt jelképezte. A Sátor elülső részébe nappal beszűrődött a fény, de este meg kellett gyújtani a mécseseket, hogy a szentélyben soha ne legyen sötétség.
A menóra Izráel jelképévé is vált, jelezve, hogy maga Izráel lehet az ÚR világossága a népek között. „[A] te világosságod által látunk világosságot” – mondja a zsoltáríró (Zsolt 36,10). Ha az ÚR dicsősége Izráelre ráragyog, ő is fénnyé válik a pogányok számára (vö. Ézs 60,3; 42,6), és a vakok vezetője, a sötétségben járók világossága lesz (vö. Róm 2,19).
Ide kapcsolódó, érdekes részlet az eredeti rendelkezésből, hogy az olajat Izráel fiainak kellett biztosítaniuk a mécstartó tüzéhez. Az olaj értékes luxuscikk volt a sivatagban, ahol valószínűleg csak áthaladó karavánok kereskedőitől juthattak hozzá kis mennyiségben. Isten úgy rendelte, hogy a fény biztosításához a nép is járuljon hozzá: a szentélyben az általuk hozott drága olajból égjen a tűz.
Ez utóbbinak számunkra is van jelentősége, akik Isten újszövetségi Izráeleként élünk a világban. A szentély az új szövetségben a zsidókból és pogányokból álló egyház (1Kor 3,16; Ef 2,22). Mi vagyunk a menóra (Jel 2,1), amelyen „Isten hét Lelke” (Jel 3,1) világít. A Lelket nem szabad kioltanunk (1Thessz 5,19). Mindig égnie kell, hogy soha ne legyen a szentélyben sötétség. Akik a világosságban járnak, azoknak van közösségük egymással (1Jn 1,5). Az egyház fénye akkor ég és mutat utat a világban, ha a tagjai biztosítják hozzá az olajat.
Ezért kell egyenként is beteljesednünk Szentlélekkel (Ef 5,18), és úgy jelen lennünk a gyülekezetben, hogy az olaj rajtunk keresztül is táplálja a menóra fényét. Az olajat nem lehet küldeni, azt vinni kell. Bennünk, általunk, az egymással való közösségben ragyog az ÚR fénye. Együtt, a Lélek által lehetünk a világ világossága (Mt 5,14), ha visszük a mécstartóba az olajat.
„Urunk, tölts meg bennünket a Lélek szent olajával, hogy mindig égjen köztünk a te fényed, mi pedig világíthassunk a világban, hogy az emberek megismerjenek Téged!”
A Szentsátornak nem voltak ablakai hanem csak a menóra világított. Nem volt természetes fény. Eligazodni csak a menóra mécseseinek fényénél lehetett. Hasonlóan ahhoz hogy Isten dolgait csak a Szentlélek tudja megvilágítani nekünk mert azok bolondságok és érthetetlenek a hétköznapi elmének.